Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Könyv-éhség
Diákként imádtam a nyarakat. Mesebeli kis falunk számtalan élményt rejtett, a Rába vize úszni, horgászni tanított, a homokos-kavicsos part vidám játszótér, a szőlőhegy és a körülötte lévő erdők a túrák, kalandozások helyszíne volt.
Szerettem azt is, hogy ilyenkor nem kellett korán kelnem és a szüleim nem zaklattak azzal, hogy időben feküdjek le este, így végre korlátlanul hódolhattam a másik kedvenc elfoglaltságomnak, az olvasásnak.
A szüleim nagy könyvgyűjtők voltak, óriási szerencsémre. Apu inkább a történelmi, kaland, krimi és tudományos könyveket szerette, anyu pedig a lexikonok, szépirodalmi sorozatok megszállottja volt. Meggyőződésük volt, hogy ezek lesznek az én értékes örökségem… Nem volt születésnap, karácsony ajándékkönyv nélkül, ezért is végtelenül hálás voltam.
Kis falunk az ország nyugati sarkában, a végeken, távol volt mindentől, a nagyvárosok történéseitől, zajától, a színházaktól, a modern moziktól, múzeumoktól. Akkoriban nem volt internetünk, a tv készüléken is csupán néhány adót tudtunk fogni, hétfőnként pedig egyáltalán nem volt adás. Rádiót viszont sokszor hallgattunk, híreket, kívánságműsort, hangjátékokat, komolyzenei koncerteket. Vezetékes telefonok voltak, az is csupán néhány háznál a faluban. Minden levelet a postás hordott ki, hosszú napokig tartott mire válasz érkezett, nem percek alatt, mint a világhálón.
Ebben a lassú, nyugodt világban élve “falhattam” a könyveket, és én “faltam” is…
Olvastam reggel az ágyban, ebéd után a szőlőlugas hűvösében, a Rába parton napozva, éjszakába nyúlóan, sokszor zseblámpával a takaró alatt. Olvastam csíkos, pöttyös, delfines ifjúsági regényeket, imádtam ezeket a történeteket.
De ezek közül is a legnagyobb első átélt és megélt élményt Nemere István: A fantasztikus nagynéni című regénye nyújtotta. Együtt utaztam a csintalan ikrekkel, a “belevaló” Amália nénivel az öreg Tivadar csodajárművön. Mentem velük keresni a valódi Gergőt, kalandoztam, bajba kerültem, fürödtem velük a Balatonban, köztük éltem én is.
Aztán magam is főszereplővé léptem elő… Nekem is volt egy nagynéném, akit nagyon szerettem a bohém férjével együtt, ők vittek utazni nyaranta a kis falunkból. Jártunk a Balatonon, utaztunk környező országokba vártúrákra, kempingekben lakva, megmutatták nekem a főváros lüktető, sokszínű, sodró világát is.
De a könyveknek, főleg Nemere István könyveinek köszönhetően utaztam úgyis, hogy egy tapodtat sem mozdultam az ágyamból, a Rába partról, a lugas alól… mégis így jutottam a legmesszebbre. Bejártam a földet, a világűrt, a múltat, a jövőt, részese voltam szerelmes történetnek, bűnügynek, hihetetlen kalandoknak.
Apám polcáról csentem el, a szerinte nekem még nem való könyveit is az írónak. Volt amit évek, évtizedek múlva újraolvasva értettem meg teljesen, vagy értelmeztem újra.
Nemere István megtanította és megértette velem, hogy nem egy valóság, nem egy nézőpont van, hanem számtalan. Annak lényegét az határozza meg, hogy honnan nézzük, ki nézi és számára milyen valóságot hordoz a történet.
Könyvespolcomon több mint négy évtizede őrzöm “azt” a könyvet, A fantasztikus nagynénit, az olvasással pedig még mindig nem tudtam “jóllakni”, könyv-éhes vagyok és maradok…
