Maszk mögött

5 (1)

Maszk mögött

Régi új, vagy új, de mégis régi? Teljesen más világot élünk, mint kellene. Melyik világgal van baj? Hol a megoldandó feladat? Nálam csak egy kérdés maradt: Ki van a maszk mögött?

A nevem Emili. Nem fontos milyen családból származom. A nemesség, jóság és az álarc mögé rejtettek teljesen másként mutatkoznak meg. Felnőtt nő vagyok, aki rátalált az útjára és emiatt sokan kövezik meg. Nem egy helyen jártam már, s megannyi van még tervben. Dédelgetett vágyam olyat alkotni, mely megváltoztatja a világot. Jobb és békésebb világot teremt meg. Segíteni az embereken anélkül, hogy bármilyen végzettségem lenne. Ebből amúgy is volt probléma, mikor is pár éve krízis központot szerettem volna megvalósítani. Eleve a tuskó igazgató át sem futotta rendesen a leírtakat, már elutasító volt. Biztos nem a végzettség hiánya okozta, ugyanis a papír mit sem ér, ha nincs emberség valakiben. De ez az én személyes véleményem. Neki az volt a fontos, hogy a dolgozók pénzén vegyen új autót. Akkor kegyetlen pipaságomban megfojtottam volna. Egy idő múltán kénytelen voltam ezt elengedni, előtte elfogadni. Ám végül csak megette, amit főzött, hupsz. Csak egy agyjátszós liba lennék, ha azt mutatnám, jaj, szegény ember. Neem. Őszinte ember vagyok és örülök, miközben sajnálatot és szánalmat érzek épp. Tudtam nyugodt pillanatomban végül, hogy ez egy jel. Ahogy minden más füstbe ment tervem.

Néhány év távlatában elfogadtam, hogy a bennem rejlő adottságok, képességek egy szép nap a maguk megírt formájában célt érnek. Kedves szavak, gondolatolvasás, és megannyi lehetőség. Természetes, természetfeletti módban segíteni. Persze boszi, angyal, tündér, médium, annyi minden vagyok. Csakis kizárólag az tudhat rólam, aki elég bátor és nemes lelkű megismerni. Sokszor eme ismeretséget valami megnehezíti. Mi is az? Maga a társadalom. A rétegei. Kötelesség, elvárás, megfelelés, pénz rabság és hatalmi játszmák. Napestig sorolhatnám, de jobb és fontosabb mondanivalóm van számodra. Ismertető jeleim még a zöld szem enyhe barnával. Csábító, vetkőztető, de vigyázz, ölni is képes. Dús, gesztenyebarna hajam van enyhe hullámmal, bár reméltem egyszer göndör lesz. Átlagos testalkatú vagyok, bár vannak, akik kövérnek látnak, mások rám sem akarnának nézni. Egyedi öltözékem van, ami annyit takar, keverem a sportosat a csinossal. Én diktálom a divatot és nem az ad nekem javaslatokat. Jobb szeretek szabad lenni, mint függni bármitől, avagy bárkitől. Ha irányítani akarsz, már az ötlettel hatalmasat buktál. Ám azt mondanád nem látszanak a felsoroltak? Vagy csak töredéke? Lehet maszkot viselek és most vertelek át. Ki vagyok, elég nekem tudnom. Neked magadat kell megismerned. Csak óvatosan, hiszen sok befolyásolható, gátló tényező akad. Mik ezek? Ne kísértsd a sorsot azzal, hogy meg akarod tudni ki vagyok, bőven elég lesz, amit elolvasol. A panaszt minden esetre a gyártóknál kell megtenned. Ugyanis egykoron volt egy gyermek, bátor, kíváncsi, őszinte és mély érzésű lány. Nagyon szerette a könyveket, mert akkor kitárult a világ. Olyan volt számára, mint a levegővétel. Dobhártya szakító mód üvöltött örömében, ha olyat kapott, mely neki a mindent jelentette. Az egyik fél egy puszi miatt fejbe vágta, a másik tanknak nevezte, mert akkora erővel haladt felé és ölelte. Nem egyszer bántották lelki, testi, minden szempontból, testileg leginkább szavakkal utaltak tökéletlenségére. Érzelmi szinten főleg őszintesége és szerető viselkedése zavarta az emberek zömét. Mindenkiben csak a jót látta meg, akkor is, ha megannyiszor esett pofára és érte kard általi sérülés a hátába, avagy szívébe. De nem változott, ugyanolyan naiv maradt és hiszékeny, megannyi év múltán is, de a szerencse egy nap ráköszönt. Ám előtte…

A sok csalódás és fájdalom a keserűséggel, a kudarccal, kínnal együtt menekülésre késztették. Bele egy hazug világba. A felnőtt testbe zárt gyermek reméli, hogy idővel szabadulhat börtönéből. Talán mélyen legbelül ott van az ártatlanság és küzdeni vágyás. Meglehet, ez tartja életben a testet. Bízik és hisz, hogy egy naptól majd újra lelki szemével tud látni, újra szíve lesz csupán az úr. Rengeteg munka van hátra a feladatokkal. Házimunka, mely nincs elismerve, belső, melyet sokan nem értékelnek vele együtt. S ott van nem egy valóra váltandó álom. Olykor az éjjelekbe is belefárad, mert előző életek segítenek neki gyógyulni, ahol szükséges. Vagy, ahol nappal nem mer, illetve nem tette meg. Társul ehhez az anyaság hiánya, a társé és a zavaros havi ciklus a holdéval keveredve. Több más jellegű energia is jelen van és ő talpon mégis. Mindünk más-más feladattal érkezett. Más küldetéssel, karmával. A maszkok erre jók. Elfedheti külsejét az ember, míg a belső feltáratlan marad. Jómagam mindig szerető és boldog családra vágytam. A lehetőség egyszer csak bekopogott. Valóban olyan, akár a naplemente. Újra- és újra feltűnik. Egy sorozat, az Esperanza miatt jutott eszembe, mikor Thomas atya ezt írja Esperanzanak: mindig a pirkadat előtti óra a legsötétebb.

Ez is ismétlődik, akárcsak a karmikus kapcsolatok, feladatok, melyek megoldásra várnak. Félsz már? Kudarc, pofára esés, megalázás… Ne is soroljam, ugye? Fel tudsz állni. Gondolj bele mennyi minden adatott meg, hogy megtedd, amit a szíved kíván. Ne a hiányosságokra helyezd a fókuszt, az energiát, azt nézd, mi van. Fogadd el, engedd és teremts újat a régi helyére. Ne velem vagy másokkal foglalkozz, légy önző egészségesen, ne agyból, de mégis ésszel. Milyen jól hangzik a mese, romantika, vagy más téma, mennyit tanítanak a könyvek. Mindig annyit, amit akkori tudatossággal épp sikerült. A tudatom fokról-fokra bezárult. Olyan hitrendszer miatt, mely nem is az enyém volt, de mindenki másé. Lerombolta a váramat, melyet büszke gyermekként építettem fel. Emlékszel milyen tisztának lenni? Milyen a jólelkű szabad gyermek? Aki tele van kíváncsisággal és félelemmentes. Akiben csak a szeretet tombol. Mindenben örömét leli és bátran vállalja tudatlanságát. A fájdalmat, negatív érzést és gondolatot. Egy gyermek, ki úgy néz fel rád, mintha csodát látna. De ez nem feltételes mód, mert csoda vagy. Csupán mi leszünk vakká egy idő után. Változó gyerekkoron megyünk keresztül, ám a legzordabb életekben is van egy halvány szikrája a fénynek. Mégis, idővel a fénylő- és szeretetet árasztó szív fagyossá lesz. Az idő segít, hű társával a szeretettel. Hosszú folyamat? Inkább egyéni. Türelem, mély elszántság, hit, alázat, megértés, kitartás, elfogadás szükségesek. Viszont van egy kézzel fogható negatívum, nem egy, de egyet emelek most ki. Képzelj el egy hatalmas üzletet tele sok-sok kifejező maszkkal. Mindenből határtalan a mennyiség, hiszen viszik, mint a cukrot. Járnak erre az emberek, mint hiénák a döghúsra. Telhetetlenek. Ilyen a maszkok üzlete. Titkos helyen lapul meg, lelki szemmel láthatatlan, ahogy a szív számára is. Ám az ego erősségétől a fizikai szem hipnotikus állapotba kerül és nincs megállás. Csak ezt látja meg és hiszi valóságnak. Idővel a fül is süketté válik és arra hallja csupán a hívó szót. Egy röpke pillanat és a lábak, kezek engedelmeskednek, a test, mint egy idomított robot cselekszik. Mindezen használatok csak azért, hogy ne lássák rajtad ember vagy. Önmagad becsapva észre sem veszed, hogy saját ellenségeddé válsz, egyedül magad elől menekülsz. Mi váltja mindezeket részletesebben? Csupán körülmények és egyéb befolyások? Bármi lehet az. Akár előző életben fel nem dolgozottak is. Amikhez csatlakozik a jelen életed. Ám esetünkben a férjemmel teljesen másról volt szó. Már nem voltak maszkok. Mégsem sejtettük, hogy lesz, kin rajt marad. De lehet több ilyen is? Eme történetem fog segíteni és maga a célszemély is elmeséli miként alakult az élete. A közös utunk társammal melyet két lányunk gazdagít meg igazán. Illetve van két nő, akik magánjellegű ügyekben segítenek. Az egyik takarít, a másik asszisztens és olykor elmegy a lányokért is. Évekig rendben volt minden. Ám egy nap váratlan fordulatot vett és a találgatások megkezdődtek.

