Bizalom és barátság

0 (0)

Bizalom és barátság

Lilla lázadása azzal kezdődött, hogy levágatta mézszőke, vállközépig érő haját, befestette kissé gusztustalan lila színűre, majd kissé balhés barátnőivel gyakorlatilag egyetlen pohár vodkanarancstól úgy becsípett, hogy önmagát siratta, és a szerelem szánalmas történeteiről kezdett ódákat zengeni, ami – egy kis idő után -, fölöttébb kínossá vált nem csupán csajos barátnőinek, de azoknak a vendégeknek is, akik az adott szórakozóhelyen tartózkodtak.
– Megkérném a kedves hölgyeket, hogy fogják vissza a barátnőjük viselkedését, mert nagyon zavarja a vendégeinket! – lépett oda hozzájuk egy kigyúrt-agyú, öltönyös ember, akin meglátszott, hogy valószínűleg egész álló napját a konditerem környezetében tölti, és veszettül sziklanehéz súlyokat emelget. Sokan kérdezhetnék, hogy miért mindig az ilyen seggfejeknek jutnak a dögös csajok?
– Okés! Kisapám! Mindjárt megyünk már! Nem kell minket sürgetni! Vettük a lapot! – Az egyik vagány barátnő, aki egész álló este egymás után döntötte magába a pálinkás poharakat, és a tequilát – bár tajt részeg volt -, annyira ügyesen volt képes egyensúlyozni lábain, és megtartani a saját súlyát, mintha világéletében ezt gyakorolta volna.
Öten voltak, és titkon érezték, hogy Lilla barátnőjük nem ezt érdemelte volna. Attól a szemétláda Gergőtől pedig ugyancsak nem! Az egy kisstílű rohadék! A legyet röptében megdöngeti, aztán azonnal meg is szabadul a nemkívánatos emberek társaságától.
– Lillácska! Édesem! Vége van a gyereknapnak! Gyere szépen velünk! Hazaviszünk! – fogták meg gyöngéden kétfelől élettelen, és holtfáradt karjait. Nem vitás, nyakig elázott, pedig jó, ha két pohárka alkoholt sikerült az egész buli ideje alatt belediktálni, hogy a Gergő-kalandot egyszer s mindenkorra kiverhesse a fejéből.
– Kapaszkodj csak belénk csajszikám! Perceken belül már otthon is leszünk! – fogta közre ugyancsak két barátnője, majd úgy ahogy voltak, megindultak a koromsötét éjjelben, ahol csupán egy-két gyéren világító, lidérces utcalámpa szolgáltatott néminemű pislákoló világosságot.
– Hé lányocskák! Nem tudnátok esetleg kölcsönbe adni ezer forintkát? – kérdezte egy behugyozott hajléktalan, aki piszkos volt, és ápolatlan gúnyát viselt, és ki tudja mikor látott utoljára szappant.
– Bocsika papa, de haza kell vinnünk a barátnőket, mert kiütötte magát! – felelt vissza neki a vagány barátnő, aki nem félt semmitől.
– Ugyan már kislánykák! Hát csak van nálatok ezer forintocska! Meglátjátok nem bánjátok meg! – közeledett kissé fenyegető testtartással a hajléktalan, akinél még kés, vagy egyéb szúróeszköz is lehetett.
– Én meg azt mondom neked apafej, hogy húzz el innét, de sürgősen, különben úgy tökön rúglak, hogy zsebben viszed haza a mogyoróidat! – fenyegette meg a vagány barátnő a kötekedő hajléktalant, akinél – úgy tűnt -, a talpraesett rámenősség lehet a nyerő, mert inába szállt maradék bátorsága, és azonnal elkotródott a barátnők társaságától.
– Látjátok csajok! Csak semmi pánik! Nem érdemes itt faszfejek miatt túráztatni magatokat! – lépkedett továbbra is kellő óvatossággal a jócskán spicces állapotú Lillával.
Nemsokára egy nyitható tetejű Peugeot-kabrió fékezett le mellettük a járdán.
– Sziasztok csajok! Arra gondoltam elkelne egy fuvar! Na? Mit szóltok?! – hajolt ki a vezetőülés ablakán egy gyerekesen jóképű, újgazdag osztálytársuk.
