Mérföldkő

3 (1)

Mérföldkő

Tóhelyi Aliznak ma különösen fontos, és különleges napja lesz. Ma van a tizennyolcadik születésnapja. Tehát már nem kislány, hanem erős akaratú, kiegyensúlyozott, ambíciókkal teljes, fiatal felnőtt, talpraesett nő, akit egyre jobban érdekel nem csak a felnőtt világ, de a férfiak társasága is. S míg legjobb barátnői – akik közül egyet-kettőt a mostani partira is szívesen meghívott -, már túl vannak bizonyos szexuális dolgokon, addig Aliz mindig is úgy képzelte, ha egy nő és egy férfi sorsszerűen találkozik egymással, akkor is mindenképpen legyen romantikus, és filmbe illő.
Gazella-szökkenéssel huppant ki hosszú, téglalapszerű ágyából, mely közvetlenül a nagyméretű kockaablak alatt terült el. Apja külön neki alakította ki a tetőtéri szobát, mint afféle kis toronyszerű kuckót, ahova mindig elvonulhatott, ha bánatos volt, kétségek gyötörték, vagy ha egyszerűen csak magányra vágyott, és arra, hogy átgondolhassa – mostanság -, meglepően összetett, és kissé zaklatottan sikeredett életét.
Szülei rettentően büszkék voltak egy szem lányukra, és mindig igyekeztek úgy terelgetni őt, hogyha egyszer belefogott valamibe, akkor azt tisztességesen csinálja is végig. Aliz ezért végezte el az unalmas gyöngyfűzést, varrótanfolyamot, szakács, és barkács tanfolyamokat is, így, tizennyolc éves fejjel, és jó néhány praktikus, mindennapokban jó szolgálatot adható gyakorlati ismerettel lehetett gazdagabb.
Volt a gimnáziumban egy furcsa, szemüveges srác, aki – amolyan különleges csodabogár számba ment -, és aki úgy viselkedett vele, akár egy romantikus lovag. Kihúzta az iskolai büfé előtt felállított asztalok mellett a műanyag széket, ha le szeretett volna ülni. Bármikor vett neki rántotthúsos, uborkás szendvicset, és az egész fiúban volt valami különleges megfoghatatlanság, melyet alig-alig mert bárkivel is megosztani. Aliz megtiszteltetésnek vette, ha csak találkozhatott vele. Egy idő után mindig is mesterkedett, hogy – főként a hosszabb idejű nagyszünetben -, ő is inkább a tanteremben maradt a fiúval, és csöndes, szerető alázattal figyelni kezdte. Tanulmányozni, elemezni kezdte a különös fiú minden aprólékos, és precíz mozdulatát. Ha a fiú papírt, vagy füzetet vett elő, és bal kézzel éppen leírt valamit azonnal megfigyelte, hogy pufók, furcsa ujjaival nem fogja a ceruzát, vagy a tollat – de egyenesen úgy markolja vaskosan, görcsösen, mintha legalább is az élete múlna rajta.
Aliz hajlamos volt rá, hogy hamar elunja magát, így gyakorta megesett, hogy körbe-körbe járkált az adott tanteremben, vagy kinézett a nagyméretű ablakon, mely mellett volt egy-két nyírfa, és figyelte hogyan beszélgetnek, csipognak egymás között incselkedőn, és kíváncsiskodva a madarak. Persze ravasz is volt, mert fél szemmel, és fél füllel mindig szemmel tartotta a fiút. Még így is legalább két teljes évébe került, mire meg merte vallani belső, titkos érzéseit, és nyakig elpirult, amikor egy szép napon a fiú elé állt, akit éppen kigúnyolták csodabogárszerűsége miatt önző, és gonoszkodó osztálytársai; leült vele szemben, mélyen zöldes szemei közé nézett, mint aki vallatni akar, és kissé remegve, tétováskodva kimondta, hogy szerelmes belé.
