Sci-fi

Bús Anna: Az irodalom árnyékában
0 (0)

Bús Anna: Az irodalom árnyékában - Novella Blog Novella

Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.

Az irodalom árnyékában

Kata a 2072-es nyarat Szegeden töltötte miután sikeres diplomát szerzett a SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar magyar szakán. Barátnőivel együtt ünnepelte a sikeres 4 évet, amit tanulásra fordítottak. Visszaemlékeztek a régi szép időkre, amikor elkezdték tanulmányaikat az egyetemen, összebarátkoztak. Számos programon vettek részt, sokszor fesztiválokon, egyetem által szervezett partikon, összejöveteleken, klubokban.

Kata, Éva és Eszter a havi könyvklubok által ismerték meg jobban egymást. Mindhárman itt teljesedhettek ki a közös olvasmányok által és egymásnak is ajánlhattak könyveket. Nagyon szerették az irodalmat, imádtak olvasni. A lányoknak volt közös témájuk, így közös programokat is tudtak szervezni. Részt vettek a könyvheteken, könyvfesztiválokon, ahol találkozhattak kedvenc íróikkal. Kata szerkesztőként, Eszter irodalomtörténészként, Éva magyar tanárként helyezkedett el.

A koronavírus járványt sikerült visszaszorítani az évek során, az orvosok és tudósok különböző fejlesztéseiknek: oltások, szérumok hatására. A maszkot máig használni kell az orvosi rendelőkben, évente ajánlott felvenni a kötelező oltásokat az emberek egészségének megőrzése, betegségek elkerülése érdekében. Ezen kívül megnőtt az elektronikus eszközök szerepe, az iskolákban tabletek, laptopok kísérelték a hatékony oktatást, alkalmanként külföldi tanárok is tartottak oktatást a diákoknak. Ilyen volt a magyar szakon, amikor külföldi szerzők, szerkesztők tanítottak az írás mesterségéről, hasznos tippekkel látták el a diákokat. Megnőtt a digitális eszközök szerepe, a szakdolgozatokat általában digitálisan kellett beadni, de órán füzetbe írtak tollal, így a hagyományos írásmód is fennmaradt. Regényeket könyveket az emberek általában papíralapon olvastok, mivel szerették a könyvek illatát, megfoghatták a könyvet, dedikálhatták, kölcsönadhatták egymásnak. Az e-könyv is megmaradt, de jelentősen visszaszorult számuk, mivel az emberek többsége digitális eszközökön dolgozott, így a munka után felüdülés volt egy könyv elolvasása, ráadásul nem rontotta a szemet.

Robotokat hoztak létre, amik az iskolákban végezték a pakolást, takarítást. Kizárólag intézményekben végezhettek munkát a robotok az otthonokban tilos volt használni őket. Egyre nagyobb teret kapott a környezetvédelem ezt a célt szolgálták a papírzacskók megszüntetése, helyette textiltáskák kerültek csak forgalomba. A mindennapokat megkönnyítették az elektromos büféautomaták, bevezették az automata öblítőrendszert. A drónok ételeket, élelmiszereket különböző árucikkeket szállítanak gyorsan, ami megkönnyíti az emberek életét.

Kata családja körében boldog volt, tanulása idejében is mindig szakított rá időt hogy találkozzon, beszélgessen szüleivel, nagyszüleivel. Katának volt egy nővére, akit Lillának hívtak, de sajnos 5 évvel ezelőtt megfertőződött a koronavírussal, amibe belehalt. Abban az időben még csak kezdetleges volt a vírus tüneteinek enyhítése, akkoriban kezdték kifejleszteni az oltást, gyógyszert, ami csökkentette a tüneteket. Később szerencsére sokat fejlődött a tudomány, egyre több betegséget tudtak visszaszorítani, csökkent a halálozási arány.

Elkezdtek kifejleszteni egy programot a tudósok, amelynek a célja, hogy az emberek egy szérum segítségével vissza tudnak menni a múltba, legyen az az ókor, középkor vagy újkor. Itt megismerhetik addigi önmagukat és lehetséges, hogy párhuzamba hozható az addigi életük a mostanival. A rendszer véletlenül sorsol, hogy kik azok a szerencsések, akik részt vehetnek az időutazáson.

Kata is azok közé a kiválasztottakhoz tartozott, akik részt vehettek a programon.

Egy nyári vasárnapon megjelent egy robot a háza előtt aki a következő információkat osztotta meg vele.

– Üdvözlöm! A012567 számú robot vagyok a következő üzenetet kell továbbítanom, magának. Örömmel értesítem, hogy az Információs és Tudományos Központ által meghirdetett „Vissza a múltba” című program keretében kiválasztották önt a lehetséges múltjában való visszatekintésre.

– Nagyon köszönöm. Esetleg kaphatnék bővebb információt a programról?

– Természetesen. Injekció segítségével képzett orvosaink adják be a szérumot, amely vissza viszi önt a múltba. Nem tudjuk melyik korba fog kerülni, láthatja önmagát, a cselekvéseit, megismerheti közeli hozzátartozóit, az adott életét. Tapasztalt orvosaink, tudósaink figyelik az utazás során az állapotát. Baj esetén visszahozzák a jelenbe.

