Fogságban Olaszországban

Az Almafi-part mentén húzódó hegyvonulat lábánál, és egy tengeröböl találkozásánál épült az a tizennyolcadik századi kastély, melyet maga Marco hatalmas ciprusokkal és olajfákkal ültetett körbe.
Ahogy egy matt fekete Tesla ráfordult a Villa Rocciaverde murvával beszórt udvarára, súlyos kerekei alatt az apró kavicsok nyögve megroppantak.
Egy nő szállt ki belőle, aki végigsimított elegáns nyári ruháján, majd napszemüvegét a feje tetejére csúsztatta. Utána két öltönyös férfi jelent meg és szorosan közrefogták.
– Mit jelentsen ez, Marco? – kérdezte a nő magából kikelve. Mindig is utálta a férfi arrogáns stílusát, amit megengedett magának vele szemben.
– Anja, kedvesem! Sajnálom, de nem tehettem mást! Kell egy biztosíték, amíg apáddal dűlőre jutunk.
– És szerinted majd miattam változni fog a helyzet? Akkor nem ismered őt eléggé – nevette el magát gúnyosan. – A kisujját sem fogja mozdítani.
– Majd meglátjuk, mit szól hozzá – lépett olyan közel hozzá, hogy érezni lehetett bőre illatát, ami leginkább a dohány, a vanília és kakaó keverékére emlékeztetett –, ha egyes testrészeidet elküldöm neki ajándékba.
Anja félrelökte az útjából.
– Ugyan, kérlek! Ne nevettesd ki magad! És meddig akarsz itt tartani, ebben a – felnézett a hatalmas kastélyra – porfészekben?
– Ameddig szükséges. Aurélio és Enzo majd felkísérnek a szobádba – Marco biccentett a két férfinak, majd még hozzá tette.
– Este hatkor vacsora!
Anja anélkül, hogy megfordult volna, felmutatta neki a középső ujját.
Marco körbeforgatta szemeit, majd elővette a telefonját, és felhívta a nő apját.
Anja belépett az óriási, olasz márvánnyal díszített előtérbe, amiből hatalmas kettéágazó lépcső vezetett az emeletre, ahol a lakosztályok egymást követték. Enzo és Aurélio benyitott az egyik ilyenbe, majd betessékelték őt. Anja összekulcsolt kézzel állt a hatalmas helyiség közepén – egyik lábáról a másikra állt –, és kéken villódzó tekintetét rájuk szegezte.
– Most bezártok ide?
– Szabadon járhat a birtokon, amíg ostobaságot nem csinál – Válaszolta neki Enzo, majd kimentek a szobából és becsukták maguk mögött az ajtót.
Anja ott maradt a szoba idegesítően zavaró csendjében, és bámulta az ablakról lelógó nehéz függönyöket, amelyek szinte rátelepedtek súlyukkal a hangulatára is. Az egész hely nyomasztóan sötétnek hatott az antik aranyozott bútoraival és sötétzöld árnyalatú ülőgarnitúráival.
Eljött a vacsoraidő, azonban ő még mindig a szófán ült és könyvet olvasott, amit az egyik polcról emelt le, amikor nyílt az ajtó, és Enzo dugta be rajta a fejét.
– Kisasszony, a vacsora elkészült.
– És, ha én nem vagyok éhes?
– Sajnálom, de a főnök utasítása.
Anja kedvetlenül lépdelt kísérője mellett, aki sorra kísérte végig a különböző termeken – társalgón, zongoraszobán, könyvtáron –, mielőtt megérkeztek volna uticéljukhoz, az étkezőhöz, ahol szépen megterített hosszú asztal állt, amelynek végében ott ült Marco és az egyik székre mutatott maga mellett.
– Köszönöm, hogy elfogadtad a vacsorameghívást.
Anja hangosan felnevetett.
– Mi az, Marco, nem telik hölgytársaságra a vagyonodból, hogy rám vagy szorulva?
– Neked aztán jól felvágták a nyelvedet, mindig is imádtam a nyers stílusodat.
