Időzavar

Időzavar

Egy csendes helyet kerestem, ahol nem zavar senki, ismeretlenül leülhetek, egyedül maradhatok egy kicsit, és rád várva nyugodtan megihatok egy jó hideg sört ebben a rohadt nagy melegben. Nagyon hiányoztál már, jó ideje nem találkoztunk, és bár tudtam, hogy úton vagy felém egy másik dimenzióból, hogy sietnem kell, mert az idősíkjaink metszéspontjához, ahol találkozhattunk, már csak hatvan perc volt hátra. Egy órányi idő nem túl sok, így gyorsan kellett döntenem.
A szállodák megteltek, úgy tűnt, hogy hirtelen mindenki ebbe a kedves kis városba költözött, ezért aztán szükségmegoldásként olyan kávéházszerű épületre gondoltam a találkozónk helyéül, ami árasztja magából a nyugalmat. Ezen a környéken azonban ilyet nem találtam. Szorított az idő, egyre izgatottabb lettem a keresést illetően, így végül a forgalomtól és nyüzsgéstől zaklatott helyen, egy mállott vakolatú, vendéglátóhelyféle közelében kötöttem ki. Két kigyúrt kopasz fazon ment oda be, és egy velem egykorúnak látszó izompólós ember jött ki onnan, egy enyémhez hasonló táskával a kezében, ami abszolút nem illett hozzá, és amikor mellém ért, egy pillanatra megállt, meghökkenten nézett a jobb felkaromon levő tetoválásra. Aztán tovább sietett. Furcsa érzésem támadt. Valahonnan ismerősnek tűnt. Nekem viszont sietnem kellett, és nem foglalkoztam tovább vele. Közelebb léptem az épülethez,
A bejárati ajtó fölött, egy baloldalára félrecsúszott táblán, a következő felirat állt: Kocsma.
Elmosolyodtam. Ez teljesen ellentéte volt az eredeti elképzeléseimnek, de a szomjam és az idő szorítása erősebbnek bizonyult minden másnál, így hát lenyomtam a kilincset, és beléptem az ajtón.
Először a gomolygó füsttől nem sokat láttam, lárma, és kesernyés sör szaga uralta a levegőt, aminek nem igazán örültem. A zsivaj kissé alábbhagyott, mert észrevették, hogy idegen érkezett. Pár pillanatig álltam ott, elviselve a kutakodó pillantásokat, aztán megláttam a sarokban egy üres asztalt. Odaballagtam és leültem. A táskámat magam mellé tettem a székre.
Míg a pincérre vártam, volt időm jobban szemügyre venni a környezetet. Egy lepukkant helyre jöttem be, illett a kinti felirathoz, ezzel tuti nem verték át az embert. Itt legfeljebb a környék lakói lehettek a törzsvendégek, idegen, ide csak véletlenül tévedhetett. A mellettem levő asztalok mocskos terítőin kilötykölt italnyomok, cigarettaparazsak égette lyukak díszelegtek. Az asztaloknál ülők hozzáidomultak ehhez a helyhez, életkoruk meghatározhatatlan, s az arcuk ugyanolyan gyűrött, kopott volt, akár a terítők. Tízen, vagy valamivel többen lehettek a helyiségben. Kedélyesen iszogattak, szemmel láthatólag jól érezték itt magukat. Csonkig szívták a cigarettájukat, bodor füstfellegeket eresztve az amúgy is tömény légtérbe, hogy aztán a csonkok a piszkos kövezeten landoljanak egy taposás erejéig.
A pult mögött egy középkorú molett szőke, kifestett nő vihogva cseverészett az előttem érkező két kigyúrt kopasszal, akik a rendezettebb ruházatukkal kilógtak ebből a környezetből, és szemmel láthatólag tudomást sem vett rólam. Aztán láttam, hogy ki van írva: „Kiszolgálás csak a pultnál”
Oké.
