Egy házasság alapszabályai

Egy házasság alapszabályai

Egy házasságban, mintha gyökerestől megváltoznának nem csupán a kikényszerített frontvonalak, kisebb-nagyobb vizesárkok, vagy drótakadályok, de talán mind a két szereplő is, akik hajdanán úgy döntöttek, – saját elhatározásból -, hogy szövetségre lépnek egymással.
Egyszerre az ember váratlanul arra eszmél, hogy ki lehet ez a bombázó, babonázó idegen az ágyában, akinek orrsövényferdülése van, és úgy horkant nagyokat, akár egy eltömődött gőzturbina. Vagy a legjobb álmait szinte tüstént, és azonnal romba dönti, amikor kovalens kölcsönhatással egészen egyszerűen két kezét ketté tárja, hogy nagyobb férőhely legyen az ágyban, míg a másik kénytelen a kőkemény, jéghideg padlóval beérni.
Az életkor előrehaladtával kóros alváshiány lép életbe. Amennyiben nem számoljuk ide a rövidített órák számát nyári-téli időszámítással egybekötve, az ember hamar észreveszi, hogy amennyire kényelmesen, vagy komfortosan igyekezett berendezkedni egy adott alvási pozícióba – adott esetben imádott élete szerelmét magához ölelve, és érezve mozdulatait -, olyan hamar, cirka egy-két órácska múltán totálisan kiábrándul ebből a kölcsönösen meghitt, és romantikusan harmonikus állapotból, hiszen a jótékony és megváltó szerepében tetszelgő álom még mindig jócskán várat magára, ahogy az óra számlapja halad egyenesen.
Amikor az ember párja egy akkora karate-rúgással rúgja meg legkényesebb testrészét, hogy majdnem leszállnak golyói, hát akkor teljesen természetes, hogy az ember kínjában legszívesebben azonnal rikácsolón, kétségbeesett, szánalmas kutyavonyítással felüvöltene a totálisan pokoli fájdalomtól, mely aztán szinte azonnal átterjedt teste legtöbb tájaira.
– Életem? Valami baj van? – szól át a másik térfélre álmos, félkómás állapotban, de még így is érzékien, és szexin.
– Oh! Semmi baj drágám! – jegyzi meg az áldozat ironikusan. – Csak éppen az imént sikerült egy jól irányzott, határozott rúgással tökön rúgnod!
– Jaj, drágám! Bocsáss meg kis macim! Te is tudod, hogy nem volt szándékos, csak olyan kicsi lett ez az ágy! Talán a jövő hónapban vehetnénk magunknak egy nagyobbat! – javasolja a gyönyörű feleség.
Ha az ember magában apró számításokat végez, és veszedelmes iramban szorozni, osztani kezd, akkor egy termetes, matuzsálemjellegű franciaágy azért mégiscsak nagyobbnak tűnik, mint akár egy egyszemélyes kanapé.
Még szerencse, hogy a férfi könnyedén hozzászokott a nagypárna nélküli alváshoz, ám a kőkemény padló még így is jócskán próbára teszi idegeit, és visszafojtott türelmét. Végül pár másodperc múltán már meg is születik fejében a döntés, miszerint: leköltözik inkább, kimegy a nappali ütött-kopott, jócskán viharvert, ócska kanapéjára, mely meglehetősen süppedős, hiszen a rugózása – ki tudja mióta? -, már rég tönkrement.
Hajnal felé azonban a feleség hirtelen arra riad kissé félénken, hogy párja eltűnt mellőle, így agyában szinte azonnal forogni kezdenek a kis fogaskerekek riadó-üzemmódban, hogy vajon hova a fenébe tűnhetett imádott pasija?
Végül a fáradt, kómás, gyönyörűséges nő sem tehet mást, és holtfáradtan kicsoszog kedvenc bolyhos, puha mamuszában, mely egyszerre kényelmes, és meleg, és mely mindenképpen az otthon meghitt, és bensőséges érzését hivatott jelezni.
– Édes? Miért nem bújsz vissza mellém az ágyba? – kocogtatja meg a masszívan medveként horkoló ember vaskos, széles vállait a hölgy s mire rájön arra, hogy semmi válaszreakció sem érkezik, pár pillanaton belül inkább úgy határoz, hogy a fenének van még kedve éjnek évadján kérlelni, szólongatni bárkit is, így megint tesz egy görbe fordulót – igaz, most hátrafelé, vissza a hálószoba irányába.
Már csupán pár órácska van reggelig, így az órák valósággal repülnek, s miután a férfi mindig is koránkelőnek számított, szinte lopakodó tolvajok módján igyekszik lábujjhegyen pipiskedve kisettenkedni a kiskonyhába – amit csak nemrégiben újítottak fel -, hogy megfőzze a szokásos életélénkítő feketelevest. S ha már ott van, gyorsan kinyitja az acélszínű hűtőszekrény ajtaját, hogy felmérhesse milyen finomságokat lejmolhat reggelire, amíg a túlzásba vitt egészségmániás felesége fel nem ébred. Szerencsére akad még csokispehely és zsírszegény tej is, így a reggeli szint garantált. Ha nem számoljuk hozzá a nagymamánál tett hétvégi látogatást, amikor is a gondoskodó nagymama legalább harminc darab jócskán megporcukrozott fánkot csomagolt be felnőtt unokájának, mondván: ,,csak nem éhezhet egy ilyen nagy ember!”
