Carlos, a tetovált férfi

Ez a nap is úgy kezdődik, mint az összes többi, ami az elmúlt években monoton egyhangúsággal ismétlődik az életemben. Már kora reggel fullasztó a meleg, amely mintha a sivatagból érkezne, és még a nyitott ablakon át beszivárgó lágy szellő sem hoz valódi enyhülést, csak finoman cirógatja a meztelen testemet, mintha egy rég elfeledett szerető érintése lenne. A szaténlepedő, ami éjszaka még hűvösen simult izzadt bőrömhöz, most szinte perzselően tapad rám, mintha a hőség belém akarna hatolni. A saját kezem lágy érintése csak pillanatokra csillapítja ezt az elviselhetetlen forróságot, mégis egyfajta tiltott gyönyörrel tölt el, amikor végigsimítok a mellemen, a hasamon, lejjebb az ágyékomon át, egészen a combjaim közé, ahol a vágy már régóta izzik, mint egy elfojtott tűz.
A nőiességem középpontja valósággal cseppfolyóssá válik ebben a hőségben, az ujjam szinte ellenállás nélkül siklik belém, aztán egy második is követi, mintha a testem maga hívogatná őket egyre mélyebbre. Bent még őrjítőbb a forróság, de az érintéseimtől csak tovább lángol minden, és amikor mélyebbre hatolok, a testem megremeg, akár egy hangszer. Érzem, hogy már nincs megállás, végig kell vinnem ezt a rituálét, ahogy minden ébredés után teszem, mert ez az egyetlen módja annak, hogy egy kis örömet csempésszek a mindennapokba, amelyek egyre inkább üresnek és kiszámíthatónak tűnnek.
Az egyik kezem a szeméremajkaimat kényezteti, finoman simogatva és cirógatva azokat a érzékeny pontokat, amelyekre olyan régóta vágyom, míg a másikkal a mellemmel játszom, két ujjam közé fogva a mellbimbómat, enyhén megszorítva, kissé megcsavarva, amitől az izgalom hullámként árad szét a testemben, elérve a legrejtettebb zugokat is.
Nem kell hozzá néhány percnél több, hogy elérjem a csúcspontot, ami egy erős, szinte katartikus kezdőlökés a napi teendőimhez, de ma nem állok meg ennél. Ma egyedül vagyok, Frederico, a férjem korán elment a városba, hogy intézze a birtok ügyeit, így amikor az első orgazmus hullámai alábbhagynak, tovább folytatom ezt az intim játékot, mert más már régóta nem kényeztet engem úgy, ahogy megérdemelném.
Frederico, a férjem, aki egykoron a fiatalságom álma volt – magas, sötét hajú férfi, aki a birtok uraként érkezett az életembe, amikor még alig voltam húszéves, és a családunk adósságai miatt szinte kényszerből fogadtam el az udvarlását –, mostanra egyre kevesebb időt tölt velem. Számára fontosabb a birtok, a hacienda, az állatok, a föld, a termés, azok a végtelen mezők, amelyek a családunk vagyonát adják, de amelyek lassan elszívják tőle az érzelmeket. Ha mégis hozzám nyúl, az csak azért van, mert már nem bírja tovább a saját vágyait, csak könnyíteni akar magán, mint egy gyors tranzakcióban. Nem emlékszem, mikor volt utoljára, hogy azért érintett meg, mert valóban örömet akart okozni nekem, talán még az esküvőnk utáni első években, amikor a szenvedély még friss volt, és nem árnyékolta be a mindennapok rutinja.
Ma tehát csak én vagyok magamnak, ez az egyetlen menedék a magányban, amit a hacienda hatalmas falai között érzek.
