Furcsa kis látogató
Furcsa kis látogató
Egy nyári napon furcsa kis élőlény látogatott el hozzám. Szokatlanul bátran repkedett körülöttem, egyre csak valami leszállóhelyet keresve. Végezetül, mint akinek rengeteg mondanivalója van, apró szárnymozdulatokkal jelezte figyeljek már! Valahogy odafordult hozzám, forgolódott egy picit, aztán amikor kifújta magát; elkezdte mesélni napnyugtáig, hogy milyen fantasztikus napja volt; a kelő fénnyel ébredt, lassan kibújt régi ruhájából, tett pár kört a víz felett és megkezdte életét a szabad világban.
Napsütötte fénylő szárnyai éppen csak megszáradtak, alighogy kirajzott, feltűnt neki valaki. Elmesélte milyen szépséges párt talált magának, hogyan szőtték szerelmüket, mennyit kacagtak. Semmire nem volt szüksége, csupán a napfényre. Együtt szárnyaltak, ölében tartva a mindenséget. Tudta, az élet sok-sok kis csodából indul, majd bejár velünk egy nagy utat, amin bizony vannak elágazások, kis és nagy találkozások; vannak akik velünk tartanak, olyanok, akik elhagynak, kínzó fájdalmas pontok, (el)tévedések és újabb csodák. Az sem baj, hogy neki minderre csupán egyetlen napja van, s a természet nem adott oly felesleges dolgokat, mint szájszerv, vagy emésztőrendszer, hisz estére már ott virágzott társaival – milliónyi virágsziromként, a víz felszínén élettelenül.
Én csak a mesélő voltam, amikor lefényképeztem, még élt, még vidám volt csak eltévedt két – három percig volt a vendégem ez a Kérész… Tőle tudom mindezt.
Válaszok