Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Fagyos út
Naca néni nehezen kelt ki a dunyha alól, ott legalább nem fázott annyira, öreg macskája is melegítette hozzábújva. Vékonyka lábait óvatosan tette le a padlóra, reszketve indult el a fürdőszoba felé. A szinte jéghideg vízzel megmosta arcát és jó melegen felöltözött. Vágyakozó pillantást vetett a bojlerre, ami már rég tönkrement, pénze pedig nem volt a megjavítására. Elképzelte, hogy milyen jó lenne egy forró zuhanyt venni, aztán a meleg konyhában kávézni a fiával, enni egy bőséges reggelit…
Helyette kibotorkált a konyhába, a hamutól megtisztította a sparheltet, bekészítette a fűtéshez az aprófát, de még nem gyújtotta meg, mert spórolni akart a fával. Akkor legyen majd meleg, ha a fia megjön, ha újra itthon lesz. Elmosolyodott, látta maga előtt a fiát, milyen jó is lesz újra együtt!
Géza azért ment el, mert végre a fővárosban talált munkát,így tudott egy kis pénzt félrerakni karácsonyra, és elég jó helye van a munkásszállón is.
– Vagy ma este, de holnapra már biztosan itthon lesz – nyugtatta magát Naca néni.
A kamrából kihozta a tejet, az utolsó szelet kenyeret gondosan összekockázta és a tejbe áztatta. A felét az öreg macska táljába öntötte, a maradékot pedig fogatlan szájával elnyammogta. Reggeli után sokáig simogatta a cicát, az ablakon kibámulva a múlt emlékein révedezett…
A kis Géza a kertben Jancsinak, a férjének segített, ő meg a konyhában sütött-főzött. Soha nem voltak gazdagok, de mindig bőségesen volt mit enni, és soha nem fáztak. A kertben sok minden megtermett, nagy volt a baromfiudvar, sőt, évente kétszer disznót is vágtak. Jancsi bácsi a helyi gazdaságban dolgozott, Naca néni meg a fatelepen. Tisztességgel felnevelték fiúkat, szakmát adtak a kezébe.
De az évek elillantak, öregek lettek és betegek. Jancsi bácsi öt éve halt meg, így igencsak kevéske nyugdíjból élt Naca néni. Géza ugyan megnősült, sokat dolgozott kőművesként, de a feleségének semmi nem volt elég, csak hajtotta Gézát, minél több pénzt keresni. Géza nem is bírta az irdatlan megterhelést, belebetegedett, agyvérzést kapott, fél oldalára lebénult egy időre. A felesége pedig nemhogy nem ápolta, hanem elvált tőle és mindenéből kiforgatta, így Géza betegen és szegényen költözött haza, özvegy édesanyjához. Ez volt Naca néni szomorú számadása…
Remegő kezével gondosan megszámolta maradék pénzecskéjét, magához vette a botját, a foltos bevásárló szatyrát, egyetlen télikabátját magára vette és összeszedve minden erejét a falu kis boltjába indult.
Nagyon elfáradt mire hazaért a vásárlásból, de mégis boldog volt és elégedett. A pénzből futotta egy egész csirkére, sárgarépára, sőt még pár darab csillogó papírba csomagolt szaloncukorra is. A kamrában volt még pár darab hagyma, krumpli, egy kevés liszt és tojás.
– Micsoda lakomát csinálok holnap szentestére, fiam! Lesz leves az aprójából, gyúrok egy kis tésztát bele, a maradék csirkét megsütöm krumplival! Mire megjössz minden kész lesz! – lelkendezett Naca néni.
Kiment az udvarra, gondosan megszámolta mennyi darab fahasábot tüzelhet el ma, azt becipelte és végre meggyújtotta az aprófát. Ahogy egyre nagyobb lett a lángja, fahasábot is tett rá. Melegedni kezdett a kis konyha, Naca néni elgémberedett ujjait a sparhelt lapja felett tartotta, aztán egy kis fazékban híg rántott levest készített. A kályha és a meleg leves teljesen átjárta, örült és a szíve is csordultig volt szeretettel, megint a fiára gondolt…
Géza a fővárosban, a komor kórházi szoba plafonját bámulta és édesanyjára gondolt.
