Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Újjászületésnap
A feléje szálló labda homályos foltként közeledett, körülbelül kiszámította az ívét, felugrott és fejelt. Az ellenfél kapusa nyújtózkodott ugyan érte, de felesleges volt, a labda elkerülte a kaput.
Öregfiúk meccs, nem vérre megy a játék, de a presztizs miatt űzték-hajtották egymást, és nem utolsó sorban, mert imádták a focit. Az ellenfél 1:0-ra vezetett és ezen a mérkőzésen ez volt a második helyzet, amit kihagyott. Amint látta a labdát elsuhanni a kapu felett, hirtelen emlékmatricák sora suhant át az agyán: ahogy 8 éves korában a szemorvos a hátára csapott:
– Jobb ma egy szemüveg, mint holnap egy üvegszem!
Aztán, mivel szemüvegben veszélyes focizni, mintegy „véletlenül” rálépett. Majd mikor szakmunkástanulóként a mestere eléje tartotta a tenyerét széttárt ujjakkal.
– Mennyit mutatok? – kérdezte.
– Ötöt!
– Jól van, akkor nem kell neked szemüveg, hiszen az orrodig ellátsz.
Később, a sorozáson, tízen álltak előtte, és olvasták a piros vonal alatti számokat, és mire sorra került, már csukott szemmel is fújta. Célba is kölcsön szemüveggel lőtt.
Mikor jogosítványt szerzett, mégiscsak megbékélt a szemüveggel – az ember ne játsszon mások életével -, de ezt is csak vezetéskor és tévénézéskor használta.
Néhány perc múlva a bíró lefújta a meccset. Utolsónak bandukolt be az öltözőbe.
Szégyellte magát. 1:0-ra kikaptak, de ha a két helyzetét berúgja…
Odabenn a csapattársak rendesek voltak, néhány elejtett szóval azért pedzegették a dolgot, de nem bántóan, inkább élcelődve, de a zrika mindig tartozéka volt a focinak.
Az öltöző már kiürült, ott ült a sarokban, s hirtelen sírni támadt kedve és örült, hogy egyedül van, mert irtó hülyén néz ki ebben a korban megsiratni egy „zakót”.
Eltelt néhány nap ilyen borongós hangulatban. Aztán a kezébe került egy újság, valami lézerkezelést ajánlottak benne, a rövidlátás megszüntetésére, és ami a lényeg: a műtét után egy héttel már lehet sportolni! Hirtelen felélénkült! Jelentkezett a vizsgálatra, ahol megállapították, hogy a szeme műthető! Két hét múlva már ott feküdt a lézerkészülék alatt.
– Először eltávolítjuk a hámréteget, hogy a lézersugár egyenesen a szaruhártyát érje! – hallotta a doktornő hangját, és azt látta, hogy a szeme, olyan mintha egy üvegkupola lenne, aminek a tetején a havat középre söprik egy görbe söprűvel és valami felszippantja azt.
Aztán két piros és egy fehér fényt látott, kattogó és sípoló hangokat hallott felváltva, majd tejfehér lett minden néhány másodpercre. Fájdalmat nem érzett. Összesen kb. 13 percet töltött a kezelőasztalon.
A következő három napon, amikor visszament kontrollra, nagyon el volt keseredve. Minden apró fény bántotta a szemét, szinte alig bírta nyitva tartani. Állandóan könnyezett, hiába volt rajta az UV szemüveg, úgy érezte, mintha apró homokszemek lennének a szemében. Szinte megbánta az egészet, hülyének, bambának érezte magát. Az orvosok megnyugtatták, hogy ez vele jár. S csakugyan. A negyedik naptól kezdve fokozatosan javult a látása, és úgy egy hét múlva szinte sokkolta a látvány, ahogy a látómezeje kitágult és messziről megismert embereket, látta a kavicsokat a földön, a nők gömbölyűségeit, és hogy a fűszálakat szinte egyesével meg tudta számolni, nem kellett lehajolni hozzá.
Kiment a focijával a közeli kiserdőbe, hogy senki se lássa, feldobta a labdát és … hatalmas lyukat rúgott!
– A mindenségit, újra meg kell tanulnom a távolságot felmérni!
És nekiállt, vezette a labdát, oda-vissza futott vele, néha óvatosan belerúgott, majd egyre nagyobb erővel, és élvezte, hogy látja a labda kontúrját, az öt- és hatszögeket, amikből össze van varrva.
A következő meccsen minden mozdulatát kiszámította. Miközben az ellenfél kapuja felé vezette a labdát, látta a 16-oson belül a becsúszni készülő lábat, egy bokamozdulattal megemelte a labdát, így a védő lába elcsúszott alatta, de a becsúszás lendülete elsodorta.
Korábban sose rúgott büntetőt, de most szinte haláli nyugalommal tette le a labdát a 11-es pontra.
– Öreg, ezt most én rúgom! – szólt hátra.
Csapattársa, az örökös „ítéletvégrehajtó” furcsán nézett rá.
– Vállalod? – kérdezte.
– Naná!
A bíró jelt adott, ő pedig nekifutott. Közben tisztán látta a bal sarkot és elhatározta, hogy oda fogja lőni. És látta a kapus szemén, hogy ő is sejti, tudja, de nem törődött vele, elrúgta a labdát jobb belsővel. A kapus hirtelen elrugaszkodott, ugyanarra, amerre a labda ment, és úszott, úszott a levegőben, de ő tudta, ezt ma nem érheti el, és látta, amint a labdán forognak a minták balra, és száll, száll, félkörívben védhetetlenül a bal felső sarokba!
Aztán cserét kért.
– Meghúzódtam! – mondta az edzőnek és kellemes hátba veregetések közepette sietett be az öltözőbe. Még hallotta az edző intelmeit a bemelegítés fontosságáról, meg az izomlazító krémekről, amikre szükség van már ebben a korban, de ő igyekezett befelé, mert egyedül akart lenni, egyes egyedül. Az öltöző sarkában leült a padra. Az első félidő huszadik percében 3:0-ra vezetett a csapata. Adott egy gólpasszt a csapattársának, lőtt két gólt, egyet a félpályáról. (LÁTTA, hogy kint áll a kapus), egyet meg tizenegyesből. És hirtelen eleredtek a könnyei, két kis patakként folyt le az arcán, rá az átizzadt mezére, ami elitta, mint a szivacs, és óriási elégtételt érzett, és tudta, hogy ezután minden másképp lesz, úgy érezte, hogy újjászületett.
És jó, hogy lejött, mert ezt ott a pályán, már nem lehetett kibírni, s mert irtó hülyén néz ki ebben a korban, ha egy férfi a pálya közepén örömében sírva fakad.
