Bús Anna: A szerelem erői

Bús Anna: A szerelem erői - Novella Blog

A szerelem erői

Nagypéntek van, húsvét első napja, korábban mindig élvezte a húsvéti időszakot, mert együtt tölthette vele. De mióta élete szerelme komában volt, nem tudta élvezni ezt az ünnepet. A rokonok látogatása, a gyerekek izgalma felidézte benne mindazt, amit együtt terveztek Kornéllal.

Emily hónapok óta egyedül, magányosan töltötte napjait. Íróként dolgozott, a történeteket imádta megírni, de most úgy érezte nincs ihlete. Így kezdődött, hogy elkezdte leírni a szerelmük történetét, ami olykor megnyugtatta, felzaklatta, de egyfajta terápiaként is használt. Rájött, hogy emlékét, úgy tarthatja életben, ha megemlékezik róla, és ezáltal segíthet önmagán és mások is belepillanthatnak életébe.
A Könyvhéten találkoztak először. Emily még kezdő író volt, amikor ugyanazt a könyvet pillantották meg, amiből egy darab maradt.
-A tiéd lehet. – ajánlotta a fiú
– Nem érezném tisztességesnek, esetleg mit szólnál hozzá ha közösen olvasnánk?
– Persze, de ezt hogy gondoltad?
– Mondjuk, hol én olvasom fel, hol te?
– Rendben nekem tetszik az ötlet.
A felolvasások egyre sűrűsödtek, míg végül elfogytak a lapok majd rájöttek, hogy folytatni akarják találkozásaikat. Így történt, hogy elmentek az első randevújukra, amit sok másik követett.

Kornél pszichológusként dolgozott, így könnyen kapcsolódott Emily könyves világához, hiszen az emberek problémáin segített, mint ahogy a könyvek is segítettek elveszni az embereknek az adott világban problémáik elől. Egymásnak ajánlottak könyveket, közösen is olvastak, kibeszélték az aktuális olvasmányt. Legnagyobb veszekedésük a könyvekről volt, nagyon ritkán voltak nézeteltéréseik. Összeköltöztek, majd lezajlott a lánykérés is. Nagyon boldogok voltak együtt, családjaik is támogatták őket.

Kornél egyik nap egyik páciensétől tartott hazafele, amikor autóbalesetet szenvedett. Emily amikor megtudta a borzasztó hírt rohant a kórházba. Nézte vőlegénye összetört testét, aki kómába került. Az orvosok nem sok jóval biztatták a lányt. Hetek teltek el, semmi javulás nem mutatkozott. Emily munkahelyén egyszer csak megjelent egy gyönyörű fehér nyuszi. Fogalma sem volt, hogy került az épületbe, de megnyugtatta a lányt. Másnap újból megjelent hívatlan vendége, de most az ölébe helyezkedett. Emily körbekérdezett munkahelyén, de a nyúlnak nem volt gazdája. Kiplakátozta, hátha valakinek hiányzik házi kedvence, de nem jelentkezett senki, így a kiadó kabalája lett.

Nem sokkal később erős szédülés, hányinger fogta el, majd elájult. Kollégái azonnal bevitték a kórházba. Kivizsgáltak és kiderült, hogy gyermeket vár. A délutánt szerelme szobájában töltötte, majd egy gyönyörű kék szempárba mélyeszthette tekintetét, amire hónapok óta a legjobban vágyott.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 0 Átlag: 0]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!