– Szegény, drága anyám, már hogy várhat rám, mennyire csalódott, szomorú és magányos lesz, még karácsonykor is! Az a rohadék, aki elütött az autójával, amikor a vasútállomásra siettem. Most már a vonaton ülnék és lassan hazaérnék. És mennyi mindent vettem édesanyámnak, a meleg ruhák, a finom ételek…most meg azt sem tudom, hova tették a csomagjaim. Holnap szenteste, nem lehet egyedül édesanyám! Karácsonykor mindenki hazamegy, de én nem tudok! – és Géza tehetetlenségében és fájdalmában a csendes kórházi szoba félhomályában elsírta magát.
Naca néni már mindennel elkészült. Melegen gőzölgött az illatos leves, a hús aranysárgára sült, az asztalt gondosan megterítette két személynek, fenyőágakat hozott a csorba vázába, csillogó szaloncukrokkal díszítette az ágakat, az asztal közepén az ünnepi gyertyát is meggyújtotta. Felvette a legszebb ruháját, bekapcsolta az öreg rádiót, amiből karácsonyi dalok szóltak.
– Most már itt lesz, mindjárt itt lesz! – mondogatta Naca néni az öreg cirminek.
Naca néni gondosan tüzelt, hogy jó meleg legyen mire megjön a fia. Le nem vette szemét a kertkapuról.
– Milyen szép lenne ha esne a hó! Géza, hogy örülne neki, hogy szereti a havat! Most már biztosan mindjárt itt lesz, hiszen karácsonykor mindenki hazamegy! Fiam, merre vagy?
Eltelt egy kerek óra, aztán még egy és még egy, aztán sok. Feljöttek a csillagok, benézett az ablakon a hold is, de Géza még mindig nem jött. Naca néni szemében kialudt a várakozás tüze, aztán a sparheltben is elaludt a tűz, a kis ház lassan kihűlt. Odakint pedig óriási pelyhekben elkezdett esni a hó.
Betemette a lábnyomokat, az utakat, a házak tetejét, fehér lett minden, hófehér.
Géza egész úton édesanyja boldog arcát látta maga előtt. Biztosan megbocsátja neki, hogy csak ma jön, ha elmeséli neki mi minden történt vele. Már nem gondolta, hogy rohadék, aki elütötte, hanem egy kedves, de ügyetlen hölgy, akinek borzasztó lelkiismeretfurdalása volt, hogy ilyen bajt okozott. Megvárta az összes vizsgálatot, Géza kezének begipszelését, a zárójelentést, kiváltotta a patikában a gyógyszereket. Sőt hozott egy csomó ajándékot is, és most araszolnak a havas úton, mert megígérte Gézának, hogy hazaviszi karácsonyra az édesanyjához.
Géza boldog volt, amikor meglátta kis faluja templomtornyát, már csak pár perc és a házuk füstölő kéménye is felbukkan a hóban… De a kémény nem füstölt és egyetlen lábnyom sem látszott, mozdulatlan volt minden. Gézát szörnyű sejtés kerítette hatalmába. A kertkaput alig tudta a nagy hótól benyomni, sántikálva, remegő lábakkal közelítette meg a bejárati ajtót. Ahogy azt kinyitotta, elsőre a megterített asztalt pillantotta meg, aztán beljebb lépett a szinte teljesen kihűlt házba.
Édesanyja az ágyban feküdt mozdulatlanul, hófehér arccal, összekulcsolt kezei között a rózsafüzérrel. Az öreg cicája a lába végénél bújt gazdájához. Géza zokogva roskadt össze az ágy mellett, édesanyja ősz haját simogatva.
– Elkéstem! Édesanyám, bocsáss meg!
Naca néni lassan, kábán ébredezett, hiszen majd megfagyott. Géza alig akart hinni a szemének, amikor édesanyja megmozdult, hiszen ő már lelkében a gyászra készült.
– Fiam, tudtam, hogy hazajössz!
– Édesanyám, te mondod mindig, hogy karácsonykor minden út, még a fagyos is, hazavezet! – és mérhetetlen hálával, szeretettel és boldogsággal ölelték meg egymást.