Edit segített a lányoknak, ám épp lefelé tartott a konyhába inni, mikor megszédült. Szerencsére még a szobájuk előterében, így nem esett le a lépcsőn. A lányok ijedten kiáltottak. Megnyugtattuk őket, hogy biztos a vérszegénysége miatt volt. Antonio a gyerekekkel maradt, míg tárcsáztam a mentőt. Aggasztott, ami feltűnt. Magas volt nagyon a pulzusa, szíve is gyorsan vert és kipirult az arca. Aki vérszegény az inkább sápadt, nem? Jó egy hétig nem hallottunk felőle a történtek után. Bár a szülei szóltak, hogy náluk van, és amint jobban lesz, jelentkeznek. Helyeseltem, bár gyanús lett minden. Sajnos az orvosok nem mondhattak semmit, maradt a rejtély. A lányok idővel elfogadták, ám a családra és barátokra nagy szükség volt, Edit rosszkor esett ki. Igaz, első az egészség. Nem egyszer mondtam pedig neki, hogy vegyen ki néhány napot, avagy maradjon éjjelre, ha úgy esik. Makacsul ellent állt. Antoniónak viszont valami szöget ütött.
– Szívem, mi van, ha nem is beteg?
– Mire gondolsz?l
– Mikor a lányokkal volt halkan huncutkodtunk.
– És? – kérdeztem értetlenül.
– Izgalomba jött. Csupán így reagált, mivel senkije sincs.
– Gondolod ez az oka? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
Hasonló állhat a háttérben. Milyenek voltak a szülők a telefonban?l
– Az apa beszélt, anya csendre intette, gondolom ment valami a tévében talán. Vagy a lányát figyelte, nem gyanakodtam. Ez egyre érdekesebb. Majd többet tudunk meg, amint visszatért. Addig is szabad az éjjel és a lányok is alszanak…
– De kis huncut valaki… Imádom, mikor ilyen szép lassan közelít és mézes-mázos a suttogása. Így álljak ellen, mint férfi, főleg?
Persze, hogy nem állta meg, gyengéden vetkőztettük egymást, minden ruhadarabnál meg-megállva. Itt bizony nem voltak maszkok, lassan ruha sem. Editnél lehet több álarc is jelen volt, de kedvesem édes csókja és kívánatos meredező farka azonnal kizökkentett ebből. Csókhalmai elgyengítettek miközben végigsimított testemen. A hatvankilences póz volt a mindenünk. Ez juttatott vad vágtába mindig. Imádtam őt lovagolni. Mikor ő került felülre, először kinyalt, majd makkjával izgatott tovább, végül belém hatolt. Ahh, micsoda érzés! Milyen isteni találkozása a vágyakozó nedves lyukamnak, ahogy férfiasságával meghódítja belső szentélyemet, midőn ki-be jár bennem. Nyakam mindeközben ajkaival érinti, olykor erősebben is. Édes csókok közepette érzem, amint elönt minket a kéj ragacsos áradása. Lök még egyet-kettőt, majd végigcsókol testem minden porcikáján, míg várom az utolsó cseppjeit is. Azokat már ízlelni vágytam. Majd összebújtunk a gyönyör oltárán és nyugovóra tértünk.

Kellemes éjjel volt. Szokatlan volt átaludni forgolódás mentesen zajlott le. Edit is feledésbe merült, a lányok részére szintúgy. Ám hallom, amint kedvesem épp telefonál. Kérdeztem őt, talán újabb rendezvény? Nem volt hivatalos a hangja, mégis volt benne valami. Edit hívta, kiderült, vagyis az anyja, hogy jobban van. Ennyi idő elteltével csodálkoztam volna, ha nem így lesz. Fokozatosan jönne dolgozni, de nem mert szólni. Kérdeztem milyen volt az anya hangja.
– Nem volt olyan… egész hiteles volt. Azt mondta lelki felépülés is fontos volt, mert a lánya nehezen dolgoz fel ilyen helyzeteket. Úgy érezte csalódást okozott nekünk. Ám az apa mormogott valamit a háttérben. Jobbulást kívántam és mondtam, hogy egyeztetünk, aztán szólunk. Arra gondoltam lazára vesszük a dolgot aztán félidőben, szolid dolgokban a takarításnál segítsen először. Vagy jönnek felváltva.
– Ez szuper. Arról is lehet szó, hogy a csajok egyeztessenek egymás között.
– Megelőztelek. Nem haragszol?
– Dehogy! Mit reagált?
– Nem ragaszkodik szabadnaphoz, de ha szólunk, akkor elfogadja. Mondtam, hogy egy buzgómócsing elég bőven, nem szeretnék még egy ájulást, pusztán ezért.

–Poénkodott, hogy uram ezt sértésnek veszem… Tudod milyen.
– Lizi? Persze! Bolondos csaj. Most rend van, és néha nem árt, ha a lányok is takarítanak. Akkor fix nap nincs még, ugye?
– Nem, de persze a fizetség meg jár, ahogy mindig is.
– Igaz is. Edithez visszatérve, az ő hangját nem hallottad?
– Nem. Talán másutt volt. Annyira hiteles és határozott volt az anyja, Edittel nem foglalkoztam.
– Hát jó! Meglátjuk mi sül ebből ki.
– Felvetettem, hogy szexuális a probléma és nem alkalmazhatjuk így. Nem szeretném sokkolni a gyerekeket, oké nem tudunk biztosat, de akkor is.
– Persze, igazad van. Kemények a lányok, de nem tehetjük ki ilyennek őket. De Edit semmi olyat nem tett, eddig.
– Épp ezért van egy ötletem. De majd ráér, mikor jobban lesz.
– Na, Antonio, álljunk, meg egy szóra! Édesem kemény ötleteid vannak olykor, csak finoman.
– Semmi drasztikusra nem gondoltam. Egy laza vásárlás valami hiteles dumával aztán kész. Erkölcs és munkásság megfizetése például, egy szabadon választott ruhával.
Válassz egyet te is, de ne vedd meg, csupán próbálj.
– Már eleve leírod, hogy leszbikus?
– Gyanús, ja.
– Miért? Semmi erre utaló nincs. Oké, szex lehet, de pont ez? – keseredtem neki.
– Tőlem tart. Kedves velem ugyan, de téged jobban dicsér. Magad mondtad, hogy zavarban volt, mikor valami olyat mondott rólad. Bármi lehet, de komolyabban figyelni kell rá. Légy jelen, mikor feldobom ezt neki. Lényeg becsalni a macit a málnásba.

– Ez csúnya így! Nem szívesen teszem meg, de fontos.
– Beszéljünk az apjával inkább?
– Ki tudja mennyire megbízható, bármelyik szülő is.
– Nézd, szívem! Én sem díjazom, de öö… Olyat is csinálhatunk, mikor itt van „véletlenül” egy szál alsóban megjelenek.
– Most komoly? – Mosolygom el magam.
– Ne mondd, hogy féltékeny lennél?!
– Ugyan! Csupán poénos. Mert nyilván nem teper le, ha jelen vagyok.
– Ez a kulcs. Nem leszel ott. Fekszel szépen az ágyunkban, vagy úgy leselkedsz, hogy ne vegyen észre. Spontánság, ez a lényeg.
– Olyan undorító mindegyik. Gerinctelen és elfajzott.
– Ha nem lennél ennyire együttérző is szeretnélek. Ez az egyik legszebb benned.
– Köszönöm. Akkor vágjuk bele, ma lesz valami program?

Volt, de rövid nap volt végül. Teltek a napok és váratlanul Edit írt. Egyeztettünk és eljött az első napja. Lizi is jelen volt így megejtettük a beszélgetést. Szeretem a csajomat, olyan rugalmas számos más pozitív tulajdonsága mellett.
– Na, lányok! Örülök, hogy itt vagytok. Lizi, ő Edit, a segítőd lesz. Beszéljetek meg mindent kényelmesen és egyikőtök se hajszolja magát túl. Valamiben tudok segíteni?
– Köszönöm, hoztam magammal olyan ételeket, maximum a folyadékbevitelre kell figyelnem.
– Rendben. Kaják mehetnek a hűtőbe, innivalóval szolgáljátok ki magatokat. Amennyi belefér a napba bőven jó.
– Egy kérdésem lehet?
– Hallgatlak Lizi.
– Van valami konkrétum Edittel kapcsolatban? Mire figyeljünk?
– Lazább munkákat rábízhatsz, mint vasalás, törölgetés, mosás indítás, ilyesfélék. Elmondod mit, hogy szoktál és ennyi. De ismerem őt, bármiben számíthatsz rá.
– Edzett csaj vagyok. Nem véletlen járok kondiba. Akkor nekilátunk. Csajok?
– Pizsipartiznak. Akkor jó munkát és bármi van szóljatok.
– Köszi, Emili.
– Mi megyünk is.
– Áh, itthon van a férjed?
– Lizi… Mit akarsz?
– Csak kérdeztem. Hogy tudtál ilyen jó pasit kifogni? Vagy nem vagyunk ennyire bizalmas viszonyban?
– Mindketten lehettek barátnőim, de az Égiek jobban tudják a választ. Tóni nagyon… Igen…
– Kár, hogy nincs ikre.
– Ilyet, ne kívánj! Max külsőre lenne olyan, ezt tudod. Bár a klónozás… – kacsintok Lizire.