Marco próbált higgadt maradni, annak ellenére is, hogy roppantul bosszantotta ez a szemtelen liba.
A vacsora további része csendben telt, majd Anja-t visszakísérték szobájába, ahol lezuhanyozott, azután vonakodva bebújt a túlméretezett ágyba, amibe rajta kívül még másik hat ember is simán elfért volna.
A percek hosszú óráknak, az órák végtelennek tűnő napoknak és a napok el nem múló heteknek érződtek számára. Anja nem volt a bezártsághoz szokva, hiszen mindig is szabadosan élt, ezért új szórakozást kellett találnia magának – Marco bosszantását –, amit nagyon élvezett. Volt, hogy túl hangosan hallgatta a zenét, amit a férfi ki nem állhatott, de gyakran késett az étkezésekről is, vagy éppen az őrséget kijátszva éjjel kilógott a tengerhez, hogy megmártózzon benne.
Egyik nap a szokásos köröket rótta a medencében, mikor észrevette, hogy a férfi a szobája erkélyéről figyeli. Gondolta jó móka lesz – hiszen sosem volt az a szégyenlős alkat –, így hát kioldotta bikinifelsőjét és kifeküdt napozni. Így pihent egy darabig, majd mikor hasra fordult, észrevette, hogy Marco fürdőnadrágban felé közelít. Kidolgozott izmai kellően feszültek, és felhevült bőrén megcsillant a nap fénye. Ledobta magát az egyik napozó székbe, majd odavetette flegmán Anja-nak.
– Azt hiszed, nem láttam még melleket? – Féloldalas mosolyra húzta száját, közben beletúrt dús fekete hajába. – A tiédnél jobbak is akadtak már a kezem ügyébe.
– Valóban? Akadt köztük egy is, akinek nem fizettél a szolgálataiért? – Vágta rá Anja sértődötten, majd beviharzott a házba. Marco ott maradt leforrázva, ugyanis a nőnek sikerült a legérzékenyebb pontján eltalálni.
Anja vörös képpel rontott be a szobájába, és levetette magát az ágyra. Hogy van bőr a képén! Forrongott magában.
Az ajtó kivágódott és Marco száguldott egyenesen felé – Anja-nak semmit nem volt ideje magára kapnia –, majd fölé tornyosult, esélye sem volt ellenállni. A férfi az ágynak szegezte – füléhez hajolt – és ahogy belesúgott érezte forró leheletét a bőrén.
– Mit gondolsz, hogy következmények nélkül játszhatod a kisded játékaidat? – mondta, majd kezét a combján lassan felfelé csúsztatta, eközben nyelvével végighaladt kulcscsontjának vonalán. Érezte, amint a nő finoman megremegett érintése nyomán.
– Itt és most az enyém lehetnél, ha akarnám, és te nem tehetnél ellene semmit!
Anja minden erejét megfeszítette, és próbált a szorítás hatása alól kikerülni, azonban a férfi súlyát nem bírta lerázni.
– Szállj le rólam!
Marco eleresztette, és ő azonnal magára húzta a takaróját.
– Most már nincs akkora szád, igaz? – Vetette oda neki, majd dühödten távozott.
Mikor eljött a hat óra kopogtattak az ajtón.
– Takaradj innen! – kiáltott ki, miközben könnyeivel küzdött.
– Itt a vacsoraidő, Miss – Szólalt meg a hang az ajtó túloldaláról.
– Nyugodtan mondd meg Marco-nak, hogy ne várjon rám!
Anja még utoljára kiszólt a testőrnek, majd átfordult a másik oldalára és elaludt.
Reggel az első dolga volt, hogy elhagyta a villát – elege lett a fogságból, de különösen Marco stílusából –, és gyalog indult el a kis falu irányába, ami innen pár kilométerre feküdt. Jó ideje menetelt már, és a nap is egyre jobban ontotta magából a forróságot, amikor egy tűzpiros Maserati lassított le mellette, lehúzódott az ablak, és Marco tűnt fel a volánnál.