– Nocsak a bájgúnár is megérkezett! Na mi van szépfiú? Elfogytak körülötted a ribik, hogy éppen a mi barátnőnket nézted ki magadnak?! – kérdezték többen, hiszen a kamaszképű fiú Gergő volt, aki elcsábította Lillát, aztán pillanatokon belül már dobta is, egy másik szépségkirálynő kedvéért.
– Figyuzzatok már! Az nem úgy volt, ahogy Lilla mesélte! – próbált mentegetőzni, ám érződött semmi esélye.
– Igazán, akkor hogy volt te rohadék seggfej?! Néhány kedves szó, egy gyertyafényes étterem, és nagy adag romantika után csak úgy kíváncsiságból arra támadt kedved, hogy beless a bugyijába?! Rohadj meg! – az öt fős baráti társaság tovább ment, miközben a Peageot-kabrió szótlan némasággal követte őket a következő kereszteződésig, ahol egy rakás jelzőlámpa irányította a kihalt forgalmat.
– Jaj csajok! Ugyan már! Most mit kell itt begőzölni, mi?! Vagy talán ti mind olyan angyaloknak, és szenteknek hiszitek magatokat?! – gurult hirtelen méregbe a fiatal, elkényeztetett srác. – Tudjátok mit? Kapjátok be mindannyian! – azzal dühösen, kerék csikorgatva, motort túráztatva a következő sarkon már el is tűnt.
– Tényleg nem értem csajok, hogy szegény barátnőnknek miért kellett egy ekkora idióta seggfejbe halálosan beleszeretnie?! – töprengett egy percre a vagány lány.
– Erről szól az egész szánalmas kamaszkor! Vagy te csak most vetted észre?! – szólt közbe egy másik lány.
Végül elértek egy üresen kongó metrószerelvényt az Astoriához közel, ahol szinte kihalt volt az aluljáró is.
– Na gyerekek! Tisztázzuk csak! Ki merre megy, mert Lillát haza kell vinni! – kérdezte a vagány barátnő.
– Végül is ráérünk mi leszállni a Moszkva-téren is! Igaz-e csajszik? – kérdezte az egyik lány.
– De, de mindenképpen! – válaszolták mindannyian kórusban.
Mind az öten sikeresen felszálltak a suhogó, orosz, kellőképp rozsdásodásnak indult metrókocsiba, hogy együtt utazhassanak. Annyira jól kiismerték már egymást, nem csupán az elmúlt négy gimis év alatt, hanem azért is, mert alig egy-két utcányira laktak egymástól, hogy olyanokká lettek egymás számára, akár a jó testvérek, akik minden esetben összetartanak, és segítik egymást.
– Oké zsoké! Alig tíz perc és megérkezünk a Délibe! Még szerencse, hogy éjjel a kutya se jár erre, így nem kell jegyet venni!
– Ezt most azért mondod csajszi, hogy legközelebb is blicceljünk, vagy csak figyelmeztetsz? – kérdezte egy okoskodó lány.
– Jaj, gyerekek! Átmentünk kisdedóvóba, vagy mi?! Azért mondom, hogy ilyen méregdrágaság mellett az embernek sosem árt, ha megnézi az árakat más perspektívából is. Értitek már?! – mintha egy rakás alsó tagozatos kisgyereknek magyarázná értelmes szavait.
– Jól van! Felfogtuk! Nem tudom ki hogy van vele, de rám férne pár órácska szunyálás! – az adott barátnő nem sokat teketóriázott, tűsarkú cipőjét felrakta az ülés kárpitjára, behunyta a szemét és máris rázendített – nem zavartatva magát senkitől -, a tartós, és egyenletes horkolásra.
– Hú, basszus! A mi Szandránknak aztán van alvókája! – jegyezte meg egyikük.
– Magam is úgy hiszem!
Lilla egészen az utazás végéig jóformán fel sem ébredt. Mintha egy másik bolygón, vagy univerzumban lebegett volna elméje testetlen. Borzalmasan hasogatni kezdett a feje, mintha agyát szabályosan, állandóan, és tartósan fűrészelnék. Vagy egy ócska lemezjátszó tűje nyikorogna vészjóslóan fülében kibírhatatlanul, idegtépőn. Amikor nagy nehezen kinyitotta félig csukott szemét, hirtelen olyan émelygő hányinger kerítette hatalmába, hogy majdnem lehányta az öt fős hölgytársaság azon két tagját, akik karjukra fogták, és hazakísérték.
