Fejszés szellem

5 (3)

Fejszés szellem

Hangos csattanásra ébredek. Először azt sem tudom hol vagyok, körülöttem sötétség, a telihold viszont halványan beragyogja a szobát. Még egy csattanás. Mintha valaki fát hasogatna. Nem értem. Még nem tudom ezeket a hangokat hova tenni. Próbálom felidézni mi történt ma. Egyáltalán milyen nap van?!
Lassan kezd derengeni, halloween éjszaka. Este a szokásos töklámpásokat kifaragtuk, és kitettük a járdára, ahogy minden évben. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, az egész utca összetartó, és különböző ünnepekre együtt készülünk. Így ezen az estén minden ház elé egy-két tököt kirak mindenki, az egész utca be van világítva töklámpásokkal. A két kishúgommal és a szüleimmel együtt szoktuk ezt csinálni, sőt valamikor az unokatestvérek is átjönnek, itt laknak pár házzal odébb. Most is minden a megszokott mederben ment, tökfaragás, halloweeni vacsora, némi rémtörténet, (mert imádom látni ahogy a két kis ikerhúgom rettegve várja a végkifejletet) majd alvás.
Nem történt semmi extra. De akkor meg mi a fene ez a nagy ricsaj… Ahogy odafordulok az ajtó felé veszem csak észre a két tátongó lyukat. És azon keresztül mintha valami fehéren csillana a holdfényben, majd elillan. És akkor még egy óriási csattanás, és már látom mi az, egy fejsze éle jött keresztül az ajtómon. Minden valószínűség szerint az első két lyukat is ugyanaz okozta.
Valami hihetetlen reflextől vezérelve legurulok az ágyról, az ajtótól ellentétes irányba, hogy valami fedezékbe bújjak. Hirtelen nem tudom mi tévő legyek, teljes sokkban vagyok. Még egy csattanás. Az ajtó lassan megsemmisül. Remélem, hogy ez csak valami rossz, ijesztgetős tréfa, mert már majdnem összecsinálom magam. Megpróbálok kilesni az ágy fölött. Remegve emelkedem nagyon lassan, ám a következő csattanásra megint visszabújok inkább. Ez kezd nagyon rosszul kinézni. Megpróbálok oldalt kilesni. Egyik szemem félig előbújik az ágy mögül. Homályosan látok egy fehér alakot az ajtón tátongó rés mögött, amint ismét lendíti a fejszét. Olyan, mintha egy szellem jött volna be a veszélyes szerszámmal. Akkor csak álmodom. Fel kellene csak ébrednem.
Ahogy ezen gondolkodom, az utolsó suhintással beszakad az egész ajtó, én pedig megpróbálok bekúszni az ágy alá. Jéghideg levegő áramlik a szobába. Lenyomom a fejem a padlóra, fel sem merek nézni. Nyikorog a padló. A szellemek nem lebegnek?! Nincs most idő ilyeneken morfondírozni. Mindjárt ideér, és akkor vége. Hirtelen valaki felkiált a folyosón.
– Te meg mi a fészkes fenét csinálsz itt?! – hallom anya hangját a lépcsőről. A hálószobák az emeleten vannak, a szüleimé is, így kissé fura hogy a lépcsőn van éjnek idején.
A szellem mielőtt belépne a szobámba megtorpan, megfordul, majd villámgyors sebességgel veti magát a lépcső felé. Kábult állapotomban hirtelen meg sem tudok mozdulni. Pedig nem ártana. Ki kell használjam a hirtelen támadt lehetőséget a menekülésre. De hova menjek?! Ha most megtámadja anyát nem kellene segítenem?! És akkor eszembe villan. Az ikrek! Húgaimra gondolván hirtelen erő áramlik szét a végtagjaimban és kirobbanok az ágy alól.
