Erőszak az erdőben

5 (5)

Erőszak az erdőben

Már régóta itt élek ebben az erdőben a kutyámmal, Jackkel. Itt mindenünk megvan, ami szükséges. Elegendő élelmet ad az erdő, télen tüzelőt, nyáron hűs árnyékot. Nem is vágyom vissza a városba, elegem van a pénz hajszolásából, ami csak arra kell, hogy élelmet vásároljak. Ez az élet minden szempontból kielégítő.
Egy kellemes tavaszi reggel kiengedem a kutyámat, hogy fusson egy nagyot, amíg én megiszom a kávémat a verandán, és élvezem a természet hangjait.
Jack viszont furcsán viselkedik, egy irányba néz állandóan, és még ugat is, ami nem jellemző rá.
– Mi van Jack? Mit érzel?
Csak egy vakkantás a válasza, majd ismét visszafordul abba az irányba, amerre előzőleg is figyelt.
Bemegyek a házba, felveszem a kabátomat, kézbe veszem a puskámat, majd elindulunk a Jack által jelzett irányba.
Az erdőn keresztülvágva megérkezünk egy tisztásra, utána meredeken emelkedik a táj. Ez az út egy gerincre vezet, ahonnan talán megláthatom, amire felfigyelt.
A gerincre érve a távcsővel pásztázom a tájat, de nem látok semmi mozgást, nem hallok zajt, de a kutya mégis érez valamit.
– Mi az? Mit hallasz? – kérdezem tőle, de ő csak a farkát csóválja. – Menjünk tovább!
Amint ereszkedni kezdek a meredek lejtőn, a kutya előrerohan, így csak távolról hallom az ugatását. Meggyorsítom a lépteimet, hogy utolérjem, amikor mozgást látok. Megállok, a szemem elé tartom a távcsövet, és alaposan körülnézek. Elsőre észre sem veszem, csak amikor megmozdul egy alak, akkor látom, hogy ott van, és még valaki, akit nem látok.
– Jack! – kiáltok a kutya után.
Mivel jól nevelt és szófogadó kutya, első hívásra vissza is tér hozzám, majd leül elém.
– Maradj velem!
Engedelmesen lépked mellettem, miközben még lejjebb ereszkedek, amikor ismét a távcsőbe nézek. Igen, most már jól látom. Egy férfi az, és egy nő. Furcsa, hogy a nő meztelen, ilyenkor még nincs igazán meleg, az erdőben meg végképp nem. Meggyorsítom a lépteimet, mert ugyan semmi közöm ahhoz, hogy ki mit csinál itt, de a kutya ösztöneiben megbízok. Ha ő veszélyt jelez, akkor bizony van ott valami.
Még mindig távol vagyunk, de a távcsőben már elég jól látom, hogy bizony baj van. A férfi a nő haját markolja, időnként megrázza őt, majd meg is üti. Minél előbb odaérek, annál jobbak az esélyek, hogy a nőt kimentsem a férfi karmai közül.
Szerencsére a pasas nekem háttal van, így nem is gyanítja, hogy itt vagyok, és pillanatokon belül elérem őt. Ahogy haladok feléjük, már távcső nélkül is látom őket, amint a férfi többször is megüti a nő arcát, aki próbál védekezni, de képtelen rá, mert a kezeit erős kéz tartja fogva. Aztán a következő hatalmas pofontól elterül az avarban, de a férfi nem tágít, csak mellélép, és mintha csak egy darab rongy lenne, felemeli a nőt, és egy keresztben ledőlt fa törzsére hajítja. A nő kapálózik, sikoltozik, de hasztalan.
A férfi az egyik kezével leszorítja a nőt, a másikkal meg kioldja a nadrágját, letolja, majd mögélép, hogy megerőszakolja. Erővel löki a nőt hátulról, aki csak nyög és vergődik alatta. Már eléggé közel vagyok, hogy a hangokat is meghalljam.
– Mondtam, hogy akkor baszlak meg, amikor nekem jó.
– Neee! Kérlek ne tedd ezt! Fáj!
– Ki nem szarja le, hogy neked fáj? Nekem jó így.
A nő még mond valamit, ami leginkább könyörgésnek hangzik. Megállok, és rákiáltok a pasira.
– Ne mozdulj! Fegyver van nálam!
A férfi egy pillanatra hátranéz, majd tovább kúrja a nőt, aki ismét sikongat.