Remélem örömmel veszi a lehetőséget!

– Igen nagyon köszönöm!

Ezzel a robot elköszönt és kiment Kata házából. A lány izgatott volt és kicsit félt az időutazástól, de nagyon várta, hogy kipróbálhassa az időutazást.

Másnap egy orvosok és tudósok érkeztek Katáékhoz hogy elkezdhessék a programot, elmondhassák a folyamatot, megfigyeljék az életjeleit, probléma esetén leállíthassák a folyamatot.

A következő információkat közölték Katával:

– Amikor beadom szérumot-álmosságot fog érezni, majd pár perc múlva egy másik világban fog ébredni. Az utazás során előfordulhat a szédülés, gyakori fejfájás. Nemcsak testileg lesz jelen az utazáskor, hanem érzelmeket is fog érezni. Egy rövid utazással fogjuk kezdeni, hogy megnézzük teste, hogyan viseli. Az életkorát az adott világban nem tudom megmondani és azt sem, hogy hova fog kerülni. Valószínűleg párhuzamot vél majd felfedezni mostani élete és a múltbeli között.

Sok szerencsét, remélem élvezni fogja, bárhova is kerül.

Az orvos beadta a szérumot Katának és pár perc múlva, tényleg álmosságot érzett, lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, már nem saját lakását látta, hanem egy gyönyörű tisztáson állt. Virágok, gyümölcsöző fák vették körül, miközben ragyogóan sütött a nap. A lány egy gyönyörű, de egyszerű ruhában kosárral a kezében várt valakit.

– Amélia! – szólította meg a fiú
– Christopher- válaszolt rá a lány
– Remélem nem vársz régóta!
– Nem dehogy, örülök, hogy eljöttél, jó végre személyesen is megismerkedni!
– Igen szerintem is, úgy nézel ki mint ahogy a leveleidben írtad.
– Ezt vehetem bóknak?
– Igen a lehető legjobb értelemben mondom. És te mit gondolsz csalódtál bennem, mást vártál?
– Nem, kicsit meglepődtem féltem, hogy nem fogsz eljönni, meggondolod magad a találkozóval kapcsolatban. De legnagyobb félelmem az volt hogy másnak adod ki magad, mint aki vagy, de szerencsére nem ez történt!

– Elhoztam a heti könyvet, amit szeretném ha elolvasnál és megírtam hozzá az ajánlót! Te is hoztál nekem könyvet!
– Igen, természetesen! Mivel megbeszéltük, hogy klasszikust fogunk hozni egymásnak, én Jane Austen Büszkeség és Balítélet című művét hoztam el neked.
– De jó még nem olvastam, de nagyon sok jót hallottam erről a regényről a faluban. Köszönöm! Én neked Shakespeare Rómeó és Júliáját hoztam.
Ezzel vége szakadt az utazásnak Kata újra saját otthonában találta magát. A lány csalódott volt szeretett volna visszatérnie jobban megismerni a fiút, gyönyörködni a tájban.

Dr. Murré Anasztázia fogadta.
– Kedvesem hogy érzi magát, milyen volt az első útja?
– Jól, köszönöm, nagyon jó volt az első utazás.
– Ez nagyszerű, érez bármilyen problémád fejfájás, szédülés?
– Nem csak egy kicsit álmos vagyok, de ezenkívül minden rendben.
– Remek, elmesélné milyen élményt, tapasztalatokat szerzett?

– Igen. Egy gyönyörű tisztáson voltam, nagyon idilli helyszín volt biztonságot és nyugalmat éreztem. Először csak vártam ezen a csodálatos tájon, majd egy fiú érkezett. Megtudtam, hogy Christophernek hívják, engem Améliának hívott. Egy ideje levelezünk a fiúval, most találkoztunk először személyesen. Szerintem valamilyen könyvvel kapcsolatban kezdhettünk el írni egymásnak, mivel heti könyvet és könyvajánlót hoztunk egymásnak.

Nagyon jó érzés volt a fiúval lenni, beszélgetni, szomorú voltam, amikor véget ért. Érdekes, hogy szerkesztőként könyvekkel foglalkozom és imádok olvasni, ahogy a múltban is történt.

– Ennek nagyon örülök, remélem a következő alkalmakkor is hasonlóan jó érzéssel fogsz beszámolni. Most már megyek hagylak pihenni, ha bármi kérdésed, panaszod lenne itt hagyom a telefonszámomat bátran keress!
– Köszön szépen, viszlát!

Kata tudta, hogy vissza kell jutnia a fiúhoz és meg kell ismernie, ezért izgatottan, lelkesen várta a következő alkalmat. Remélte, hogy ugyanarra a helyszínre fog visszatérni.

Hovella Blog Hirdetései banner 1100 x 200
Kattints a csillagokra a novella értékeléséhez!
[0 értékelés alapján az átlag: 0]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük