Tom Brown: Együtt töltött karácsony

5 (3)

Együtt töltött karácsony

Emese már évek óta elköltözött a szüleitől, ám az utóbbi néhány évben csak a karácsonyt töltik együtt. Amikor az az eset történt, minden megváltozott. Az idei karácsony egészen más lesz, mint az eddigiek.

Már megvette nekik az ajándékot is, ami reményei szerint tetszeni fog nekik. Most is, mint már oly régóta, a kedvenc ételeiket készíti el nekik, ami a húsleves, a töltöttkáposzta, és az elmaradhatatlan bejgli. Már gyerekkorában is ez volt a menü minden karácsonykor, és most sem akart ettől eltérni, mert tudja jól, hogy ezzel is örömet okozna nekik.

Már csak néhány nap van hátra az ünnepig, de már minden a helyén van. A lakás feldíszítve, a karácsonyfa is áll, sőt még az ajándékokat is becsomagolta, amik ott várakoznak a fa alatt.

A szülei karácsony napjának délutánján szoktak megérkezni, majd egy kis beszélgetés után jöhet a vacsora és az ajándékozás. Emese már többször is lejátszotta magában a nap eseményeit, részletekbe menően mindent begyakorolt, hogy egy pillanatra se zökkenjen ki a szerepéből. Szerette mindig ezeket az estéket, és mindig áhítattal várta, ahogy most is.

Ezen a reggelen korán kelt fel, és még egyszer utoljára mindent leellenőrzött. Már csak egyetlen dolog van hátra, de ez majd csak akkor lesz aktuális, amikor megérkeznek.

Amikor visszagondol a gyermekkorára, eszébe jutnak azok a pillanatok, amikor a szülei, – amikor ennek eljön az ideje, – odavarázsolják az ajándékokat a karácsonyfa alá, és úgy tesznek, mintha a jézuska tette volna oda azokat. Még a csodálkozást is olyan jól játszották el, hogy Emese számára ez maga volt a valóság, és egyben a csoda.

Most is valami hasonló dologra készül, de fordítva. A szüleit akarja meglepni azzal, hogy eljátssza a jézuska szerepét, mintha az most is valóságos lenne. Izgul is emiatt, mert ilyen formában még soha nem ünnepelték együtt a karácsonyt.

Mikor közeledik az érkezésük ideje, az izgatottsága egyre magasabb méreteket ölt. Remeg a keze, és ráadásul izzad is a tenyere, ami általában nem jellemző rá. Megigazítja magán a ruháját, amit direkt erre az alkalomra vásárolt, mert ez erősen emlékezteti őt a gyerekkorában viselt ruhákra. Miután mindent rendben talál, felnéz a faliórára.

– Még öt perc. – mondja szinte suttogva, inkább csak magának.
Továbbra is ott áll a bejárat előtt, és várja őket. Időnként az órára pislant, hogy tudja, közeleg az idei karácsony várva várt pillanata.

Csengetnek.

Emese odaugrik az ajtóhoz, és szélesre tárja azt, majd üdvözli a szüleit.
– Szia Anya. Szia Apa. Már nagyon vártalak titeket. Majd félreáll, és egy kézmozdulattal jelzi, hogy fáradjanak beljebb. Ezután bezárja az ajtót, majd leülteti a szülőket a kanapéra, és velük szemben ő maga is leül egy fotelba.

– De jó, hogy itt vagytok, már nagyon vártam ezt a pillanatot.
– Mi is örülünk, hogy megint veled lehetünk. – mondja Anya, majd a férjéhez intézi a folytatást. – Igaz, Árpád?
– Igen, Igen. De inkább te mesélj nekünk magadról, mi van veled, hisz már régen láttunk téged. – mondja az apja, majd megfogja a felesége kezét, és csak ülnek tovább egymás mellett.

Emese erre is készült, és elkezdi elmesélni nekik, hogy mi történt vele az elmúlt hónapokban. Elmondta, hogy új munkahelye van, és így meg tudta venni azt a kocsit, amire vágyott, ami igaz, hogy nem új, de nagyon jó állapotban van. Elmesélte nekik, hogy a vőlegénye lelépett egy másik nő miatt, de megnyugtatta őket, hogy ez a mostani, sokkal jobb, ügyesebb, okosabb, és mindenekelőtt sokkal inkább imádni való, mint Géza volt.

Amikor a beszélgetés kezd laposodni, Emese nem tudja, hogy mivel is tudná azt feldobni, ezért úgy dönt, hogy hozzálátnak a vacsorához.

Az asztal már meg van terítve, csak a konyhából az ételt kell az asztalra tenni, ami elő van melegítve. Amikor az asztalon már minden el van rendezve, a szülőket átülteti az ebédlő asztalhoz. Előbb Anyu, aztán Apu, majd hozzálátnak a vacsorához.

– Hogy ízlik a főztöm? – kérdi tőlük Emese.
– Nagyon fimon. – mondja az anyja, majd még hozzáteszi. – Pont olyan, mintha csak én csináltam volna. Örülök, hogy ilyen jó tanítványom voltál a konyhában.
– Apu, ugye neked is ízlik? Árpád nem válaszol, de mintha bólogatna egy picit, aminek Emese örül. Miután a levessel végeznek, következik a káposzta, ami szintén ízlik mindannyijuknak.

A vacsora legvégén Emese elővesz a hűtőből egy sört apunak, és egy doboz áfonyalevet anyunak, magának meg kinyit egy üveg bort. Miközben ők iszogatnak, Emese a bejglit szervírozza, vagyis kistányérokra téve leteszi eléjük.
– Ezt is én csináltam. – mondja nekik, majd hozzálát a falatozáshoz.
– Nagyon finom a süti, és a mákos egyenesen mennyei.
– Köszönöm Anya.
– Nekem a diós ízlik jobban. – Mondja árpád.
– Ürülök, hogy ha tényleg ízlik nektek.

