Jancsi és Juliska

0 (0)

Jancsi és Juliska

Vannak olyan emberek akiknek a kisugárzása erősebb az átlagnál. A karizmatikus “jellegűek”, akik egy cigit is olyan méltóságteljesen szívnak el, hogy szinte bánod, hogy nem dohányzol és te nem tehetsz efféle menő gesztust. Az “irritáló” akinek nem a szaga, megjelenése, hanem a puszta lénye is zavar. Magadban keresed a hibát tőle, hogy miért nem kedveled. Akkor se tudsz vele jóba lenni, ha akarsz. Lehetne sorolni a típusokat, de most élegedjünk meg a kedvencemmel zárásként: a vonzó. Ez a fajta mindent megkap, az ász a pakliban, a három hetes, a négylevelű lóhere.
Két “vonzó” lépett be a szálloda bejáratán. A tömeg érzi, mint valami berögzült kvantum-jelenség, ami az elfoglalt tér megváltozott töltésén alapul. Van aki lopva, más kevésbé szemérmesen bámulta őket.
Laza short, nyakrésznél felül kigombolt vanília színű pólóing. Oldalt felnyírt, felül hosszúra hagyott mogyoróbarna haj. Magas, jóképű, erős, férfias, lágy tekintetű. A lány mellette nyári ruhát viselt, virágmintákkal. Szellős, már-már folyékonynak hatott a kecses domborulatain, ahogy végigfonta az anyag. Vörös haja a háta közepéig ért. Enyhén göndörödött. A napszemüvege tartotta fenn, mint egy hajráf. Mintha a nyolcvanas évek egyik olasz divatlapjából léptek volna elő.
– Üdvözöljük az Astóriában! Milyen névre van foglalásuk? – kérdezte a recepciós. Bevonzották a sokat látott, meglett negyvenes férfit is, aki alig bírta levenni róluk a szemét. A lány tekintete ragyogott vissza rá. Mint egy páros csillag a végtelen űrben.
– Stein János! – mondta a fiatal férfi, hangja mély, mint aki parancsolásra termett, mégsem tűnt lekezelőnek. A recepciós megnézte magának ezt a Jánost. Gyorsan, akkurátusan, szakmai ártalom.
– Igen, meg is van! A 117-es szoba, kellemes időtöltést kívánok! – mondta a recepciós. A kulcs gyorsan gazdát cserélt. Sóhajtva nézett utánuk, szívesen lett volna a lány helyében…
Tágas, ízlésesen berendezett tér fogadta őket. A csomagjaikat is felhozták utánuk, pedig nem sokkal érkeztek. János ragaszkodott hozzá, hogy Júlia ne cipeljen semmit sem.
– Egy italt? – kérdezte Júlia, alig várta hogy kiugorhasson a szandáljából. A szőnyeg rettentően puha anyagnak tűnt, kényeztette a talpát.
– Most nem, de köszönöm! – válaszolta a férfi.
– Nos, akkor vágjunk a közepébe! Hol és mikor lesz ez az …összejövetel? – kérdezte Júlia levetve magát a heverőre. Macska kecsességgel tartotta az italát, közben Jánost figyelte, aki még most is a táskájában kutatott.
– Holnap este tíz óra, az egyik privát lakosztályban! – válaszolta János majd befejezte a kutatást.
– Ah! De honnan tudjuk melyikben? – kérdezte a lány a haját csavargatva. János a partnerére emelte a tekintetét. A ruha rásimult, nem viselt rövid szoknyát, de a hosszú lábai miatt még így is kacéran állt rajta.
– Hagytak nyomokat, azt kell követnünk! – felelte János enyhe félmosollyal.
– Biztos nem kérsz egy kortyot? – kérdezte ismét Júlia, majd lassan felhúzta a szoknyáját. – Vagy esetleg egy falatot? – tette hozzá érzékien.
– Nem, köszönöm! – válaszolta János nyugodtan. Júlia felnevetett. Majd ahogy teltek a másodpercek rájött, hogy nem viccel.
– Komolyan?! Mármint… – Júlia enyhén összezavarodott.
– Most megbántottalak? – kérdezte a férfi bűnbánóan.
– Nem, illetve egy kicsit! Hát egy Swinger klubba készülünk, azt hittem elég nagy az étvágyad, azért jársz ilyen helyekre! – mondta Júlia kertelés nélkül. Nem ismerték egymást régóta, de furcsa módon úgy érezte mindig is ismerősök voltak. Előtte nem kellett megjátszania magát, ahogy az ember általában társaságban.
– Gyönyörű vagy, de nem miattad megyek! Te a jegyem vagy oda. – mondta János.
– Jó, tudom megbeszéltük, bár már akkor is furcsának tűnt, de elég bulinak is ahhoz, hogy jöjjek! – mondta Júlia felülve.
– Szólj ha megéheztél, asztalfoglalásunk is van! – mondta János, közben kipakolt a táskájából. A lány figyelte, milyen gondosan bánik a tárgyakkal, olyan gyengédség áradt belőle.
– Júlia? – kérdezte János mert nem kapott választ. A lány zavarba jött.
– Még mindig neheztelsz? Ha meggondoltad magad akkor…
– Nem! Hagyjuk, elbambultam, inkább azt mondd meg, hogy hol keressük a nyomokat? – Júlia gyorsan témát váltott, nehogy kínosra sikerüljön a beszélgetés.
– Hamarosan megtudod! – felelte mosolyogva János.
A délelőtt gyorsan elment, szétnéztek a környéken, János még fagyizni is elvitte. Rendkívül udvariasan és kedvesen viselkedett a lánnyal. Mi lehet a baj vele? Júlia nem tudott szabadulni ettől a kérdéstől.
– Gyakran jársz ide? – kérdezte Júlia ebéd közben. Nem volt tömve a hely, olyan kellemesen családias légkör uralkodott. Legtöbbjük párban, idősebbek, fiatalabbak. Egymást méregették…
– Nem, de azért voltam párszor – válaszolta a férfi diplomatikusan.
– Akkor pároddal, vagy ugyanígy…? – érdeklődött tovább a lány.
– Párom lenne, sosem osztanám meg senkivel sem! – mondta egyszerűen János. Júlia megint felnevetett, majd ismét rájött, hogy János nem viccel vele.
– Hogy mondhatsz ilyet?! – kérdezte Júlia vigyorogva, most már határozottan érdekelte ez a férfi. Egyszerre volt furcsa és rettentő vonzó is.
– Azért nincs párom, mert problémás ismerkedni, nem vagyok jó benne. Jöhetnék azzal a klisével, milyenek a mai lányok/nők, de mindig vannak és lesznek is normálisak. A szomorú valóság, hogy egyszerűbb és gyorsabb alkalmi kapcsolatot kezdeni, mint egy igazi érzelmeset. Félek, hogy nem tudnám normálisan kezelni a dolgokat, hogy megbántom…– válaszolta János mélyen Júlia szemébe nézve.
– Nekem férfi még sosem beszélt a félelméről, mármint mindig azt hiszik, adni kell a kősziklát, a macsót, aki rettenthetetlen, de nincs rá szükség! – mondta Júlia. Kellemesen csalódott Jánosban, éppen ezért zavarta valami. Ez így túl szép…
– Neked van most valakid? – kérdezte János. Júlia elképedt.
– Ha lenne akkor szerinted itt lennék?! – kérdezte dühösen, majd pár pillanattal később elgondolkodott.
– Zavarna ha lenne? Lenéznél emiatt? – kérdezte kíváncsian Júlia.
– Nem – mondta János.
– Na, ne már! Hiszen te sose osztozol! Akkor gondolom másnál se helyesled! Sőt akkor az egész klubot is elítéled, te álszent! – mondta Júlia mutatóujját Jánosra szegezve, mosolygott. Élvezte a helyzetet, sőt az egész eddigi napot.
– Nem! Tényleg! Nőnek és férfinak is ugyanannyi kaland jár! Az az álszentség, mikor az egyiket ünnepeljük a skalpjaiért a másikat kiátkozzuk a múltjáért! – mondta János majd ivott egy korty bort.
Júlia elgondolkodott.
– Tegyük fel összejövünk, akkor se zavarna hogy esetleg sok férfival voltam? – kérdezte Júlia, majd lopva körbenézett, egyre kevesebben voltak. Vajon hányan készülnek innen holnapra?
– Minden ami előttünk lenne, az ott is marad. A mi időszámításunk azután kezdődik, hogy egymásért dobog a szívünk! – mondta János.
– A “ mi időszámításunk” te milyen romantikus vagy… – nevetett Júlia, olyan kellemesen boldogan. Jánosra is átragadt.
– Hozhatok még esetleg egy italt? – lépett oda hozzájuk a pincér. Júlia a fejét rázta.