El is érkeztünk reggel hat órához. A hömpölygő szénmonoxiddal feldúsított főváros vérkeringése – akárcsak a hajnali, józan robot -, szinte hirtelen megélénkül. S bár az autók, teherautók zaja szinte alig szűrődik át a masszív, strapabíró, legújabb ablaküvegen, mely szinte hermetikusan, levegőmentesen zárja ki a külvilág barátságtalan, kellemetlenkedő zajait, a férfi még ráér mojolni, morfondírozni egy-egy nehéznek, és kedvetlennek ígérkező munkanap előtt, melynek első és talán legfontosabb kérdése: Miért utálom ennyire a munkámat? Miért nem lépek ki, és kezdek bele valami másba?
Végül aztán a feleség sem bírja az éjszaka óta tartósnak berendezkedett hiányt, és álmos, morcos kedvvel, nagy ásítások közepette kicsoszog; gyöngéden puszit lehel párja arcára, és kérdő tekintettel néz rá, valószínűleg az éjjeli kisebb fiaskó miatt:
– Jó reggelt szépfiú! Mi történt? – kérdezi álmos hangon, miközben magában hálát ad az égnek, hogy párja mindig szolgálatkész, és figyelmesen megfőzte a reggeli koffeinmennyiséget, ami nélkül valószínűleg már fel se bírna kelni normálisan. – Mesélj szívem? Hogy telt az éjszakád? Nem hiányoztam? – kedveskedő viccelődésnek, ugratásnak szánja a mondatot, ám szinte azonnal kisebbfajta bűntudat fogja el, amint meglátja férje kissé ideges, fáradt, elcsigázott tekintetét.
– Jaj édes! Ne legyél már ennyire magad alatt! Elvégre tető van a fejed felett és nem a padlón, hanem a nappali kanapéján aludtál! Képzeld el, hogy más országokban milyen kíméletlen és siralmas még mondjuk az alvás és az összes többi létszükséglet! – most észérvekkel igyekszik manipulálni párját, mert titkon abban bízik, hogy ez szinte minden esetben be szokott válni. – Tudod mit? Arra gondoltam, hogy elmehetnénk kirándulni valami szép helyre. Csak a természet, a folyók, kisebb tavak, meg mi! Na? Mit szólsz?! – kérdőn néz rá, szinte kutatón, akár egy kislány, amikor a szüleitől kuncsorog valamiért.
A férjen látszik, hogy gondok redői jelennek meg fokozatosan az arcán. Sokszor csóválja a fejét, töpreng, gondolataiba mélyed, vagy csupán busa, dús koromfekete szemöldökeit húzza annyira össze, hogy már a sunyinak látszó macskaszeme is alig látszik. Ezt a feleség mindig is utálta. Miért kell grimaszolni, meg groteszk, idiótáknak való pofákat vágni?
– Most meg mi van? Miért kell neked gyerekesen viselkedned mi?! – állt két lábát kiterpesztve, karját maga előtt tartva, mint aki támadni készül.
– Édes egyetlenem! Te is tudod, hogy egy utazás sosem olyan egyszerű feladat, mint azt a legtöbb ember képzeli! Mindent gondos aprólékossággal illik megtervezni!
– Blabla és megint csak bla! Ez üres kifogás! Az ember, ha ott van, akkor egyszer csak majd kialakulnak a dolgok! Addig meg szerintem semmi értelme sincs bepánikolni! – jelentette ki határozottan. Most olyan volt akár egy szexis, harcias amazon.
– Édesem? Most akkor veszekedni fogunk, vagy kultúremberek módján beszélgetni? Tudod, csak úgy megkérdeztem!
– Látod-látod! Most is te vagy az, aki szinte mindennek óriási, gigantikus feneket kerít! A legegyszerűbb dolgokat is felnagyítod, miközben arra vársz, hogy helyetted oldják meg a problémáidat! – a feleség szinte azonnal megérezte, hogy véresen komoly őszintesége úgy a másik lelkébe talált, hogy bár a férj sosem volt egy egoista ember, mégis vérig sértette vele önkéntelenül is. Látta, hogy párja kisfiúsan nagyon szomorú lesz, mint amikor meghalt az apja, akitől gyerekként rettegett, és úgy érezte ezt képtelenség kibírni, vagy túllépni rajta.
– Jaj, drágám! Hidd el… én nem úgy gondoltam… – próbálta menteni a menthetőt, ám a férj már vette is a ruháját és inkább lement sétálni egyet a közeli fás parkba, hogy megpróbálja kiszellőztetni érzéseit.
Így is több mint ötven percbe telt mire újból visszajött. Addig a feleség sem tétlenkedett. Elvégezte a szokásos háztartási teendőket, és berakta a mosógépbe az éppen esedékes aznapi ruhamennyiséget.