– Elvihetlek?
Anja lehajolt, hogy jobban a szemébe tudjon nézni.
– Ne is álmodj róla, hogy visszamegyek veled – Majd kiegyenesedett és mielőtt tovább indult még odaszúrta – Ölj meg, vagy tégy, amit akarsz!
Marco a gázra taposott, mire a motor hangosan felbőgött alatta, és hirtelen a nő elé vágott, majd kipattant belőle. Anja a rémülettől nekirontott, és öklével bokszolni kezdte a férfit, közben üvöltözött.
– Te teljesen megőrültél? Mondd, mit képzelsz magadról, azt hiszed, mindent megkaphatsz? Hát nem.
Marco lefogta a kezét és váratlanul megcsókolta, mire Anja erőteljesen arcon csapta, majd végül visszacsókolta. Marco két kezét a dereka köré fonta, így álltak hosszú perceken át, aztán a férfi elszakadt tőle, hogy kinyissa a kocsiajtót.
– Gyere, elviszlek valahová!
Anja beszállt, és egy közeli kis Tavernához, a Tramonto al Mare-hoz hajtottak, ahol egy terített asztal várta őket, ugyanis Marco jól ismerte a hely tulaját, Nonna Rosa-t. A teraszon színes napernyők voltak, amiket már felhúztak. A virágosládákban muskátlik sorakoztak és mellettük – az egész vendéglő körül – citromfák nyújtóztak. A szél a tenger felől sós levegőt hozott, ami keveredett a frissen sült péksütemények illatával.
Helyet foglaltak. Az asztalon különféle ételek sorakoztak – kenyér, Focaccia, Arancini, Sfogliatelle, különféle sajtok – Anja nem akart hinni a szemének.
– Ezt előre eltervezted?
– Majdnem. Láttam, mikor elhagytad a házat, így ideszóltam Rosa-nak, hogy készüljön nekünk egy kis reggelivel, viszont, abban nem voltam biztos, hogy velem tartasz.
– Tudod nem értelek, Marco. Egyszer kedves vagy, máskor durva, utána arrogáns, és fogalmam sincs melyik az igazi arcod.
– Sajnálom, ami tegnap történt. Nincs rá mentségem. Néha hajlamos vagyok, elragadtatni magamat, ha sok probléma jön össze.
– Enyhén szólva.
Beszélgettek és jóízűen ették a finomabbnál finomabb ételeket, közben az idő is elszaladt, már tizenegy óra is elmúlt, mielőtt azonban még elindultak volna, kikértek két kávét. Rosa ott állt, és várta a kívánságaikat.
– Szeretnék kérni egy sima Espressót – Marco most Anja-hoz fordult – és te?
– Nekem egy Cappuccino lesz, köszönöm.
Rosa szeme kikerekedett, azonban nem szólt semmit.
– Bátor választás! – Nevette el magát a férfi.
– Sosem bírtam, ha beszabályoznak.
Ezután sétálni indultak a falucska macskaköves utcáin, ahol kőből és téglából épült házak között haladtak el, melyeknek ablakában ott csüngött a hagyományos cserepes virág és közöttük kifeszített szárítókötelek hálózták be azokat, mint valami pókháló. Lesétáltak a tengerhez vezető kacskaringós sziklába vájt lépcsősoron. Leérve a kavicsos parthoz, egy elszigetelt kis öbölhöz értek, ahol rajtuk kívül egy lélek sem volt ebben az időben. Türkizkék víz terült el előttük, amíg a szemük ellátott.
– Ez valami csodálatos! – Ámuldozott Anja.
– Örülök, hogy tetszik, mert az enyém.
– Mi? Megvetted a partot?
– Csak ezt a szakaszt. Nagyon fontos emlékek fűznek hozzá.
Arcán egy pillanatra szomorú árny suhant végig, majd gyorsan témát váltott.
– Nézd, innen ellátni egész a birtokig.
– Tényleg! – mondta csodálkozva. Csak most eszmélt rá, hogy korábban ezt az öblöt nézte a túloldalról.
