Rettenet

Rettenet - Novella Blog

Rettenet

Már megint itt van. Hallgatja, ahogy végigcsoszog a nappali padlóján a szürkületi homály szűrt fényében. Elbújik egy szegletben, ebben a börtönnek is beillő szűk fémdobozban. A doboz visszaveri a fényt, mint egy hatalmas tükör. Úgy is hívják egymás között a testvéreivel: „A nagy tükör”. Nincs hová elbújjon, minden fal visszaveri a nappali tükörképét, és ahogy a tükörbe pillantott, hirtelen valóra vált, amitől gyerekkora óta rettegett.

Megjelent ő, a kegyetlen gyilkos. Rettenet futott át rajta, ahogy ezeket a hangokat hallotta. A múlt szebb reményű emlékei sem vigasztalták már. A beletörődés gonosz szelleme lett úrrá rajta.

Késő délután is megjelent, és három testvérével is végzett. Már csak hatan maradtak. Sohasem felejti el, ahogy a rém, hatalmas vasvillájával testvérei testét széttépte. Ahogy a hatalmas villa áthatolt gyenge testükön, a belső részeik vörösen, lilán csorogtak szét a nagy tükör falain.

Már a múlt ködébe vész, ahogy a fagyos reggelt, válogatott forró vizes kínzások után a börtönükben virrasztották át. A jövő lehetséges képei azonban félelmetesebbek.

Újra hallja a borzasztó hangokat. Már itt is van. A mellette lévő testvére testét nyársalta át kaján vigyorral arcán. A szerencsétlen testét mohó ajkai közé vette, majd a szája szélén lecsorgó belsőségeket lenyalogatta.

Vajon rá mikor kerül sor? Nem tudta, de elöntötte a dermesztő belenyugvás érzése.

Hhjahh…. Nem könnyű a szilvás gombóc élete.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 2 Átlag: 4.5]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Szellemház

Evelin Perkins nehéz időszakon megy keresztül. Szülei elvesztését követően megváltozik az élete. Ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni, először meg kell birkóznia egy ölébe csöppent ház által okozott problémával. A szeretett házat nem adja könnyen, de vajon megtalálja a megoldást?

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!