Párhuzamos valóság
Párhuzamos valóság
Ebédidő, élelmiszerbolt, egy működő pénztár. A szokásos felállás, szinte mindennap találkozom ezzel a jelenséggel, és persze a hosszú sorral is. A legtöbb vevő csak egy-két dolgot vesz ilyenkor, a sor lassan halad. A pénztáros előtt középkorú nő keresi a pénztárcáját a táskája mélyén. Nem kapkod, úgy tűnik, nem zavarja az a mögötte álló hat ember, aki arra vár, hogy végezzen. Amikor végre megtalálja a piros tárcát, hihetetlen lassúsággal húzza el rajta a cipzárt, egyesével nézegeti a papírpénzeket. A pénztáros segít neki, majdnemhogy kiveszi az ezer forintos papírpénzt a többi közül. Pillanatok alatt szedi ki a kasszából a visszajárót és adja a nő kezébe a blokkal együtt. A vevő lassan, komótosan teszi el az aprót, a nyugtát, majd végre pakolni kezdi a vásárolt árut a táskájába.
– Nem sietne, asszonyom? Mindenki magára vár! – szól rá a sorban őt követő férfi. A nő nem válaszol, elteszi az árut és kisétál az üzletből.
1.)
– Milyen napod volt ma? – kérdezte a férj, amikor a felesége beszállt mellé az autóba.
– Ne is kérdezd! – sóhajtott az asszony. – Ma is egész nap szédültem, olyan alacsony volt a vérnyomásom, hogy alig tudtam talpon maradni. Ráadásul a főnököm elküldött a boltba, mert kifogyott a dugi édesség készlete. Annyira kellett koncentrálnom, hogy ne essek el, forgott velem az egész bolt. Képzelheted, mit szóltak a sorban állók, hogy ott vacakoltam a pénztárcámmal. Ha tudták volna, hogy alig látok a fejfájástól!
– Beszóltak?
– Igaza volt a mögöttem álló férfinak, én is haragudtam volna magamra! Ha a pénztáros nem segít, még most is ott állok.
– Mondtam, hogy gyere el táppénzre! – emlékeztette a férje.
– Akkor hogyan fizetjük ki a hitelt? – kérdezett vissza az asszony. – Holnap biztosan jobban leszek! És az egyik kolléganőm kedves volt, segített, amikor visszamentem az irodába. Adott valamilyen kapszulát, azt mondta, a férje is azt veszi be, ha leszalad a vérnyomása.
2.)
– Milyen napod volt? – kérdezte a feleség, amikor a férje beszállt mellé az autóba.
– Ne is kérdezd! – sóhajtott a férfi. – Az egész napos értekezlet kimerített. Ráadásul, amikor délben végre kiszabadultam fél órára, beszaladtam a közeli boltba egy rágóért. Egy nő állt előttem a pénztárnál. Hát hallod, legalább tíz percig álltunk miatta. Szöszmötölt a táskájával, nem találta a pénztárcáját, úgy viselkedett, mint aki nem ismeri fel a papírpénzt. Nem tudom, honnan szalajtották, de az ilyennek pénzt sem szabadna a kezébe adni! Vagy drogos volt, vagy részeg, én nem tudom, de úgy felhúzott a lassúságával, hogy a végén rászóltam, kapja már össze magát. Aztán még négy óra előadást kellett végig hallgatnom, de legalább volt rágóm.
– Az a nő nem piros felsőben és szürke szoknyában volt?
– Mit tudom én, annyira nem néztem meg! – vont vállat a férj. – Miért?
– A kolléganőmet ma kiküldte a főni a boltba, mert elfogyott a csokija. Tudod, meséltem, milyen hisztis olyankor, ha nem tud nassolni. Szegény Edit alig állt a lábán, annyira fájt a feje, de nem mert szólni, mert akkor egész nap hallgathatta volna, hogy szekálja. Úgyhogy elment, de amikor visszajött, láttam rajta, mennyire rosszul van, ezért bekísértem a mosdóba. Elmesélte, hogy nagyon szédül a meleg miatt, így adtam neki abból a tablettából, amit neked adott az orvos, amikor gyakran megszédültél. Jobban is lett tőle. Ha ő állt előtted, akkor nem volt sem drogos, sem részeg, csak ugyanolyan rosszul érezte magát, mint ahogy te annak idején, mielőtt a doki felírta neked a keringésjavítót.
3.)
– Milyen napod volt? – kérdezte a férjem, amikor hazaértem.
– Szokásos, sok munka! – vontam vállat. – De volt egy érdekes szitu délben a boltban. Egy nő állt a pénztárnál, és mint aki a világát sem tudja, olyan lassan fizetett, pakolt. Egy pasi mögötte türelmetlenkedett, majd rá is szólt, hogy siessen már egy kicsit.
– És te mit csináltál?
– Semmit! – válaszoltam, majd hangosan gondolkozni kezdtem. – Igaza volt a pasinak, vagy öt percig maszatolt ott a nő, de valahogy olyan furcsa volt. Később lelkiismeret furdalást éreztem, amiért nem kérdeztem meg tőle, jól van-e.
– Jól tetted, hogy nem szóltál bele! Ma már olyan sok a drogos, és ha megszólítod, akkor csak neked támad. Kiszámíthatatlanok!
– Lehet, de az is lehet, hogy csak rosszul volt, nem tudom. Legközelebb remélem lesz annyi bátorságom, hogy megkérdezzem, nincs-e szüksége segítségre.
Válaszok