– Édesem! Annyira örülök, hogy máris visszajöttél! – valósággal a nyakába ugrott, és össze-vissza csókolgatta, ahol csak érte. – Megbocsátasz, amiért olyan kislányosan meggondolatlan voltam? – kérdezte huncut mosolya kíséretében.
– Hát… nem bánom… – olyan Robert de Niro-s jellegzetes grimaszt csinált, és ettől csak még jobbra sikeredett a poén. – De egyszer még kérek tőled valamit Aliz!
– Tudod, téged egészen nyugodtan felvehettek volna a Színművészetire! Idióták voltak, akik felvételiztettek! – jegyezte meg.
– Igen! Ezen már én is többször elgondolkoztam! Mi lett volna ha? Ám akkor csak később ismerhetem meg azt a fantasztikus, sziporkázó nőt, aki mindenben mellettem áll, nem igaz?! – gyöngéden az asszony füleibe suttogott romantikusan, amitől a másik szinte azonnal bizseregni kezdett.
– Tudod mit drágám? Elmehetnénk új ágyat venni! – észrevette a torz arckifejezést. – Már megint mi van?!
– Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy majd nekem kell összeszerelni, mert technika, és gyakorlati dolgok terén kétbalkezes vagyok! – érződött, hogy nagy terheket cipel.
– Ugyan már drága mackóm! Majd felhívom az ezermester öcsémet! Ő aztán mindent képes összeszerelni!
– És, ahogy én látom ugyanannyira szétbarmolni is! – jegyezte meg viccesen.
Így történt, hogy átruccantak Budaörsre, az ottani egyik bútoráruházba, és a feleség szinte azonnal beleszeretett egy nagyon kényelmes, matracos ágyba, ami kicsit többe került, mint azt eredetileg tervezték.
– Drágám! Ne izgasd magad, mert az megárt a vérnyomásodnak! Szinte ingyen volt, és ráadásul akciós is! Meglásd fantasztikus lesz, csak össze kell szerelni!
– Bocsáss meg szívecském, de addig ezek szerint a nappaliban alszunk a kanapén! – a lényegre tapintott, mert a gyönyörű nő duli-fuli arcot vágott, és kerülgetni kezdte az idegesség.
– Egy-két napot csak kibírsz, nem?!
– Oh! Hát hogyne! – cinikussága megint egy fekete pont volt kapcsolatuk mezején.
Mihelyst betették a kocsiba a kifizetett ágyat, és hazamentek, hogy legalább a házhozszállítási költséget megspórolhassák a talpraesett feleség legalább öt üzenetet hagyott kissé hóbortos öccse mobilján, hogy ha ideje engedi azonnal jöjjön el hozzájuk. Két hétbe is beletelt mire felbukkant.
– Szia nővérkém, és kedves sógorkám! Hogy ityeg? Látom még nem raktátok össze! – azzal máris hozzákezdett a kissé bonyodalmas műszaki rajzot tartogató ágy szakszerű összeszereléséhez, és mire bő öt óra múltán kész lett néhány anyacsavar mégiscsak maradt a kezében.
– Hát… őszinte leszek veletek! Aki ezt a szart tervezte az megkaphatná a legrosszabb áruk Oscarját is! – csóválta a fejét.
– Téged nem kérdeztünk öcsikém! – torkolta le harciasan a feleség, majd alig várta, hogy akár egy szorgos kismacskaként elterülhessen a nagyméretű ágyban.
– Hát… ti tudjátok! Mindenesetre, ha gond lenne szerintem azonnal vigyétek vissza az üzletbe! – Az öccs összecsomagolta szerszámait, búcsút intett, és már ment is dolgára.
Estefelé pezsgővel, és pralinéval készültek, hogy felavathassák az új bútordarabot. Úgy gondolták, mindennek meg kell adni a módját. A feleség szexis, észbontó fehérneműben dőlt végig az ágyneműn, míg a férj kissé gyerekes pizsamát vett, amit a feleség talált elragadónak. Ízlések és pofonok.
– Igyunk arra, hogy minden álmunk, vágyunk teljesüljön! – emelte köszöntésre poharát az asszony.
– Ezzel egyetértek! – koccintott a férj.
Amikor apró, puha, romantikus csókokat kezdtek egymással váltani először a férj volt, aki észrevette, hogy valami nem stimmel az ággyal:
– Szívem? Te is hallottad ezt a recsegő hangot? Vajon mi lehet?!
– Most ne azzal foglalkozz mackóm! Inkább velem! Csak a kedvedért vettem fehérneműt! Hogy tetszik? – kérdezte szerelemtől, vágyaktól megrészegülten, mámorosan.
– Bombázó vagy drágám!
Nem telt el tíz perc sem, és a vadonatúj, összeszerelt csúcsbiztonságos ágy úgy összeroppant recsegve, ropogva, akár egy kiszáradt csónak. Később a puha, kényelmes matracon mindketten jóízűt nevettek azon, hogy hogy a fenébe történhetett velük ilyesmi?