Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Ébredés
Homályos fények. Tompa színkavalkád. Hangtalan arcok, mint valami mozgó díszlet. Körbevesz az üres nyugalom. A megszokott mozdulatok végtelen ismétlődése alkotta, monoton dallamok töltik ki a teret. Álmodom és felébredek, vagy felébredek és álmodom. Nem tudom a sorrendet. Nincs különbség. Lassú mozdulat. Lélegzem, és táplálkozom. Nap, nap után csordogál a lét, mint valami csendes patak a valóság apró, szűk medrében. Sodródom vele. Jól van így! Nem vágyódom, elégedetten szemlélem a semmit. Egyszerű, mint a gondolataim. Harmónia. Sosem volt, sosem lesz élet. Gyönyörködöm a halványan kavaró lágy színekben. Kitöltik az elmémet. Eggyé válok velük. Én leszek a narancs, vagy a kék valamelyik árnyalata. Áramlok, lényegülök. Azt hiszem ez a boldogság.
Árnyékok, homályosak. Elfordulok és nem figyelek rájuk. Visszabújok a puha meleg nemlétbe. Néha követnek, halkan, morajlón. Zavarnak, inkább én leszek a sárga. Követem az árnyalathullámot. Lebegek a magam alkotta buborékban. Kizárom a múltat, jelent és a jövőt. Magamhoz ölelem a semmit és a változatlanság néma ritmusára ringatom magam.
Fény, erős, nem homályos. Nem tetszik, kellemetlen. Csak egy pillanatig tart, de hullámot vet. Visszahozza az időt, az ébredést. Egy árnyék marad utána. A többi eltűnik. A nemlét dallamára figyelek inkább. Megszűnik az érzet, és értelmét veszti a való. Csak magam vagyok és a nem gondolat. Ez nekem elég. Lassan eltűnnek a színek és nem marad más, csak halvány fény és homály. Végtelen nyugalom.
Egy árnyék, csak egy. Újra itt van és nem mozdul. A tompa színek is visszatérnek. Inkább rájuk figyelek. Hagyom, hogy körbe táncolják az elmémet és magukkal sodorjanak. Egy legyek közülük. Az árnyék nem követ, nem mozdul. Jelen van. Az állandó az időtlenségben. Részévé válik a nemlétezőnek. Végül a színekkel együtt ő is eltűnik.
Újra itt van. A vakító fénnyel érkezik. Hangja hullámot vet. Rendszert hoz a káoszba. Nem tetszik. Próbálok visszabújni, a színekbe és eggyé válni a semmivel, de csak rövid időre sikerül. Várom a homályt. Ugyan a színek is eltűnnek, de minden más is. Ami nincs örvényleni kezd, létrejön és gyülemlik. Ez új, nem tudom, hogy viszonyuljak. Sodortatom magam inkább és közben figyelek.
Ritmus; lét, nemlét, fény és homály. Változás; újra telik az idő, ahogy az árnyék folyton visszatér. Szinte várom, hogy újra és újra megjelenjen. Pedig nem tetszik. Zavar, mégis figyelem. Halkan morajló hangja ismerős dallam. Már nem bújok olyan mélyre. Lassan megszokom az újat.
A színek már nem annyira tompák. Ijesztőek, képeket kavarnak fel, valahonnan a mélyből. Nem akarom őket, marnak, égetnek. A semmit akarom újra a megszokottat, de már csak az árnyék maradt a régi. Próbálok rá figyelni. Az árnyék árnyéka leszek. Megnyugtat a mozdulat mozdulata.
Felébredek. Formák vesznek körbe. Ismerős, mégis idegen alakzatok. Vágyom a nemlétezőre, de már nem taszít az anyag. Keresem az árnyékot. Megváltozott, mélysége lett, alakja. Mégis ő az egyetlen állandó a változásban. Képeket mond. Képeket, amelyek tompítják az ismeretlenből támadó torz alakzatokat. Új érzés…nem jó, nem rossz, csak új; kíváncsiság. Nem hagy magamra. Ismerős minden egyes látomás. Nem akarom őket, de tudni akarom honnan jönnek és miért. Figyelek, az árnyék megnyugtat dallamával. Minden olyan zavaros, nyugtalanító. Közelebb húzódom az árnyalakhoz. Köröttem minden zúg, süvít, kavarog. Mi vagyunk az egyetlen biztos pont a ragyogó színű káoszban.
Ébredés, álom, ciklus. Rendszer. Lassan visszatérnek a nevek. Tárgyak, hangok, érzékelés. Az árnyéknak már arca van. Keze, amit felém nyújt minden nap és én meg fogom. Segít formát alkotni. Nincs már tompa színű burok. A valóság teret nyert. Felnézek rá, ahogy ott ül a szokott helyén az ágyam mellett. Mosolyog és én már tudom, hogy minden rendben lesz. Már nem félem a múlt képeit. Fájdalmat hoznak és szabadságot. Megfogom őket, magamhoz szorítom és zokogok. Végre megnyílik az út a megnyugvás felé.