– Csak nem rólam van szó?
– Uram! De, igen. Kicsit. Elnézést. Nem akartam illetlen lenni.
– Semmi gond. Helye van a humornak, amíg nem túl személyes.
– Csúcs vagy drágám esküszöm. Szerintem mindenki mehet a dolgára.
– Terved van?
– Séta egy-két órára, a csajok tudnak mindent.
– A telefon?
– Mobilon elérnek, ha nagyon fontos. Jó munkát csajok.
– Kellemes sétát.
– Köszönjük.
Midőn kiélveztük a kettesben töltött időt, a természet is nyugtató hatással volt rám. Némán folytattuk utunk. Hagytuk, hogy átjárjon a friss szellő, csupán voltunk. Bámultuk a kék eget, madarak, maga a természet volt a zene. Gyönyörködtünk a határtalanságban. Fel sem rémlett, hogy szaladt az idő. A lányok szépen haladtak bizonyára. A séta nekünk kiválóan hatott. Vacsira pizzát készítettem és meghívtuk rá a csajokat is. Sonkás, kukoricás agyon sajtozott és tejfölözött, gombázott pizzák készültek. Feloszlattam a takarítást és inkább beszélgetésre hívtam őket. Edittel semmi gyanús nem volt a vacsora alatt. Eljött a búcsú ideje. Edit a szüleihez ment haza. Épp mosogattam mikor kedvesem már tette fel a kérdést, mellyel ezúttal nem számoltam.
– Észrevetted, hogy milyen távol ült tőlem?
– Megint? Csak leült, ahogy jónak látta.
– Ühüm. Közelebb hozzád, de tőlem tisztes távra.
– Őszinte legyek nem figyeltem. Annyira örültem, hogy ilyen jó volt a hangulat.
– Így volt valóban. De akkor is alig figyelt fel. Hamis volt a mosolya is. Valami nem oké.
– Lizi mennyi idő, míg hazaér? Alig tíz percre lakik, de…
– Akkor otthon van már, hívd csak, de kérlek, hangosítsd ki!
– Szia, Lizi.
– Szia, Emili. Baj van?
– Nincs. Minden rendben volt?
– Bevallom valami gyanús felmerült. De őt nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni.
– Mi volt?
– Szobátok takarítására kértem, az kényelmesebbnek látszott számára. Aztán a kedvesed térfelénél remegett kegyetlenül, nálad még jobban. Nézegette a ruháidat, főleg az ilyen szexi darabokat. Nem lopott el semmit sem. Kérdeztem baj van-e, de azt mondta csak szomorú, mert ő nem teheti meg, hogy igazi nőként öltözzön vagy létezzen. Mivel önbizalomhiánya van. Megnyugtattam, hogy érthető minden és nincs baj. Biztos nem az én reakciómtól, de éreztem feszkósabb lett. Zavart és kipirult volt. Így mondtam, hogy pihenjen csak, ellenkezett, de megtette és evett pár falatot. Volt ilyen máskor is vele?

– Köszi, az infót, de nem. Ez most új volt. Egyszer volt egy ájulása és annyi, hogy a vacsinál tőlem jóval távolabb ült. – vette át a szót férjem. – Semmi baj. Kényelmetlen vele melózni?
– Nem, sőt szeretnék továbbra is vele lenni, így tudok nektek szólni. Úgy látszik a maszkokat nem mindenki vette le még.
– Ez bíz a fejemben megfordult nekem is. Köszi, Lizi és bocs, hogy este is nyaggatunk.
– Ugyan! Ezért vagyunk. Szolgálunk és védünk.
– Ez rendőrös volt.
– Lehet annak készültem? Bocsi a leendő pasim az. A nagy ő.
– Neki is lehet itt munkája akár. De nincs is pasid! Lemaradtunk?
– Hétfő, a randi, jaj… Elnézést.
– El vagy engedve. Érezd jól magad, itt volt az ideje. Edit is szabad akkor, számára húzós lenne a nap. Aztán mesélj, ha úgy érzed.
– Rendben. Valamiben még segíthetek?
– Ennyi lett volna.
– Legyetek jók és örülök, hogy segíthettem.
– Nem is keveset. Javasolhatok valamit? Óvatosan a tekinteteddel. Van bennetek, nőkben valami, amitől megőrül a férfi és szinte vetkőztettek. Egy amolyan pillantás.
– Váó! Köszönöm, Antonio.
– Szióka.
– Sziasztok, jó éjt.
– Köszi. – S azzal megszakítottuk a beszélgetést, hát köpni-nyelni nem tudtam.

– Ehhez mit szólsz?
– Káoszban a káosz. A gyanúd kezd beigazolódni.
– Ez még kevés. A vásárlás viszont aktuális lett. Hol vetted azokat a ruhákat, tudod?
– Igen, de nem fogja elfogadni ezt.
– Meg lehet lepni. Ahogy megbeszéltük.
– Hát, még nem éljük azt a világot, ahol lekerültek a maszkok?
– Drága, szívem… Mi megtettük, de tudod ez egyéni.
– Látom, tudom. Mindegy! Akkor tegyük el magunkat.
– Ugye nem szó szerint értetted?
– Érts a nyelvemre. Tudod minden gondolatom.
– Rendben. Akkor lépjünk a tettek mezejére.
Reggeli kelésünk valahova dél felé csúszott. A lányaink úgy is délutánjában érkeznek. A vasárnapunk laza volt, de vajon minden nap így lesz? Igaz akkor érik be minden, mikor eljött az ideje. Ám ez közel sem volt a MINDEN. Egy húzósabb nap várt. Edit vállalta a teljes napot. Puccos étterem, ahol mindenki felvágott, nagyzolt, miként tett szert „gazdag” életére. Álarcok, de a kisugárzásoktól hánynom kellett. Mikor lehetőségünk volt Tonival összenéztünk és majd megfulladtunk a visszafojtott nevetéstől. Adta Isten a vártnál előbb ért véget a cirkusz, ez egy jel volt. Kedvesem taxival ment haza, tudja, hogy nem szeretem vezetni az autóját, de bízik bennem, mindig is bízott. Megnyugtattam Editet és rátértünk a tettek mezejére.

Bő két óra volt zárásig, mondtam neki válogasson kedvére, és amikor megvan az az egy, szóljon. Nem szeretem a maszkabált, de muszáj volt most. Épp alsószoknyában voltam és melltartóban, mikor mutatni kívánta a választott darabot. Megszédült újfent amint meglátott. Azonnal fizettünk és mentünk is. A kocsiban volt víz és hazavittem a családjához. Mondtam pihi, majd ha úgy érzi, jöhet és jövünk érte. A melegre fogta, hogy megszédült. A férjemmel mindent megbeszéltem és egyre gyanakvóbb lett. Hogy én vettem-e észre más egyebet? Kedvesem kérdése is ez volt, de konkrétat nem tudtam állítani. Az örömkönnyek viszont tisztára mosták döbbent arcomat. A lányok túl voltak a vacsorán és fürdésen, valamint segítettek apjuknak. Gyertyák, romantikus hangulat és zene, vacsora. Petrezselymes krumpli fogadott azzal a rántott hússal, amibe azt a különleges eszembe nem jutó tölteléket teszik. Talán ömlesztett sajtot tehetnek bele, ami ízesítve van még megannyi csodával. Nem tudom a nevét, de az ízek orgazmust váltanak ki belőlem. Csináltak még rántott csirke szárnyat is combbal. Édes kettes, romantikus vacsora, melyet életem szerelmei teremtettek elő. Elakadt a szavam és lélegzetem. Úgy éreztem királynő vagyok. Desszert, gyertyafényes fürdő. Kádban eszünkbe volt a szeretkezés, de aztán elvetettük. A csend, hogy karjai közt lehetek, hogy később egymás tekintetébe feledkezzünk maga volt a Mennyország, Mindenség. Annyit lefixáltunk, hogy Edit kap pár pihenőt. Úgy tudja a betegsége miatt, de őszinte legyek nekem is kellett idő. Kellemes éjjelünk volt ismét és nyugis napok. Lizit hívtuk át egy nap a randijával kapcsolatban.