Amikor a nőiességem lüktetése kicsit csillapodik, tovább folytatom az ujjazást, immár Carlosra gondolva, aki a férjem legmegbízhatóbb embere, mondhatni a jobbkeze, egy olyan férfi, aki évekkel ezelőtt érkezett a birtokra, egy viharos éjszakán, amikor a lovak megvadultak, és ő volt az, aki megmentette az egyik csikót, amit én magam neveltem fel. Ó, Carlos! Micsoda férfi! Magam elé képzelem azt a jóképű, sötét bőrű férfit, akinek izmos teste, amit a kemény munkától edzett, könnyedén elvégzi a legnehezebb feladatokat is, legyen az a földművelés vagy az állatok gondozása. Aki mindig abban a rikító piros kertésznadrágban jár, ami úgy áll rajta, mintha második bőre lenne. Amikor rám néz, azzal a mély, szinte hipnotikus tekintettel, mindig úgy érzem, mintha levetkőztetne a szemével, amitől minden alkalommal benedvesedek, akár egy titkos, tiltott vágy ébred fel bennem. De csak ennyi marad belőle. Én férjes asszony vagyok, aki hűséget fogadott, ő pedig házasember, akinek felesége a faluban él, és két gyermekük van, így semmi remény arra, hogy az általam fantáziált dolgok valaha valóra váljanak, bár néha, álmatlan éjszakákon, elképzelem, milyen lenne, ha átlépnénk azt a határt.
A harmadik orgazmus után, ami erősebb és hosszabb, mint az előzők, kinyitom a szemem, és kinézek a nyitott ablakon, ahonnan édes virágillatok és a hacienda jól ismert zajai szállnak be a szellővel, a távolban nyerítő lovak hangja keveredik a munkások halk beszélgetésével.
Végül megunom a tétlen heverészést, lemászok az ágyról, magamra kapok egy kényelmes rövidnadrágot és egy vékony topot, anélkül, hogy bármit is vennék alá, mert a melegben ez is túl soknak tűnik, és kimegyek a teraszra, hogy köszöntsem ezt a gyönyörű napot, ami ma rám vár, tele lehetőségekkel és titkos vágyakkal.
A vakító napsütésben az első dolog, amit észreveszek, természetesen Carlos. Most is megcsodálom a férfit, a mozdulatait, ahogy ügyesen kezeli a szerszámot, ahogy mozog, minden gesztusa erőt és magabiztosságot sugároz. Egyszerűen számomra ő a tökéletes férfi, nem csak vizuálisan, hanem abban a csendes erőben is, amit képvisel, ellentétben Frederico rideg határozottságával. Persze csak kívülről ismerem őt, de azok a pillanatok, amikor a birtokon összefutunk, mindig bennem hagyják a vágy nyomát.
Carlos egyedül dolgozik, mert valakinek el kell végeznie a munkát akkor is, ha a gazda nincs itthon, és ő mindig önként vállalja a plusz terheket, talán azért, mert a birtokot szinte második otthonának tekinti. Egyedül a tűző napon, abban a piros nadrágban, ami most különösen kihangsúlyozza a tetoválásait, azokat a bonyolult mintákat, amelyeket még nem láttam egészében, mert sosem kerültünk olyan intim közelségbe, hogy alkalmam legyen rá, noha egyszer, egy fesztiválon a faluban, láttam, ahogy félmeztelenül táncol, és a tetoválások akkor is lenyűgöztek.
Talán most? De mégis mit mondjak neki? „Mutasd meg a tetoválásaidat, akkor én is megmutatom az enyéimet”? Ez túl átlátszó lenne, nem utolsósorban eléggé gyerekes, mintha tinédzserek lennénk, nem pedig felnőttek, akik tudják, milyen kockázatokkal jár egy ilyen játék.
Amíg őt bámulom, hirtelen eszembe jut egy remek ötlet. Viszek neki hideg vizet, hiszen ilyen melegben dolgozik, szomjas lehet, és ez egy ártatlan gesztus, ami mégis közelebb hozhat minket, talán egy beszélgetés erejéig.