Persze a fiú úgy meghökkent, mint aki elsőre nem is akar hinni a fülének. Egy ilyen bomba csajszi egyszerűen csak odamegy hozzá, és szerelmet vall. Ez a huszonegyedik században szinte merő képtelenségszámba ment. Először ő is jócskán elpirult, és annyira zavarban volt, hogy majdnem leesett a padjában a székéről.
– Ö… ö… ö… csodás… – nyögte ki jó sokára.
Aliznak úgy mesélték minden lében kanál, és kissé szeleburdi barátnői, hogy a csókolózásnak egyetlen titka van: megfelelően kell venni a lélegzetet. Kinek hogy. Mint később kiderült a jófej srác inkább csak azért nem mert levegőt venni, mert azt gondolta, akkor Aliz már nem szeretné őt, ezért egyre kékülni-lilulni kezdett, mire a közel tizenöt perces csók végéhez érkezhettek.
– Na? Milyen volt Péter? – kérdezte pirospozsgásan, sugárzó örömmel.
– Bocsánat… egy kicsit… szóval… nyálas… – alig kapott levegőt, de nem mert szólni, mert az férfiatlan lett volna. Különben is, hogy néz az ki, hogy valaki még életében nem csókolt meg egy lányt se.
– Szerintem jól csináltuk, bár igazad lehet, a nyál egy kicsit soknak tűnt!
Később Aliz – főként romantikus filmekből próbálta meg kitanulni otthon, hogy az egész romantikus folyamat miként, és hogyan mehet végbe, és aztán később főként az iskolavécékben ki is próbálták. Arra viszont nagyon ügyeltek, hogy – legalábbis egyelőre -, le ne bukhassanak.
– Figyelj csak Péter? Lesz egy szülinapi parti! Volna kedved eljönni? Nem kell ajándék, csak magadat hozd!
– …És ha a barátnőid is ott lesznek…? – kérdezte félszegen, mint aki előre retteg a balsorstól.
– Az én vendégem leszel! Én majd leszerelem őket! – megszorította a másik kezét, és visszament órakezdésre a padjához.
– Bi-biztos, hogy nem lesz semmi baj…? – Péter egyre félősebb, rettegőbb lett, már csak ha belegondolt is abba, hogy mire képes egy-egy féltékeny, gonosz, irigykedő, lány, aki mindenáron felnőtt akar lenni.
– Ne izgulj már annyira! Jössz és kész! Ha valaki szemétkedik, velem gyűlik meg a baja! – cuppanós puszit adott a másik pisze orrára.
A szombati szülinapi parti hamarabb elérkezett, mint azt Aliz gondolhatta volna. Sosem volt egy olyan beállítottságú lány, akit csak az ajándékok minősége, vagy pénzbeli értéke izgat, sokkal inkább kedvelte azokat a helyzeteket, mikor valami személyessel igyekeztek őt meglepni. Amikor anyukája póni lovaglást csinált a kertjükben, és beöltöztette eredetinek látszó cowboy-maskarába na hát az frenetikus volt. Vagy az első vezetés, amikor mindenben aggodalmaskodó, és féltő apja végre valahára átengedte neki a Suzuki volánját. S bár jó párszor önkéntelenül lefullasztotta a kuplungot azért Aliz mégis elmondhatta, hogy összességében átesett a tűzkeresztségen.
Barátnői valamivel ebédidő után érkeztek meg. Szokott, ünnepi, lezser, trendi-divatos rucijaikban. Aliz külön megkérte őket bizalmasan, hogy szüleinek mutatkozzanak be, mert az ősök az ilyesmit komolyan veszik, és nem akar máris felesleges balhét. Az egyik rocker-típusú barátnője hatalmasat köpött saját tenyerébe és így rázott kezet a jócskán meghökkent apjával, aki persze azonnal félrehívta lányát és közölte vele, hogy ez nem éppen a megfelelő viselkedési forma. De hát mit volt, mit tenni. Mégiscsak ők voltak a legjobb barátnői, hiszen már több mint hat éve ismerték egymást jóban-rosszban.