– Na, mesélj! Csak bátran, ami a csövön kifér.
– Máris, Antonio maradj, ha érdekel. Eljött hozzám délelőtt tizenegyre, ahogy ígérte. Farmerban volt, amolyan szakadtasba és ilyen fekete tornacipőféle volt rajta. Gyönyörű, sötétlila ingben jelent meg, olyan lazán hordta, az ujja rövid volt. Haja bronzszínben pompázott és feltüsizett állapotban. Szeme mesés zöldeskék árnyalatú és vadító, miközben olyan kölyökkutyás is. Elvitt ebédelni, meglepetésemre tudta mi a gyengém, desszertben is. Majd sétáltunk kéz a kézben. Magam is ilyen bamba voltam erre. Amúgy ad magára, bár van egy enyhe pocak, de cuki. Felsőtestétől elolvadtam. Két fejjel magasabb nálam, pedig én sem vagyok alacsony. Darálja az angolt, spanyolt, franciát és latint. Behaltam ezen. Igazolta is ezeket. Van egy szép ezüst nyaklánca, egyszerű medáltalan, semmi extra, de ahogy a nyakán megcsillan… Oh, a szőrös mellkasa, attól megint majdnem elájultam. Ahogy fogta a kezem, olyan biztonságban éreztem magam, olyan gyengéd mégis férfias. Igaz az első estén nem voltunk együtt, pedig izzott a levegő. Egy édes, hívogató édességgel vett tőlem búcsút. Megcsókolt, bizony. Volt nyálcsere. Eszméletlen jól csókol. Teljesen lemeztelenített vele. Istenem, olyan cukorfalat, teljesen megbabonázott. Én, ki csak álmodtam, de nem mertem hinni, mégis itt van tessék. Amikor nektek is jó, szeretném bemutatni. Annyira, mamma mia…
– Nyugodtan. Ő is családtag lett. Annyira nem megy már nekem a hivatali megközelítés, barinők vagyunk, Lizi. Szóval vesézhetjük innen a pasikat.

– Még itt vagyok, baby. De igazad van, nekem is lesz kivel trécselni. A neve viszont elmaradt. Vagy a cukorfalat hivatalos? – csipkelődött Lizivel.
– Kornél. Antonio, minden oké?
– Persze, de ismerős a neve. Mintha gyermekkoromban lett volna ilyen családtag. Erről nem mesélt? Magáról, családról?
– Nem, de szívesen rákérdezek finoman.
– Majd intézem, köszi. Örülök a boldogságodnak. Van még valami?
– Hirtelen ennyi jutott eszembe, még varázslat alatt vagyok. Amint újra talizunk előtte nektek szólok.
– El vagy engedve. De! Valóban muszáj idehoznod egy nap. Így belsőleg elsőre milyen?
– Teljesen tiszta és isteni. Nagyon toppon van, ragyog, mint a gyémánt. Fantasztikus. Nincs még egy ilyen. Amúgy, ha jobban megfigyellek titeket az orrotok és fületek egyforma, talán az ajkatok is.
– Amit elmondtál a csókról, ilyen hatással vagyok mai napig Emilire. Ugye cica? – Simít végig alsó ajkamon gyengéden.
– Már ennyitől is izgalomba jövök.
– De cukik vagytok. Drágáim elslisszolok lassan, holnap úgy is jövök.
– Gyere, ahogy tudsz. Pihend ki magad nyugodtan.
– Tényleg? Köszi, Antonio. Szabad?
– Persze.

Megölelték egymást, ezzel hitelesítve baráti viszonyukat.
– Micsoda energia! Mintha egyek lennétek, ez csúcs. Lehet, beigazolódik a gyanúd. – Ámuldozott Lizi s vele én is.
– Majd elválik. Jól van csajszi, majd holnap akkor találkozunk. Elmegyek zuhira hátha eszembe jut valami, vagy engedjem tele a kádat? Szívem?
– Hm? Bocs itt vagyok, ahogy te szeretnéd.
– Akkor legyen…
– Behalok, milyen romantikus férjed van! De Kornél sem semmi. Olyan tervei vannak, de nem avat be, még. Jól van legyetek jók. Edit?
– Majd három nap múlva. Szólunk, mindenképp mire számolj. Tényleg nem kell sietned, nem vagyunk elcsúszva. Szeretlek, Liza. – Majd átöleltem és bátran viszonozta. Elment végül, mi pedig izgalmassá tettük a fürdést. Láttam ugyan, hogy nagyon foglalkoztatja a fiú, ám a vonzerőm ismét győzött. Teljesen rám fordította a figyelmét. Sűrű napok ígérkeztek. Liza a takarítás mellett másban is segített, amiben tudott. Kértem a lányokkal foglalkozzék inkább. Sajnos Kornél is sűrű napokkal rendelkezett így esély sem volt egyelőre megismerni. Kedvesét is alig tudta látogatni. Eljött ismét a lányaink szülinapja. Egek, rohamtempóval növekednek! Mivel nem vagyok úri picsa, szépen magam sütöttem nekik tortát. Érdekes a meghívók ellenére „csak” a család volt jelen. Érthetetlen volt számomra, dehogy ennyire mindenkinél most jöjjön közbe valami… Agyalásom közepette szépen elvágtam az ujja.

– Au! Franc, de béna vagyok!
– Semmi baj, kincsem. Segítek hisz van még amúgy jó két óránk. Hova a kapkodás?
– Mindegy. Nem azért volt, de köszönöm. Csak szokatlan, hogy senki sem jött a csajokhoz. – Hajtottam le szomorúan a fejem. Ám erre kedvesem igen feszült lett. Hiába akart kereket oldani, elé álltam.
– Ki vele! Mi van?!
– Mennyi az esélye, hogy látta valaki a bolti esetet?
– Nem néztem körbe. A szomszéd Piri néni állt velünk egy sorba, de legyintettem a kérdésére. Nem vette be az áldumát, de… Miért?
– Tudnak mások is róla. A szülők pedig féltik a gyerekeiket a mienktől, mert ilyen embert alkalmazunk. Náluk is jelen van a maszkabál. Kemény és magányos idők várják lányainkat az iskolában. Felkészítettem őket, nem lesz bajuk. Miben segítsek?
– A terítés van vissza, illetve a tortadíszítés.
– Akkor add át a kést szépen. Felszelem, amiket kell még. Edzettek a gyerekeink, ne aggódj. Liza kellene ide, tud bolondozni legalább. De Edittel szemben, gané dolog, tudom…
– Jobb ez így. Liz megérti, na, kész a szeletelés, te, hogy állsz?
– Jól.
– Fantasztikus! Marcipán minden figura?
– Igen, köszönöm, remélem a csajok is így csodálják majd. Szeretik a zenét, ezért alkottam egy lemezt a kedvenc dalaikkal, bár a csokival nem volt könnyű dolgozni. A mikrofonos lehet jobb lett.
– Behalok rajtad. Szóval ezért van csokiból az írás. Gyönyörű, okos, tehetséges, szexi, fenséges… Micsoda királynő él velem. – Csókolt kezet királyom.
– Elbűvölő, szikrázó, isteni és az enyém. Micsoda gazdagság és királyi pompa.
Majd megöleltem szorosan és hagytam magam belefeledkezni a pillanatba. Csodás volt. Bár a lányok szülinapja, de nekem a családommal, főleg a férjemmel minden nap ünnep. A csengő zavarta meg meghitt pillanatunkat. A család két-két tagja még agyjátszós volt, de ez ilyen. Nem véletlen, hogy ilyen ritka a meghívás. Túl voltunk a tiszteletkörös puszikon és kísértem őket az asztalhoz. Igaz, hoztak ezt-azt ők is, de valahogy, valamiért ki akartam tenni magamért. Liza és Edit dobtak egy sms-t, melytől bűntudatom lett. Antonio mosolya mégis nyugalommal töltött el. Azonnal érezte , ha valami gáz van. Olvasott bennem. Mikor véglegesen mindenki megérkezett, a lányainkkal együtt váratlan kopogás fogadott. Épp az asztalhoz készültünk, mikor is egy rendőr állt az ajtóban. Eleinte nem kapcsoltam, de ismerős lett végül a fazon. Munkából igyekezett így hiába akartam marasztalni, naná, hogy Lizihez siet.
– Szervusz, Emili vagyok.
– Szia, Kornél. – Rázott velem kezet. – Megkért, hogy adjam át a nevében is a lányok szülinapi ajándékát.
– De rendesek vagytok. Kármen és Defne oda lesznek. Tudod, mit? Lizit képviselve add át nekik magad. Ha nem akarsz bejönni, szólok nekik.
– Rendben.

Mikor elmentem a lányokért, ezer meg egy érzés kavargott bennem. Végre nagy nehezen meglettek. Kicsit titokzatos voltam, elég nagyok, már bizonyos dolgokhoz.
– Sziasztok, Kornél vagyok, Liza párja. Isten éltessen titeket kettőnk nevében.
– Szia! Köszönjük szépen, kedvesek vagytok. Miért nem jöttök ünnepelni?
– Most végeztem, igen fáradt vagyok, nektek jó ünneplést. Még találkozunk.
– Hasonlítasz apára. Menő. Szólunk is neki, és köszi. – A lányok ezzel elviharoztak. A két férfi ledermedt, mikor kezet ráztak és összenéztek. Én vissza mentem a többiekhez, bármi kráter volt az oldalamon nem hagyhattam a vendégeinket parlagon. Hallottam, hogy nem sokkal már kikíséri őt. Vajon mi történt?
– Üdv, Antonio vagyok. Kornél, ha nem tévedek.
– Szia. Így igaz, örvendek. A lányoknak valóban igaza volt, van némi hasonlóság. Elena néni fia vagy nemde?
– Így igaz. De mi a…?
– Ez így hosszú. Megbeszéljük, ígérem, addig is ünnepeljetek, nagyon örültem Tóni.
– Hát, még én! Remélem hamarost. Számod?
– Lizától kérjétek el. – Azzal elment.