– Kérem, segítsen, ez az állat…
– Kuss legyen! – kiált rá a férfi, majd megint megüti a nőt, aki elhallgat.
– Engedd el, és lépj hátra!
– Ugyan miért tenném? – kérdezi megint a férfi, miközben tovább bassza a nőt hátulról.
Ekkor csőre töltöm a puskámat, és ráfogom.
– Engedd el! – mondom ismét. – Ha nem engedelmeskedsz, akkor fegyvert fogok használni.
Ekkor a férfi megáll, majd lassan megfordul, így most az álló farka rám mered, egyúttal láthatóvá válik a másik keze, amiben egy hosszú csövű colt python revolver van, ennek a csövét a nő hátához szorítja. Ezzel egyidőben Jack is felugrik, és ugatni kezdi a férfit.
– Jack! Vissza! – A kutyám most leül mellettem, de tovább ugat.
– Utoljára mondom, húzz el a picsába, és ne üsd az orrod a nagyok dolgába! – mondja a férfi, arcán gúnyos mosollyal.
– Nem. Húzd fel a nadrágod, és takarodj innen! – mondom neki, amitől az arcáról eltűnik a mosoly.
– Azt már nem, inkább kilyukasztom ezt a picsát!
– Háromig számolok, és lepuffantalak. Egy… Kettő…
Mielőtt a háromhoz érnék, a férfi a kezében lévő revolverrel felém fordul, de mielőtt lőhetne, eldördül a puskám.
– Három.
Odalépek hozzá, de már nem segít rajta senki és semmi. A szíve fölött megjelenő vérfolt is ezt igazolja. Amikor a nőhöz lépek, hogy megnézzem, milyen állapotban van, neki sem jósolok semmi jót. A teste tele van zúzódásokkal, karmolásokkal és vérző sebekkel. A fején lévő sérülés tűnik a legveszélyesebbnek, amiből vér szivárog, ami a haján végig folyva csöpög le a levelekre. A pulzusa kitapintható, de nagyon gyenge.
Ha itt hagyom, akkor esélyes, hogy nem éri meg a holnapot, hiszen ebben az erdőben van medve és farkas, amik nem kímélnék.
Körülnézek a környéken, a ruháit keresve, de nem találok semmit sem. Ha más nincs, akkor a férfi ruháit fogom ráadni. Hozzálátok, hogy levetkőztessem, a nadrág meg az ing jó lesz a nőre.
Amikor végzek a munkával, csak állok mellette, mert most a nő látszik halottnak, a szíve fölött éktelenkedő vérfoltnak köszönhetően. Mielőtt elindulok vele, megnézem a pulzusát, hogy ne cipeljem feleslegesen. Még él.
A vállamra veszem az élettelen testet, majd elindulok hazafelé, a kutyám kíséretében. Az út most sokkal tovább tart, de így is megjárom három óra alatt.
Otthon levetkőztetem a nőt, majd a nappali kanapéjára fektetem, és ellátom a sebeit is. A legtöbb nem veszélyes, csak felületi sérülés, ám a fején lévő, az már kemény dió. Igazából össze kellene varrni, de nincs itthon ehhez szükséges készletem, így csak gézbe tekerem a fejét, ami talán elég lesz. Ezeken kívül van még rajta több olyan zúzódás, ami nem friss, némelyik több hetes is lehet.
Leülök a kedvenc fotelembe, és csak nézem őt, de mivel nincs semmi változás, magára hagyom. A nap hátralévő részében már nincs semmi dolgom, ezért korán lefekszem aludni, de előtte még ellenőrzöm az állapotát. Láza nincs, a pulzusa rendben van, így már nem tehetek érte semmit.

Reggel, amikor kilépek a szobámból, a nő már a kanapén ül, és a fejét tapogatja.
– Jó reggelt. Hogy érzed magad?
– Szarul. Mi történt? Hol vagyok?
– Elhoztalak az otthonomba. Nem akartalak otthagyni eszméletlenül a vadak prédájaként.
– Köszönöm. Hol vannak a ruháim?
– Az nincs. Nem találtam meg. És nem is tudok neked másikat adni, hacsak az enyémet nem. Bocsi, de nincs női ruhám.
A nő csak bambán néz rám.
– Mi a neved?
– Sarah vagyok.
– Ki volt az a pasi veled az erdőben?
– Erdőben?