– Sziasztok csajok! Menjetek csak fel a szobámba! Mindjárt megyek én is!
A négy barátnő kuncogva, nevetgélve trappolászott fel a padlástéri szobába, ahonnét máris megszólalt jócskán feltekert metál, és kemény rockzene.
A szülők igyekeztek mindent jó előre eltervezni. Így Aliz apja fújta fel a lufikat – külön erre a célra vásárolt légkeveréses szivattyúval, míg az anyuka a tortát szolgálta fel. Aliz egyik kedvence volt a csokis répatorta, de nem zárkózott el az új ízek felfedezésétől sem. Viszont rajongásig szerette a marcipánfigurákat akárhány éves is az ember.
Mikor felhangzott a már jól ismert, gyerekes kis dalocska, és mindenki felköszöntötte az ünnepeltet éppen akkor toppant be félszegen, tétován, hosszas bocsánatkérések közepette Péter. Aliz éppen elfújta a gyertyákat, és gondolatban, titkosan azt kívánta, hogy élete álmai teljesülhessenek, kerül, amibe kerül. Péter egy kifestett anyagtálat adott ajándékba Aliznak, és bár kissé ódzkodott tőle, hogy Aliz senkivel sem törődve megcsókolta, Péter ismét nyakig elpirult, amin Aliz szülei lepődtek meg a leginkább. Különösen az apja, aki később félrehívta egy kis ,,férfias beszélgetés” címen Pétert a nappaliba.
– Akkor hallgatlak kedves Péter? – tért rögtön a tárgyra a családfő, mert nem kedvelte a köntörfalazást. – Mik a szándékaid a lányommal?!
Péter kedvetlenül, feszengeni kezdett a fotelban, ahol üldögélt, mert érezte, hogy ebből a beszélgetésből semmi jó nem származik.
– Elnézést kérek Uram, de nem értem… mire céloz…?
– Előbb esküvő aztán közös élet, vagy már a közös életnél tartotok?! – szúros szemeivel valósággal Péter veséjébe is belelátott. Úgy tűnt, hogy inkább ítélkezik, semmint beszélget vendégével.
– Aliz fantasztikus lány… igazán nem akartam semmi rosszat… – csupán ennyit tudott mondani, mert időközben feltűnt Aliz boldogan, és sugárzóan, és puszit adott barátjának:
– Hát ti meg miben mesterkedtek?
– Tudod kincsem, mi csak olyan férfias dolgokról beszélgettünk! Péter rendes fiúnak tűnik – felelte az apja, majd inkább magára hagyta őket. Naiv, álmoknak hívő szerelmeseknek gondolhatta őket, akik még nem is tudják mit tartogat számukra a valódi élet.
– Péter! Nekem nyugodtan elmondhatod az igazat! Mit mondott neked az apám? – nézett a fiúval farkasszemet.
– Csupán csak megkérdezte, hogy előbb esküvőt szeretnénk-e, vagy csak közös életet, majd ezután bejöttél te!
– Ugye azért nem rémisztett halálra?!
– Hát… szó, ami szó egy kicsit tényleg rám hozta a frászt! Úgy tűnt nagyon aggódik.
– Tudom, de a saját életemet szeretném élni! Mi ebben annyira bonyolult?
– Szerintem minden normális szülő aggódik a gyerekeiért! Ez így van rendjén! Lehet, hogy csak azért nem bíznak még bennem, mert nem ismernek!
– Látod! Ezt nagyon csípem benned! Mindig tudod, hogy mit kell mondanod! – újabb cuppanós puszi ezúttal a húsos ajkakra, majd visszatértek a barátnők közé, akik javában falatozták a finom tortát.