– Nem, köszönjük, amint látja tele vagyok, már csak néhány morzsa maradt – mondta János. A pincér elvigyorodott. Egy kis kártyát csúsztatott János elé az asztalra majd távozott.
– Morzsa? Ez valami kód volt? – kérdezte Júlia. János bólogatott, majd eltette a kártyát.
– Megvan a hely, ha gondolod mehetünk vissza, ha nincs kedved máshoz! – mondta János majd felállt és fizetett.
Éppen a szobájukhoz sétáltak vissza, Júlia nem bírta tovább.
– Mennyi idő volt a leghosszabb kapcsolatod? – kérdezte a lány. Nem hagyta nyugton a dolog, hogy János valamit titkol. A férfi nagyot sóhajtott majd megállt.
– Az anyám miatt – mondta János. Júlia most már fel se mert nevetni, bár viccesnek tartotta.
– Mi baj van anyukáddal? – kérdezte óvatosan a lány.
– Mindenkit elüldöz mellőlem, mindenkiben talál hibát… – mondta János.
– Ez nem tűnik annyira vészesnek…
– Pedig az! Volt olyan barátnőm, akit majdnem börtönbe juttatott! – mondta János. Júlia pár másodpercig csak emésztette a hallottakat, majd kitört belőle a nevetés.
– Hát köszi… – mondta János, de a lány annyira nevetett, hogy ő se bírta tovább. Tényleg elég abszurdnak tűnt egy kívülállónak.
– Egyedül nevelt, de elég sok küzdelem árán egy kényelmes életet teremtett kettőnknek, szerintem ott már nem lát szívesen mást. Nem akarom bántani, de szükségleteim is vannak. Szóval érted… – mondta János fásultan. Júlia bólogatott.
– Na el ne szomorodj nekem, inkább mutasd meg a kártyát amit kaptál! – mondta Júlia. János odaadta neki.
– Mézeskalács ház? Ez valami perverz humor igaz? – kérdezte Júlia felvont szemöldökkel. János vállat vont. Júlia megfogta a kezét.
– Szórakozni jöttünk, ne csüggedj, itt vagyok veled! – mondta a lány vidáman majd visszamentek a szállásukra.
Estére már a szobájukba rendelték az ételt.
– Te jó viszonyban vagy a szüleiddel? – kérdezte János vacsora közben. A konyhában étkeztek az asztalnál.
– Anyukám négy éve elment, apukám nem viselte túl jól. Míg a “halál el nem választ” közbejött náluk.
– Részvétem! – mondta János.
– Neked is, anyukád miatt! – válaszolta csípőből Júlia. Jánosnak még az evőeszköz is megállt a kezében.
– Nem tudtam kihagyni, ne haragudj! – mondta Júlia nevetve.
– Te egy igazán szemtelen lány vagy! – vetette oda János.
– Szemrevalót akartál mondani igaz? Láttam ám, hogy lopva azért mindig méregetsz. – mosolygott rá Júlia.
– Félreértettél valamit! – mentegetőzött a férfi.
– Csókolj meg! – mondta Júlia félretolva az asztalon az ételt. Áthajolt egészen Jánosig. A férfi zavarba jött.
– Már mondtam, nem miattad jöttem…
– Az igaz! De miattam vagy libabőrös, akkor is az lettél, mikor kint megfogtam a kezed.
– A bor beszél belőled… – mondta János.
– Olyan szőlőt még nem nemesítettek, amitől ezt érezném! – válaszolta Júlia. János felugrott a helyéről és elkapta Júliát a csípőjénél fogva. Hosszan és szenvedélyesen csípőjénél meg. Amikor szétváltak, egy pár másodpercig csak egymást nézték.
– Tényleg csak a bor… – mondta elhaló hangon Júlia. A férfi nevetett.
– Van egy érméd? – kérdezte Júlia kipirosodott arccal.
– Te mindig meglepsz. Képzeld van! – vigyorgott János.
– Ha fej, Mézeskalács, ha írás akkor megpróbáljuk együtt! – mondta ragyogó szemekkel Júlia. A férfi lassan bólintott majd a zsebéből egy érmét vett elő. Júlia elkészült, majd felpöccintette a levegőbe. Mindketten felnéztek rá, János elkapta még a leérkezés előtt. Találkozott a tekintetük. A meglepett a határozottal.
– Írás! – mondta János. – De tudod, hogy most a nehezebb utat választottad! – tette hozzá a férfi.
– Elbánok egy “boszorkánnyal” ha kell! – nevetett Júlia.