Egy tálcára teszem a nagy vizespalackot, mellé egy poharat is. A házból kilépve egyenesen felé veszem az irányt, ám ő a másik irányba néz, így észre sem vesz. Ez így még jobb, addig is egészen közelről bámulhatom a széles vállait, az izmos karját, na és persze a védjegyének számító piros nadrágot, amely most még izgatóbbnak tűnik, mint valaha. Tisztán látom, hogy a nadrág alatt nem visel semmit, sőt, néha, amikor úgy mozdul, azonnal felkorbácsolja a vágyaimat. Megremegek, mintha áramütés érne.
A remegéstől összekoccan a pohár az üveggel, amire persze ő is felfigyel. Megáll a kezében a szerszám, majd felegyenesedik, aztán felém fordul, miközben úgy néz rám, mint a piacon a friss húsra, egyfajta éhes, mégis játékos tekintettel. Zavaromban megszólalni sem tudok, csak nagyot nyelek, próbálva lenyelni a torkomban rekedt izgalmat.
– Szia, Rosalia! – köszön rám Carlos, ami olyan, mintha a hangja rezonálna a testemben.
– Szia! Hoztam neked vizet – mondom, próbálva természetesnek tűnni.
– Nekem? – kérdezi csodálkozva, de a szeme csillogása elárulja, hogy örül a gesztusnak.
– Persze, hiszen nincs itt más rajtunk kívül – felelem, érezve, hogyan pirosodik az arcom.
Ahogy néz rám, ahogy mosolyog, képtelen vagyok a szemébe nézni, ezért lehajtott fejjel csak a tetoválását bámulom a mellén, azt a sárkányt, ami mintha életre kelne a napfényben.
– Valóban – mondja Carlos, ám én annyira kiestem a szerepemből, hogy azt sem tudom, ezt miért mondja. – Mit nézel rajtam úgy?
Nem is nézlek, gondolom magamban, majd ráeszmélek arra, hogy még mindig a mellét bámulom. Hú de ciki. Na, erre most mit mondjak?
– Tetszik a… izé… a tetoválásod – motyogom zavartan.
– Ugyan, a tiéd sokkal szebb – válaszolja, és mintha a szeme is megcsillanna, amikor felém nyújtja a kezét, és végigsimít a karomon, ahonnan az Inka istennőm néz vissza rá, amit még fiatal koromban varrattam, egy lázadó pillanatban.
– Dehogy – mondom szerényen, mert az érintésére ismét megremegek, és ez a remegés el sem akar múlni, mintha a bőröm emlékezne minden korábbi pillanatra.
– És ez… – mutat a combomra, majd meg is érinti, finoman, de határozottan.
Érzem, hogy a remegésem következtében egy olyan folyamat indul be nálam, amit még soha nem tapasztaltam ilyen intenzitással. A nőiességem bizseregni kezd, ezzel együtt olyan érzésem van, mintha folyna belőlem valami forró nedvesség, és csak remélni tudom, hogy nem látható ez az érzés kívülről. Igyekszem menteni a helyzetemet, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen közeli interakció ezt váltja ki belőlem, ilyen gyorsan és ilyen erősen.
Leteszem a tálcát egy szalmabálára, majd az üvegből a pohárba öntök némi ásványvizet, és átnyújtom neki a poharat.
– Remélem, elég hideg – mondom, próbálva elterelni a figyelmét.
Még nincs vége a leigázásomnak. Carlos úgy veszi át tőlem a poharat, hogy valójában a kezemet fogja meg, a tekintetét pedig mélyen belefúrja az enyémbe, mintha olvasna a gondolataimban.
– Akarod látni? – kérdezi azzal az állandósult, csábító mosolyával, ami mindig is vonzott.
– Mit? – kérdezek vissza, mert tényleg fogalmam sincs, mire gondol, noha a szívem hevesen ver.
– A tetoválásomat.
– De hiszen már látom. Szép – felelem, de a hangom remeg.
– Van tovább is. A többi része még izgalmasabb – mondja, és a hangjában van valami kihívás.
– Nem. Azt hiszem… inkább kihagyom.
Amint ezt kimondom, már meg is bánom, hiszen Carlos az egyik kezével már lehúzta a válláról a nadrágja pántját, a másikkal pedig a sliccét kezdi kigombolni, ám a válaszom miatt most visszacsinál mindent. A picsába!
