Alig egy órával később, megint Jack ébreszt fel. Puskával a kezemben ismét az ajtóhoz lépek, felkattintom a külső fényt, majd kinyitom az ajtót, és kilépek a verandára. Sajnos elkövetem azt a hibát, hogy a kutyát nem tartom vissza, így Jack a lában mellett kisurran, és mint az íjból kilőtt nyílvessző, egyenesen a tölgyerdő felé rohan.
A térdelő nem mozdul, ezért aki velem szemben áll, egy hirtelen mozdulattal ott terem a másik mellett, kiveszi a kezéből azt a valamit, ami leginkább egy késre hasonlít, majd a feje fölé emeli, és a fölrepesztő durranást követően, egy kecses hátraszaltóval elterül a kemény padlón. Újratöltöm a puskát, és most a másik felé araszolok.
Ettől a felismeréstől zavarba jöttem. Azt tudom, hogy Kati az én párom, és nem is akarom lecserélni. De mi van Ildikóval? Ő is pont annyira a szívem csücske lett, mint Kati. Persze Kati az idő viszonylatában is előnyt élvez, hisz őt ismerem régebben, ám ez most nem számít. Az egyetlen lényeges különbség, a két nő között, hogy Ildikóval még nem volt szex. Na tessék. Ez a megfogalmazás valamit sugall. MÉG…?
– Ha megengeditek, anyának adom át előbb az ajándékot. Majd felemel egy nagyobb méretű doboznak látszó csomagot, ami piros, karácsonyi mintájú papírba van csomagolva, és szintén piros szalaggal van átkötve. A dobozzal a kezében oda ül anya mellé, és így szól hozzá. – Boldog karácsonyt Anya.
Dr Jekyll vagy Mr. Hyde vagyok? Nem tudom eldönteni, mert mindkét egyéniség az én részem. Dr. Henry Jekyll személyisége szinte angyalinak mondható, amennyiben összehasonlítjuk Mr. Edward Hyde-dal. Mindkettő ugyan az a személy, ám a jellemük teljesen más.
A cibálás immár olyan erővel folyik, hogy aki a lábát fogja, egy erőteljes rántással letépi azt. A csonkból vér fröccsen mindenfelé, beborítva a karácsonyfát, ami a szeretet ünnepének a jelképe, ám most ez a jelkép egészem más értelmet nyer. A szörny lény eldobja a kezében maradt lábat, ami hangos csattanással a karácsonyfa alá repül, ezzel egy időben a másik lábat veszi kézbe, és folytatódik a küzdelem, az élettelennek látszó testtel.
Felkelek a kényelmes fészkemből, és elindulok az ajtó felé, hogy megnézzem ki az az elvetemült, aki a csengő használata helyett, így akar bebocsájtást nyerni a hajlékomba.
Amikor kinyitom az ajtót, két gyereket látok a küszöbömön. Az egyik tizenöt körüli lehet, a másik egy kicsit fiatalabb. Furcsa. Ezek nem szavalnak versikét, és nem is követelik, hogy trick or treat.
Ahogy nézem őket, egyik pillanatról a másikra, szétárad bennem, valamiféle rossz érzés.
Amikor ismét a képre esik a pillantásom, szinte kővé dermedek. Az az alak a képen, egy fekete kabátot, vagy palástot viselő alak, most már határozottan mozog. Persze nem mozog, csak épp a helyét változtatja. Most határozottan úgy tűnik, mintha a bejárati ajtó felé haladna, amitől már csak néhány méter választja el őt.