– Mutatok valamit – Megfogta a nő kezét és vezetni kezdte egy kis mélyedéshez a sziklában, ami eddig rejtve maradt, mert olyan volt a fekvése, de ha az ember közelebb ér, egyből észreveszi.
Mikor bemerészkedtek, egy nagyobb barlangrendszerben találták magukat.
– Sokat jártam ide gyerekkoromban. Sokszor itt rejtőztem el, ha valami rosszat csináltam.
– Erről eddig nem is meséltél, pedig gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
– Sok mindenről nem beszéltem – Nézett Anja szemébe, olyan gyöngédséggel, hogy a nő belepirult. – Például, hogy mennyire beléd voltam esve, te viszont folyton undok voltál velem.
– Én pont fordítva emlékszem – Mosolyodott el Anja, ahogy a sok emlék feltört benne.
– Jól áll, ha mosolyogsz – Bókolt neki a férfi, majd szorosan magához vonta, kezeit feszesen feneke alá támasztotta, majd ölébe kapta, Anja combjai a férfi dereka köré simultak. Marco nekitámasztotta a falnak, ajkaival mohón az övéhez tapadt, majd vadul a nyakát kezdte falni, eközben egyik kezét kiszabadítva kioldotta a nő ruhájának felső gombjait és kiszabadította annak melleit. Nyelvével megízlelte a mellbimbóit, amitől azok egyből megkeményedtek, közben a nő kéjesen felnyögött. Anja belemarkolt a férfi dús fekete hajába, végigcsókolta annak arcát, aki sietős mozdulattal kioldotta nadrágja sliccét, félre húzta a nő fehérneműjét, majd beléhatolt, birtokba vette és élvezettel hallgatta a nő nyögdécseléseit, amitől csak még jobban nőtt benne a vágy. Anja teste érezhetően aprókat remegett és ő ebből pontosan tudta, hogy a nő elérte a gyönyör kapujáig, amit hamarosan ő is követett. Marco Anja nyirkos bőrén pihentette arcát, miközben próbált levegőhöz jutni. Ő pedig homlokát érintette a férfi fejéhez és pihegett annak karjai között.

Miután rendbe szedték magukat, kézen fogva sétáltak vissza az autóhoz, ám amikor be akartak szállni, Marcot többen körbevették és lefogták. Anja csak állt ott értetlenül, majd apja odalépett hozzá, karon ragadta őt, és képen csapta. A nő vörös arcára szorította a kezét.
– Erre tanítottalak? Nem ez lett volna a dolgod, hogy együtt andalogjatok.
Marco tekintete kérdőn Anja-ra vetült.
– Miről beszél apád?
A kérdésre a nő helyett apja válaszolt.
– Csak nem gondoltad, hogy engedem a lányomat fogságba esni? Többet gondoltam rólad, Marco. Azt hittem, kicsit nehezebb dolgom lesz.
– Mégis, mit akarsz tőlem, Dominico?
– Csak a birodalmad. Az északi rész felügyeletét akarom. Anja dolga lett volna, hogy… – nézett a lányára – elintézze ezt. De még ezt sem tudta végre hajtani.
Most a lányához fordult, aki szemét lesütve állt mellette.
– Még erre is képtelen vagy. Semmi hasznom belőled. Inkább hagytam volna, hogy anyáddal menj Oroszországba!
– Csak a holttestemen át kaphatod meg! – Vágott közbe Marco.
– Nyugi, arra is sor kerül – Biccentett, és testőrei betuszkolták a férfit a sötét limuzinba. Anja szomorú tekintettel nézett az autó után.
– Most mit fogsz vele csinálni? – kérdezte halkan apjától.
– Amit neked kellett volna már hetekkel ezelőtt! – Mennydörgött a válasza.
– Veled megyek.
– Minek?
– Hátha tudok rá hatni és akkor nem kell megölnöd.
– Mi, az, csak nem zúgtál bele?
