Az utolsó gyertya
Az utolsó gyertya
A régi, omladozó ház a falu szélén állt, magányosan és elhagyatottan. Az emberek rég elkerülték, mondván, hogy valami sötét és gonosz lakozik benne. A ház verandáján egyetlen dolog volt, ami mozgott: egy töklámpás, melynek lidérces fénye a fekete éjszakában pislákolt. Kata nem hitt a pletykákban. Mióta elköltözött a nagyvárosból, a falu unalmas hétköznapjait próbálta feldobni. Mindenki azt mondta neki, hogy ne menjen oda, de éppen ezért vonzotta a kihívás.
Azon az éjszakán elhatározta, hogy bemegy a házba, és bebizonyítja, hogy semmi sem lakozik ott. Az ajtó nyikorgása borzongással töltötte el, ahogy belépett. A falakon vastagon állt a por, és a levegőt dohos szag töltötte be. A töklámpás fénye megvilágította a szoba sarkait, ahol árnyékok táncoltak kísértetiesen. Kata szíve hevesen vert, de nem fordult vissza. Meg akarta találni azt, amiért mindenki fél ettől a helytől.
A folyosó végén egy ajtó állt résnyire nyitva. Kata lassan közeledett hozzá, minden lépésnél úgy érezte, mintha valaki figyelné. A szoba sötét volt, de ahogy belépett, a töklámpás fénye megcsillant valamin. Egy tükör állt a szoba közepén, körülötte számtalan gyertya, mind kioltva. Csak egyetlen gyertya égett még, a lángja apró, remegő fény volt a sötétség tengerében.
Kata megközelítette a tükröt. Ahogy belenézett, a saját arcát látta, de valami nem stimmelt. Az arca mögött egy árnyék kezdett kirajzolódni, egy alak, akinek a szemei vörösen izzottak a homályban. Kata hátralépett, de a tükörből az árnyék követni kezdte őt, lassan előrébb lépett, mintha a tükörből ki akarna lépni. Kata kétségbeesetten próbálta megtalálni a kijáratot, de a szoba ajtaja becsukódott mögötte, a kilincs hidegen és mozdulatlanul állt.
Az árnyék egyre közelebb ért, és ahogy a gyertya lángja halványodott, úgy nőtt az alak ereje. Kata érezte, hogy a félelem hatalmába keríti, de nem hagyta magát. Egy utolsó elkeseredett pillantást vetett a tükörre, ahol most már tisztán látta az alakot: egy rémisztő, torz arcú lény volt, akinek a szája széles mosolyra húzódott, felfedve hegyes fogait. Kata tudta, hogy nem menekülhet. A gyertya lángja végül kialudt, és a szoba sötétségbe borult. A tükör megremegett, és Kata érezte, ahogy valami hideg, csontos kéz ér hozzá. Egy sikoly tört fel a torkából, de az eltűnt a sötétségben, ahogy az árnyék végleg rátalált.
A ház előtt a töklámpás fénye kialudt, és a csend mélyen belepte a vidéket. Reggel, amikor a falusiak merészkedtek arra, a töklámpást újra égve találták, de most Kata arca tűnt fel benne, a rémület jeges tekintetével, mintha a lámpásba zárták volna örökre. Azóta senki sem mert belépni a házba. A töklámpás minden éjjel égve maradt, emlékeztetve a falu lakóit, hogy a házban valami sötét erő lakozik, és hogy a kíváncsiság néha rémületbe torkollik.
Válaszok