– Akkor mutasd meg a tiédet! – mondja nevetve.
Carlos kinyúl felém, a jobb karomra teszi a kezét, majd egy lassú, érzéki mozdulattal a vállam felé simít. Nem figyeltem eléggé, így csak akkor veszem észre a cselt, amikor a felsőm pántját egy pillanat alatt levarázsolja a vállamról, ami így lecsúszik a mellemről, és ő azonnal rátapad a tenyerével.
– Hú, ez valóban csodálatos – mondja, miközben gyömöszöli a mellemet, finoman, de határozottan, ébresztve bennem újabb hullámokat.
Én csak állok előtte remegve, amikor ismét megszólal.
– …és ez? – mutat a combomra, ahol egy másik tetoválásom látható. – Csak a felét lehet látni.
Nem. Ezt nem engedem. Ez a tetoválás nem csak a combomat fedi, hanem a fenekem nagy részét is, amit még akár meg is láthat, csakhogy egy része a fenék alatt majdnem teljesen befedi a nőiességemet is. Megmutassam, vagy inkább ne? Ha engedek neki, akkor végem van, már most olyan nedves vagyok, mintha egy vihar készülődne bennem.
– Mutasd! Látni akarom – mondja sürgetően.
Próbálom eltolni magamtól, ám ő jön utánam, velem együtt mozog, majd mintha magához ölelne, a karjaival mögém nyúl, és megmarkolja a fenekemet, erősen, de nem durván.
– Ahhh… – nyögöm ki erőtlenül. – Ezt nem szabad.
– Nem? És miért nem? – kérdezi, a hangjában játékos kihívással.
– Hiszen tudod, férjes asszony vagyok, neked is van feleséged, és… – felelem, de a szavak elakadnak a torkomban.
– Én nem mondom el neki. Te talán igen? – kérdezi, közelebb húzva magához.
– Dehogy! Még csak az hiányozna – mondom, miközben érzem, hogyan olvad el az ellenállásom.
– Akkor jó – feleli vigyorogva.
Carlos arcán ismét vigyor jelenik meg, miközben a rövidnadrágom dereka alá nyomja a tenyerét, hogy aztán egy határozott mozdulattal letolja rólam, egészen a térdemig, felfedve mindent.
– Ne! Carlos, ezt nem tehetjük! – suttogom, de a hangom inkább könyörgés.
Hiába minden szó, őt már nem tudom leállítani. Amint a tenyere végigsimítja a fenekemet, a nagy meleg ellenére is kiráz a hideg, és érzem, amint a bőröm lúdbőrössé válik az érintése nyomán, mintha ezer tű szúrna bele.
– Ne! – teszek még egy erőtlen kísérletet, hogy megállítsam.
Megpróbálok hátrálni tőle, de nem vagyok rá képes, leginkább azért, mert mindkét karja magához ölel, szorosan tart, és én sem akarom igazán, hogy elengedjen, mert ez az érintés olyan, amire régóta vágyom.
A keze belém markol, ahogy egyre lejjebb érint, míg végül a fenekem közé ér, de még most sem áll le, csak nyomul tovább. Az ujjai az ánuszom körül matatnak, majd egyre erőteljesebben és követelőzően törnek előre, így a keze hamar a nőiességemhez ér.
Lángol az arcom, ég a bőröm, alig kapok levegőt, amikor az ujjával beletúr a nedves résbe. Érzésem szerint csak egy ujja lehet bennem, amikor kibuggyan belőlem a kéj nedve, végigszánkázik a combom belsején, egészen le a bokáig, ám ez most senkit nem zavar, sőt, csak fokozza az izgalmat.
Végem van. Már nem tudok másra gondolni, csak rá. Akarom, hogy az enyém legyen, hogy magáévá tegyen, hogy kitöltse azt az űrt, amit Frederico hagyott bennem.