Az ő szobájuk az enyémmel szemben van. Ahogy az ajtómhoz érek, látom hogy az övéké tárva-nyitva. Az enyém végülis a földdel lett egyenlővé, így nehéz megmondani most ez nyitottnak számít-e. Szemből csak sötétség áramlik. Ahogy hegyezem a fülemet, halk szipogást hallok. Óvatosan kihajolok a folyosóra. Néma csend. Lentről hallok némi suhogást csak. De először ide fentre kell koncentrálnom. Gyors átugrom a másik szobába, mint egy nyúl.
Próbálom hozzászoktatni a szemem a sötétséghez. A két szemközti sarokban van egy-egy ágy, közte íróasztal, fölötte ablak, amelyen beszűrődik némi fény. Balra teljes sötétség és mozdulatlanság, jobbra viszont egy kuporgó alakot látok az ágyon a sarokba húzódva. Odasurranok hozzá. Klári az, sokkos állapotban halkan pityereg és csak mered a másik ágy felé. Próbálom szóra bírni suttogva, de szinte semmit nem reagál. Gyenge kézzel remegve a másik ágyra mutat.
Felkelek és elindulok Ági ágya felé. Már majdnem odaérek, mikor feleszmélek, nem azért van sötétben az egész sarok, mert éjjel van. Hanem mert mindent beborít valami sötét folyadék. Odaérek az ágyhoz és megpróbálom kivenni, mégis mi van az ágyon.
Épphogy beleérintem az ujjamat, amit a szemem közelébe emelek, már látom a holdfényben. Ez vér! Minden erőmet összeszedem hogy ne sikoltsak fel. Ahogy közelebb lépek, látom, hogy Ági konkrétan a plafont bámulva, vérben fürödve fekszik. Ájulás környékez. Csak az tartja bennem a lelket, hogy Klárit megvédjem.
Visszasietek hozzá, magamhoz ölelem. Halkan biztató szavakat suttogok a fülébe. Nagy nehezen enyhül a görcsös rángatózása, és engedi, hogy átkaroljam és felsegítsem az ágyról. Sietnünk kell. Át kell jussunk szüleim hálószobájába is, apát fel kell keltsük, ha még alszik. Klárit magam mellé szorítva kikémlelek az ajtón. Lentről puffanás, nyikorgás. Attól tartok a szellem anyát követi, aki próbál elbújni. A szülői hálószoba ajtaja a lépcső mellett van. Lassan elkezdünk osonni a folyosón.
Hangos puffanás, és egy sikoly rázza meg a házat. Ijedtünkben megdermedünk. Majd síri csend. Unszolom Klárit, hogy araszoljunk tovább. Nagy nehezen mozgásra bírom. Egyfolytában csak némán sír. Már majdnem odaérünk a hálószobához. Az ajtaja természetesen nyitva. Egy utolsó ugrással bent vagyunk, nagyot sóhajtok. Gyorsan feltérképezzük a helyzetet. Itt is minden sötét. És úgy sötét, mint Ági ágyában. Ahogy közeledem, látom apa sziluettjét, vérben ázva. Lassan forog a világ. Azt hiszem el fogok ájulni. De nem szabad. Klárit ki kell vigyem a házból minél előbb. Csak ahhoz le kell jutnunk. Gyorsan kishúgom szeme elé tartom a tenyeremet, minél kevesebbet lásson, majd megfordítom és a lépcső felé vonszolom.
Föntről megpróbálok minél többet látni a földszintből. Nincs könnyű dolgom, a lépcső ugyanis visszafordul, így nagyjából a lépcsőfordulót látom csak. Viszont mivel falécekből van összerakva, lentről minden látszik. Nem mondanám, hogy ez velünk szemben fair, dehát az élet nem igazságos. Lassan megindulunk, nincs más választásunk. Attól tartok ha az elbújás mellett maradunk, csapdába eshetünk. Fokról fokra, óvatosan, lassan haladunk. Már majdnem a fordulóba érünk, mikor persze megnyikordul az egyik falap. Megdermedünk, a szívünk a fülünkben dobog.