Kedvesem vidáman tért be, gondoltam a gyanúja nyilván helytálló volt. Még nem volt túl késő, így átestünk a vacsorán, bezony. Ennyire megy mégis az idő, és elérkezett a torták ideje. Lányaink sikongattak az örömtől, zengett a házfal bele. Nagyon örültem. Alig tudtak elengedni, úgy örültek. A család is megdicsért, de egy-két oldalról hamisságot véltem felfedezni. A lényeg a lányaink öröme volt. Az egyik csokis volt, a másik gyümölcsös, hogy mindenki kedvelt íze szerint ehessen. A másnap szabad volt, amit nagyon tudtam díjazni. Ilyenkor engedtük el magunkat és későig fent voltunk. A lányok többnyire ruhákat, kiegészítőket kaptak, már tizenkét éveseknek mi mást adhatna az ember? A sminket ugyan nem engedtem, de kaptak bőven. Szolidan a szülinapjuk alkalmával engedtem a használatot. A nép éjfél múltán ment el. Raktunk kajákat, tortákból is, így elpakolnivaló alig lett. De minden más maradt annyira, hogy elég legyen végül és ne kelljen főzni. Felváltva pakoltam el a gépbe és mosogattam el, ami olyan volt. Míg összetakarítottam a lányok illedelmesen elköszöntek és kikísértek mindenkit. Nyakamba ugrottak még egyszer hálaként a torták iránt. Elégedett voltam és kész voltam a lehetőségemre is. Kifaggathattam a férjemet.
– Mi volt?
– Majd mesél, de ő az, az unokatesóm. A nőcsábász felnőtt.
– Ez komoly? Neee. – Kerekedett ki a szemem.
– De igen. Kíváncsi leszek, illetve vagyok mi történt.
– Én is, nagyon. Remélem, megtudjuk. Mennyire fáradtál el?
– Terved van? Vagy csak a gép miatt?
– Háát… Kivételesen nem szeretkeznék most.
– Akkor? – Néztem rá csodálkozó tekintettel.
– Romantikus filmet megnézhetnénk. Csajok Monte-Carlóban, például.
– Tökéletes, már rég néztük. Egy kérésem maradt csupán.
– És pedig?
– Bújj hozzám, jó szorosan. Mindig így akarlak érezni.
– Nem is lehet másképp. – Csókolta meg fejbúbomat. – Akkor irány Monte-Carlo.

Elvesztem kedvesem ölelő karjaiban. Bár tudjuk a történet végét, jó lett volna nem bealudni, pont annál a résznél. Mikor eltévednek a lányok és megesik a szerepcsere, már a közepénél bealudtunk. Arra sem ébredtünk meg, hogy lányaink kikapcsoltak mindent.
– Olyanok, akár az angyalok. – Súgja Kármen testvérének.
– Igen, és milyen bájosak együtt. Mintha nem is két külön ember volna, hanem egy lélek. Egy egész, teljes, ragyogó lélek. – folytatta csillogó szemekkel Defne.
– Gyere, kapcsoljuk ki ezt a masinát. Csak halkan. Kérlek, tartsd nekem a fényt. Így megyünk is, kész. Köszi. Ez a látvány szívemben örökké él. Jóképű apánk és angyali anyánk. Kell ennél több?
– Szerintem van, már. Gyere a szobánkba és vesézzük ezt ki. – Csak Isten a megmondója meddig tarthatott ez a diskurzus.
– Szerintem Kornél rokon.
– Biztos. Az lesz. Lizi párjaként, pláne, hogy ő inkább családtag, mint Edit. – sóhajtott Defne.

– Nem úgy értem. Ha még csak hasonlítana apára, de nem. Vannak olyan testrészei melyek tökre olyanok, mint neki. És milyen sokára ért be a lakásba. Egy „kikísérem” nem tart eddig.
– Ez egyre jobb. Bár megálmodnánk a választ!
– Ezzel óvatosan! Ki tudja, mit rejt a múlt. Tegyük el magunkat.
– Jogos. Kármen?
– Hm?
– Furák voltak a nagynénik, nem? Plusz ez a sulis dolog. Mennyi maszkos ember lehet, még? – Szomorodott neki Defne.
– Nekünk persze, hogy jobban fáj ez. De tudod apu is megmondta, hogy mi a dolgok rendje. Ettől én sem lettem nyugodtabb, de jó lesz végül minden. Nekünk itt vannak ők és Liziék is. Edit fura és lehet ennyi csupán a baja. Mi is itt vagyunk egymásnak, s egy nap talán mi is elolvadhatunk a jóképű angyalunk karjai között. – Kacsintott rá Kármen.
– Bolondos vagy, de igazad van, áldás, hogy vagy nekem. – Egy hatalmas ölelés után, nagy sóhajjal és széles mosollyal aludtak el.
Mi olyan jó tizenegy felé ébredtünk meg és délig lustálkodtunk. Mivel ilyenkor javában marad étel kiélvezhettük a napot. Benéztünk lányainkhoz, de még aludtak. Vajon mit csinálhattak? Meddig lehettek fent? Elmosolyogtam magam, ahogy néztem őket és vártunk az ebéddel. Fél óra múltán pizsiben, fülig érő szájjal jelentek meg. Túlestünk az ebéden, de még kábák voltak, így nem faggattam őket. Tortázás után felöltöztünk, gondoltam ennyi idő elég lesz.

– Kármen, szívem. Meddig voltatok fent?
– Nem néztünk időt. Benéztünk hozzátok és lekapcsoltuk a masinát. Gyönyörködtünk bennetek majd Kornélról folyt a csevej.
– Ezen nem lepődöm meg. Köszönöm, hogy segítettetek. Áthívjuk őket?
– Hívhatom én? – Lelkesedett Kármen.
– Tessék.
Szent egek! Már kész hölgy mindkettő. Míg tartott bambaságom, a kisasszony be is fejezte a beszélgetést.
– Na? – kérdeztem izgatottan.
– Két óra múlva jönnek, most dolgoznak nagyon. Minek a mellébeszélés? Mondja azt, hogy gyűrik a lepedőt. – forgatta szemeit Kármen.
– Na, de szívem! – szólt rá az apjuk. – Még ehhez kicsi vagy.
– Ugyan apa – legyintett Defne. – Maholnap minket adsz férjhez – nevettek fel a lányok egyszerre. Ám Antonióban meghűlt a vér, de érintésemre észbe kapott.
– Még nagyon korai. Babázzatok, sokat kell még játszani. Jó ég! – fogta a fejét. – Az én hercegnőim így megnőttek? Komoly?
– Bezony! Szóval, akkor Kornél a bácsikánk?
– Elmond hamarost mindent, utána erre is fény derül.
– Igaz, előbb gyakorolnak a testvérgyártásra. – nevettek újra egyszerre.

Ezen már az apjuk is, már nem tagadta a dolgokat. Se érzelmet, se gondolatot, se önmagát. Ő is el tudta képzelni mindezt és én is csatlakoztam. Kisvártatva meg is érkeztek. Kornél a leírtak alapján, mikor Lizával randiztak. Barátnőmön elcsodálkoztunk. Piros magas sarkút viselt és piros pettyes egész ruhát, pántosat. Ahogy körbefordult, a szoknyaalj szállt a magasba és ki volt sminkelve. Gyönyörű volt. Szőke haját begöndörítette és fehér virágcsattal volt eltűzve. És az a csillogó gesztenyebarna tekintet…
– Isten hozott! Gyönyörűek vagytok és végre itt. – lelkesedtem be.
– Köszi, mi is örülünk.
– Köszi Lizi az ajándékokat.
– Nincs mit csajok. Maradt torta? Tudjátok vajon a kedvencem? Kornélét?
– Tuti! Üljetek le és érezzétek magatokat otthon. – Azzal a lányok szorgalmasan kiszolgálták őket és telitalálat volt. Elővették a tejszínhabot is és elégedetten összepacsiztak.
– Hm, ez mennyei, ügyes vagy Emili.
– Köszönöm. A titok csupán maga a szeretet. De lányok honnan tudtátok kinek milyen kell?
– Női megérzés. – vágtak fel egyszerre.
– Aha! Látom Tóni és hallom is.
– Mégis mit? – értetlenkedett egyetlenem. Én már alig bírtam visszafojtani a nevetést.
– Hát a harangok. Fehér ruhák, drága barátom igencsak felnőttek ezek a lyányok. Liza mutatott gyerekfotókat, és elhaltam a látottakon.
– Te… ne kezd el! Bőven ráérnek.
– Ne, ijedezz. Mindig a lányaid maradnak, ha így akarod látni, akkor kislányaid. Nos, köszönjük a tortát.
– Nagyon szívesen. Kornél, te a bácsikánk vagy ugye? – kérdezte félénken Defne.
– Lizi, már tud mindent, de még felnőttnek is vad menet lesz a történet. Anyuék engedélyével persze maradhattok.
– Vér, erőszak, gyilkosság? – kérdezte bátran Kármen.
– Dehogy! De az egyik igaz. – Hajtotta el a fejét szégyenkezve. Összenéztünk férjemmel és bólintottunk. Kornél vett néhány mély levegőt és belekezdett.