Felálltam és átlépve néhány cigarettacsikken odaballagtam. A pulthoz érve, a kocsmába többen is bejöttek, és bár utánam érkeztek, őket mégis előbb szolgálta ki, de békés természetű lévén nem szóltam érte, kivártam a sorom. Csapolt sört kértem. Míg a félrefordított korsómba folyt az aranyló nedű, az egyik pultnál ülő kopasz rám emelte a tekintetét. Nem akartam tudomást venni róla, lekötötte a figyelmemet a sör, ahogy lassan telíti a kriglim, a látóteremben azonban benne maradt. A csapos lassan, ahogy tellett, függőlegesre állította a korsóm és habot töltött rá.
A kopasz kitartóan bámulta a jobb felkaromon levő színes tetoválást, ami egy szépen kidolgozott, a farkát támadásra lendítő tenyérnyi méretű skorpiót ábrázolt. Aztán a tekintete a bal alkaromra csatolt időrablómra siklott és odaragadt a pillantása. Ujjaival dobolni kezdett a pulton és az volt az érzésem, hogy fogást keres rajtam. A csuklómon éppen apró ütések jelezték, hogy kapcsolatba próbálsz lépni velem. A nyolcszögletű előlapon piros és zöld koncentrikus körök pulzáltak, fölötte pedig megjelent a háromdimenziós képed. Gyönyörű voltál így, kábé tíz centis nagyságban is. A kopasz abbahagyta a dobolást és a hologramodra meredt. Egy gombnyomással eltüntettelek, de már késő volt.
Hibát követtem el, hogy magamon hagytam, le kellett volna vennem, mielőtt ide beléptem. Egy márkásabb karóra itt sem tűnt volna fel ennyire senkinek a sok utánzat miatt. Ez a szerkezet azonban más volt.
A kopasz megdörzsölte a szemét és meredt tekintettel bámult, hogy hova tűntél. Ez bosszantani kezdett, így aztán ráhangolódtam a gondolataira, kíváncsi voltam miről zenél az agya. Spéci karórának nézte az időrablómat, aminek az időhöz nagyon is volt köze, de nem úgy, ahogy gondolta. Láttam, hogy elindul benne a szerzési vágy, és keresi a lehetőségeit, hogy hogyan teheti a magáévá. Már tudtam, hogy belém fog kötni, csak még nem találta meg a módját, de azt is tudtam, hogy addig keresi, míg meg nem találja. A helyszín neki kedvezett, hiszen ő volt otthon, itt én csak egy idegen voltam. Amint találkozott a tekintetünk, lassan vonta össze a szemöldökét, mintha az emlékeiben kutatna. Úgy tűnt, van még néhány másodperc időm. Nyugodt maradtam, de nem sokáig, mert haverja a háttérben váratlanul az asztalom felé fordult. Úgy látszott, hogy érdekelni kezdi a széken hagyott táskám, így aztán kissé megoszlott a figyelmem a két ember között.
A csapos nő elém rakta a sört, a habja kissé kilöttyent a pultra. Egy pillanatig vártam, de nem törölte le, így aztán utána nyúltam. A kopasz azonban rátette a kezét a korsómra, szabályosan beletenyerelt a habba. Hm. Ezek szerint megtalálta az indokot. Nagyot nyeltem, ami nehéz volt kiszáradt torokkal.
– Te! – mordult rám, és szúrósan a szemembe nézett.
– Én – mondtam nyugodt hangon, és visszatükröztem a pillantását.
– Te genya! Te vagy, aki kúrod a feleségem!
Erre nem számítottam, meglepettem néztem ki a fejemből. A másik mintegy varázsszóra elindult az asztalom felé. Az a táska nagyon fontos volt a számomra, ezért gyorsan kellett reagálnom, valahogy össze kellett kapcsolnom őket. Úgy gondoltam, hogy minél közelebb vannak hozzám, annál jobb, mert az a táska nem kerülhetett avatatlan kezekbe, és már egyértelmű volt, hogy nem fogom megúszni balhé nélkül, hogy betettem ide a lábam.
– Sajnálom öregem, de én a nőket szeretem – feleltem egykedvűnek látszva – A feleséged – és a fejemmel a másik kopasz felé intettem – nem az esetem.
– Mi? – nézett rám elképedve. Láttam, hogy telibe trafáltam a lelkivilágát. Megfordult a másik is.
– Mit mondtál köcsög?
