Az imádkozó Sátán

Egy rossz, semmihez sem hasonlítható érzéssel indult ez a nem mindennapi eset. Napokig tartó balsejtelem lengett körül, amitől már aludni is képtelen voltam. Aztán hirtelen megtörtént, amire sohasem számítottam.
A vasárnapi mise után, ahogy az utolsó ember is elhagyta a templomot, a sekrestyében öltöztem át, mikor hideg borzongás futott végig a hátamon, és olyan félelem kerített hatalmába, amelyet azelőtt még életemben nem éreztem. Tudtam, hogy valaki más is van a templomban, bár a csend szinte tapintható volt körülöttem. A baljós sejtelem beférkőzött minden porcikámba, összeszorítva az egész bensőmet, annyira, hogy levegőt is nehezen voltam képes venni. A kezeim, lábaim remegtek, gyomromat émelyítő keserűség lepte el, amitől öklendeznem kellett. Vettem pár mély lélegzetet, hogy csillapítsam testem szorongását. Miután ez sikerült, halk léptekkel indultam az ajtóhoz. Mivel továbbra sem hallottam semmit, kimerészkedtem, hátamat a falnak vetve igyekeztem bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy kinézzek. Egy ócska horrorfilm szereplőjének éreztem magam. Szó szerint vibrált körülöttem a gonoszság, bárhol szívesebben lettem volna abban a pillanatban, mint ott. Óvatosan kidugtam a fejem a fal mögül és egy sötét alakot pillantottam meg az oltár előtt térdelni, majd gyorsan vissza is fordultam a rejtekembe. Még sohasem láttam, mégis biztosan tudtam, hogy ő volt az, és be kell vallanom, mélységes szégyen vett erőt rajtam. Én, Isten szolgája, Isten házában úgy lopakodom, mint valami tolvaj. Elmondtam egy gyors imát, és kiléptem középre. Az ismeretlen felemelte a fejét, tekintete az enyémbe fúródott. A szeme szinte izzott, ahogy engem fürkészett. Hiába volt emberi alakja, a belőle áradó sötétséget nem volt képes elrejteni előlem.
– Gyere csak közelebb! – szólalt meg rekedt hangon.
– Bátorság, az Úr veled van – ismételtem egyre magamban, míg az első padhoz értem. Beültem, kezemet összekulcsoltam magam előtt, mire ő velem szemben helyezkedett el, alig karnyújtásnyira.
– Mit keresel itt, Sátán? – kérdeztem tőle.
– Szerinted? – mosolyodott el sejtelmesen.
– Fogalmam sincs róla – válaszoltam az igazságnak megfelelően.
– Imádkozom – mondta olyan egyszerűen, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mit ne mondjak, teljesen megdöbbentettek a szavai.
– Nem hittem volna, hogy tudsz imádkozni.
– Miért ne tudnék? – vonta fel a szemöldökét sértődötten.
– Végül is, te is az Ő gyermeke vagy – intettem a szememmel felfelé.
– Hízelgő rám nézve, hogy ezt mondod.
– Ami igaz, az igaz. Elárulod, mi az oka annak, hogy imára van szükséged?
– Az maradjon az én titkom – felelte kajánul vigyorogva.
– Ahogy akarod – hagytam annyiban a dolgot, jobbnak látva nem bosszantani őt. Azonban volt valami, amire még ennél is kíváncsibb voltam.
– Miért éppen idejöttél?
– Látod ez nagyon jó kérdés. Tulajdonképpen mehettem volna a világ bármely részébe, de valamiért ez az a hely– és itt elhúzta a száját – ahol az emberek a legkevesebbet vétkeznek. Tudni akartam az okát. És tudod, mit? Rájöttem, hogy te vagy az. Nagyon sokat imádkozol a híveidért és velük, ezért a szemébe akartam nézni annak az embernek, aki harcba mer szállni velem a lelkekért. – Néhány pillanatig fontolgattam, mit válaszoljak neki, hiszen óvatosnak kellett lennem.
– Tőled ez elismerésnek hangzik – mondtam végül.
– Azért csak vigyázz, nehogy elveszítsem a türelmem! Azonban – mutatott rám – kíváncsi vagyok meddig vagy képes elmenni azokért a lelkekért.
– Lehetek őszinte?
– Csakis ezt várom el az ellenfelemtől – bólintott.
– A legvégsőkig.
– Hát, ezek elég nagy szavak – vakarta meg a mellét – nem lesz könnyű dolgod – tette hozzá.
– Meglehet, de tudom, hogy meg fogja érni.
– Majd kiderül. – Felállt, leporolta a ruháját és vissza sem nézve lassú léptekkel elhagyta az épületet. Óriási megkönnyebbülés volt magamra maradni. Az elmúlt percek bebizonyították számomra, hogy sosem tudhatom, mikor, ki lép be azon az ajtón. Ami azonban ennél is fontosabb, megerősítést kaptam arról, hogy jól végzem a munkám.
Imára kulcsoltam a kezem, hálát adtam az Úrnak, hogy túléltem ezt a találkozást, és fohászkodni kezdtem, hogy legyen elég erőm a lehető legtöbb lélek megmentéséhez, bármi legyen is az ára.