– Igen, ott.
A nő egy ideig csak forgatja a fejét, majd, amikor megtalálja a szavakat, megszólal.
– A férjem. Ő is itt van?
– Nos, Sarah, a férjed meghalt.
– Remek.
Meglep a reakciója, mert arra számítottam, hogy majd jajveszékel vagy valami ilyesmi, de csak megrántja a vállát.

– Ha képesnek érzed magad rá, akkor javaslom, hogy fürödj meg, mert én nem… a fürdőben mindent megtalálsz.
Lassan egy óra is eltelik, amikor eszembe jut Sarah. Benézek a fürdőbe, ahol a kádban fekszik és alszik. Belenyúlok a vízbe. Hideg. Megfogom a vállát, és meglökdösöm, hogy felébredjen, ám a reakciója váratlanul ért. Amikor kinyitja a szemét és rám néz, a kezét felém lendíti, amiben egy nagy kés van. Elhárítom a szúrását, majd kiveszem a kezéből, miközben ő torka szakadtából ordít.
– Neeeeeeeemmm… Hagyj békén, nem akarok veled maradni!
Hátralépek egyet, és csak nézem, ahogy a karjaival egy láthatatlan ellenséget csápol.
– Sarah. Térj magadhoz! Én vagyok.
– Neeeeeem… te meghaltál.
– Nézz rám, Sarah! Nézz rám!
Sarah nem reagál, tovább őrjöng, amikor mellélépek, és egy méretes pofont kenek le neki, ettől elhallgat, majd némán lecsúszik a hideg vízbe, amitől magához tér, és kiemelkedik.
– Itt van még?
– Nincs itt senki, Sarah, csak álmodtál.
Megint körülnéz, de mivel nem lát senkit rajtam kívül, lassan megnyugszik.
– Ki kellene jönnöd a vízből, már hideg.
– Jó. Megyek. – Amint ezt kimondja, a lábait maga alá húzza, és feláll előttem. – Kaphatok egy… – már a kezemben tartom, és felé nyújtom a törölközőt. – Köszönöm.
– Kint leszek a konyhában.
Becsukom a fürdőajtót, majd a konyhába megyek kávét készíteni. Sarah néhány perccel később csatlakozik hozzám.
– Kérsz?
– Igen, köszönöm.
Amikor elkészül, az egyik bögrét elé teszem az asztalra, majd vele szemben megállok a szekrénynek támaszkodva.
– És most meséld el nekem, mi történt az erdőben?
– Semmi.
– Tudsz te ennél többet is mondani. A férjed halott, én lőttem szíven, tele vagy sérülésekkel, eszméletlenül hoztalak haza, úgyhogy ne mondd, hogy semmi nem történt. Miért voltatok az erdőben?
– Meg akart ölni.
– Miért?
– Mert el akartam őt hagyni.
– Miért akartad elhagyni?
– Mert meg akart ölni.
– Ezt kifejtenéd részletesebben?
Sarah csak néz, időnként rám is pillant, miközben elerednek a könnyei. A kezébe adok egy zsebkendőt, amivel megtörli a szemét, majd belefújja az orrát, aztán belekezd a meséjébe.
– Eleinte csak simán le akartam lépni, mert elegem volt az állandó megalázásból, a verésekből, és úgy általában mindennel, ami vele kapcsolatos. Leléptem tőle, de megtalált, utánam jött, aztán hazavitt és bezárt a pincébe. De aztán már nem is kellett neki indok, hogy megverjen, megtette bármikor, amikor csak kedve volt hozzá. Láttam a szemében, hogy élvezi.
– Mondd tovább!
– Ennyi. Megvert, ha sütött a nap, vagy ha esett az eső, éjjel és nappal, neki mindegy volt. Aztán…
Sarah megint elsírja magát, kell neki néhány perc, amíg összeszedi magát.
– Rendben, Sarah, ha összeszedted magad, akkor hazaviszlek.
– Az nem fog menni.
– Miért nem?
– Mert a házunk leégett. Azt hittem, bent alszik a szobában, én meg felgyújtottam. Sajnos ki tudott menekülni.
– Nahát! Ez esetben nálam maradhatsz, amíg találunk neked megoldást.
Sarah felnéz rám, majd könnyes szemekkel mondja:
– Köszönöm.