Ezt akartam elérni, sikerült magamra terelni a figyelmüket. Innentől már csak én voltam a célpont. Felém indult amaz is, és éreztem, hogy vibrálni kezd körülöttünk a levegő. A kocsmai zsivaj elhalkult, éppen úgy, mint mikor beléptem, de most a várakozás, a „végre valami történik” metódus szőtte át pillanatok alatt a hangulatot.
– Hallottátok? – hörgött a pultnál ülő, és körbenézett a kocsmában – Lebuzizott! Azt mondta buzi vagyok!
Aztán újra felém fordult
– Azt mondtad? Köcsög!
– Te mondtad magadról. Nekem semmi bajom a melegekkel, mindaddig, míg nekik nincs velem bajuk – mondtam mindvégig a szemébe nézve.
– Te! Tudod, ki vagyok én? – a szemei kezdtek vérben forogni.
– Tudnom kéne? – kérdeztem vissza rezzenéstelen arccal.
A kopasz körbenézett a kocsmában.
– Itt mindenki tudja! Te is meg fogod tanulni! Na? Ki vagyok én?
Egy agyament faszfej, gondoltam magamban, de nem akartam megsérteni a farkamat.
– Egy segglyuk – válaszoltam békésen. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott, mintha megállt volna benne az ütő. Az arca furcsa változáson ment keresztül, belilult, és eltorzult a dühtől.
– A kurva anyádat! – üvöltötte, elveszítve az önuralmát, idegesen megrándult a keze, és a frissen csapolt sörömet ledöntötte a pultról egyenesen az ölembe.
Nem ugrottam félre. Először folyt, aztán csöpögött a sör a gatyámról le a mocskos kövezetre, de onnantól úgy néztem ki, mint aki éppen behugyozott
– Kidöntötted a sörömet – szóltam szinte gyengéden, mint az apa, mikor a csintalan gyerekével próbál békében szót érteni.
– És? – kérdezte rekedt hangon, s éreztem, hogy a nyugalmam annyira zavarja, hogy tovább rángatózik benne az ideg.
– Kérjél helyette egy másikat! – mondtam.
A következő pillanatban farkasszemet néztem a fegyvere csövével. Egy kilencmilliméteres pisztoly volt. A típusát nem tudtam meghatározni, de ez most nem is volt fontos. Mint ahogy az sem, hogy megcsillant a krómozott cső oldalán a fény, és ahogy a jobb kezében tartotta, láttam, hogy a középső és a gyűrűs ujján, amellyel a markolatot szorította, piszkos a köröm. Olyan gyorsan rántotta elő a hóna alól, hogy rajtam volt a meglepődés sora. Arra bizony nem gondoltam, hogy pisztoly van nála. A kocsma népe, ijedten mögéje, a falhoz húzódott. Éreztem, hogy megfagy körülöttünk a levegő. Ijedtség helyett azonban kezdtem begurulni.
Egy lépést tettem feléje, ő meg egyet hátrált. A pisztoly markolatán a kisujjának körme körül kifehéredett a bőre, ahogy a vér odébb terelődött. A szemeim közé célzott. Láttam, hogy mindjárt lőni fog. A mutatóujja megmozdult hátra és meghúzta a ravaszt. A dörrenés után elindult az acélmag a csövön előre, s pörögve tört utat magának a levegőben. A pisztoly végén egy pillanatra eltűnt az arca a torkolattűzben, és ahogy jött felém a golyó, láttam, hogy nincs értelme közbeavatkozni. Körülbelül egy centire a fejem mellett fütyült el és a falba vágódott. Továbbra is mozdulatlanul álltam. Remegett a keze, azért célzott rosszul, de máris ugrott fel a tárból a következő lövedék be a csőbe, és durr! Ez sem talált. Nyeltem egyet, mert a dörrenéstől bedugult a fülem. A harmadik lövés egyenesen a homlokom közepe felé jött. Elhúztam a fejemet jobbra, és utána néztem. A negyediknél már újra szemtől szembe álltam vele. Most a testemre célzott. Valószínűleg nem volt hozzászokva, hogy ennyi lövés után is még mindig ép vagyok, már két kézzel markolta a pisztolyát, és teljesen eltorzult az arca. Lőtt, lőtt és lőtt miközben féloldalt fordultam, és leguggoltam. A golyók lyukat ütöttek a falba egymástól pár centire. Aztán a pisztoly egyet kattant jelezve, hogy kiürült a tár. Nem értette a dolgot, nem is érthette, hogy mért élek még mindig és, hogy miért nem talált el. Nem tudta, hogy belelátok a fejébe, érzékelem a gondolatait, ahogy az agytekervényeiben megszületik a parancs, ami a mozdulatait működteti, és átrohan az idegpályákon, inakon, egészen az izmokig. Hatalmas előnyöm volt vele szemben, hozzám képest csak egy lassított felvétel volt az ő mozgása, ráadásul kiszámítható. Most itt állt előttem kilőtt tárral, és tehetetlen dühvel. De hirtelen elbizonytalanodtam. Agyának zenéje most a skizofrénia taktusait játszotta. Mivel nem értette, hogy mi történik köztünk, megzavarodott és ezért számomra most vált igazán veszélyessé.
