A férfinak állnia kell

A férfinak állnia kell

A Baranya megyei Furnér Bútorgyártó Zrt. fő filozófiája a hatékony termelésen kívül, a dolgozók fejlődése, és szakmai előmenetelének segítése. Sikerük egyik mintapéldánya Szálka János asztalos volt, akinek a hirtelen jött siker kicsit az agyára is ment. Ez a történet róla szól.
Szálka, harmincnyolc éves volt, nőtlen, és csak a munkájának élt. Szabadidejében is csak a famegmunkálás érdekelte csiszolgatott, gyalulgatott naphosszat. Alig két éve dolgozott a cégnél, pályáján mégis oly gyors ütemben száguldott felfelé, mint egy óriás műlesikló a saját pályáján lefelé. Ezt nem csak szorgalmas munkájának, hanem némi talpnyalásnak is köszönhette. Már nem is tudni, hogy a kettő közül melyikben volt eredményesebb, de amikor a vállalat Budapesten alapított egy lapszabász üzemet, őt nevezték ki az élzáró részleg vezetőjévé. A hatalmas megtiszteltetés okozta sokkot a helyi kocsmában oldotta fel, egy búcsúbuli formájában. Elbúcsúzott barátaitól és munkahelyétől azon az estén legalább hússzor. A siker és az alkohol mámorától megrészegülve várta az életet, ami a nagyvárosban várt rá. Akkor még nem sejtette, hogy az új élet új, számára eddig ismeretlen kihívások elé állítja. Az üzem és a munka a vártnál is jobb volt. Mindenki elismerte tudását, és most már az ő talpát is nyalták néhányan. A cég egy kis lakást bérelt számára, ami kellemes helyen volt, csak egy kicsit távol esett a munkahelyétől. Azonban ennek a távolságnak köszönhette megismerkedését a tömegközlekedés varázslatos világával. Szálka úrnak ugyanis ahhoz, hogy a munkahelyére jusson hat megállót kellet utaznia villamossal, négyet pedig autóbusszal. Egyik hétfő reggel, miközben békésen bámult ki a buszablakon, egy hatvan év körüli hölgy szólította meg.
– Elnézést fiatalember! Átadná a helyét?
– Igen, tessék. Azzal felállt és egy kapaszkodóhoz sétált.
Többször átadta már a helyét, de csak most gondolt bele először, hogy egyszer sem tudta végigülni az utat egyik irányba sem. Egy átlagembernek ez nem jelentene gondot, de az ő agyába úgy beleszorult ez a probléma, mint fába a féreg. Ettől a pillanattól kezdve éberen figyelni kezdett mindent, ami a buszon vagy villamoson történt. Többé nem nézett ki az ablakon, hogy gyönyörködjön a tovafutó tájban, inkább az utasokat kémlelte, és levonta a végső következtetést, miszerint a férfiaknak állnia kell. Megfigyelte, hogy azok a férfiak, akik netán ülve utaznak, megpróbálják kiélvezni azt a pár pillanatot, amit az ülés birtoklása ad számukra. Lábaikat kinyújtják már amennyire lehet, karjaikat összefonják maguk előtt, és elégedett arccal néznek ki az ablakon. Közben próbálnak nem arra gondolni, hogy eme kérész életű varázslat mindjárt véget ér. Azok a férfiak, akik pedig állnak, irigykedve figyelik szerencsés társaikat, és felidézik azokat a ritka pillanatokat, amikor ülve élvezhették a tömegközlekedés csodáját. Észrevette azt is, hogy van néhány férfitársa, akiket a köznyelv finoman csak udvariatlannak nevez, na, ők próbálnak mindenáron ragaszkodni ülésükhöz. Azonban – Szálka számára érthetetlen módon – nemcsak a nők, de néhány férfi is elítéli őket. Sőt, létezik olyan férfi is, aki még rá is szól arra, aki nem adja át a helyét. Az ilyen férfiakban az összefogás legkisebb jele sincs, és Szálka úr szerint csupa képmutató mind. Ennek a szerinte fontos kérdésnek még csak a felszínét kapargatta, de magában már állást foglalt, és úgy döntött, ő ülni akar. Nem tartotta jogosnak, hogy az udvariasság leple alatt a férfiaktól elvegyék a jogot a szabad üléstől. Azt a jogot, amit ő csak a nők és a férfiak közös ülésének jogaként fogalmazott meg. E naptól kezdve csak ez a téma foglalkoztatta. Asztalos nyelven mondva, a probléma szúja beette magát fa fejébe. Másnap beteget jentett, és további nyomozásba kezdett. Első útja a BKK ügyfélszolgálatára vezetett.
