Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád? A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Mondom, élet van benne
Következő delyrium tremensemig a használható telefonszámom a következő: 107. Most, hogy már tudjátok, legyetek szíves nem zargatni, különben megfojtom a teheneiteket cipőkanállal, és felégetem a kukoricásotokat.
Kiválóan látható a szobám ablakából a szemközti ház oldala, ami azért előnyös, mert 8-10 pohár sör után egész jól mozizok rajta, a zene természetesen Plastikman. Néha beteszek valami filmzenét, de egy idő után úgy elérzékenyülök, mint José Lucia Alvardes de Domingo a Szerelem a cukornádültetvényes fia és a takarítónő között 647. részében, amikor megtudja, hogy az apja igazából katolikus, és bánatában meggyötörve nyersen eszi a tyúktollat. Na, ez nekem nem hiányzik. Én előtte kifőzöm kicsit.
Most, hogy ennyire ráérek, gondoltam, megosztok Veletek egy kis történetet. Aztán inkább letettem róla, mert biztos úgysem érdekelne Titeket. De azért mégis elmondom.
Volt egyszer a nagyvárosban, ahol történnek a dolgok, annak is a kertvárosi részében egy kis régimódi ház, tiszta szobákkal, kis fürdőszobával, konyhával, ahol állandóan szólt a Kossuth rádió. Lakott itt egy kis család: apu, anyu, és két kislány, Anna és Krisztina, két kis szőke hercegnő, Annácska kicsit szeplős is volt. 4 és 6 évesek. Apu minden reggel korán elment dolgozni, nem messze egy pékségben volt dagasztó. Anyu kicsit később, megvárta, míg a nagyi átjön, és vigyáz a kicsikre, Annára és Krisztinára, majd ment a boltba, 500 méterre otthonról. Már évek óta így csinálták, mindenment olajozottan: apu, anyu el, nagyi át. Néha-néha jöttek látogatók, de csak rövid időre, általában nyugdíjasok, kicsit beszélgetni. Apu, anyu nem szerette a látogatókat.
Egy alkalommal a két kislány, Anna és Krisztina a lakásban játszottak, talán fogócskáztak, talán mást, már nem tudni. A nagyi éppen a harmadik szomszédnak mondta el a hájas tészta elkészítését, gondolta, ráér, amíg felmelegszik az olaj a tűzhelyen, amit lángosnak tett fel. A lángost szerette mindenki a családban.
Fél egy körül járhatott már, gyönyörűen sütött a nap, így a nagyi egész belefeledkezett a beszélgetésbe. A kislányok, Anna és Krisztina ekkortájt épp a konyhában kergetőztek, amikor látták, hogy a tűzhelyen valami kicsit füstölög. Krisztina gondolta, biztos csak víz van az edényben, félreteszi, amíg bejön a nagyi. Annácska mondta neki, hogy, ne nyúljon hozzá, apu, anyu is biztos most ráripakodna. Krisztina azt felelte, hogy ő már nagylány, ennyit megengednének neki, és kétkézzel megfogta a másfél-kétliteres serpenyő átforrósodott nyelét. Mondom, odakinn a nap vidáman világította be az udvart, a levegő élettel volt tele. Krisztina két apró kezével megfogta az edényt, Annácska mellette állt közvetlenül. Kis pirospozsgás arcával nézett felfele, ahogy a nővére kezeiből szinte kiugrott a serpenyő. Szegény nem tudta, hogy nem víz van benne, hanem olaj, ahogy azt sem tudhatta, hogy az elérheti a 230-260 fokot is. Az egész egy pillanat alatt történt, csak a sistergés tartott még pár percig, és a sült hús szaga lengedezett egy ideig. Amikor Krisztina megégette magát, mindjárt a kezéhez kapott,és már-már elkezdett sírni, amikor felnézett a kezeiről, megállt a lélekzete. A pillanat megmerevedett. Annácska a padlón feküdt, szótlan volt, a feje mellett egy egyre terebélyesedő vörös tócsa, aminek a forrása a kislány szemei voltak. Pirospozsgás arcocskájába az olaj a csontig beégette a húst, ahogy folyt lefelé, úgy végezte ki a szöveteket: a nyak bal oldala, váll, kar, mellkas és a comb felső része. A nejlon egyberészes ruha fele beleégett a húsba, a kicsapódó fehérje eláztatta a padlót a kis test alatt. Krisztina állt egy, vagy talán több percig is, ahogy nézte a húgát, pupillái beszűkültek, és nem tudott megszólalni. A nagyi ekkor már tudta, hogy baj lehet, mert odakinn megérezték az égett szagot, bejött a konyhába. Azzal a lendülettel elájult. A harmadik szomszéd, akivel beszélgetett, kihívta a mentőket, akik szörnyülködve vitték szegény gyermeket, a nővérét, és a nagyit a kórházba.
A nagyi egy hónappal később a halott ura vadászpuskájával fejbe lőtte magát, az apa egy pár évig masszívan ivott, de idővel abbahagyta, az anya otthagyta a munkahelyét, és egész nap a gyerekekkel van. Annácska már kilenc éves, maszkban jár iskolába, de senki nem csúfolja, mondom senki. Krisztina is iskolába jár, de azóta nem nevetett igazán, egyet sem, és minden este, mikor egyedül van, sokáig sír, keservesen, mondom sokáig. Olyankor jön a húga, Annácska, és próbálja vigasztalni. Melléfekszik, és azt mondja, minden rendben van, nincs semmi baj.. Nincs semmi baj. Azóta sincs tévé a házban, vagy video, csak egy kis rádió, amin folyamatosan a Kossuth rádió szól..
Egyszer az arcomhoz ért a maszk, és élet volt benne..
