Egy naiv, felkészületlen újságírónő faggatja Nemere Istvánt. Teljesen figyelmen kívül hagyja a könyveit, amiket lehet, hogy nem is ismer, nem olvasott. Leragad a mennyiségnél, az álnevek használatánál és az eszperantó nyelvnél.
Bizonyos képek után kutattam a neten, de a kereső valamiért Koncz Zsuzsa fotográfiáit is megmutatta nekem a találatok között. Az énekesnő arcmásáról eszembe jutott a 90-es évekből egy régi történet, amelynek felidézésekor még ma is beleáll a sajgás bizonyos testrészembe, amelyik nagyon más, mint az arcom.
Kezdte megszokni a napfényt, és szép lassan meglátta azt a helyet, ahová mindig vágyott. Öt pár szíve úgy dobogott, hogy szinte megmozdult a fémdoboz. Öt pár szíve úgy dobogott, hogy szinte megmozdult a fémdoboz. Fel kell fedeznem mindent gondolta, és elkezdett a doboz széle felé mászni.
Egy vidéki fiatalember váratlan problémákkal szembesül a nagyvárosban. Távozáskor csak egy apróság motoszkált a fejében, hogy ez a nő végig ült, ő meg állt, de ezzel most nem akart komolyabban foglalkozni, fontosabb dolga volt.
S. József nyugdíjas teremőr egyedül ült a késő esti villamoson, amely külvárosi végállomása felé haladt. Csak egy álmos, kövér pók mászott az útirányt jelző táblán, mintha csak azt keresné, hogy melyik állomásnál kell leszállnia. Az álmos, kövér pókok azonban ritkán olvasnak jól, talán ezért is, mikor a villamos egy váltón nagy zökkenéssel haladt át…