Kornél

Akkoriban még elég bulizós voltam. A családom nem figyelt rám és szex által éltem meg kisebb-nagyobb törődéseket. Sosem voltam vad, azt azért megjegyzem. Jól tanultam és nem ittam. Nem drogoztam, semmi ilyesmi. Egy nap a kedvenc szórakozóhelyem nyitott ki újra. Senkit nem ismertem, viszont annyian voltak újak. A tulaj maradt egyedül, mégis felismert nyomban. De azon a napon nagyon magam alatt voltam. Dobott a barátnőm, nem vettek fel mégsem a választott szakmára és otthon is kaptam szavakkal az „áldást”. Apám rám sózott, de nem vártam meg, hogy eleredjen az orrom vére. Anya csak lapított. Máskor mindig rászólt és a példaképem lett. Mint nő, anya, azzal az erővel lehengerlő volt. Megszelídítette a fenevadat, ha arról volt szó. Ezen a napon kimutatta a foga fehérét, de még így sem teljesen. Elmentem onnan és nem volt úticél, talán a levegőzés. Apátokhoz is átmehettem volna, meg is tettem. Elena, a nagyitok addigra bezárta a kapukat előttem. Erről apátok nem tudott semmit. A Fallen maradt az egyetlen mentsvár, a szórakozóhely. Igen. Ide kifejezetten olyanok tették be a lábukat kik elbukva vagy kitaszítva érezték magukat. Nem véletlen van két törött szárny-és megviselt szárny a bejárat felett. Búslakodva ültem, mikor egy csinos bige elkezdett kimondottan nekem táncolni. Vörös hajzuhatag, benne fekete csíkok. Fekete melltartót viselt és egy pántos piros toppot. Olyan harisnya volt rajta, ilyen négyzetrácsos, lyukakkal, fekete színben. Nem is értettem miként lehet egy ilyen holmit felvenni. Bőr miniszoknya volt még rajta, mely épphogy eltakarta a fenekét és fekete magas sarkút. Úgy sminkelte magát, hogy ruhához passzoljon, mintha maga lett volna a sátán jegyese. Ahogy nézett… Vadító, csábító és gyilkos, aki tudta, kiszimatolta a megfelelő embert. Csak tette, amit jónak látott, nem kérdezett, bizonyára rutinos volt. Egyenest a tulaj irodájába hívott. Azért ezt fixáltam vele, nem akartam innen is kitaszítva lenni, de belement. A nő nem először tette meg ezt. Az irodában egy sarokrész kifejezetten fajtalankodásra lett megcsinálva. Eleinte nem hozott lázba, nem akartam. Már a testi örömöt is meg akartam magamtól tagadni. Lelkiségre, lelki társra vágytam. A nő nem beszélt, csak tette tovább a dolgát magabiztosan. Nekivetkőzött, de megadta annak a módját is. Csupán a testem kezdett éledni erre, de elég volt egy idő után. Végigsimított alsó ajkamon és gyengéden harapdálni kezdte. Majd hirtelen csókolt meg. Volt benne tűz, szenvedély, de még milyen dög. Nőcsábásznak való volt, de nem nekem. Kényszer slukk elfogadása miközben leszoksz a dohányzásról, inkább ehhez tudnám hasonlítani.

A vadmacska továbbra is hallgatott, nevét sem árulta el. Addig tette a dolgát, míg elborult az agyam és csak a szexre vágytam. Csak őt láttam. Szép lassan az időt és agyamat húzva folytatta a vetkőzést. Engem nem engedett kibontakozni. Érinthettem, de kínozni akart tovább. Teste felhevült, a szívverése gyilkos tempóba váltott, kipirult és nedves volt, már ennyitől. Azt kérte szabaduljak meg a ruháktól és kötözzem ki az ágyhoz. Naná, hogy bejött. Nem akartam tovább időt húzni, de még így is gyengéd maradtam. Az érintésem is, de olykor majdnem bevadultam. Visszafogtam magam. Arra kért nézzek a szemébe mielőtt behatolok, mert látni akarja a vágyat. Azt, melyet minden „áldozatnál” látni szokott. Ezúttal azonban megijedt. Az állatot látta meg tekintetemben, aki sohasem voltam. Akit minden csalódásnál elzártam. Vagy akár fájdalmakat. Könyörgött, hogy oldjam el és inkább másként könnyít rajtam, de már az agyam addigra rég ködben úszott. Nem nőt láttam, csupán egy testet, mely gyengédség helyett mást kapott. Nyakát ragadtam meg, hogy ne tudjon kiáltani, persze arra ügyeltem, hogy életbe maradjon. Mivel ez így nem volt kényelmes, felkaptam a zoknim és a szájába tömtem. Nem értettem magamat. Élveztem, hogy nem tud szabadulni és azt, hogy kiszolgáltatott lett. Nem akartam tovább várni. Ám a végén észbe kaptam.

Szerencsére húsz év felett volt, de az erőszak akkor is az marad. Nem tettek semmit sem velem. Elmondtuk az őszintét és nem volt ellenére senkinek sem mindez. Ekkor tértem észhez, hogy rendőr leszek. Hogy az utolsó gaztett ez volt. A vallomásnál hallottam meg, hogy Editnek hívják. A szüleim tudomást szereztek erről és még Tóni sem volt velem. A Fallen véglegesnek látszott, ám egy jó ember szárnyai alá vett. Idős volt, de annyi ereje maradt, hogy segítsen rajtam. Szegényem épp a vizsgám napján hunyt el. A temetést mindent álltam, ahogy tudtam. Azóta Editet nem láttam, ahogy a családom sem. Így megszűnt a maszkok világa részemről. Sérelmeim, fájdalmaim maszkjai, minden mással, ami nem én voltam. Remélem a lányoknak ez nem volt sokk.
Eleinte köpni-nyelni nem tudtunk, de Kármenen lehidaltam.
–Menten lefosom a bokám! – Tátotta el száját. – Szörnyű az ilyen, hogy a családra nem számíthatsz. Megértelek bácsikám. Abszurd, de végül is ő húzta ki a gyufát eleinte. Tudhatta volna mi lesz belőle, ha nem te voltál az első férfi neki.
– Te ezt honnan tudod? – Kérdezte falfehéren Antonio.
– A férfi közel a célhoz nyilván gyorsít és kissé vadabb lesz. Persze más az érzelmi és testi, de akkor is… ez a dolgok rendje. Nyugi apu, a suliban a nyolcadikosok erről beszélnek már. Szünetek zöme szól a szexről. Vannak családok, hol a gyerekek kiskoruktól fogva hallják, látják a menetet. – Rántott vállat lazán Kármen.

– Oké! Értem, de akkor is morbid. Te Kornél bátor és egyenes. Köszönjük és Isten hozott köreinkbe. Családtagokként jöttök, amikor akartok. Liza pedig hivatalosan nénike lett.
– Na, ennyit a többiekről! Apa a hősünk, nekünk itt a család, érték, kincs. Itt minőség van, jaj, de boldog lettem. – Sírta el magát Defne.
– Anyád lánya vagy inkább. De Kármen Tónin is túltesz. Micsoda duma és stílus! – Nevetett Kornél.
– Így van és büszke is vagyok rájuk, az egész családomra, életemre.
– Megértem. Nagyon örülök ennek az egésznek. Köszönöm, hogy tagja lehetek a családnak. – Ujjongott Lizi. – Viszont holnap indul a munka mindenkinek. Nektek lesz valami?
– Szerintem most annyira nem lesz húzós. Így barátnőm kapsz két napot, mert aztán lesznek húzós napok.
– Rendben. Avassatok majd a részletekbe.
– Még ma elküldöm a heti dolgokat, takarítás most ráér.
– Akkor mi megyünk, és remélem, mihamarább találkozunk újra.
– Ahogy érzem így lesz. – mosolygott sejtelmesen kedvesem.
– Férfi megérzés vagy testvérek közti telepátia? – kíváncsiskodott Kármen.
– Szerintem elég, ha ők tudják. Valami nagy dolog van készülőben. – kacsintott nénikénk.
– De tényleg spuri szívem, te dolgozol holnap és hosszúzol.

– Egy hétig aztán az új srácon a sor. Tóni, köszi, a megértést. Kedves, Emili neked is a tortával együtt. Lányok hatalmas öröm, hogy találkoztunk. Amit képviseltek könnyedén létrejön egy újabb hatalmas csoda. Ilyen szülőkkel gond egy szál sem.
– Most már itt vagytok ti is. Tragikumból romantika, de szép is a virág, mely viharban fejlődött ki és áttörte a betont. Egyre közelebb hallom azokat a harangokat. – álmodozott Defne ragyogó tekintettel.
– Esküvő szervező vagy író lesz belőle. Kármen igazgató vagy hasonló, nem estek oly messze az almák. – kacsintott ránk Kornél.
– Alkothatnak egy közöset is. Ráérnek, nem kell vele sietni.
– Igazad van, Em. Tényleg, köszi, mindent. Nehéz elválni, de majd találkozunk még, sziasztok.
– Sziasztok. – Köszöntünk mind.
Valóban nem volt könnyű megválni tőlük. Kornél sztorija elképesztő és bátor tőle, hogy felvállalta ezt. Edit vajon képes lesz egy nap erre? Kitudja, mikor jön el ez is. A csajok elvonultak a szobájukba, Tóni pedig hozta a gépet. Igaza van. Mielőtt feledem legyen bizton elküldve minden.
Szia Liz,

Nos, a két nap pihi után…
– Edit végzi, amit szokott, neked a csajokat adom át. Új feladat Edit keze alá dolgozni és figyelni rá. Este kilencig várhatóan elleszünk, szóval utána nyugodtan aludhattok itt.
– Sergióval tartunk egy interjút, de nem ez a hivatalos neve a beszélgetésnek. Fotó is készült, rád gondoltam, mint fotósra. Mikor kell, hozol italokat és érezni fogod, mikor kell fotózni is. Csak üdítőket fogsz felszolgálni az alkohol tiltott zóna. Edit ebben segít majd és neki is átküldöm, mire számítson.
– Eme nap zsibbasztó lesz. Szárnysegédek lesztek, minekünk ez továbbképzésnek felel majd meg. Bármit kérhetnek itt ital, kávé… Délután ötig leszünk és reggel hétkor itt nálunk tali.
– Egy apróbb feladat még a te részedre. Csupán jegyzetelned kell nekünk a heti feladatainkat. Mi majd felvisszük a gépre. Kapsz saját munkatelefont is. Ilyen jellegű napokon hozzánk kell átjönnöd, elég kilenc körül. A munka ennyi volna, a takarítással most ne foglalkozz. Ha enni szeretnél a rendelést kérd a számlánkra, majd kapsz névjegykártyát is. Kérdés esetén szólj, akkor is, ha kérésed van. A lányokért ne aggódj legalább önállósodnak. Köszönöm előre is, jók legyetek.

Ölel, Emili

Jó egy órán belül a válasz is megérkezett. Egy laza köszönöm szépen. Illetve, hogy mennyire várja az egészet. Felajánlotta, hogy szükség esetén Kornél is besegít. Ha fontos elkérik, hazakíséri a lányokat. A férjem is örült, hát még a lányok. Kornél főnöke persze, hogy engedte, betudta laza szünetnek. Jobban is éreztem magam így. Bízom a lányokban, de a többiek… Még a tanárokban sem. Nem szeretem ezt a cirkuszt. Isten előtt mindenki egyenlő, de itt… Sokan hordják a maszkokat. A hét pillanatok alatt elröppent. Elég pörgős napok voltak, ezen nincs is mit csodálni. Edit végül jött úgy melózni, hogy alkalom volt rá. Arra bizony. De előtte viszont Kornél lepett meg. Szája fülig, mégis reszketett. Mi csípte meg? Biztos valami nagy akciót tervez. Kíváncsivá tett.
– Sziasztok, bocs. Váratlan vagyok, de ma úgy sem voltatok sehol és nem is mentek el. Szívességet szeretnék, de előtte… Melyik napotok szabad jövő héten úgy, hogy az azt követő is?
– Szia. Szerda, csütörtök, de megoldjuk, amit kell. Alapból laza az a hét.
– Király! Szerda délután végzek, de kell a segítség addig is. Meg akarom kérni a kezét… – Mire befejezhette volna, a lányok sikongatva tértek le a lépcsőről. Defne már könnyezett, de láttam Kármen tekintete is megcsillant. Nagy komolyan elé állt és kérdezte miben segítsenek.
– Hat felé jönnénk át. Addigra rendbe szedem magam, viszont kellene fedő sztori. Lányok ti vigyázhatnátok a gyűrűre addig is, idegességemben elfeledném.
– Király! A többit bízd ide.
– Megvan! – kiáltott Defne. – Liza szülinapja előbb megtartva. A tortát is megoldjuk, na?
– Szuper vagy tesa! – csaptak össze.
– Ez jó lesz. Akkor érkezünk majd, és köszönöm. Szuperek vagytok, viszont arra is kell készülni, hogy Edit jelen lesz. Megakarta amúgy is hívni.
– Tud rólatok? – kérdezte kedvesem, váratlan felbukkanva. Láttam kissé feszült.
– Nem, nincs semminek sem tudatában. Liza célja pont ez lesz, az igazság. Kész vagytok erre?
– Persze, ha gáz lenne, megoldjuk.
– Akkor tényleg, köszi.
– Vedd úgy, hogy minden készen áll, csupán neked kell. – vette lazára Defne is.
– Behalok rajtatok. Emili nektek is jó így, biztos?
– Bízd ide, és lazíts.
– Laza kaja elég lesz ám, nem kell nagy felhajtás annyira azért. De rátok bízom ezt is.
– Rendőr is van már, ha baj lenne. – Nevette el magát Kármen.
– Ez fájt. Apád humora. Na, léptem, sziasztok.
– Szia.

Távozása után mind összenéztünk. Egyre gondoltunk. Hazudnék, ha azt mondanám, ej, de kurva nyugodt vagyok. Cseppet sincs így. Szentírás, ha valamitől tartasz, az bejön, akárcsak a jó. Ám mégis volt bennem hála és boldogság is. Edittel szemben aljasnak éreztem ezt, de jogos volt, segíteni kellett neki, még ha piszkos formában is. Bár a magánéletéhez nincs közünk, de mindegy, essünk túl ezen. Vettem egy mély levegőt és összeállítottam a teendőket. A lányok tanultak és közben a tortát is elkészítették. A gyűrűt úgy őrizték, így a királyi kincstárat nem őrzik. Komolyan vettek mindent. Parti szendvicsek készültek. Néhány lufi volt a nappaliban, meg elszórva erre-arra. Volt zene is, illetve szülinapos sapik. A torta meseszép lett. Eperkrémet csináltak, ügyesebbek nálam. A piskóta aranyszínű volt. Kis halmokat csináltak és csokiból köszöntő szöveget. Torta alját pirított mandulával díszítették. Az oldala villával volt meghúzva díszként. Szolid sminket tettek fel, Editnek egyik ruhám felajánlottam, hogy ne érezze rosszul magát. Nehezen és szégyenkezve elfogadta. Tóni öltönyt viselt, sötétkék árnyalattal. Haját szabadon hagyta. Istenem, még most is eláll tőle a lélegzetem, akár az első alkalommal! Akár egy görög Isten. Kopogás zavarta meg a varázslatot. A lányok bevoltak sózva, serényen nyitották is. Az igazság pillanata eljött.
– Sziasztok. Isten éltessen Liza. – Köszöntötték a lányok s mesébe illő lábbelit adtak át neki. Hogy…? A férjemre tekintve elárulta magát huncut mosolyával. Tőlünk ékszert kapott.
– Sziasztok. Huh, nagyon-nagyon köszönöm. Az egészet. Bámulatos minden.
– Isten éltessen.
– Köszi, Edit. aranyos vagy, a kedvenc bonbonom. Ti még nem találkoztatok. Kornél a családom…
– Örvendek. Nahát! Edit? Tényleg jól látok? – kérdezte játszi könnyedséggel.
– Kornél. Egy kicsit sem változtál. Rajtad az évek nem mutatkoznak meg. Végül mi lett veled és a szakmáddal?
– Rendőr vagyok.
– Grat és kettőtökhöz is. Örülök, Liz jó társ lesz.
– Köszi, ez kedves.

– Gyertek, hát beljebb. Bizonyára éhesek vagytok, és a tortát is vétek lenne kihagyni. – Javasoltam idegesen. Úgy éreztem feszül a helyzet.
– Elképesztő! De jó szendvicsek. Behalok rajtatok, ez szuper.
– Torta után mondd ezt. – kacsintott Tóni.
– Felcsigáztatok. Hadd lám! – ujjongott Liza.
– Lányok!
– Akkor nénikénk Isten éltessen.
– Atyám! Ezt ti… ti ketten… jaj, basszus a sminkem. Őstehetség vagytok. Nagyon gyönyörű, köszönöm, fantasztikusak vagytok.
– Köszi. Illik kívánni is, azért van egy gyertya, ezt meg kell tenned.
– Rendben. – vett egy hatalmas levegőt és szinte biztos a kívánsága, mely nem sokára teljesül.
– Mindjárt jövünk. Smink igazítás, annyira meghatódtunk. – Direkt húzták az időt, Liz így nem fogott gyanút. Kornél is elindult.
– Megnézem mi tart eddig.
– Jól van, ügyesek vagytok, tegyétek a zsebembe. – Súgta nekik.

– Ne, izgulj ennyire. A zene is megvan. – Kornél akkora levegőt vett, hogy beleszédült. Lizi látványa még annál is szédítőbb volt számára.
– Khm, Elizabeth Winners. Szerelemben nem számít kor, súly, se hasonló maszlagok. Melletted boldog és önmagam vagyok. Nem kertelek, ez volt a szándékom, leszel-e mátkám édes galambom?
– Igeen! Istenem, te kis ravasz. Jaj, de szép a vers, az egész. Igen, Kornél Tubs a feleséged leszek. – Ugrott nyakába izibe és hatalmas öröm áradt szerte a lakásban. Minden tuti volt és alkohol nélkül is tudtunk mulatni. Annyira belefeledkeztünk az egészbe, hogy Defne riadt arca zökkentett ki. A fürdőben Edit kuporgott az ajtó mögött. Felhúzta térdét, átkarolta, hintázott, reszketett, várható volt előbb-utóbb a reakció. Viszont nem én vagyok a megfelelő személy, aki megtudja nyugtatni. Kértem lányom szóljon az apjának. Reméltem a férjem remekel, mint mindig.
– Edit, semmi baj. Elmesélheted. Zavartnak sem kell lenned, először megnyugszol, utána. Lesz mit mesélj, úgy vélem. Itt megért mindenki, a lányok is elég nagyok, már. Moss arcot, ha oké és jöjj. Előtte itt egy szelet csoki, jót fog tenni.
– Köszönöm, mehetünk.
Edit lapított eleinte és egy páncélba bújt teknőshöz hasonlított, leszámítva színét, mert az a rákéhoz volt hasonló. Antonio kedves volt végig, segítően állt ott és leültette. Egy nagy levegő és végre Edit megnyílt.