Erre Anja már nem felelt, csak beszállt a kocsiba apja mellé. A táskájában mindig tartott pisztolyt és kést is, ha netalán valamelyikre szüksége lenne. Egyenesen egy kis reptérre hajtottak, ahol egy óriási hangár állt. Ahogy Anja belépett, rögtön észrevette Marco-t – meg persze a jéghideg pillantást, amit felé intézett – egy székhez kötözve. Tőle nem messze az apja magán gépét tankolták és szerelték fel, hogy miután apja végzett egyből útra kelhessen.
Dominico Marco elé állt, és beszédbe elegyedett vele, de Anja túl messze állt ahhoz, hogy értse miről folyik a vita. Amíg apja a férfival volt elfoglalva, addig kicsempészte a pisztolyt, meg a kést és a ruhája alá rejtette azokat.
Mikor apja visszatért, a lányához fordult és egy pisztolyt nyomott a kezébe.
– Te akartál jönni, hát bizonyítsd a hűségedet a családhoz. Tedd meg, amit eddig nem sikerült, és akkor végre hazatérhetünk ebből a koszfészekből.
Anja keze enyhén megremegett, ahogy a hideg markolatot keze közé fogta, de nem volt más választása, így elindult Marco felé.
Lassan körbesétált a férfi körül, majd lehajolt hozzá, a pisztolyt a halántékának szegezte és a fülébe súgott.
– Hány embert tudsz elintézni? Négyen vannak odafent a gépen és négyen itt, plusz az apám.
Marco pókerarccal nézett Anja szemébe.
– Ez valami vicc? Szerinted, ezek után bízom benned?
– Az most lényegtelen, ha nem akarsz itt meghalni, kénytelen leszel bizalmat szavazni nekem.
Szabad kezével ruhája alá nyúlt és előhúzta a kést – úgy hogy apja ne láthassa –, amit aztán a férfi kezébe nyomott. Marco elkezdte elvágni a gyorskötözőt, addig Anja úgy helyezkedett, hogy ezt ne láthassák.
– Sokáig szórakozol még, Anja? Nyírd ki és menjünk! – Türelmetlenkedett az apja.
Anja, mikor látta, hogy Marco keze kiszabadult, kibiztosította a fegyvert, majd előkapta a másikat is, és a férfi kezébe adta.
Marco felpattant a helyéről és a testőrökre célzott, tüzelt, majd Anja is elsütötte fegyverét. Kihasználva a zűrzavart – egymást fedezve – elindultak a repülő felé, de annak ajtajában két férfi jelent meg és egyenesen rájuk lőttek. Anja-nak sikerült az egyiküket kilőni, de a másiknak sikerült visszamenekülnie.
– Anja! Mi az isten művelsz? – Üvöltötte apja fennhangon!
Marco odakiáltott a nőnek.
– Én elintézem őket fent, te tartsd itt apádat!
Anja bólintott. Marco eltűnt a gépben és ő itt maradt egyedül, szemtől szemben az apjával.
– Vége van, apa! Többé nem fogsz kihasználni!
– Mindig is túl puha voltál! Tudtam, hogy még megbánom, hogy anyád nem egy fiút szült. Minden jöttmentnek szétteszed a lábad, képtelen vagy érzelmek nélkül dönteni.
Anja pár perc múlva egy fegyver csövével nézett farkasszemet.
– Most kiderül, hogy mennyire vagy elszánt, ha az életedről van szó! Képes vagy-e a saját apádat megölni!
Dominico kibiztosította a pisztolyt. Anja szeme elhomályosult az összegyűlt könnytől. Bárhogyan is gyűlölte őt, erre képtelen volt. Összeszorította a szemét és várt, amikor hirtelen egy lövés dördült. Szíve kihagyott, de nem érzett fájdalmat vagy hideget. Semmit. Lassan kinyitotta a szemét, és meglátta apját a földön, homlokából egy lyukon keresztül vér csordogált, majd hátrafordult és meglátta Marco-t, aki éppen leeresztette fegyverét, és a kezét nyújtotta felé.