Éjszakára ugyanaz a felállás, én a szobámban alszom, ő meg a nappali kanapéján. A különbség csak annyi, hogy most az én pólómat viseli, és az egyik boxeralsómat.
Az éjszaka közepén felriadok a lármára. Sarah visítva ordít, mint akinek rémálma van, Jack ugat az ajtó előtt állva, ahol valaki vagy valami döngeti az ajtót. Ránézek az órámra. Hajnali három óra van.
– Jack! Vissza!
A kutya abbahagyja az ugatást, majd hátrálni kezd, amíg el nem éri Sarah lábait, ott aztán leül előtte, és a könnyes arcát nyalogatja. Szerencsére a nő rájön, hogy nem álmodott, így most az ijedtsége helyébe rettegés költözik, miközben meredten bámul a bejárati ajtóra, ami még most is döng.
Felkapcsolom a külső világítást, és kinézek a kémlelőablakon, de nem látok senkit. Vagy elment már, vagy… talán csak egy állat lehet.
Előveszem a kedvenc sörétes puskámat, egy Mossberg sörétest, egy gyorstöltő hevedert veszek a vállamra, majd visszamegyek az ajtóhoz, és a puskacsővel megkopogtatom az ajtót.
Ettől a vadállat megint rázendít, ordítani kezd, miközben ismét megdöngeti az ajtót. Mintha egy medve lenne, csakhogy a hangja nem igazán emlékeztet annak a hangjára. Tapasztalatból tudom, hogy a zajra, a fenyegetettségre ezek az állatok inkább menekülnek, felhagynak a támadással, nem igazán szeretnek megküzdeni az élelemért.
A másik furcsaság a medve vonatkozásában, hogy ezek éjjel alszanak, nem jellemző rájuk, hogy sötétben portyáznának. Ha nem medve, akkor mi? Az ajtódöngetés és a kémlelőablakon kikiabálás hatására a hang elnémul, csend telepszik ránk. Itt az ideje, hogy megtudjam, mi van odakint.
Kinyitom a zárakat, kioldom a láncokat, majd oldalra állva lassan kinyitom az ajtót, miközben a puska csövét magam előtt tartva kinézek a résen. Mivel semmit nem látok, tovább nyitom az ajtót, amikor a veranda lépcsőjén meglátom azt a valamit, ami épp távozni készül. Kár volt a kíváncsiságért, ha nem nézek ki, már elment volna ez a… valami. De mi lehet ez?
A puskát magam előtt tartva lépek egyet felé, mire a valami megáll, majd visszafordul felém, amikor meglátom az arcot. Egy ember arca az, ami vicsorogva megindul felém, a karjaival kapaszkodva a padlódeszkába. Meglepően gyorsan közelít, ezért inkább hátrálok tőle. A következő, amit meglátok, a teste, és a belőle kilógó lábai, ami nem is igazán láb, inkább… Az egyik combközéptől hiányzik, a szélei rojtosak, ami arra utal, hogy egy vadállat marcangolta össze. A másik lába még megvan, de látható rajta néhány harapás, ami csak medvétől származhat, mert jól kivehető a csontok sérülése, amitől a lába, mintha egy darab roncs lenne, csak fityeg mögötte.
Megfordul a fejemben, hogy talán segíteni kéne neki, ezért közelebb lépek hozzá, és közelről nézem a szemeit.
– Várjon, segítek!
Ahogy ezt kimondom, a sérült férfi keze, mint a villám, kinyúlik felém, megragadja a puskámat, és kitépi a kezemből. A gyorsasága és az ereje megdöbbent, ám nem vagyok ijedős típus, ezért a puskámért nyúlok, de már késő. A kéz, ami elvette tőlem, rámarkol, és a cső felém emelkedik.
A padlóra vetődök, amikor a lövés eldördül, ami a falból kiszakít egy jókora darabot. Kúszva igyekszem bejutni a házba, mert csak így lehetünk mindannyian biztonságban, ha ez a torzó kint marad, de sajnos megint gyorsabb nálam, és megmarkolja a bokámat. Hiába kapaszkodok a küszöbbe, hiába minden erőfeszítésem, ő csak húz vissza maga felé.