Edit

Még kislány voltam, mikor kezdődtek a bajok. Sokszor hallottam anya ellenkezését, de apa az ital hatására, sőt anélkül is agresszív volt. Tehát, nem ivott egy idő után nem is füvezett semmi ilyen. Hatalmaskodni akart és uralkodni a nő felett. Nem csak szexuálisan zaklatta anyámat. Nem tetszett neki a főztje, ruhája, semmi sem. Engem ugyan sosem környékezett meg, de fenyített, ha eljár, a szám megjárom. Elteltek az évek, reméltem az iskola segít. Közepes tanuló voltam, de vért izzadtam érte. Ahogy kezdtem nővé érni apa olyan szemekkel vizslatott. Undorító volt, majd elhánytam magam tőle. Tusoláskor bezártam az ajtót, még a vécé esetében is. Anya egyre jobban aggódott, de nem mert szólni senkinek sem, nemhogy szakembernek. Közép sulira modell alkatom lett. Vörös hajam mindig fonott állapotban volt és sose öltöztem kirívóan. Sminkem is enyhe volt. Tizenhét évesen lett párom először. Addigra a bosszú dolgozott és megfogadtam a legrosszabb rémálma leszek a férfiaknak. Leakartam vezetni a fájdalmat és feszültséget, nem akartam soha eszközöket használni, vagy a kezem verésre. Azt akartam, fájjon neki, hogy addig hergelem, míg majd megbolondul, de végül az élvezés pontjában hagyom, ahogy van. Nem ment. Olyan férfiakkal volt dolgom, akikkel nem volt szívem megtenni. Illetve a szex tök jó volt, hiszen könnyebb lett, de mégsem volt kellően jó. Egyik nap, mikor hazatartottam anyát apa erőszakra kényszerítette, a célja volt. Váratlanul mögötte teremtem, kezemben sodrófa és egy tökre pontos ütést mértem rá. A fájdalomtól elájult. Kezeit erősen megkötöztem, száját szikszalaggal beragasztottam. Anyával leültettük a székre. Lábait is rögzítettem a széklábához, ahogy őt magát is, biztosra mentem. Nem érdekelt, hogy ki van a maszk mögött. Rendőrt hívtam és szakembert is, aki jó két év alatt olyan állapotba hozta anyát, hogy tudott dolgozni. Ám apa veszélyes volt, beadta a süket dumát és bevették.

Elengedték és párkapcsolatom sem tartott soká, majd elkeveredtem egy klubba. Bukottaknak, Fallen. Tetszett, de hazajártam mégis. Itt kezdtem meg a bosszúmat, de nem tehettem akármit, hiszen az egyetlen hely maradt számomra. Apám sokkal jobban rászolgált volna a bosszúra. Ám egy nap sajnos pont egy helyes fiatalemberhez volt szerencsém. Ismerőstől kaptam ezekre a napokra ruhákat. Nagyon jó állásponttal rendelkezett az illető, de a tervem visszaütött, igen ludas vagyok benne. Túlzott izgalomba hoztam, és egy nő is kikészülne, ha a csúcspontnál lenne, viszlát. Hiába volt bennem erő a fájdalmak miatt itt vesztettem. A szempár ijesztett meg, mely tükröt tartott. Önmagamtól is megijedtem, plusz ott volt apám emléke is, miként elbánt anyával. Avagy ahogy nézett rám. Az idegen elbánt velem. Aki másnak vermet ás… Idővel aztán leszbikus lettem. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egészet, főleg engem. Megértem, ha ezek után nem akartok alkalmazni. A lányokat is miattam utálják.

– Ez nem a te hibád. Hogy ki, mit mondd sajátja. Annak nincs ki négy kereke, aki ítélkezik. Emberből vagy te is. Minket nem zavar a kevesebb, mert az néha több, a minőség fontosabb a mennyiségnél. – Jelentette ki határozottan Defne.
– Köszönöm, drága ez sokat jelent.
– Neked kell döntést hoznod, Liza. Mit gondolsz?
– Teljesen megértem. Ha neki jó részemről is maradhat a munkakapcsolat, meg akár a baráti is. Bízom benne.
– Akkor jó. Edit, ahogy tudsz, dolgozol tovább nekünk.
– Köszönöm, Antonio. Vállalok mindent, nem kellenek napok. Már most sokkal jobban vagyok. Köszönöm a bizalmatokat is.
– Isten hozott újra köreinkben! – kiáltották örömmel a lányok.
– Köszönöm Lizi, és neked is Kornél, örülök, hogy tudtuk tisztázni. Mit gondolsz?
– Legyen. Sajnálom és elismerésem, bátor voltál.
– Ez alap volt. Rég lekívánkozott a sokrétű maszk.
– Akkor buli tovább? Most, már ne tűnj el. – Mosolyogtam rá bíztatóan. – Add magad bátran.
– Így lesz. – Nevetett fel.

Ezúttal láttam rajta, hogy őszinte és felszabadult, a mosolya, egész lénye. Edit lenyűgözően táncolt még éjfél után is bírta. Ki gondolta volna, hogy ilyen klassz csaj tud lenni? Hát önmaga volt, végre. Vendégszobákat előkészítettük eme nap alkalmával. Kalandos az élet. Megtudtuk az igazat és előkerült egy rokon. Végül megtudtuk ki van a maszk mögött és ezzel új barátnőnk lett. Adja magát az alkalom, és ha kész az ember élhet a lehetőséggel. Az elkövetkezendő évek eseménydúsak voltak. Megvolt az esküvő is, azóta is eltelt egy év, lányaink már tizenöt évesek. Napról-napra szebbek, ráhozva a frászt apjukra, aki olykor elég ideges, mert félti őket. Egy valami nem tetszett csupán: Fura volt a havim. Felpuffadt a hasam, jobban, mint szokott és hánytam. Sose volt ilyen. Teljesen zavaros lett és a hasam is nőtt. Mintha mozgást észleltem volna. Liziék tervezték, hogy ikreket várnak, így is lett. Egy fiú és egy lány. Carlos és Albertina. Mosolyogtam egyet mekkora poén lenne, ha egy fiú becsúszott volna. A Facundo szimpatikus név.
– Hu, ez merész volt! Mi a fene… – Erős rúgás és Antonio ijedten nézett rám. Biztos azt hitte főzésközben ért valami.
– Szívem, mi baj? Hasad fáj vagy elvágtad az ujjad?
– Rúgást éreztem. Szívem, lehetséges lehet?
– Nem védekezünk, persze. Ám az enyhe vérzés miatt orvoshoz viszlek. – Hirtelen öltözött fel és lehívta a lányokat az emeletről.
– Apa! Mi baj? – Kérdezte Defne aggódva.
– Nem akarom elkiabálni, de anyátok bekapta a legyet, úgy néz ki.
– Nana! Magyarán tesónk lesz, értjük, köszi. – Forgatta szemét Kármen.
Johann doktor megvolt lepve, hiszen a lányokat is rég látta már.
– Nahát, Emili, Antonio! Csodás lányok. Mi járatban? Havi baj? – Nézett hasamra.
– Mozgás és gyér havi. Egy hónapja viszont havim sincs. Maga is tudja…
– A természet jobban. Drágám nem vagy olyan öreg még. Lássuk, hát! Lányok, apátokkal üljetek le kérlek, mindent jól fogtok látni. – Azzal megkezdte a vizsgálatot. A zselé szokatlan volt ennyi idő múltán, ám a látottak még váratlanabbak voltak, annak hidegétől. Mind ledermedtünk. Szívhang, kis halacska, mint a lányok, de valami más… A doki is nagyon ránagyított a képernyőre. Ha baj lett volna, már szól, tudom. Türelemmel vártam, csak megszólal. Váratlanul ért és hihetetlen volt. Először mosoly, be széles volt, majd a szeméből kiolvastam a gratulációt. Na-ne! Tényleg? Bólintott, mintha hallotta volna kérdésemet, szavaival zárom történetem:
– Fiú! Gratulálok! Erőt, egészséget.

Utószó

Így történt meg ennek a megírása. Ahogy megannyi maszkba futok bele, megmutatja, én hol hibázok még. Nekem hol van elakadás. Kornél és Edit őszinte vallomása kívánom kedves olvasó, segítsen meg téged is. Segítsen színt vallani, először magadnak. Mint olvastad, akik önmagadért szeretnek, meg soha nem vetnek. Nem ítélnek, helyette támogatnak, és új reményt adnak. Kellemes kikapcsolódást kívánok. Ne, engedd, hogy a Maszkok Üzlete téged is rabjává tegyen. Köszönöm, hogy motiválsz és segítesz engem.