Ekkor azonban újabb váratlan dolog történt. A másik, aki eddig tétlenül figyelte az eseményeket hirtelen félrelökte, és elém pattant. Egy rugós kés villant meg a kezében. Egy pillanatig tétováztam, hogy mit kezdjek vele. A száradt torkom sört kívánt, és végigcikázott rajtam, hogy ahelyett, hogy békésen iddogálnék, két hülye fasszal kell itt hadakoznom. Volt azért köztünk egy óriási különbség. Nekem mindenre volt időm, de ők ezt nem tudhatták.
A pasas felém vágott a késsel, s a következő időintervallumban láttam, amint elkapom a kezét, kifordítom, és a kést ugyanazzal a lendülettel bevágom a bordái közé. Láttam, ahogy a dzsekije kettényílik, a penge felhasítja az inget, és a bal mellizma alatt pár centivel hatol be egészen a szívéig. A penge vércsatornáján sugárban fröccsen ki a vére, rá a kezemre, onnan a mocskos kövezetre…
De nem akartam megölni. Amikor felém vágott a késsel, ütéseket éreztem a csuklómon. Újra hívtál.
Ez viszont fontosabb volt nekem, mint a hajcihő, amibe itt belekevertem magam. Időzavarba kerültem, kénytelen voltam közbelépni, így hát megállítottam.
Csak egy gombnyomás volt, s a pasas késes keze, és az egész kocsma hirtelen mozdulatlanná merevedett. A füst megállt a levegőben, az emberek várakozó tekintetű szobrokként meredtek előre. Egyedül én voltam, aki ebben az időszegmensben ekkor megmozdulhatott. Szépen odaballagtam az üres asztalomhoz, leültem, és kinyitottam a táskám. Egy mozdulattal a helyére kattintottam az energiacellát és aktivizáltam az erőteret. A szerkezet agyam neuronjaira hangolódott, és máris éreztem, ahogy pásztáznak a gondolataid. Kellett egy kis idő, amíg ellágyultam tőlük, mert gyorsan jött ez a váltás. Még bennem volt az indulat, nehezen csillapodtam le, hogy aztán néhány másodperc múlva újra beinduljon bennem valami egészen más…
Először csak hologramod jelent meg az asztalon. Aztán a visszaszámlálóra tekintettem. Még tíz másodperc volt hátra, a hologram egyre nőtt, és az idő leteltekor ott álltál előttem a teljes valóságodban. Polarizálódott tested atomjai egy hús és vér nővé egyesültek. Odaléptem hozzád és átöleltelek. Belecsókoltam a nyakadba, ajkammal a füledet érintettem. Aztán elborított a szenvedély. A tarkódat cirógattam, miközben hozzám simultál. Szeretlek, mondtam, szeretlek, mondtad. Lassan lefejtettem rólad a ruhád. Aztán a tested illatától beindultam, és elvesztettem a fejemet. Letéptem a melltartódat, leszakítottam a bugyidat és a rongyokat bevágtam a kocsma közepébe! Tested ívben meghajlott mintegy megadva magát, és az enyém, csak az enyém akartál lenni! Vadul végigcsókoltalak. Minden egyes csóknál megvonaglottál, élveztem, ahogy élvezed az érintéseimet. Tenyereim a csípődre tapadtak és átfordítottalak magam alatt. Nekem már nem jutott idő, a vetkőzéshez, annyira ágaskodott bennem a vágy, hogy csak lerántottam a cipzáramat. Hátulról hatoltam beléd, szinte felnyársaltalak. Lassan átvetted a döfködő ritmusomat, és együtt mozogtunk, mintha egy test, egy lélek lettünk volna. Hirtelen halk sikollyal megvonaglottál, és éreztem, ahogy körbefonnak a nedveid. A gyönyörtől elakadt a lélegzetem, én sem bírtam tovább, és szaggatottan zihálva-pulzálva lőttem beléd a szerelmem sugarait!
