CS.Ö.R.P.I. – Állati Frakciók 3
CS.Ö.R.P.I. – Állati Frakciók 3
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Szutyok, a puli, szokásos köreit futotta a kerítés előtt, kocsikat és gyalogosokat kergetve. Rambo unottan a füvet szaglászva hódolt egyik hobbijának, a régebbi pisiszagok elemzésének. Bandita pedig az egyik párkányon szundikált.
De ez a sztori most nem az övék, hanem olyanoké, akik bunda helyett tollat viselnek.
A zöld barátpapagáj tojó felborzolta kissé a tollait, és megrázta magát. Nyakát ide-oda mozgatta, míg az kiropogott. Nem volt már mai „csirke”, de azért még meg tudta volna dobogtatni pár hím szárnyas szívét. Mondjuk a modora valószínűleg el is tántorítaná a vőlegényjelölteket. Mikor átmozgatta magát, megköszörülte a torkát, majd csettintéshez hasonló hangokat hallatott.
– Egy kis figyelmet kérek, fiúk és lányok – kezdett beszédébe Pepe, mivelhogy így hívták. – A mai nap igen fontos lesz a CS.Ö.R.P.I. életében. Cégünk, melynek teljes neve Csodálatos Örömteli Ragyogó Papagájok Intézete, fordulóponthoz érkezett.
A ketrectársai, a két nimfa és a hullámos tapsolni kezdtek…volna. Azonban a szárnyakat nem erre tervezték. Ettől függetlenül Pepe értékelte a gesztust.
– Nos – folytatta. – Én, mint a CS.Ö.R.P.I. PR menedzsere és ügyvezető csipazgatója, elkezdeném a mai meetinget. De mivel szeretném, hogy tudjátok, ez a cég egy nagy család, úgy döntöttem, a mai napirendi pont előtt elmondhatjátok, ha van valami közlendőtök.
A nimfa hím vadul kapálózni kezdett, jelezve felszólalási szándékát.
– Édes jó istenem – Pepe nagyot sóhajtott. – Ígérem, nem leszek ideges. Mondjad, György!
Gyuri, a szürke nimfa hím bólintott, majd belekezdett.
– Itt volt veréb. Barna. Cipogott, és nézte cajomat. Ne nézze cajomat, mert cípek.
– Gyuri, az isten szerelmére, ne égess már megint! – vágott oda a másik nimfa, egy citromsárga tojó, akit Cintiának hívtak.
Pár másodperc szünet után Pepe folytatta:
– Köszönjük, György. Ez igazán inspiráló volt így hajnalok hajnalán. Nos. Akkor el is kezdeném. Az a legfontosabb dolgunk, hogy… De várjatok.
Pepe szétnézett, és arca eltorzult.
– Húzzál innen, hülye galamb! – ordította.
– Ne szóljá’ bele az életembe, te rikító luvnya! – vágott vissza egy galamb, aki hirtelen felröppent a közeli tuja egyik ágáról.
– Csak a holttestemen keresztül kapsz a kölesünkből. Eriggy dolgozni! Ingyenélő.
– Nyugi Pepe. Már elrepült – nyugtatgatta Pepét Echo, az ifjú hullámos hím.
– Na, hála Istennek – sóhajtott megkönnyebbülve a barátpapagáj. – Elegem van, hogy idejár kéregetni a kajánkat. Nem azért fizetek adót, hogy eltartsam a hozzá hasonló csicsergőket.
– Igazából mi nem fizetünk adót – vágta oda bátortalanul Cintia.
– Na, de mindegy is. Folytassuk – váltott hangnemet Pepe. – Szóval. A számok nem hazudnak. Az e havi kimutatások alapján 13%-kal csökkent a pozitív megítélésünk az embereinknél.
A többiek felhorkantak, és értetlen ábrázattal nézték egymást.
– Nem mondom, hogy a ti hibátok, de legfőképp így van.
A többiek arcára kiült az értetlenség, és az is látszott, ők másképp gondolják.
– Csak mondanám, minden nagyképűség nélkül, hogy én megtanultam emberül azt, hogy „Szia.” Ez nekik cefetmód bejön. Ti meg csak így csipogtok és szartok. Nem mondom, kreatív sormintákat festetek kloákával, de az absztrakt papagáj művészet nem épp az embernépek stílusa.
– Én ezt megcáfolnám – vágott közbe Gyuri. Az emberek, főleg az emberférfi, szereti, hogy fütyülök és cipogok. Szokott ő is visszafütyülni. Mondjuk tegnap kétszer is ránézett cajomra.
-De György, az isten szerelmére. Két hét alatt háromszor szartatok a vizesedényetekbe. Háromszor – ismételte meg önmagát Pepe, hogy nyomatékosítsa mondandóját. – A statisztikák alapján, az emberek 82,7%-a nem szereti, ha a vele élő állat belepiszkít valamelyik edényébe. 82,7% György. Érted?
Pepe megdörzsölte a szemeit. Várt egy kicsit, majd folytatta.
– De. Ez a meeting nem a bűnbakkeresésről szól, hanem a megoldásról. Ezért is kértem fel Echot, aki, mint tudjátok, a CS.Ö.R.P.I. Lean menedzsere, hogy találjon megoldást. Echo.
