A „Népi demokrácia” ellenségei, még gondolataikért is bűnhődnek… egy olyan korban, amiben, ha csak rövid ideig is, de volt szerencsém élni. Ez a kis történet, nem a képzelet szülötte, hanem egykori valóság, mára talán. – de ezt az olvasóra bízom!
A tükörrel sokan hadilábon állunk, vagyis inkább amit mutat. Ebben a kis novellában az olvasható, hogyan is lettünk barátok. Tini korában ugyanis az ember lánya/fia próbál megfelelni az elvárásoknak, szűkebben a baráti társaság számára, még szűkebben az aktuális “nagy ő” számára. Erre mit mutat ez a fránya tükör?
Ez az írásom inkább esszé, mint novella. Egy kis elmélkedés, visszaemlékezés az őszi lombhullás bűvöletében. A végén pedig néhány jó tanács, amelyeket hosszú évtizedek tapasztalatai mondatnak velem.
Nagylány lettem, álmodoztam. Elképzeltem azt, amit mások meséltek. Külön világom lett. Azt akartam, valós legyen, amit elképzelek. Így elkezdtem leírni álmaim. Minden írásomban van egy álom, egy beteljesületlen szerelem. Ott van, egy pici én.
Egyperces gondolatok egy libbenő tollról, arról, amit jelképez – szárnyalhasson szabadon és tisztán. Nagyra törő gondolatok jelképe, égiekkel kacérkodó magányos vándor. Egyedül nem tud repülni, társak kellenek, hogy egy szárny részeként a magasba emelkedhessen és szárnyaljon, mint a gondolat, szabadon és tisztán.