Carlos egyre hevesebben, mondhatni durvábban ujjazza a nőiességemet, én pedig, hogy ne legyek ennyire passzív, vagy inkább kiszolgáltatott, kigombolom a nadrágját, ami így magától lecsúszhatna róla, ám nem ezt teszi.
Carlos férfiassága annyira mereven és keményen mered előre, amin fennakad a nadrágja, így nekem kell erővel kiemelni onnan, hogy a kezemben tarthassam. Amikor végre siker koronázza az erőfeszítésemet, a kemény szerszám úgy pattan fel előttem, hogy attól elakad a szavam. Gyönyörű, vastag, lüktető, mintha tökéletesen illene hozzám.
Előrehajolok, amennyire csak képes vagyok erre, egyre közelebb kerülve hozzá, hogy a nyelvemmel megérinthessem. Amikor már majdnem sikerül, Carlos elenged, a lábam alá nyúlva egyszerűen megemel, majd a fenekemet a szalmabálára téve elém áll, hogy az arcát beletúrja a nőiességembe. Ó, egek! Micsoda élvezet, mintha egy régóta várt álom válna valóra!
Eleinte nem is a nőiességemet nyalja, hanem csak körülötte, le egészen a fenekemig, az ánuszomba nyomja a nyelvét, amikor rájövök, hogy csak az izgalmam nedveit nyalja fel rólam, amitől még izgatottabbá válok, mert a vágy csak egyre erősödik.
Ám neki nem is ez a terve, csak bemelegítés volt ahhoz, hogy végre a szeméremajkaimra tapassza a száját, majd olyan erővel és intenzitással nyalja, szopja, hogy attól majdnem elélvezek. De én nem adom meg neki ezt az örömet ilyen hamar, akarom, hogy tartson tovább ez a tiltott tánc.
Eltolom magamtól, lemászom a báláról, majd lendületből letérdelek elé, és a keményen meredező férfiasságát a számba véve szopni kezdem, miközben a kezemmel a heréit és a szerszámát masszírozom, érezve annak lüktetését.
– Húúú… Rosalia! Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz szopni – nyögi ki rekedten.
Erre válaszolnék valami frappánsat, csakhogy teli szájjal ez nem megy. Ehelyett inkább csak bólogatok, ami úgy tűnhet, hogy bizonyítani akarom az igazát, de erre nincs szükség, csak élvezni akarom, ahogy kitölti a számat, egyre mélyebben nyomja le a torkomon, mígnem már fulladni kezdek, de ez a fulladás édes.
Belemarkolok a combjába, jelezve, hogy lassítson vagy legalábbis kíméletesebben csinálja, amikor megmarkolja a hajamat, és még nagyobb lendülettel kúrja a számat. A szemem könnybe lábad, már semmit nem látok, ám mindent érzek, ahogy a hatalmas makk a gégémet nyomja, amint minden ütemre kissé lüktet. Már nem bírom tovább, fulladok, mindjárt elájulok, de ez az érzés szinte függőséget okoz.
Úgy tűnik, Carlos tudja, mit tesz velem, mert az utolsó pillanatban elenged, a hajamnál fogva megtart, amíg én öklendezek. Aztán elenged. Térden állva kapkodom a levegőt, amikor megérzem őt ismét.
Az izmos karjával, a nagy kezének tenyerével lenyom a tarlóra, mozdulni sem tudok. Nem is akarok, de ő tudja ezt, mintha olvasna a testemben.
A következő pillanatban a hatalmas szerszám szinte ellenállás nélkül csúszik belém, majd olyan erővel ökleli fel a nőiességemet, hogy attól hamar elélvezek. Csendben, kicsit nyüszítve, de olyan erős orgazmus járja át a belsőmet, amitől ismét légszomjam van, de már nem érdekel. Carlos nem áll le, nem lassít, csak baszik tovább, amitől újra és újra elélvezek, minden hullám erősebb az előzőnél. A harmadik után kihúzza belőlem a szerszámát, majd érzem, ahogy mélyen belém nyal, és ettől a remegésem elmúlik, helyét egy mélyebb nyugalom veszi át.
