Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Nyíllal átlőtt szívek
Ági minden nap ötkor kel. Ha szép az idő, a szabadban fut, ha nincs kedve kimozdulni, a futópadon rója le a napi kilométereket. Nem enged meg magának egyetlen kiló súlyfelesleget sem, ő a tökéletességre törekszik, és ezért meg is tesz mindent. Bio élelmiszerek, kiszámolt kalóriák, rendszeres sport. Fodrász, körmös, kozmetikus, pedikűr. Márkás ruhák, cipők és táskák, kifinomult smink.
A héten tölti be a negyvenet. Kitűzött maga elé egy célt, hogy hol akar tartani ennyi idős korára, és ezt a célt egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől. Amit a szakmájában el lehet érni, elérte. A cégnél ő a második ember, a főnök jobb keze, egyben helyettese. Ezért módfelett megdolgozik. Reggelente ő ér be elsőnek az irodába, csak Marika, a takarítónő előzi meg. Nem ismeri azt a kifejezést, hogy munkaidő vége, addig marad, ameddig szükség van rá, és sohasem megy el korábban, mint a főnök. Egyfolytában elérhető, legyen az hétvége, ünnepnap, vagy az anyja születésnapja. Hírhedten keménykezű vezető, munkatársait maga választja, aki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, attól lelkiismeret-furdalás nélkül, azonnali hatállyal megválik. Céltudatos, alapos, szorgalmas, és soha nem hibázik. Tisztában van vele, hogy a háta mögött jégkirálynőnek gúnyolják. Magasról tesz rá, gondoljanak, amit csak akarnak, semennyit sem tudnak róla!
A semmiből küzdötte fel magát, egyszerű, földműves családból. Egy olyan kicsi faluból jött, hogy meg se merte mondani, amikor megkérdezték, inkább a legközelebbi nagyvárost említette. Nem akart a földeken és a disznóólban megöregedni, mint a szülei. Jó feje volt, szorgalmasan tanult, és elegendő ösztönzés volt számára, hogy el akart kerülni a faluból, felköltözni a fővárosba. Vinni akarta valamire. A korabeli lányokra, a kitérdesedett mackónadrágjukban és a lófarokba fogott hajukkal, elrettentő példaként tekintett.
Üldögél a kandalló előtt, selyem hálóingben és a hozzá való köntösben, amivel saját magát lepte meg a szülinapjára, egy üveg méregdrága bor társaságában, és az emlékkönyvét lapozgatja. Elégedettnek kellene lennie az életével, hiszen mióta csak az eszét tudja, ezt akarta, és megcsinálta! Ő, Molnár Ági, egyes egyedül, a maga erejéből!
Egy lepréselt rózsabimbót simogat, és sokadszorra olvassa újra azt a négy soros verset, amit a Varga Tibi írt bele saját kezűleg, utánozhatatlan kacskaringós betűivel. Az első és azóta sem múló szerelme, a fiú, aki feleségül kérte, és aki helyett a karriert választotta. Hajszálpontosan megtervezett és kivitelezett élete egyetlen hibája. Most újra az a falusi kislány, aki aratás után a szénaboglyák mögé bújik el csókolózni, és aki kézen fogva sétál a szerelmével a faluszéli kis patak partján, kitérdesedett mackónadrágban, lófarokba fogott hajjal.
Azon kapja magát, hogy firkál, pedig ezt a nívótlan szokását folyamatos kontroll alatt tartja. Még jó, hogy nem az irodában, Ágika! Bájos lenne, ha az íróasztalodon lévő könyöklőre firkálnál nyíllal átlőtt szíveket, és írnád cirkalmas, nagy betűkkel, hogy “ Varga Tiborné”!
Talán több bort ivott a kelleténél, vagy a szülinapja teszi? Kit érdekel, csessze meg! Nem először csinálja, és pontosan tudja, hogy hatványozottan pocsékabb lesz utána, de akkor sem bírja tovább a hangja nélkül.
Az anyja telefonszámán kívül ez az egyedüli, amit fejből tud. Gondosan elrejti a hívószámát, csak azután írja be az övét. Minden egyes számjeggyel növekszik a nyomás a mellkasán, reszket a keze, a gyomra összerándul, mint a vizsgák előtt. A hívás gombot a legkeservesebb lenyomni.
Kicsöng.
Jól van – nyugtatja magát –, talán fel sem veszi, de ha mégis, ő nem fog beszélni. Csak hallgatja a hangját és bőg, ahogyan eddig minden alkalommal tette.
– Tessék, Varga Tibor – szól a szerelme kút mély hangja a vonal másik végén.
Lehunyja a szemét, és hallgat. Még a lélegzetét is visszafojtja, nehogy elárulja magát.
– Halló, ki van a vonal másik végén? – szólal meg újra a férfi, hangjából inkább derű sugárzik, mint bosszúság.
Már potyog a könnye, és azért fohászkodik, hogy beszéljen még, mindegy mit, bármit, csak ne tegye még rá a telefont!
– Gigi, ha te vagy, és remélem, te vagy, akkor boldog szülinapot – folytatja az egyoldalú beszélgetést a hívott fél.
Szája elé kapja a kezét, próbálja elfojtani feltörő zokogását. Szorosan tartja a füléhez a telefont, egyetlen lélegzetvételt sem szeretne elszalasztani. Hallja a férfi mozdulatait, ahogyan a zsebében matat, majd az öngyújtó hangját, aztán ahogyan beleszív a cigarettába.
Fülén a telefonnal elindul a táskájához, és előveszi a titkos zsebben alaposan elrejtett dobozt. Már csak az hiányozna, hogy valaki megsejtse a cégnél, hogy alkalmanként dohányzik!
– Megvan a cigid? – érdeklődik a férfi.
Elmosolyodik, micsoda egy pimasz pasi, és ismeri a titkai nagy részét!
Mélyen leszívja a füstöt, majd kifújja, tudja jól, hogy ez behallatszik a vonalba, de már nem bánja.
– Firkáltál ma, Gigi? Még mindig jobbra dől a nyíllal átlőtt szíved? – vigyorog a vonal másik végén Tibi.
– Igen, mérnök úr, jobbra dől. Ezt hívják alkotói szabadságnak – szólal meg, reményei szerint könnyedén.
– Szép estét Gigi – üdvözli mosollyal a hangjában a férfi.
– Szia, Tibi – sóhajtja.
– Elérted a kitűzött célod? – kérdezi a szerelme elfojtott feszültséggel a hangjában.
– Elértem – mondja ki, de a szíve mélyén érzi, hogy ez nem igaz.
Aztán csak beszélnek és mesélnek, és Ági önfeledten firkálja a jobbra dőlő, nyíllal átlőtt szíveket, és a cirkalmas, nagybetűs Varga Tibornékat.
Később elfújja a gyertyákat a tortán, és a szülinapi kívánságán mereng, amikor csengetés zökkenti ki a gondolataiból. Nehéz sóhajjal, kelletlenül indul ajtót nyitni. Futár áll a küszöbén, negyven szál hosszú szálú, vörös rózsából kötött csokorral. A virághoz csatolt üdvözlőkártyára mérnöki pontosságú, szabályos, nyíllal átlőtt szívet rajzolt a küldő, és utánozhatatlan, kacskaringós betűkkel három szót írt saját kezűleg: „Lennél Varga Tiborné?”
