Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Kitartó érzelem
– Évek óta epekedsz utána. Miért nem mondod meg neki végre, hogy mit érzel iránta? – kérdezte Kitti. Dave az ablaknál állva, a tulipánágyás előtt ülő lányt nézte, aki levéve tűsarkú cipőjét, kinyújtóztatott lábait a zöldellő gyepen pihentette. Göndör haján, mely az egyetlen öröksége volt, táncot jártak a nap sugarai.
– Mert tíz évvel idősebb vagyok nála, ráadásul a barátnőd.
– Ennyi?
– Nem elég?
– Csupán a nagybátyám vagy, nem a barátom, vagy az exem. Fiatalos, jóképű, sportos, ez ellen senkinek sem lehet kifogása.
– Nekem igen.
– Olyan makacs tudsz lenni – forgatta szemeit az unokahúga.
– Te pedig bosszantó – mosolygott rá szeretettel Dave. Egyikük sem sejtette, néhány hét múlva mennyire megváltozik minden egy telefonhívással.
– Jó napot! Dave Williamset keresem.
– Jónapot! Én vagyok!
– A Szent Ferenc kórházból telefonálok, Linn Barnett betegünk kérte, hogy önt értesítsük.
– Miről van szó? – kérdezte aggódva, mert abban biztos volt, ha a lány az ő segítségére számít, akkor komoly lehet a baj. Megtudta, Linn elvetélt, testileg rendben van, lelkileg viszont kicsit tovább tart majd a felépülése.
– Azonnal ott leszek – mondta habozás nélkül. Amint megérkezett, bekísérték a szobájába. A szíve szakadt meg a sápadt arcát látva, a vörös szín teljesen eltűnt róla, szinte élettelennek tűnt. Leült az ágy melletti kényelmetlen székre, türelmesen várva, hogy magához térjen. Nem tudta, hogy a lánynak van kapcsolata, ráadásul ennyire komoly, ezért némi keserűséggel gondolt arra, vajon ő ismeri-e az apát? Nagyon szerencsésnek tartotta őt, hogy része lehet ennek a különleges teremtés életének.
– Szia! Hogy érzed magad? – kérdezte tőle gyengéden, mikor felébredt.
– Szia! Jól leszek – válaszolta halkan a lány.
– Szeretnék hazamenni.
– Amint engedik, hazaviszlek – mondta, és kezével finoman megszorította a lányét, mint egy ígéret. Miután elrendezték a papírokat és végre elhagyták a kórházat, csendben tették meg a lány otthonáig vezető utat. Bár mindenben a segítségére volt, a lány így is rövid idő alatt kimerült, ami teljesen érthető volt. Betakarózva elhelyezkedett a kanapén, Dave vele szemben az egyik fotelban foglalt helyet.
– Magyarázattal tartozom – szólalt meg Linn.
– Nem tartozol semmivel – vetette ellen a férfi.
– De igen, szeretném, ha tisztában lennél a helyzettel. Néhány hónapja tart a kapcsolatom a gyermek apjával – mondta, és könnyezni kezdett a veszteség miatt, nagy levegőt vett, hogy elapassza őket.
– Miért nem beszéltél róla eddig? – kérdezte ő is megrendülten.
– Mert nős – Dave úgy érezte, mintha arcul csapták volna.
– Így már mindent értek – mondta kissé vontatottan.
– Kérlek, ne ítélj el! – nézett rá esdeklően a lány.
– Igazad van, nincs hozzá jogom – mégis fájt hallania az igazságot.
– Egyszerűen csak megtörtént, és sodort magával az ár.
– Most hogyan tovább?
– Nem tudom, este idejön és megbeszéljük.
– Értem – állt fel a férfi, muszáj volt kicsit távolabb kerülnie tőle.
– Sajnálom, hogy belerángattalak, de mivel őt nem hívhattam, te voltál az egyedüli, akire tudtam, bármikor számíthatok.
– Ez így van, és örülök, hogy engem hívtál – mondta, és úgy is gondolta, bármit megtett volna érte, még ha olyan fájdalmas is, mint ez.
– Tudom, sokat kérek, de velem maradnál még egy kicsit?
– Kérned sem kell – Visszaült mellé, és semmiségekről beszélgettek, amíg Linnt el nem nyomta a gyógyító álom.
– Hacsak fele annyira szeretnél, mint én, már azzal is beérném – suttogta, mikor a lány elaludt. Nem akarta magára hagyni, így megvárta, amíg beesteledik. Ő nyitott ajtót annak a férfinak, aki élete szerelméhez tartozott. Bólintottak egymásnak, és szó nélkül távozott. A szíve leginkább egy mázsás kődarabhoz hasonlított, mégsem tehetett semmit, kénytelen volt elfogadni a helyzetet. Azonban még az a cseppnyi reménye is elszállt, ami volt.
Linnek különleges álma volt. Megrögzötten ragaszkodott valakihez, akinek az arcát sosem látta. Mikor felébredt, érthetetlen csalódást érzett. Dave már elment, és elvesztett gyermekének apja nézett vissza rá, viszont valami megváltozott. Benne. Ezért is döntött a szakítás mellett. Napok teltek el magányosan, miközben próbálta összeszedni magát testileg és lelkileg egyaránt. Végül barátnője unszolására hosszú idő után újra ellátogatott hozzájuk. Amint üdvözölték egymást a férfival, villámként csapott bele a felismerés: ő az. Ismerte a hangját, a mozdulatait, ösztönösen fordult hozzá segítségért, bízott benne.
– Dave!
– Igen? – fordult felé a férfi. A lány most már tudta, mi az a különös fény a szemében, amikor ránéz. Mindvégig ott volt, amióta csak ismerte, mégsem vett róla tudomást. Eddig.
– Olyan ostobának érzem magam, hogy lehettem ilyen vak? – érintette meg gyengéden az arcát. A férfi belecsókolt a tenyerébe.
– Szeretlek. Most már tudod, ez a lényeg.
