Az elkövető

Az elkövető

A járókelők számára ismeretlen férfi gondterhelten ácsorgott a rozsdás, kidőlésnek indult kapunál. Cikáztak benne a gondolatok, mintha valamit meg kéne tennie, ám nincs meg a kellő bátorsága, egyszóval tétovázott. Stresszesen a telefonjának kijelzőjét nézegette, végül pedig szó nélkül berohant a kórházba, ahol egyenesen a szülészet felé vette az irányt. Berontott az újszülöttek osztályára, nemes egyszerűséggel előkapta kését, hogy aztán harminckettő döféssel véget vessen egy ártatlan csecsemő életének. A kegyetlen tett olyannyira lesújtotta a kórházban jelenlévőket, hogy csupán fáziskéséssel reagáltak erre a szörnyűségre, ám végül sikeresen leteperték az őrült, magából teljesen kivetkőző férfit, majd ráhívták a rendőrséget.

Komor, üres tekintetek szegeződtek a kisgyermek ágyára, sem sírás, sem üvöltés nem hagyta el a szemtanúk száját, a sokk nemes egyszerűséggel minden ingert és érzelemkifejezést leblokkolt. A kiérkező rendőrök azonnal letartóztatták az elkövetőt, beszállították a rendőrségre, hogy Craig, a fiatal nyomozó nekiláthasson a közveszélyes férfi kikérdezésének.

– Mondok én önnek valamit. Az ilyen férgeket, mint ön, a legkisebb tiszteletben sem vagyok hajlandó tartani, ám ha nem működik együtt, azzal aláírja a halálos végrendeletét. Más választása nincs, csak az, hogy elmondja az igazat.

Az elkövető tekintete zavarodottságról árulkodott, s bár bólintott a rendőr szavaira, még a nevét sem volt képes vagy hajlandó elárulni. Minthogy Craig nyomozó legelszántabb próbálkozásai ellenére sem nyögött ki a férfi semmit, úgy döntöttek a rendőrök, hogy majd másnap kikérdezik, addig viszont elzárják a börtönbe.

Az egész nem állt össze. A férfinél nem voltak iratok, ráadásul a szemtanúk sem ismerték az ámokfutót. A nyomozó szinte biztosra vette, hogy ez az őrült nem helyi, így maradt az ujjlenyomat lekérdezése a központi nyilvántartásból. Ezzel a módszerrel minden, személyigazolvánnyal rendelkező állampolgár megvan egy pillanat töredéke alatt. Csakhogy bármekkora reményeket fűzött a fiatal nyomozó az ujjlenyomathoz, ez sem működött. A rendszer szerint egyetlen egyezés sem található. Az elkövető esetleg külföldi? Kizárt. Iratok nélkül nem tudott volna bejutni, az első határellenőrzésen fennakadna. De akkor mi a megoldás?

Másnap pattanásig feszült hangulatban kezdődött a kihallgatás. A férfi látszólag összeszedettebb volt, rögtön meg is szólította Craiget.

– Nem talált rólam semmit, igaz? Talán ha a tegnapi stílusából visszavesz, hajlandó leszek beszélni.

A nyomozó összeráncolta homlokát, válaszában megpróbált annak ellenére is higgadtnak maradni, hogy tudta, miféle szörnyűséget követett el a vele szemben ülő idegen.

– Rendben, végül is mindkettőnknek az a legjobb, ha túl vagyunk ezen. Mi a neve?
– John Smith.

A nyomozó rákeresett a férfire a nyilvántartásban, majd kifakadt, amikor rájött, hogy nincs ilyen személy még a nemzetközi adatbázisban sem.

– Mit képzel magáról? Ennyit számít a szavam? Maga beteg pöcs, próbáltam normálisan beszélni, de úgy látom, hogy még ennek ellenére is hülyének néz. Otthon van a pár hónapos kislányom, tudja? Az ilyen gyerekgyilkos patkányokat nem szabad a társadalomba engedni. Megadtam az esélyt, hogy elmondhassa az álláspontját, de még a saját nevével kapcsolatban sem volt őszinte.
– Mondja, ha már ennyire előtört magából a családi szeretet, mennyi időt tölt a kislányával? Ne, ne is válaszoljon, hiszen csak a munka és a munka. De most én mondok magának valamit. Fogalma sincs arról, hogy merre van arccal.

