Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Csokoládé (harmadik rész)
– Szeretlek, nagyon! – súgom a fülébe, és az aranyáron megszerzett csokikockát a szájába adom.
Szemét lehunyva, élvezettel forgatja a szájában a szinte beszerezhetetlen édességet, öröme látványától ujjong a szívem. Olvadt csokival a szájában csókol meg, hogy nekem is jusson belőle, a meghatottság könnyeket csal a szemembe.
A homok még mindig meleg, pedig a nap már régen nyugovóra tért, és átadta az eget a halványan pislákoló hold sarlójának, a tenger szelíd hullámai meztelen talpunkat simogatják.
Öleljük egymást, mint akik sosem szeretnének ennél távolabb kerülni a másiktól, de bármely pillanatban elszakíthatna minket egymástól az élet.
Szemembe néz, azzal a gyötrően kék szemével, végig simít az arcomon, és én elolvadok a pillantásától.
– Éva, édes Éva – mondja lágyan. – Megbolondult ez a világ, tele van szenvedéssel, és minket éppen most sodort egymás mellé a sors, nekünk pont most kell egymást ennyire szeretni.
– Mi lesz velünk? – faggatom szelíden, és reszket a szívem, amíg a válaszára várok.
– A hazámban vár rám a családom – feleli, és a szemében egyszerre látok reményt és elkeseredést.
– Itt van a családod András, gyermeket hordok a szívem alatt – vallom meg neki hetek óta őrzött titkomat, miközben kétségbeesve fürkészem az arcát.
Ajkát mosolyra húzza a büszkeség, szemében a pillanatnyi meglepettséget önfeledt boldogság fénye váltja, még szorosabban ölel, kezét a hasamra teszi és hosszan, forrón megcsókol.
– Orvos vagyok, férj és édesapa – szólal meg elkomorulva. – Nem tudok változtatni rajta, köt az esküm, amit a hivatásomnak és a családomnak tettem.
– Tudom, hogy így van, de az élet nem áll egy helyben, és a lezajlott események megváltoztatják a menetét és az irányát – fejtem ki csendesen.
Nem emeli el rólam a tekintetét, érzem a lelkében dúló vihart, hallani vélem szívének zaklatott dobbanásait.
– Gyere, térdelj ide mellém! – szólal meg végül.
Letérdelünk egymással szemben, nézünk egymás szemébe. Egyik kezünket a szívünkre tesszük, másikat a magasba emeljük.
– Esküszöm neked, hogy szeretni foglak téged, és a gyermekünket, az idők végezetéig! – mondja határozottan.
– Esküszöm neked, hogy kitartok melletted és szeretlek az idők végezetéig! – esküszöm én is.
Kezünket összekulcsoljuk, és halk imádságba kezdünk, én Máriától kérek áldást, ő hite szerinti Istenéhez fohászkodik. Sem az ima szövege, sem a nyelv, amelyen elhangzik, nem számít, csak a hitünk. Az ima ereje mindenkié.
Nézzük egymást, és hang nélkül mondjuk mindketten, egyszerre: ámen.
Az áhítatos pillanat elsuhan, és én ijedten nézek körbe.
– András, amit tettünk eddig, és ez az eskü, bűn! – rebegem, és jeges rémület szorítja össze a szívemet. – Engem megszégyenítenek, és kiközösítenek, téged kivégeznek, ha kiderül a titkunk – suttogom reszketve. – Végezd el rajtam a tiltott beavatkozást! – könyörgöm neki.
Megrökönyödve néz rám és a fejét rázva int nemet.
– Ha bűn a szerelem, és bűn a gyermek, akkor bűnben fogunk élni, ahogy tettük eddig is. Nem félek a haláltól, annyit láttam már, hogy társammá szegődött. De se te, sem én nem vagyunk mindenhatók, nem dönthetünk egy ártatlan élet felett. Ez a gyermek belőled és belőlem, és a szerelmünkből fogant. Mindkettőnk lelke meghalna, ha megtennénk – ölel magához védelmezően.
Elszégyellem magam, belegondolok, hogy mit kértem tőle, hogy az ő életéért cserébe eldobnám a gyermekét, mert nem látok tovább végtelen önzésemen.
– Csodálatos ember vagy, százszor, ezerszer jobb nálam! – nézek fel rá áhítattal.
– Éva, édes! – csitít szeretettel. – A kétségbeesés beszél belőled. Félted az életem, hát olyan nagy bűn ez? Többnek látsz, mint aki vagyok, a szerelmed tükrén át nézel engem. Az én gyengeségem sodort mindkettőnket bajba, és még én papolok esküről?! Már akkor megszegtem az eskümet, amikor nem álltam ellen a csábításodnak. Bocsáss meg nekem, és én most megfogadom, igyekezni fogok olyan emberré válni, aki érdemes a szerelmedre…
*
Barbara már csak egy kártyalapot tart a kezében, a tarot többi lapja az asztalon hever. Elgondolkodva szemléli a lapokat, mint aki nem hisz a szemének, majd kisvártatva megszólal.
– A kártya ritkán avat be előző életek eseményeibe, legtöbbször csak annyi időt enged visszaidézni a múltból, amennyi feltétlen szükséges a jelen eseményeinek megértéséhez. Azonban ez a vetés jóval túlmutatott a közelmúlt történésein, ezt magad is láthattad – néz rám az asszony.
– Fogalmam sincs, mit kellett volna látnom. Nézd, rendkívül szórakoztató volt a történet, amit az imént előadtál, bár nekem túl nyálas a sztori – mondom szórakozottan és elnyomok egy ásítást.
– Ha te nem is akarod látni, én látom az összefüggést, számomra világossá vált, hogy miért kellett találkoznod az unokáimmal. Éva és te, néhány élettel ezelőtt, fogadalmat tettetek, ami már önmagában is leküzdhetetlen késztetés, de kőbe vésődik , ha az ima erejével is megerősítik azt. Ilonka, akkor, a gyermeketek volt, és ennyire szoros családi kötelék több életen át kapcsolódik, valamilyen közeli szállal, a szülei valamelyikéhez, vagy mindkettőjükhöz…
Folytatás következik…
