Fekete víz
Fekete víz
Ott voltam a szoba bejáratában. Néztem a gyermeket az ágyon, göndör szőke haja még kicsit vizes volt, az éjjeli lámpa fénye csillogott rajta. Magához szorította a kis barna maciját, amit annyira szeretett, szintén macis pizsamájában ott ült, és nézett rám, hisz nem ismert. Arcán kíváncsiság és félelem. Rajtam fekete köpeny van, a nyakamon vastagon dudorodnak az erek, és az inak, a szőr üszkösödve kanyarog rajtuk, és a váladék csöpög a szőnyegre. Lassú pillanatok lépteivel indulok felé. Tudok mindent a jövődről, mondom neki, miközben haladok. A szoba homályában a tárgyak suttognak a jelenről, ami nekem már a múlt mélyébe merevedett valóság. A mellkasomra kapaszkodó férgek rágása recsegő zaj, mást nem hallani, meg persze a kongó ürességet a testben. Tudok mindent, amire gondolsz, és amit szeretnél, érzem a szappan friss illatát a testeden, és meg kell mondjam, én csak hang vagyok a fejedben. Látom rajta, hogy nem érti, amit mondok, de tudja, hogy nem jó, ezért a kis szájához emeli a kezét, és jobban szorítja a macit. Ahogy közeledek, a hintaszék az ágy mellett kiszárad, a virág a kis asztalon rágörnyed saját vázájára, és elillan a nyári levegő langyos akácillata. A képek a falon megfakulnak, a játékok az ágy mellett elporladnak. Hallok mindent, amit mondtál, és amit mondasz, de én csak hang vagyok a fejedben. Találd ki, mi lehet a baj, de csak magadat kérdezd.. Odaülök mellé az ágyra, ekkor magához öleli a macit és könnyek vannak a szemében. Csont kezeimmel előveszem a kést, nagyon erősen szorítom, nehogy elejtsem, és a nyakához tartom. Elejti a kis macit, pizsamájában hátrahőköl, és felsír, de nem hangosan, nem pánikol, csak sír. Mondom neki, hogy fogja meg a macit, és ölelje szorosan, úgy akarom. Középen, ahol a hideg kő lakozik, húz le a semmibe, és aprócska zörejek törnek fel onnan. Ekkor az apró fények visszahúzódnak, a bohóc az éjjeliszekrényen feszülten figyel, és már nem mosolyog. A szobában minden bútor és játék életre kel, és figyel.
Néz rám, és nagyon szorosan öleli a macit. Én a kést szorítom…
Iszonyú lassú másodpercek, érzek valami forróságot, az apró zörejek marnak belülről, enged a szorítás. A falon egy kép anyámról, ahogy a Gellért-hegyen vagyunk. És akkor egyszerre minden, amit elfelejtettem.
Tudom, mi jár a fejedben. Érzek mindent, de ne engem kérdezz, mert én kevesebb vagyok már, egy félig égő gyertya. Csak egy hang, ami segítségért kiált, Érted. Aztán lecsordul a fekete víz az arcomon, a kést leengedem, és viszakozok. A fekete víz mar, sebeket tép föl a bűn testén, nem enged bántani.
Nem mondom, hogy csinálj bármit másként, légy olyan, amilyen vagy, mert nem tehetem. Ha kérdéseid vannak, kérdezd magad.
Csak emlékezni akartam Rád.
…magamra…
Válaszok