Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Az utolsó este
A hold sápadt fénye bevilágított a gyerekotthon rácsos ablakán. A szobában már minden gyerek az igazak álmát aludta. Rajta kívül. A kisfiú nyitott szemmel feküdt az ablak melletti ágyban, és elgondolkozva bámult ki az éjszakába. Szíve vadul kalapált, fejében kérdések ezrei kavarogtak. Ez volt az utolsó estéje a gyerekotthon falai között. Másnap reggel elkezdi új életét, az új szüleivel.
Sokat álmodott erről a napról, most mégis nagyon meg volt rémülve. Félelme megmagyarázhatatlan és ijesztő volt számára. Kedvelte az új szüleit, mégis szomorú volt. Mindig azt képzelte, hogy az édesanyja egy szép napon beállít és hazaviszi. Volt idő, amikor még maga elé tudta idézni az arcát, ha erősen koncentrált. És az illatát. Arra emlékezett a legjobban. Olyan édes, bársonyos illata volt. Mindig azt érezte, amikor emlékeiben fölé hajolt, és dúdolt egy régi dalt. Azt sosem fogja elfelejteni. Ha szomorú vagy magányos volt, sokszor idézte fel magában a régi dalt. De az évek múlásával megkopott ez az emlékkép. Igyekezett, mindent elkövetett, hogy életben tartsa, de nem ment. Mostanra már csak az illat és a dal maradt. A napok összefolytak, az éjszakák hosszúak és magányosak lettek. Nem szeretett az otthonban lenni. Nem érezte jól magát a többi gyerek között. Sokat bántották, bolondnak tartották. Igyekezett távol maradni tőlük, amennyire csak tudott. Álmodozásba menekült magánya elől.
Arról ábrándozott, hogy az édesanyja eljön érte. Ezért rémült meg, amikor kiválasztották. Szeretett volna elmenni arról a helyről, de hogy mehetne? Az anyukája keresni fogja. Mit fog neki mondani? Hogy néhány álomkép miatt nem várt rá? Hogy csak azért, mert nem érezte ott jól magát, elment? Hiszen megígérte neki, hogy visszajön érte. Ezt mondta. Emlékszik rá. Nem teheti meg, hogy elfelejti. Hogy elfelejti, milyen a hangja, a szeme, az arca?! Azt nem.
De mi van, ha soha nem fog érte jönni? Itt mindenki azt mondta neki, hogy felejtse el a szüleit. Felejtse el őket örökre, mert nem fognak érte jönni. A többi fiú kinevette, amikor ellenkezett velük, de mi van, ha igazuk van? Mi van, ha téved? Ha ő téved? Mi van, ha az anyja becsapta?
Összezavarodott. Szerette volna, ha valaki végre megmondja neki, miért is van ő ott. Miért nem kellett az igazi szüleinek? Hiszen ő igyekszik. Jól tanul, nem szemtelen, nem verekszik. Sok olyan fiúval van körülvéve, akik sokkal rosszabbak nála, és őket mégis látogatják, szeretik. Hozzá meg nem jön senki. Ő nem hiányzik senkinek. Miért?
Egy könnycsepp csordult végig az arcán. Harag lobbant a szívébe. Ha nem szeretik, miért ne mehetne el? Miért kéne akkor arra várnia, hogy visszajöjjenek érte? Hiszen mindvégig egyértelmű volt, hogy nem fognak. Hogy senki nem jön érte. Hány éve is? Már nem is emlékszik. Már nem is számolja.
Évek óta, minden éjszaka azt képzeli, hogy végre kikerül onnan. Hogy végre megtudja, milyen, ha a saját szobájában alszik, a saját ágyában. Hogy milyen, amikor együtt reggelizik a szüleivel. Milyen lehet összebújva tévét nézni? Milyen lehet hármasban vacsorázni, parkban sétálni, esti mesével elaludni?! Jó éjt puszit kapni. Vajon milyen lehet családban élni?
A nap első sugarával beragyogta a szobát. A kisfiú a bőröndjébe összepakolta kevéske holmiját, aztán leült az ágy szélére, hogy még egyszer, utoljára körülnézzen a szobában. Teljesen egyedül volt, mint oly sokszor a hosszú évek alatt. Senki nem volt körülötte, senki nem fogta a kezét, senki nem nyugtatta meg. Csak ő volt, az emlékei és összezavarodott gondolatai.
Amikor az ajtó kinyílt, a szíve zakatolni kezdett. Egy fiatal nő lépett be a terembe, mosolyogva. Leült mellé az ágyra, átölelte és megpuszilta. A kisfiú belélegezte új anyukájának édes, bársonyos illatát. Furcsán megnyugtató érzés kerítette hatalmába. Már nem félt, nem rettegett. Nem voltak zavarodott, kusza érzései. Az autóban a nő ölébe hajtotta fejét, becsukta a szemét, és egy régi, majdnem elfeledett dalt dúdolt magában, mialatt az autó örökre maga mögött hagyta a gyerekotthon épületét.