– Nyald még – mondom neki szinte önkívületben, a hangom rekedt a vágytól.
Nem kell őt bíztatni, vadul nyalja a nedves nyílásomat, és még a segglyukamat is. Amikor a nyelvét mélyen benyomja az ánuszomba, már nem bírok magammal, a lábaim között hátranyúlva én magam simogatom a csiklómat, mert megint el akarok élvezni. Tudom, mire készül, és már alig várom, hogy végre megdugja a seggemet is. Ezt nagyon szeretem, ám Frederico soha nem volt hajlandó rá, mert túl „durvának” tartja, így csak rendkívüli alkalmakkor van ilyen élvezetben részem, mint most, amikor a vágy mindent felülír.
– Akarod? – kérdezi Carlos mögöttem, a hangja rekedt és sürgető.
– Igen, igen, akarom! Csináld! – felelem lihegve.
Carlos szerszáma vastag és kemény, de érezni akarom magamban, hogy sose felejtsem el, és hogy ez a pillanat örökre bevésődjön az emlékeimbe, mint egy titkos kincs.
– Ahhhhhh… – nyögöm ki, amikor hozzám ér.
A makkját az ánuszomhoz nyomja, majd lassan elkezdi betolni. Fáj, ég, de ezzel együtt baromi élvezetes, egyfajta édes fájdalom, ami csak fokozza a gyönyört. Mivel nem csúszik bele magától, a szerszámát először a puncimba nyomja, hogy alaposan benedvesítse, aztán a kezével is benyúl, amivel a lyukamat nedvesíti meg. Ezután ismét odanyomja a makkját, ami az első nyomásra könnyedén bemegy.
Lassan jár bennem ki és be, ám mivel simán megy a dolog, hozzálát, hogy alaposan megkúrja a segglyukamat. Minden lökés egyre mélyebb és intenzívebb. Miközben ő engem baszik, én a csiklómat dörzsölöm, így nagyon hamar újra elélvezek, az orgazmus hullámai átjárják minden porcikámat. Ő most sem áll le, csak kúr tovább, miközben rám ereszkedik, és a mellemet markolva a fülembe suttog.
– Szereted, ha így baszlak? – kérdezi tőlem, de csak a bólogatásom a válaszom.
Ettől mintha még vadabbul nyomná belém a szerszámát, ismét elélvezek, mire ő még gyorsabb tempóra vált, a ritmus szinte hipnotikus.
Amikor már ő is a csúcs felé közeledik, kirántja belőlem, feláll, és a hajamnál fogva megemel, majd nemes egyszerűséggel a számba nyomja a szerszámát.
– Szopjad! – parancsolja rekedten.
Én persze szopom, mint még soha, a nyelvemmel cirógatva, amikor ismét megszólal.
– Megjött a férjed – mondja hirtelen.
Erre nem számítottam. A gyomrom görcsbe rándul, igyekszem kiköpni a szerszámát, de nem hagyja. Még néhányat lök a torkomra, aztán végre elenged, majd a nadrágjáért nyúl, és magára rángatja. Én is felszedegetem a magamét, magamra rántom, ezután a felsőt is. Épp a hajamat igazgatom, amikor tőlünk néhány méterre megáll a világoskék Ford Bronco, amiből Frederico lép ki, majd megáll előttünk, a tekintetében valami furcsa árnyékkal.
– Sikerült? – kérdezi tőle Carlos, próbálva természetesnek tűnni.
– Sikerült! – válaszol neki Frederico, de a hangja kicsit feszült.
– Menjek? – kérdezi megint Carlos.
– Nem. Majd este, ha már nem lesz ennyire meleg – feleli a férjem.
Frederico most odalép hozzám, megölel, és ad egy csókot, de az ölelése mintha merevebb lenne a szokásosnál.
– Hoztál neki vizet? – kérdezi, a szeme kutatva az enyémben.
– Igen. Nagyon meleg van – felelem, érezve a szívem heves dobogását.
Frederico egy pillanatig csak néz rám, aztán Carlosra is, mintha gyanút ébresztene benne a helyzet.
