Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Szívembe fogadva
Alíz indulás előtt még egyszer körülnézett a lakásban és elégedetten nyugtázta, hogy „patika”rend van. A bejárat melletti tükörben önmagát is ellenőrizte. A kontya mesterien komponált, szolid smink, élére vasalt kosztüm, az elegáns cipője is fényesen csillogott. Ezzel a látvánnyal is elégedett volt. Tökéletes minden, az egész élete… mégis, valamiféle furcsa hiányérzete támadt, amikor kezébe fogta a bőrtáskáját, hogy munkába induljon.
Vezetés közben az előtte álló nap feladatain morfondírozott.
– Két értekezlet, utána interjúztatok, késő délután lesz mire szabadulok. És még valami ajándékot is kell vennem a nővérem születésnapjára. Milyen parfümöt is szeret? Majd eszembe jut. Megint valami zsíros vacsorát főznek, nemhogy inkább elmennénk valami étterembe, akkor ehetnék valami könnyűt, ráadásul nem lennék tiszta macskaszőr. Ezek az idióták úgy babusgatják azt a macskát, mintha a gyerekük lenne. Pedig az állatok csak koszt csinálnak és egy csomó macera van velük. És azt is utálom, hogy állandóan vihognak, meg puszilgatják egymást Lórival… na ne. Bezzeg nálam csend, béke van és tökéletes tisztaság. Nekem tuti nem kell se háziállat, se pasi! – mondta ki hangosan gondolatait Alíz.
Leszakad az ég mire késő este fáradtan, tele hassal elindult haza nővérétől. Meglepően jól érezte magát velük, beszélgettek, nagyokat nevettek, sőt még a macskát is megsimogatta. Most valahogy nem volt kedve az üres lakásba hazamenni.
Az autóból kiszállva a bejárat felé szaladt, hogy ne ázzon teljesen bőrig. De megbotlott és majdnem hasra esett egy fekete műanyag zsákban. Mérgesen kapta fel, hogy a trehány szemetelő helyett a kukába dobja, de legnagyobb megdöbbenésére valami mozgott a zsákban, sőt furcsa nyüszögő hangot is adott. Alíz rémületében majdnem a földre ejtette a furcsa csomagot, de minden bátorságát összeszedve az előszobáig vitte és ott bontotta ki óvatosan. Egy ázott, büdös szőrcsomó került elő, aki remegve, dideregve ácsorgott a padlón. Alíz teljes elképedéssel, tanácstalanul bámulta hívatlan vendégét.
– Hát te ki vagy? És én mit kezdjek most veled?
Papírtörlőt hozott, hogy a csöpögő vizet és sarat eltüntesse. Óvatosan és bizonytalanul, kicsit undorodva próbálta a szőrcsomót is megtörölgetni, de nem igazán sikerült. Némi habozás után keresett egy puha törölközőt, és most már bátrabban fogta meg a kis jószágot, jó alaposan megtörölte. A törölköző biztonságából hálásan pislogott rá egy kék szempár és kikandikált egy hosszú orrocska is. Logó nagy fülek tették teljessé az összképet.
– Jé, te egy tacskó vagy! – kiáltott fel Alíz, majd melegített egy kis tejet és a sarokban kucorgó jövevény elé tolta.
A kutyus óvatosan, bizonytalan lépésekkel indult a tál felé, de ahogy megérezte a tej édes illatát mohón lefetyelni kezdett. Az utolsó cseppet is kinyalta és hálás farkcsóválásba fogott. Alíz közelebb lépett hozzá, majd bátortalanul megsimogatta a kis tacskót. A kutyus először megijedt a feléje nyúló kéztől, de aztán megnyugodott, mert megérezte, hogy ez a kéz nem bántani akarja… sőt. Alíz kézfejére rózsaszín nyelvecskéjével puszi-nyalit is adott, aztán egy óriásit ásított.
– Álmos vagy te is? Akkor menjünk aludni! Holnap úgyis szombat, így nem dolgozom, majd keresünk neked valami menhelyet. Maradj itt, tessék aludni! – ezzel otthagyta egyedül az előszobában a kiskutyát.
Gyors zuhanyzás után ágyba bújt, egy kicsit még hallgatózott, hogy hall-e kaparászást, nyöszörgést, de csend volt.
Alíz nem tudta mennyit alhatott, de a kétségbeesett vendég hangos nyüszítésére ébredt. Kábán kibotorkált az előszobába, próbálta a kistacskót megnyugtatni, de az egyre keservesebben sírt. Alíz mérges volt, hogy nem tudott nyugodtan aludni, ráadásul a szomszédok is felébredhetnek erre az éjszakai koncertre. Jobb ötlete nem lévén, ölébe fogta a kis állatot, bevitte a hálószobába, a fotelba öntötte a vasalnivalókat a kosárból, aztán kibélelte egy pléddel, készen volt a fekhely. A kutyus elégedetten fészkelődött az új, meleg kuckójában. Csillogó szemeivel még néhány simogatást kizsarolt vendéglátójától, aztán megnyugodva végre elaludt. Alíz még tett-vett a lakásban, hogy újra tökéletes rend legyen, az előszobában a „baleseteket” feltakarította, fertőtlenített, csak azután feküdt le újra. A kistacskó édesdeden horkolva aludt. Alíz erre a számára ismeretlen , de érthetetlen módon megnyugtató koncertre aludt el.
A napsugár vidáman kacsingatott be a roló résein, de Alíz még mindig az igazak álmát aludta. A kutyus az éjszaka kéretlenül bevackolta magát az ágyba és nyújtózkodva ébredezett, sőt apró nyelvévvel egy-egy ébresztő puszit nyomott az őt megmentő kézre. Alíz is végre felébredt és először teljesen megdöbbenve nézett hívatlan hálótársára, de az nem hagyta annyiban, harcba indult a lány szeretetéért. Hátára fordulva kínálta fel pocakját simogatásra, közben apró, lelkes vakkantásokat hallatott. Alíz elnevette magát és jól megdögönyözte a fekete gombócot.
– Gyerünk felkelés, indulás ki! Kapsz reggelit, én meg elmegyek bevásárlok neked. Fürdened kell, mert büdös vagy! Aztán keresünk egy menhelyet, ahová befogadnak.
Alíz a boltban sokáig válogatott, tanácsokat kért az eladótól, hogy a legjobb kutyasampont és konzervet válassza, sőt piros színű hámot és pórázt is vásárolt, mert az passzolt, hiszen a betolakodó kislány volt.
Alig várta, hogy hazaérjen… Mókásan telt a nap. A fürdetés nem volt egyszerű feladat, mert a kistacskó menekülőre fogta a zuhany alól, de a hajszárító meleg levegője és a mellé járó szőrsimit már örömmel tűrte. Aztán ebédeltek, bekuckóztak a tv elé, a filmnézés alatt békésen szunyókáltak egyet. Késő délután sétálni indultak, de a kutyusnak még szokni kellett a pórázt. Jól elfáradtak mind a ketten és Alíznak már csak este jutott eszébe, hogy ma sem keresett menhelyet.
– Majd holnap! – nyugtatta magát Alíz.
A vasárnap is hasonlóan jókedvűen telt, és Alíz még egyetlen hazahozott aktát sem vett elő, hogy dolgozzon, és második napja ugyanabban a szabadidőruhában volt, tőle szokatlan módon. Úgy gondolta, elmennek még egy utolsót sétálni, és most már tényleg felhív egy helyet ahol keresnek majd gazdát a kutyusnak.
Vidáman indultak a közeli parkba, mikor a szembelévő oldalon feltűnt egy cica, aki komótosan mosakodni kezdett az út szélén. A kis tacskó mihelyt észrevette a cicát, hirtelen futni kezdett át az úttesten, a meglepett Alíz kezéből a pórázt is kitépve. Rohant volna a szökevény után, de száguldva jött egy autó. A lány kétségbeesve sikoltozott, szemét becsukta, nem akarta látni a szörnyű balesetet…A félelem pillanatokra megbénította, de tudta, hogy erőt kell vennie magán, nem hagyhatja az úton a kis holttestet…
A könnyektől alig látott, amikor elindult az úttesten át, a szíve hevesen a torkában dobogott, a látványra nem tudott felkészülni.
Az árok szélén azonban nem az fogadta, amire számított. A kistacskó egyetlen szőrszála sem görbült, sőt a lehető legnagyobb türelemmel ült és várta, hogy Alíz érte jöjjön a kis kalandja után. A lány amikor meglátta a sértetlen rendetlenkedőt, felkapta és sírva-nevetve ölelgette, puszilgatta.
– Kira, gyere, megyünk haza! Mit szólsz, tetszik ez a név? Mától ez lesz a neved! Én meg Alíz vagyok, az új gazdád!- és arcához emelve nézett a kutyus szemeibe.
Az előszobába belépve végigmérte magukat a nagy tükörben. A haja kicsit kócosan keretezte az arcát, a szabadidőruha és a sportcipő nem volt makulátlan tiszta, sőt itt-ott kutyaszőr is volt rajta. De még soha nem látta tükörképét ilyen szépnek, mint most Kirával a kezében. A szemei boldogan csillogtak, a szíve meg tele volt szeretettel.
