Nagylány lettem, álmodoztam. Elképzeltem azt, amit mások meséltek. Külön világom lett. Azt akartam, valós legyen, amit elképzelek. Így elkezdtem leírni álmaim. Minden írásomban van egy álom, egy beteljesületlen szerelem. Ott van, egy pici én.
Egy pillant két testvér, egy nyári napjából. A vár nőtt, egyre magasabb lett, Mónika kagylókat gyűjtött, hogy díszítse a várat, Tomi, egy papírszalvétából zászlót csinált. A vár elé kisebb kagylókból kiraktak egy M, és egy T betűt, hogy mindenki tudja, ki tulajdonában van a vár. A kislány hangosan nevetett, ahogy a késő délutáni napfény megcsillant a kagylókon. Tomi büszkén nézte az építményt.
Egy rövid írás arról, hogy a barátság mindent áthidal. Most rámbízott egy nagy titkot, a legjobban vágyott álma valóra válásának titkát. Imádom ezt a lányt. Felnéztem. Arca sápadt, tekintete riadtan, értetlenűl néz rám.
A forró csokik kihűltek, a tejszínhab összeesett, a csokidísz és pillecukor eltűnt benne. Emberek jönnek-mennek, nevetgélnek, beszélgetnek, nem figyelnek ránk. Pedig világrengető hírt kaptam. Titokban nagynéni lettem! Felállok, felsegítem a barátnőmet is, magamhoz szorítom.
Az autóban ülve megbeszéljük a napot, Elvis hangja dübörög a hangszóróból. Szétnézek, merre járunk. Rémisztően ismerős épületek. Remegés fog el, de nem tudom az okát. Egy kereszteződéshez közeledünk, zöldet kapunk. Lucas egy viccet mesél, amit ma hallott. Torkom-szakadtából üvöltök.
