Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Az eltűnt gyűrű
Csak négyen voltunk a szobában. Meredten néztünk magunk elé mi hárman, sorstársak, akik jelen voltak az eseménykor. Szemben velünk egy ötvenes férfi ült, szigorú tekintete tetőtől talpig végighaladt rajtunk. Látszott, hogy szúrós szemével minden rezdülésünket azonnal elemezni kezdte. Pont emiatt úgy bámultam a semmibe izgalmamban, mint egy kisgyerek, aki először látja a végtelen tengert. Lehet a szám is tátva volt, mert az éles tekintetű szeme megakadt rajtam. Erre hirtelen megrázkódtam, és elkezdtem idegesen pödörni a szoknyám szélét. Valahogy megnyugtatott az anyag mozgásának monotonitása.
A mellettem ülő nő velem ellentétben nem tudta higgadtan leplezni a helyzetből adódó feszültségét. Zihálva vette a levegőt, tüdeje úgy sípolt, mint a régi gőzmozdonyok a múlt század eleji filmekben. Lába ritmusosan dobolt a padlón, ami kezdte felhúzni szigorú emberünket is. Volt még egy harmadik nő is velünk. A magas szikár asszonyságról szobrot is készíthettek volna. Meg sem mozdult, csendben pihentette két tenyerét a térdein. Irigyeltem nyugodtságát, és azt a mérhetetlen szenvtelenséget, amit nekem is tanúsítanom kellett volna. De persze én erre képtelen voltam. Sosem voltam pókerarc, mindig minden látszott az arcomon. Pedig tudtam, hogy most erősnek kell maradnom, ha nem akarok bajt hozni a fejemre.
A férfi az előtte lévő noteszével kezdett matatni, amikor az ideges nőszemély dadogva megszólalt:
– Ké-ké-kérem, még meddig kell itt maradnunk? Nekem-nekem muszáj lenne indulnom. A gyermekemet el kell hoznom az óvodából, hamarosan zárnak – mondta kétségbeesetten és tördelni kezdte kezeit. Hosszú ujjai voltak, de ami egyből feltűnt, hogy ujjbegyei fekete színben pompáztak. Mintha a gondolataimat hallotta volna a férfi, hiszen az ő tekintete is a nő kezére tévedt. Amint ezt észrevette, hirtelen el is rejtette őket, lábai közé gyűrte, mint valami sötét titkot.
– Addig innen senki nem megy el, amíg el nem mesélik, mit tudnak az eltűnt gyűrűről – szólalt meg a férfi határozottan.
A szoba ismét teljes csendbe borult. Úgy gondoltam, biztos nem én leszek az, aki ezt az idillt megtöri. Sokszor beszéltem már korábban rosszkor, rossz helyen. Anyám mindig mondta: „A locsogó-csobogó vízesés mindig feltűnő jelenség, nem megy el mellette senki sem szó nélkül. Maradj inkább csendes erdei forrás, amely hangtalanul, észrevehetetlenül elbújik a fák tövében.” Sosem értettem, ez egy ilyen habitussal, mint az enyém, hogyan kivitelezhető?! De ez egy jó alkalom volt arra, hogy kipróbáljam magam „forrásként”.
– Én az éppen aktuális feladatomat végeztem, azaz ellenőriztem a bolti árukészletet. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni a munkát, hogy a tulajdonosnak ne származzon semmi anyagi hátránya a felesleges túlrendelés miatt. – kezdett bele saját történetébe a magas nő olyan hirtelen, hogy a morcos férfi meglepettségében elejtette az addig erősen szorongatott tollát.
– Öööö….én ké-kérem csak véletlenül voltam itt. A férjemtől kapott gyűrűmet hoztam igazításra – mondta az idegességtől szinte sírva a „feketeujjas”.
Ezek után minden tekintet rám szegeződött. Gondolom várták, hogy én is elmondjam, mit láttam. Próbáltam húzni az időt, amennyire csak lehetett. Anyámra gondoltam és intelmeire, de ez nem segített a helyzet megoldásában. Erősen törtem a fejem, hogy mit is mondjak, hogy is mondjam. Tudtam, ez az egy esélyem van, hogy kikerüljek ebből a kényelmetlen szituációból. Csak hát én nagyon nem voltam jó ebben. Reménykedtem, hogy sosem keveredek bele hasonlóba, mert sosem tudtam kimagyarázni magam semmiből.
– Nos, én csak álmodozni jöttem be. Egyszerűen imádom a gyönyörű ékszereket, a csillogó ezüstöt, a fénylő aranyat. Egy ilyen bolt számomra álmaim birodalma. Tudják, nekem nem telik ezekre a drágaságokra. De a lelkemet simogatja, és a szívemet feltölti az a miliő, ami egy ékszerüzletből árad. Egy ilyen látogatás után királylányként lépek ki a külvilágba, és napokig a fellegek között járok a boldogságtól – kezdtem el a világ legrosszabb blődségét locsogni, miközben anyám mérges tekintetét láttam magam előtt, ahogy villámokat szór a szemével dühében.
Ismét nem sikerült háttérben megbújva tőmondatokat mondanom, mikor kérdeztek. Teljesen elvörösödtem lányos zavaromban, hiszen tudtam, hogy ezt a mesét épeszű ember nem hiszi el, nemhogy ez a meglett férfi.
– Menjenek haza! – bökte ki mégis legnagyobb meglepetésemre a morcos ember.
Igyekeztem nem elsőre felállni. Figyeltem, ahogy a dadogós hölgy gyorsan felpattanva szélsebesen elhagyta a termet, míg a magas nő megfontolva, illedelmesen elköszönve távozott. Én is kisimítottam a korábban összegyűrt szoknyámat és nagy levegőt véve, „viszlátot” mormolva kiléptem a szobából.
Valamelyik közeli helyiségből teafőző hangja hallatszott ki. Elképzeltem, ahogy a víz a forralás hatására lassan gőzzé alakul. Lépteimet igyekeztem higgadtan, kimérten tenni, hiszen attól féltem, hogy ahogy a folyadék lassan tovább száll, úgy lesz semmivé az én kitalált történetem is. Rámarkoltam a szoknyám elejére, és éreztem a harisnyakötőmbe bugyolált fémkarika csodálatos alakját. Ez mérhetetlen elégedettséggel töltött el. Ismét anyámra gondoltam, bárcsak látná, hogy vízesésként is sikerült.