A kezei már a térdemet markolják, amikor eldördül egy lövés, mire a szorítás gyengül. Hátranézek, és meglátom Saraht, aki épp ebben a pillanatban ejti le a kezében tartott pisztolyomat. Visszafordulok, és azt látom, hogy a térdemet markoló kéz át van lőve, amitől a csont is kilátszik, ám most a másik kéz nyúl felém, megragadja a bokámat és újra húzni kezd maga felé. Sikerül lerúgni magamról, majd egy gyors ugrással belépek a házba, és bezárom az ajtót. Bent a kutya ugat, Sarah meg a kezét a szájára szorítva remeg a nappali közepén állva.
– Nyughass Jack!
A kutya elhallgat, én meg a nőhöz lépek.
– Nyugi, ide nem tud bejönni.
A nő a kezét az ajtó felé nyújtja, és mintha mondana valamit, de a kezétől nem értem.
– Mi az? – kérdezem tőle, miközben megrázom a vállait, mire most is csak a tenyerébe beszél.
Elveszem a szájától a kezét, és figyelek, hogy megértsem, amit mond.
– Bob.
– Azt mondtad, hogy Bob? – kérdezek rá, mire ő bólogat. – Ki az a Bob?
– A férjem.
– Az nem lehet, a saját kezemmel lőttem szíven, és meghalt.
– Ő Bob.
Ahogy ezt kimondja, ismét felhangzik az ajtó felől a dörömbölés, Jack ugatása, és a nő idegtépő sikítása.
– Eléééég! – ordítom bele a zűrzavarba, mire egy pillanat alatt csend támad, csak az ajtó felől hallatszik némi kaparászás.
– Maradj itt, és ne mozdulj! – mondom a nőnek. – Te meg vigyázz rá! – szólok Jackhez. Kiveszem a fegyverszekrényből a vadászpuskámat, megtöltöm, majd az ajtóhoz lépek, és a kezem a kilincsre téve még hátranézek. A nő némán áll, a kutya mellette morog, én meg kinyitom az ajtót.
Ebben a pillanatban a férfi torzója elindul befelé, ám nem várom meg, hogy beérjen, a puska csövét a fejéhez nyomom, és elsütöm. A beálló csendben, csak Jack lihegése hallatszik. Megrugdosom a tetemet, nem mozdul. Talán tényleg meghalt. Szeretek biztosra menni, ezért belelövök még egyet a koponyájába, amitől az megreped, és kifröccsen belőle némi agyvelő, ami a padlóra folyik.
Lehajolok hozzá, majd a vállát megmarkolva megfordítom a testet. Ekkor Sarah sikkantása hallható, majd a kezeit megint a szája elé téve mondja.
– Bob.
– Ez tényleg az – mondom én, miközben a mellén éktelenkedő lyukba dugom a puskacsövet.
Sarah lerogyik a kanapéra, Jack megszaglássza a torzót, én meg azon töröm a fejem, hogy mihez kezdjünk vele. Megfogom a tetem lábát, ami még megvan, és kihúzom a verandára, le a lépcsőn, majd otthagyom a porban.
Amikor visszamegyek, Sarah még mindig ott áll, ahol eddig.
– Öltözz segítesz nekem.
– Mit akarsz csinálni?
– Elássuk.
– Ne! Inkább hagyjuk, hogy az állatok felfalják. Megérdemli.
– Nem lehet. Ki tudja, mi baja volt, mitől támadt fel, jobb, ha mi intézzük el. Öltözz!
Két perccel később, amikor a tetemet a ház mögé vittük, elkezdem a földet a csákánnyal fellazítani, Sarah meg kilapátolja. Jó mélyen akarom tudni.
Közel egy órába telt, mire kiástuk a megfelelő gödröt. A gödör aljára behajigálok néhány fahasábot, majd a testet közösen rádobjuk, aztán a piros kannából alaposan meglocsolom gázolajjal. Amikor minden kész, ránézek a nőre.
– Akarsz valamit mondani?
– Földet rá! – mondja vicsorogva.
Előveszem az öngyújtómat, majd meggyújtok egy marék száraz füvet, és a gödörbe hajítom. Az olaj hamar lángra kap, néhány pillanat alatt akkora lánggal ég, ami talán messzire ellátszik, csakhogy nincs senki a közelben, aki láthatná.
Mire a tűz leég, már világosodik. A kilapátolt földet ráhajigáljuk a néhai Bob maradványaira, aztán bemegyünk, és nem sokkal később, a kanapén ülve egymás mellett alszunk el.

Néhány héttel később sikerült megtalálni Sarah húgát, aki örömmel befogadta a nővérét, amíg rendeződnek a dolgai.