– Köszönöm, Pepe – vette át a szót Echo, a hullámospapagáj. – Üdvözöllek titeket. Ne feledjétek, a CS.Ö.R.P.I. nem csak egy multinacionális vállalat, hanem egy nagy család. Ezért, mielőtt elkezdeném a mondandómat, öleljük meg magunkat, és mondjuk el a cég mantráját.
A négy papagáj kitárta szárnyait, majd elkezdte ölelgetni önmagát. Ezután belekezdtek a szövegbe, amit minden reggel elismételnek:
– Csodálatos vagyok. Csipogós vagyok. Egy égi tünemény vagyok. A CS.Ö.R.P.I. része vagyok. Büszke és önálló papagáj vagyok.
Miután ezt elmondták, három mély lélegzet következett, majd a napimádat jóga póz.
– Ez annyira haladó és huszonegyedik századi – mondta meghatottan Pepe.
– Most, hogy testileg és lelkileg is átszellemültünk, elkezdeném – folytatta Echo. – Először is, ne szarjatok semmilyen edénybe. Ehhez nem kell leanes végzettség. Nem nyerő. Lépjünk is tovább.
Echo kotorászni kezdett, majd egy táblát vett elő, amire mindenfélék voltak írva és rajzolva.
– Mint látjátok, csináltam pár diagrammot. Az első negyedévhez képest, mint ahogy Pepe is említette, 13%-kal csökkent a népszerűségünk. Két okból is kifolyólag. Az egyik az a bizonyos tálas eseménysorozat. Ugye Cinti?
Cintia zavarában csak a fejét forgatta.
– Most miért rám néztek? – kérdezte pironkodva.
– A másik – folytatta Echo – pedig az az ominózus dolog, hogy megnyírták a pulit. Igen. Látom a szemetekben a meglepettséget. Így reagáltam ám én is. Szutykot kutyakozmetikushoz vitték, ízlésesen rövidre vágták a bundáját, amelytől 43,8%-kal nőtt a cukisági indexe. Ez pedig rólunk 6% figyelmet vont el.
– Most ezzel arra célzol, hogy a 13%-ból 7% romlás azért következett be, mert a vizesedénybe… izé… ürítettem? – csattant fel mérgesen Cintia.
– Látod, ez pozitívum. A matek tök jól megy neked, Cinti. Simán megy a kivonás.
Echo próbálta menteni a helyzetet.
– Ez nem cajom hibája. Hagyjad őtet. Mindenkinek van hobbija, neki ez. Én így szeretem őtet. Ne báncad őtet, mert bántod őtet, cípek.
– Félreértesz, Gyuri – szabadkozott Echo. – Én inspirálni szeretném, hogy nyisson valami új felé. A CS.Ö.R.P.I. rengeteg lehetőséggel kecsegtet. Még egy többszörös edénybe székelő számára is. És ez nem más, mint a kognitív érzékekre hatás.
– Mi van? – tette fel építő jellegű kérdését Gyuri.
– Elmagyarázom – vetette oda Echo. – A varázsszó a KOMMUNIKÁCIÓ. Ismételjétek kérlek.
– Kommunikáció – hangzott kórusban.
– Ezt ezzel a folyamatábrával szemléltetném.
Echo egy újabb táblát vett elő, melyen nyilak és rajzok voltak láthatóak.
– Ember megjelenik. Papagáj csipog, fütyül, beszél. Ember ketrechez lép. Papagáj közelebb megy. Ember válaszol. Papagáj válaszol. Ember örül. Népszerűségi index suhan felfelé. Ennyire szimpla.
– Ez… ez… ez egyszerűen zseniális, Echo – örömködött Pepe – ezt fogjuk tenni. Csipogunk, fütyülünk, „sziázunk”. Érthető?
Mindenki bólogatott. A nap további része eseménytelenül telt. Az udvar állatainak emberei, valami munkahely és ovi nevezetű, ismeretlen objektumokban tartózkodtak. De egyszer csak begördült az autó. Tökéletes alkalom kínálkozott, hisz az embernő, az emberférfi és az embergyerek egyszerre ért haza. Pepe mindent erre tett fel. Bízott a sikerben. Most vagy soha. Az emberek beléptek a kapun, és közeledtek feléjük. A ketrec egy hatalmas bodzabokor alatt helyezkedett el, a nagy terasz mellett. Ha az emberek be akartak menni a házba, mindenképp elhaladtak a papagájok ketrece előtt. A két kutya üdvözölte őket. „Nehezítő körülmények.” – gondolta magában Pepe. Nem számít. Túl tökéletes a terv ahhoz, hogy ez a két korcs tönkretegye. Mikor odaértek, elkezdődött a koncert.
– Szia – szólalt meg Pepe.
– Szia – köszönt vissza az emberférfi.
Idáig működik. Echo nagyon elbizakodott volt. Ő nem tudott hangosan fütyülni vagy beszélni. Ő háttérmunkás volt. De abban vérprofi. Közben Gyuri fütyörészni kezdett. Rég hallatott már ilyen szép melódiát. És láss csodát, az emberférfi erre is válaszolt. Visszafütyült. Pepe és Echo már elkönyvelték a sikert. Főleg, mert az emberférfi odament a ketrechez. „Sziázott” és fütyörészett felváltva. A papagájok fürödtek a sikerben. De csak egy pillanatig.
– Cinti, baszki! Ezt nem hiszem el – csattant fel az emberférfi.
Pepe és Echo nem mert felnézni, mert tudták, milyen látvány fog eléjük tárulni.
Egymásra néztek, és egyszerre mondták:
– Már megint…