– Te csajszim! Ez a torta valami eszméletlen! Az őseid tényleg értik a csíziót!
– Szerintem is! Haláli jó! – ezt a már a rocker lány mondta, akinek fekete rúzzsal kihúzott ajkain fennmaradt a tejszínhabok kisebb habos dombja.
– Hát… ismerhettek már! Nem igaz?!
– TE? Figyuzzál csajszi! Miért kellett ezt a kis kocka nyomingert meghívnod a bulidba?
– Bocsánat, hogy? Hogy érted ezt?!
– Figyelj! Péter tényleg kedves srác, de szerintem olyan kis… tutyimutyi, meg nyámnyila! Azelőtt soha az életben nem kezdtél volna ki ilyen kis kockákkal! Mi történt veled?
– Szerintem régebben még nem tudhattam, hogy milyen is a valódi világ! Most viszont úgy érzem, hogy felnyílt a szemem!
– Na és mesélj! Már megvolt a szex? Milyen nagy a srác szerszáma?! – kuncogott a rockerlány.
– Semmi közöd hozzá! Ez az én személyes magánéletemhez tartozik, még akkor is, ha ti vagytok a legjobb barátaim! – Lett egy kicsit bosszús, és mérges.
– Jaj ugyan már csajszi! Most akkor megvolt az ágyjelenet, vagy még vártok vele? – kíváncsiskodott ezúttal a másik is.
– Én még életemben nem láttam két ekkora pletykafészket! Hát jó! Ha tudni akarjátok! Isteni volt! Valósággal a mennyekben éreztem magam! Péter olyan fantasztikus ember, aki mindig tudja mi kell egy igazi nőnek! – Aliznak sikerült sikeresen elültetnie a bogarat, és a kíváncsiságot csajos barátnőinek a fülébe, hiszen másnap a szünetekben a legtöbb lány, mint a szorgos kis csibék máris izgatottan sürögni-forogni kezdett a meghökkent Péter körül, akinek fogalma sem volt arról, hogy Aliz miket mondott a háta mögött. A legtöbb lány annyira merészre és csinosra vette a figurát öltözködésében, és egyéb divathóbortjában, hogy saját pasijuk kezdtek féltékenyen Péterre tekinteni. Valaki például látványosan levegőbe emelte ökölbe szorított kezét, így jelezve, hogy Péter napjai meg lesznek számlálva, ha nem kopik le a dögös csajokról.
A legtöbb lány viszont annyira túlzottan kedves volt Péterhez, ahogy még sohase. Elhalmozták minden földi jóval. Valaki süteményeket hozott neki. Más pizzát, míg voltak olyan bevállalós lányok, akik saját bugyijukat adták oda a jócskán zavarban lévő srácnak, persze beleírták filctollal telefonszámaikat, és egy rúzsos csók kíséretében csak annyit mondtak búgó hanggal: – Hívjál fel szépfiú!
Később Péter és Aliz összetalálkoztak, és Aliz kénytelen volt mindent elmagyarázni a jócskán megsértődött Péternek, akinek még mindig fogalma sem volt, mi folyik körülötte.
– Miért kellett ezt csinálnod Aliz? – vonta kérdőre.
– Figyelj Péter! Én csak azt szerettem volna, ha egyetlen egy napra te is teljesen embernek gondolnád magad, és kibékülnél önmagaddal! Ha hibáztam, akkor őszintén sajnálom, és természetesen vállalom a felelősséget! – hajtotta le bűnbánóan a fejét.
– Figyelj nagyon aranyos vagy, meg minden, de rettentően kínos volt ez az egész! Legközelebb inkább ne csináld! Jó?!
– Értettem! Ahogy gondolod! De azért őszintén remélem, hogy ettől még továbbra is együtt maradunk!
– Én is remélem…
Egymás kezét szorongatva, mint a szerelmesek lépkedtek tovább a gimnázium márványköves folyosóin.