Várunk egy fél percet, de semmi. Már épp indulnánk tovább, amikor halk surrogó hangot hallunk. A szellem megjelenik balról, a lépcső alján, és lassan halad nekünk jobbra. Kezeimet erőteljesen a saját, és Klári szájára tapasztom. Most meg sem nyikkanhatunk, úgy tűnik nem vett észre. Nagyon fura ez a szellem, elölről mintha valami sötét folyadékkal locsolták volna le, és meg is látszana. Nem kell sokat gondolkodnom mi az és honnan van. Végtelen hosszú idő után eltűnik a lépcsőtől jobbra. Még várunk egy kicsit, és tovább ereszkedünk lefelé.
Ahogy leérünk, balra egy alak rajzolódik ki a padlón a nappaliban. Anyáé. Klára ekkor már nem tudja magát türtőztetni és elsikoltja magát mielőtt kapcsolnék. A szellem azonnal megjelenik a sarkon, a konyhából visszafordulva. Megragadom Klári karját és az ellentétes irányba kezdem rángatni, futásnak eredve. Sajnos az izzadságtól és a könnyektől mindketten eléggé csúszósak lettünk, így keze kisiklik az enyémből, és a hirtelen pánik kellős közepén persze ellentétes irányba indulunk rohanvást. Csak találjon egy jó búvóhelyet.
Megcélzom a gardróbot, melynek szerencsére nyitva az ajtaja, és bebújok az egyik polc alá, minél jobban a takarítószerek közé. Ennyit arról hogy ne essek csapdába. Síri csend. Eltelik egy perc, és egy másik. Bár valójában nem tudhatom mennyi idő telik el, lehet csak másodpercek, ebben az idegállapotban az idő konkrétan cseppfolyós lesz, nem lehet tudni mennyi folyik keresztül a kezeim között. Egyszer csak sikítás. Nem sikerült a jó búvóhely megtalálása. Kirontok a sajátomból, a konyha felé veszem az irányt. Klári a mosogatóhoz lapulva üvölt, szemben vele lecsapáshoz készül a fejsze.
Mielőtt csak levegőt vehetnék átgondolni mi tévő legyek, a halálos fegyver lesújt, Klári koponyáját kettéhasítva. Ezt már nem bírom, én is torkom szakadtából elkezdek üvölteni. A szellem felém fordul, vértől, agyvelőtől és ki tudja mitől sötétlik elölről. Megfordulok, nekiiramodok a bejárati ajtónak. Szerencsére az még nyitva van, lehet azt indult anya bezárni. Kirontok rajta. Csípős, hideg a levegő, de iszonyat jólesik. Nincs sok időm átgondolni merre tovább. Logikusnak tűnik Hanna néniék felé venni az irányt.
Futok mint egy őrült, végig az utcán, a töklámpások mellett. Néhányan még lézengenek, többnyire haza tartó, beöltözött ittas emberek. Továbbra is ordítok, próbálok segítségért kiáltani. Sajnos ez csak úgy sikerül, hogy az embereknek ugrok, és az arcukba mászok, amitől persze megijednek, vagy épp megdicsérnek milyen jól játszom a szabadult őrültet. Mögöttem pedig folyamatosan alszanak ki a lámpások, és közeledik a szellem az út közepén. És valamilyen okból persze nem működik a világítás az utca felett sem, így lassan teljes lesz a sötétség. Az a pár járókelő meg csak dicséri a szellemet, milyen jó a jelmeze, és idétlenül próbálják bekapcsolni a telefonjukon a zseblámpa funkciót, hogy valamit lássanak.