– Bocsánat… nem volt szándékos… – próbált mentegetőzni feleslegesen, hiszen, aki nem bírja az alkoholt, annak előbb-utóbb felfordul, és tótágast járhat a gyomra. – Nem is tudjátok, hogy… mennyire hálás vagyok… nektek… – hebegte.
– Hé csajszim! Hát mire valók a legjobb barátnők, nem igaz?! – ölelte át támogatólag a vagány lány.
– Pfuj! Ez olyan undorító! – vicsorította el arcát a másik barátnő.
– Hát ez nem lehet igaz! Úgy viselkedsz, mintha te még életedbe nem hánytál volna! És ha gyereked lesz, akit el kell látni? Vajon akkor is húzod majd a szájacskádat?!
– Te is tudod Annám, hogy ez nem arra vonatkozott! – szabadkozott szégyellve tettét.
– Akkor ennyi volt csajok! Mindenkinek oszolj! Holnap talizunk! – azzal az öt fős társaság tagjai komótosan szétszéledtek, míg végül egyedül csupán csak Anna maradt pár percet.
– Figyelj csak csajszi! Holnap úgyis fogsz Gergővel talizni, hiszen egy osztályba járunk! Én azt mondom szard le, és ne vegyél róla tudomást! Meglásd, előbb-utóbb rád is rád talál majd a nagy Ő! Most pedig aludj egy nagyot! Csocsizlak! – azzal már ment is a dolgára.
Lilla valósággal olyan kába volt az alkohol pusztító hatásaitól, hogyha másnap megkérdezik tőle, hogy mit történt, több, mint valószínű, hogy semmire sem emlékezett volna. Óvatosan kinyitotta kulcsával a bejárati ajtót. Szerencsére apja éjszakás sofőr volt, aki ilyen időtájat már régen munkába van, így csupán anyával kellett vigyáznia fel ne ébressze.
Úgy, ahogy éppen volt ruhástól dőlt be az ágyába, magára húzta a takarót, és mint akit agyonvertek, mély álomba merült.
Másnap anyja ideje korán kelt fel, és kissé értetlenkedve, meghökkenve vette szemügyre, hogy egyetlen kamasz lánya ruhában fekszik, totálisan kiütve a tegnap éjjeli fiaskó után. Ám nem tudta hibáztatni, hiszen nagyon jól ismerte már Lillát ahhoz, hogy tudhassa, a kamaszok mindig hibát hibára halmoznak, mert keresik önmagukat. Elkészítette a reggelit, óvatosan bement lánya szobájába, és szinte azonnal megcsapta orrát az alkohol illata.
,,Valószínűleg nagy buli lehetett tegnap! A fontos, hogy épségben hazajött! Szegény kis drágám!” – gondolta magában.
Először arra gondolt, hogy gyöngéden felébreszti, ám nem volt hozzá szíve, hogy édesdeden alvó lányát zavarja. Helyette csak bámulta egy ideig, majd elindult a munkába, kis cetlit hagyva a konyhapulton, melyben leírta, hogy este, ha a munkából hazajön részletesen kitárgyalják a ,,pasis ügyeket.”
Amikor Lilla kis híján elkésett az első órájáról, az osztályban szokatlanul csendes volt a légkör. Gergő – most is, mint mindig -, a hátsó padsorokban figyelt, és tartotta szemmel osztálytársait. Most gúnyos, cinikus, ördögi mosoly jelent meg arcán, amint Lilla belépett az osztályba.
– Hé, Lillácska! Az a gyanúm, hogy tegnap jócskán eláztattad magad! Valld csak be! – jegyezte meg röhögve, ám az osztályban csupán ő nevetett idióta megjegyzésén, mert a legtöbb lány bosszúszomjas szemeket meresztett rá, és amikor felismerte ezt az el nem hanyagolható tényt, inkább csendben maradt.
A nagyszünetben Lillát körbevették csajos barátnői, és elszánt anyatigris-akarattal úgy védelmezték és óvták, mintha csak a saját kishúgukról lenne szó! Gergőt pedig – a rend kedvéért -, jó alaposan tökön rúgta Anna.