Mivel a kikérdezés ezúttal sem zárult eredménnyel, az elkövetőt visszavitték a cellájába, a nyomozó pedig folytatta az ügy felgöngyölítését, de folyton zsákutcába futott. Mintha a férfi nem is létezne. Így ment ez hetekig, s elkeseredettségében már arra vetemedett, hogy bocsánatot kér a gyilkostól és meghallgatja a történetét.

– Rendben, maga nyert. Tudni szeretnék mindent. Ahogy önnek kényelmes, csak tessék.
– Kényelmes? Ön szerint ez a helyzet lehet bárhogyan is kényelmes? Mert szerintem kurvára nem. De ilyen könnyen nem fog megtudni semmit, nem volt hajlandó meghallgatni. Az ország déli részéről származom, ennyit mondok. Maga a nyomozó, hát tegye a dolgát.

Craig felügyelő dühösen pattant fel és csapott az asztalra.

– Maga f*sz, csak játszadozik az emberekkel, de esküszöm, hogy a végére járok az ügynek és magának lőttek.
– Tegyen így, viszont ha megoldja az ügyet, nehogy megbánja.
– Ebben a helyzetben, amiben maga van, nem fenyegetőznék.
– Ohh, nem. Ez nem fenyegetőzés, csupán a lesújtó igazságtól szeretném megóvni.

Craig elviharzott, az őröknek pedig meghagyta, hogy kísérjék vissza a férfit a börtönbe. Az ingerült nyomozó legalább egy kicsivel többet tudott. Délinek mondta magát a férfi, az országban pedig három déli megye található, így végre valahol el lehetett indulni. Az összes aktát átnézte az említett helyeken, de sehol semmi.

Hónapok elteltével még mindig megoldatlan volt az ügy, s lévén, hogy a férfi nevét sem tudták, még vádat sem tudtak emelni ellene. Az előzetes letartóztatáson kívül a rendőrség tehetetlen volt, Craig lassan kezdett beleőrülni a nyomozásba, amikor váratlan telefont kapott. Találtak egy John Smith nevű férfit délen, akinek az ujjlenyomata és a DNS-e egy az egyben megegyezett az elkövetőével. Megszökött volna a férfi? Még ha csak erről lett volna szó, de nem. A dolog szépséghibája ugyanis az volt, hogy az a John Smith, akit délen találtak, csupán kettő éves volt. Craig felügyelő teljesen összezavarodott, és úgy döntött, hogy ezúttal tényleg megpróbál a férfivel szót érteni.

– Rendben, ki maga? Beismerem, hogy túlnőtt rajtam az ügy.
Az elkövető arcán egy kisebb mosoly terült el.
– Elismeri, hogy túlnőtt magán valami, ez már haladás. Hát legyen, rögtön a tárgyra térek. 2057-ből érkeztem, három gyerekem van, a feleségem pedig meghalt. Így, technikailag most kettő van belőlem. Az a kettő éves gyermek is én vagyok.

Craig képtelen volt bárhogyan is reagálni, mert a férfi beszámolója az ésszerűség minden határán túlmutatott, de az tény, hogy tényleg nem tudták a férfit beazonosítani már hónapok óta.

– És hogyan tért ide vissza?
– Nem szándékosan, egy hatalmas vihar kerekedett, én pedig beleestem a tóba, és itt tértem magamhoz, 2025-ben.
– Nem állítom azt, hogy elhiszem amit mond, de folytassa. Arra adjon választ, hogy miért ölte meg azt az ártatlan gyermeket?
– Ártatlan? Tényleg az volna? Talán 2025 januárjában, amikor világra szarta az anyja, annak számított, de higgye el, hogy 2057-ben már nem.

Craignek bár egy része kezdte elhinni a bizarr történetet, a nyomozó ráüvöltött a férfire.