Amikor befejezik a vacsorát, ismét visszaülteti őket a kanapéra, és kezdetét veszi az ajándékozás. Emese feláll, és odalép a karácsonyfához, majd így szól hozzájuk.

– Ha megengeditek, anyának adom át előbb az ajándékot. Majd felemel egy nagyobb méretű doboznak látszó csomagot, ami piros, karácsonyi mintájú papírba van csomagolva, és szintén piros szalaggal van átkötve. A dobozzal a kezében oda ül anya mellé, és így szól hozzá.
– Boldog karácsonyt Anya. – miközben ezt kimondja, egy könnycsepp gyűlik össze a szeme sarkában. Anya nem válaszol, csak meghatódott mosollyal méz maga elé. – Maradj csak majd én segítek neked kibontani.

Amikor a doboz már nyitva van, Emese kiemeli belőle, az ajándékot, ami egy nagyon finom tapintású pulóver. Feláll, majd maga elé tartva mutatja, hogy jól látható legyen. Aztán Anya elé tartva, mosolyog rá, és azt mondja.
– Ez nagyon jól áll neked. A szemében összegyűlt könnycsepp legördül, és a pulóverre cseppen.
– Nagyon köszönöm, ez igazán szép, nagyon tetszik.
Emese a pulóvert nagy gonddal és odafigyeléssel feladja az Anyjára, aki az egész este folyamán le sem veszi azt.

– Apa, most Te következel. A kezébe vesz egy másik dobozt, ami az előzővel ellentétben kék színű, ahogy a szalag is rajta, de a mintája hasonló. Most Apa mellé ül le, és mint az anyjának, neki is segít a dobozt kibontani. A dobozban egy kis szobor van selyempapírba csomagolva, Emese azt is leszedi róla, majd az apja felé mutatja.
– Ez olyan, amilyet remélem szeretni fogsz.
– Jaj, ez nagyon szép. Látom még emlékszel rá, hogy rajongok az afrikai művészetért.
– Hát persze hogy tudom. Ez nem lehet elfelejteni. A kis szobrot az Apja ölébe teszi, majd ismét visszamegy a karácsonyfához.

– Mi is meglepünk téged egy kis közös ajándékkal. – mondja Anya. – A nagy zöld doboz a tiéd. Emese lehajol, és felveszi a dobozt, amivel odalép az asztalhoz, és elkezdi kibontani. Nem könnyű feladat, de megbirkózik vele. Amikor a csomagolóanyag lekerül róla, akkor látja meg, hogy mit is rejt valójában. Egy új Laptop.
– Honnan tudtátok meg, hogy pont erre van szükségem?
– Ez legyen a mi titkunk.

Miután az ajándékozás is rendben lezajlott, Emese újra megtölti a poharakat, és az este folyamán már csak beszélgetnek. Megemlékeznek a régi idők ünnepeiről, az ajándékokról, az ünnepi vacsorákról. Emese szemét egyre több könnycsepp homályosítja, és már szinte a sírás határán van, de tartja még magát, mert nem akar a szülei előtt elgyengülni. Pedig ők tudják a legjobban, hogy Emese mindig ilyen volt, amikor a szeretet megérinti őt, akkor sír. Ahogy most is, mert már nem képes visszatartani.

Nem sokkal később, a megivott bor, a késői időpont, és az érzelmi fáradtságra hivatkozva, elköszön a szüleitől, mert most már aludni akar, mert ezzel kizárja maga számára a való világot.
– Tiétek a vendégszoba, minden elő van készítve. Aludjatok jól. Én elmegyek aludni mert nagyon elfáradtam. Jó éjt.

***

Másnap reggel Emese kipihenten ébred. Könnyűnek érzi magát, mert eszébe jut az előző este, amikor is rendben lezajlott a karácsonyi vacsora és az ajándékozás. Ránéz az órára. Elmúlt kilenc óra, fel kéne már kelnie.

Miután kikelt, az ágyból, magára vesz egy otthon használatos nadrágot, és egy kellemesen puha pulcsit, majd elindul a lépcső felé, hogy a konyhában elkészítse a reggelit, és a kávét.

Amikor belép a nappaliba, a szülei már ott ülnek a kanapén. Anyu még mindig a pulóverben, Apunak meg még mindig az ölében van a szobrocska.
– Jó reggelt Anyu, jó reggelt Apu. Hogy aludtatok? Mintha csak egy költői kérdés lett volna, megy tovább a konyhába, és odakészíti a kávét. Amig az lefő, visszamegy a szülőkhöz, és így szól hozzájuk.

– Most már ideje lenne hazamennetek. – mondja nekik, majd letérdel a kanapé előtt, és kihúz alóla két nagy dobozt. Az egyikre az van írva, hogy Anya. Leveszi a doboz tetejét, majd odalép az anyjához.

– Szia Anya. Jó volt megint együtt tölteni a karácsonyt. Miközben hozzá beszél, megfogja az anyja vállait, megemeli, majd a hátán lévő kapcsokat kioldja, és az anyját a karton jelzései mentén összehajtva beteszi a dobozba. Mielőtt a tetejét rátenné, még egyszer elköszön.
– Viszlát Anya, találkozunk egy év múlva karácsonykor. Ráteszi a dobozra a tetejét, és betolja a kanapé alá. Amikor ismét felegyenesedik, az apjától is elköszön.
– Viszlát Apa, jövőre ugyan itt. Majd bekerül az Apa feliratú dobozba, és betolja a kanapé alá, Anya mellé.