A tüdőm éget, a lábaim már alig bírják, mire a nagynénémékhez érek. Nincs idő kopogni, megpróbálok benyitni. Szerencsémre itt is nyitva az ajtó. Berontok a házba. Az előtérben már látom, hogy valami nincs rendben. Gyorsan a konyhába megyek, hogy legalább valami fegyverem legyen, közben folyamatosan Hanna nénit szólítom, illetve a férjét, Sanyi bácsit. A konyhában hasonló látvány fogad mint otthon, a földön Tomi fekszik, vérbe fagyva. Nem tudom mi mozgat még, megpróbálok elfutni a test mellett, de persze elcsúszom a véres padlón, és nagy csattanással érek földet.
Szemből, a nappali felől egy sötét alak jelenik meg, könnyes szememmel csak homályosan látom. Sanyi bácsi az. Próbálok feltápászkodni, megkérdezni mi a fene folyik itt, de csak esetlenül csúszkálok és hörgök. Sanyi bácsi dermedt tekintete azonban nem rám, hanem mögöttem az ajtóra mered, amin bejöttem.
– Gyorsan, mögém! – kiált rám, szinte észre sem véve, hogy már másodpercek óta hadakozom az unokatestvérem vérével, hogy fel tudjak tápászkodni.
Nagy nehezen végre elbotorkálok félig a földön csúszva a nappaliba, hogy Áronnal nézzek farkasszemet. Élettelen szemével a nappali közepén lévő dohányzóasztalról bámul rám, többszörösen kifacsarodott testtel. Végkimerülésemben összeesem Sanyi bácsi mögött, és csak annyit bírok kinyögni:
– Ugye Hanna néni még él?
– Ó, nagyon is! – jön az eszelős válasz, ami hirtelen kiránt kábult állapotomból. De mielőtt további magyarázkodásra kerülne sor, megjelenik a szellem a konyha másik végében.
A holdfény pont a hátam mögül süt be, megvilágítva üldözőmet. Fehér hálóingjét teljesen átáztatta, arca is csurom vér, de felismerem. Hanna néni áll ott, fejszével a kezében, eszelős tekintettel. Megfagy ereimben a vér. És akkor észreveszem, hogy Sanyi bácsinál egy számszeríj van a kézben, amit most célra tart.
– Ma vettem észre, hogy egy hete nem szedi a gyógyszereit – veti oda hetykén. Azt tudtuk hogy valamikor beteg volt, de senki nem beszélt róla, pontosan mi volt a baja. Azt sem tudtuk, hogy folyamatosan gyógyszereznie kell magát. Most meg úgy tűnik már késő.
Hangos kattanás, majd pendülés, mint egy túlfeszített gitár húrja. A nyílvessző Hanna néni bal vállába fúródik bele. Fülsiketítő sikítás rázza meg a házat, majd támadásba lendül. Sanyi bácsi a számszeríj újratöltésével bíbelődik. Még ezen sokkos állapotomban is azon gondolkodom, mekkora abszurd a helyzet, és hogy a közelharcra ez úgysem ér semmit. Majd a fejsze lesújt, egyenesen Sanyi bácsi nyakába. Annyi erőm van csak, hogy odébb guruljak, mint egy száraz farönk.
Ahogy próbálok odafordulni, Hanna néni kiszabadítja a fejszét, majd eszelős vigyorral felém fordítja eltorzult arcát. Még ímmel-ámmal fellelhető benne az a kedves nagynéni akit én ismertem, de lehet már csak hallucinálok. Fölém lép, nagyot lendít a fejszén, és lecsap…
Verejtékezve riadok fel. A szívem úgy kalapál, majd kiugrik a helyéről. A rémálom élénken él még bennem, az adrenalin hajt. Kell egy pár másodperc, mire felfogom, csak álom volt, le kellene csillapodjak. Ahogy ott lihegek az ágyamban, próbálom lassítani a légzésemet, megnyugtatni a szívverésemet, halk zajt hallok az ikrek felől. Csendben figyelek az apró neszekre. És akkor hirtelen nagy csattanás, és megjelenik egy fejsze éle az ajtóban…