– Hozhatnál vizet nekem is – mondja kedvesen, de a hangjában van egy éles él, majd hátat fordít nekem, és elindul a ház felé, de két lépés után visszafordul. – A hálószobában várlak.
Amikor már nem lát minket, Carlos odalép hozzám, és halkan megkérdezi.
– Szerinted tudja? – a hangja aggodalmas.
– Nem. Biztosan nem, de… – felelem, de a kétség ott motoszkál bennem.
– Mi az? – kérdezi közelebb lépve.
– Még van egy kis dolgom – mondom neki mosolyogva, a vágy még mindig izzik bennem.
– Na és mi lenne az? – kérdezi kíváncsian.
Nem válaszolok neki, csak leguggolok előtte, ismét kiszabadítom a szerszámát, majd hozzálátok kiszopni, gyorsan és mohón.
Nem kell sok hozzá, hogy ő is elélvezzen. Nyelem a sok ondót, ám nem győzöm, kifolyik a szám szélén, lecsöpög a mellemre, befolyik a ruha alá, nedves nyomot hagyva.
Amikor készen vagyok, felállok, miközben visszateszem a szerszámát a nadrágba. Carlos hozzám lép, megölel, majd megcsókol, ezzel együtt lenyalja a szám széléről az eltévedt cseppeket.
Fogom a tálcát, rajta a poharat az üveggel, és elindulok a férjem után, hogy vigyek neki is hideg, hűs vizet, miközben a szívem hevesen ver a kockázattól.
Amikor benyitok a szobába, ő már az ágyon fekszik, ahogy ilyenkor lenni szokott, pucéran, eközben a kezével a szerszámát igyekszik felállítani, de a mozdulatai mintha fáradtabbak lennének.
– Meghoztam a vizedet – mondom, próbálva természetesnek tűnni.
– Hmm… már nagyon vártam – feleli, de a tekintete kutató.
Kiöntök egy pohárnyit, majd odaviszem neki, amit ő egy szuszra meg is iszik, majd leteszi a poharat az ágy mellé, és rám szól.
– Vetkőzz – mondja határozottan.
Tudom, mi a dolgom. Most jön a kötelesség, amit meg kell tennem, még ha nem is akarom igazán, mert a vágyaim most máshol járnak. Miután minden ruha lekerül rólam, odafekszem mellé az ágyra, mire ő felém fordul.
– Annyira finom illatod van. Talán egy új parfüm? – kérdezi, orrát a bőrömhöz közelítve.
Amikor megérinti a mellemet, olyan érzésem van, mintha Carlos cseppjeit simítaná meg, és a gondolat izgalmat kelt bennem. Aztán közelebb hajol hozzám, hogy újra megszagolja.
– Igazán finom illat – mondja, és a hangjában van valami gyanús.
Ezután megáll bennem az ütő, hiszen nem csak megszagolja, hanem meg is nyalja. Aztán tovább, pont ott, ahol az imént még az ondó folyt le a ruhám alá, egészen a köldökömig, most meg a köldökömből nyalogatja azt a sós, ismerős ízt.
– Gyere, csináld, ahogy szeretem – mondja, és lefekszik a hátára.
Ez azt jelenti, hogy amíg ő a hátán fekszik, én ráülök és meglovagolom, amíg el nem élvez, aztán az oldalára fordul, és elalszik, mint mindig. Amikor a szerszáma már bennem van, egyfolytában azon jár a gondolatom, hogy vajon tudja, hogy amit érzett rajtam, amit megszagolt és megnyalt, az valójában a legjobb barátja és egyben a leghűségesebb alkalmazottjának a spermája, azé a Carlosé, aki most is ott dolgozik kint?
Igazából nem is számít, hogy tudja-e, mert ezzel megint Carlosra gondolok, az ő erős testére, a tetoválásaira, a szenvedélyére, és így, most a szokásostól eltérően én is elélvezek az apró szerszámától, egy csendes, de intenzív orgazmusban, ami összekeveredik a bűntudattal és a vággyal.