– Jó napot kívánok! – köszönt illedelmesen.
– Jó napot! – viszonozta a hölgy gyanútlanul.
– Néhány információra lenne szükségem.
– Parancsoljon!
Szálka úr komótosan elővett zsebéből egy összehajtogatott papírdarabot, amelyre fontos és okos kérdéseit felírta.
– Körülbelül hány busz van Budapesten?
A hölgy, akit már nem igazán lehetett meglepni, kérdezzenek tőle bármit is, kicsit megigazította székét és rezzenéstelen arccal gépelni kezdett.
– Ezerkétszáz.
– Értem – mondta Szálka, és az adatot felírta. – Troli, troli az mennyi? – folytatta lelkesen.
– Száztíz – jött a gyors válasz.
– Ok. Villamos?
– Háromszázhúsz, metró pedig hetvenöt közlekedik Budapesten – előzte meg a hölgy a következő kérdést.
Szálka ezeket is gyorsan lejegyezte.
– Különben ezek az adatok fent vannak a neten. Jött a kioktató információ az ablak mögül.
Ez azonban már nem érdekelte Szálkát. Távozáskor csak egy apróság motoszkált a fejében, hogy ez a nő végig ült, ő meg állt, de ezzel most nem akart komolyabban foglalkozni, fontosabb dolga volt. Meg kellett tudnia, hogy ezekből a járművekből mennyi közlekedik egyszerre, egy adott napon. A következő két napban munka helyett utazgatott és jegyzetelt szorgalmasan. A buszokon, amikből úgy ezer járja a várost naponta, átlagosan, ha a csuklósokat is vesszük – és hősünk természetesen vette -, hatvan ülőhely van. A száz trolin, ami közlekedik egy nap, négyezer ülőhely van. A villamosok átlagosan négy kocsival közlekednek, számuk kétszázötvenre tehető, amely ugye ezer kocsit jelent, negyvenezer üléssel. Ezt állapította meg az első nap végére. Másnap a metróhálózatot támadta meg jegyzetfüzetével. Az egyes metró nyolc szerelvény, egyenként három kocsival, összesen háromszáznyolcvannégy ülés. A nagyobb metróvonalakon kb. harminc szerelvény, mindegyik öt kocsival, összesen hatezer ülőhely. Az összesen 110.384 ülőhely. Mire ezzel megvolt, a számok már úgy cikáztak a fejében, hogy alig tudott aludni. Rémálmában nőket látott, aki ültek és rajta nevettek. Üléseket, melyek, mint katapultok lőtték ki, ha netán le mert ülni rájuk és persze azok is nevettek. Látta, ahogy a nők kézen fogva sétáltak üléseikkel a Margitszigeten és lenézően méregetik, ahogy ő magányosan sétálgat. Megtépázva ébredt, de nem adta fel, hogy a végére járjon eme igazságtalanságnak. Még két napot mulasztott a munkájából és a demográfia szövevényes világába vetette magát. Megállapítása szinte letaglózta. A Budapesten élő nők száma 892.000, turisták nélkül. Ez az adat minden további kutatást feleslegessé tett, hiszen az ülőhelyek csekély számához képest ez óriási mennyiség. Szálka számára világossá vált, hogy nem csak morálisan, de matematikailag sincs esélye az ülve utazáshoz. Sőt, abban az esetben, ha az összes nő egyszerre szeretne utazni, akkor ő már fel sem férne a villamosra. Nem maradt más hátra, mint panasszal fordulni a megfelelő szervekhez. A panaszlevelek megírása újabb két napot vett igénybe. BKK ügyfélszolgálat három oldal, Közlekedési hatóság három oldal, Fogyasztóvédelem hat oldal, mert eszébe jutott még ez meg az. A válaszokat azonban már nem várhatta meg, mert a sok mulasztás miatt azonnali hatállyal visszarendelték Mágocsra, és csak azért nem rúgták ki, mert figyelembe vették korábbi szorgalmas munkáját és némi talpnyalását. Régi kis szobájában lassan sikerült kipihennie a nagyváros okozta stresszt, és másnap frissen, újult erővel indult munkába. A ház mögül előretolta régi Csepel kerékpárját, felült rá, és nyugodt tempóban tekert a reggeli napsütésben. Megnyugtatta az a tudat, amivel minden ember tisztában volt, hogy egy biciklin a férfinak (is) ülnie kell.