– Maga egy beteg f*sz, hogy lehet ennyi sületlenséget összehordani?
– Akkor tessék, megkapja a bizonyítékot.

Az elkövető felnyúlt az ánuszába, majd elővett egy kicsinyke USB-t.

– Talán a mai gépek nem ismerik még fel, érdemes a legújabb hardvert használni.

Craig nyomozó, minthogy más egyebet nem tudott volna tenni, úgy tett, ahogyan a szürreális történetet előadó férfi javasolta. Bedugta a pendrive-ot a számítógépébe, de az tényleg nem ismerte fel. Hosszas cihelődést követően, végre sikerült elérni a hordozható tároló tartalmát a benti, vadonatúj szervergépről. Craig alig hitt a saját szemének. Egy rendőrségi végzés, méghozzá 2055-ből. Úgy találta, hogy semmiképp sem lehet hamisítvány, hiszen még digitális aláírással is hitelesítve lett az anyag. Talán csupán a dátum volt rossz, de nem, ennek a végzésnek a formája is más volt. X2345Y9 személy meggyilkolta Y4534Y6 személyt. Úgy tűnt, hogy 2055-ben a személyigazolvány száma alapján azonosítják az embereket az ügyiratokban. A nyomozó azonnal rákeresett mindkét számra, de nem volt találat. Másnap ismételten kihallgatta a magát Johnnak nevező férfit.

– Uram, én hiszek magának. De kik ezek az emberek?
– A gyilkos senki más, mint a jövőbeni leghírhedtebb sorozatgyilkos, aki összesen 37 emberrel végzett, köztük nőkkel és gyermekekkel is. Úgy vélem kitalálta, hogy ez az a gyermek, akitől megszabadítottam a világot.

Craig nyomozó lába alól lassan kezdett teljesen kicsúszni a talaj, ahogyan a férfi válaszát hallgatta. Talán tényleg igazat beszél a férfi? Nem, ez butaság, de mégis, eddig minden, amire rábukkantak, vagy nem bukkantak rá, azt mutatja, hogy John nem hazudik.

– És ki volt az, akit meggyilkolt? Mármint az, aki a dokumentumokban szerepel? A Y4534Y6-os személy.
– Ő volt a feleségem. Tudtam, hogy egyszer megkapom a lehetőséget, hogy bosszút álljak. Hogy miért én? Hogy a vihar miatt pontosan hogyan kerültem ide vissza? Nem tudom, így kellett lennie. De megdöglött az a g*ci, és más nem számít.

Craig remegett, verejtékezni kezdett, nem igazán tudta, hogy milyen magatartást kéne tanúsítania. Sőt, még saját magával sem tudott dűlőre jutni azt illetően, hogy a férfi tényleg igazat mond-e. Pár másodperc csönd után azonban rákezdett.

– Nézze, nem tudom, hogyan tüntette el magát a rendőrség nyilvántartásából, de maga profi. És kib*szottul nem fogom bevenni ezt a szart.
– Ne vegye be, csak mondja meg Catrinnek, hogy szeretem.

Válaszolt az elkövető mosolyogva. A nyomozó kiakadt azon, hogy a férfi megtudta a kislánya nevét, dühében pedig majdnem halálra verte a férfit a gumibotjával.

Egy jogi kiskaput kijátszva, évek után végre megkezdődhetett a be nem azonosított férfi tárgyalása, az esküdtek pedig egyöntetűen bűnösnek találták az elkövetőt. John Smith-t a hatályos jogszabályok értelmében kivégezték. Hogy igazat mondott-e? Ki tudja, de mindenesetre a nyomozó megkönnyebbült, hogy lezárult élete legbizarrabb és legfelkavaróbb ügye. Az évek közben elteltek, a kislánya, Catrin pedig elérte a kort, amikor személyigazolványt kellett csináltatnia. Egy apának ennél nem létezik nagyobb büszkeség az életében, minthogy elvigye a gyermekét és megcsináltassák az első okmányt. Az igazolvány kiállításra került, s Craig ekkor megdöbbentő felfedezést tett. A lánya neve Catrin, születési ideje 2025, a személyigazolvány száma: Y4534Y6.

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!