Így maradtunk pár percig a gondolatainkkal összefonódva, ott azon a mocskos kocsmaasztalon…
Lassan tértem magamhoz. Sípoló hang jelezte, hogy lejárt az időnk, és az idősíkjaink megint távolodni kezdenek egymástól.
Egy búcsúcsókot leheltem volna az arcodra, de már csak a hologramodat értem el. Egyre kisebb lettél, majd lassan eltűntél, polarizálódott a ruhád, amit leszedtem rólad, a melltartó a szakadt bugyival együtt visszatért veled a másik dimenzióba, ahonnan jöttél… Felhúztam a cipzáramat. Kikapcsoltam az erőteret, és kivettem az energiacellát, becsuktam a táskám és körülnéztem.
A kocsma úgy nézett ki, mint egy panoptikum. Különböző pózokban kimerevedett emberek álltak a környezetemben.
Visszaballagtam a pulthoz, aztán az időrablómon negyedórát állítottam és elindítottam az időt visszafelé, szépen, lassan. Egyszerre minden életre kelt. A késelni készülő kéz szépen visszamozdult a késsel együtt, a penge beugrott a nyélbe, és a kés visszatért a zsebbe. Aztán az ember eltűnt a háttérben. A golyók kirepültek a falból egyenesen a másiknak a kezében tartott pisztolya csövébe, bele a tárba, hogy aztán az is eltűnjön a hónaljában. A sör a földről a sliccemre, onnan meg visszalöttyent a korsómba. A kocsma népe újra a helyére ült, a bagósok visszaszívták a füstöt a levegőből, és belefújták a cigarettájukba, amitől az hosszabb lett, néhányan kitolattak a WC-re, hogy sugárban visszavegyék a vizeletüket, majd visszatolattak. Aztán a szájukhoz emelt sörösüvegben egyre több lett a sör, és amikor megtelt, a pultos visszarakta rá a kupakot, pénzt adott nekik érte, aztán kihátráltak a kocsmából. Ekkor újra megállítottam az időt. Szemem az üres korsómra tévedt. A csapos a sörömet közben visszaszivattyúzta. Gondoltam megviccelem. Áthajoltam a pulton és a meredt arcú nő előtt a csaphoz tartottam a korsóm. Kinyitottam, és elképedten néztem, hogy egy csepp nem sok, de annyi sem jön ki belőle.
Kénytelen voltam újra elindítani az időt, de most előre. A pultos nő furcsán nézett rám, mert nem észlelte, hogy mikor jöttem be. Most a korsó helyett egy üveggel kértem. Igazából gyorsan lehúztam volna, de most már ki akartam élvezni minden cseppjét, ezért lassan ittam ki, úgy, hogy el sem vettem a számtól az üveget. Aztán, fizettem, fogtam a táskám és elindultam kifelé. Az ajtónál félreálltam, hogy két kopasz, kigyúrt, dzsekis fazon be tudjon jönni.
Kimentem az ajtón aztán tovalépkedtem, de pár méter után újra furcsa érzésem támadt attól, amit láttam.
Egy izompólós ember jött velem szemben, kezében az enyémhez hasonló táskával és a kocsma felé tartott. Valahonnan ismerősnek tűnt. Meghökkenve álltam meg egy pillanatra. A jobb felkarjára egy tenyérnyi méretű, a farkát támadásra lendítő színes skorpió volt tetoválva…