Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Az a klassz Toll
A gazdája csak így nevezte őt: „Toll”. Ez hízelgő volt rá nézve, ugyanis mindketten eléggé otthon voltak német nyelvterületen, ahol „toll” azt jelenti nagyszerű. Toll sosem értette, hogy mivel érdemelte ki ezt a nagy megtiszteltetést.
Igaz, annak idején sokat dolgozott vele Asztalfőnök. Ő pedig, csak adta magát erőlködés nélkül: szépen fogott és sosem hagyott tintapacákat. Mindemellett a pont megfelelő vastagsága és könnyedsége biztosította, hogy gördülékenyen lehessen írni vele. Voltak a tolltartóban sokkal nagyobb nevek őnála, mint például az örökéletű Paxok és Parkerek. Ők az amúgy is végtelen életüket ráadásnak, több kompatibilis betéttel biztosították, amellyel aztán elműködhettek akár egy újabb évtizedig.
Sokan voltak már a tolltartóban, és számuk az évek alatt egyre csak nőtt.
De nem volt ez mindig így. A főnök régen egy keskeny, szögletes fatolltartóval járt, amelyet még általános iskolában kapott. Az utóbbi időben már az elegáns fekete bőrt részesítette előnyben. Felvitte a teremtő a dolgát az évek alatt. Toll az ütött-kopott fatolltartóban is ott volt, így tanúja lehetett minden változásnak
Először csak ő, meg Négyszínű jártak Asztalfőnökkel. Aztán az évek során csatlakoztak a többiek, mindenféle golyóstollak. Érkeztek kék színűek, kétszínűek, csak pirosak és csak zöldek, bár ez utóbbiak, nem dolgozhattak hivatalos dokumentumok kitöltésénél, és az aláírásra sem szólt a képesítésük.
Aztán jöttek a különféle ceruzák is. Közülük csak a posta-írónok bírták a gyűrődést. A többi színes ceruza igazi művész voltak, finom, kreatív, sokféle, de éppen emiatt nagyon törékeny. Sokszor mindkét végüket kellett faragni, hogy hatékonyan működni tudjanak. Ezért természetesen hamar ledarálódtak a mindennapi élet nehézségeiben. Voltak egy ideig radíros ceruzák is a tolltartóban, amelyeknek képesítése a hibák eltüntetésről szólt, de mivel ezt elég rosszul csinálták, Asztalfőnök hamar túladott rajtuk.
Teltek az évek és Asztalfőnök egyre jobb lett a munkájában. Ajándékokat is kapott. Jött Sztriptíz-nő, aki minden fejre állításnál vetkőzött. Mindenki szerint ízléstelenül viselkedett, de a főnök valamiért kedvelte. Aztán érkezett egy csodásan díszített töltőtoll, amelyhez külön tolltartó is járt, és Asztalfőnök nevét gravírozták a tetejére.
De az idő újabb változásokat hozott, és elérte a céget a modernizáció. Nem kellett többé tollal kitölteni a dokumentumokat. A tolltartó lakói tulajdonképpen feleslegesé váltak. A végén már papírt sem használtak a munkahelyen, pedig Toll számára az volt az igazán ismerős terep. A szerződések aláírásához bevezették az elektronikus tollakat, ezeket az utántölthetetlen, minden belsőt és karaktert nélkülöző zombikat.
Asztalfőnök is érezte a változás szelét, ezért selejtezni kezdett a tolltartókban. Tollal is leírt néhány kört, és észrevette, hogy már hiányosan fog. Alig volt benne a tinta. Hát vége? Csak ennyi volt az egész Toll-lét? A főnök megrázta párszor, hátha sikerül életet lehelni belé, de hiába, teljesen kimerült. Asztalfőnök a homlokát ráncolta. Bár kezében volt Toll teste, de mégsem dobta Papírkosárba, ahol már sok-sok elfogyott színes ceruza és átlátszó egyszerhasználatos végezte életét.
Megpróbálta belészuszakolni a büszke Parkerek betétjét, hogy életre keltse Tollat, de a fejénél sehogy nem lehetett betölteni őket.
Toll csaknem feladta már, megbékélt a véggel, de aztán eszébe jutott Kiscerka. Ő is már a végét járta, mert addig faragta Asztalfőnök, hogy a világ legjobb grafit ceruzájából éppen csak annyi maradt, hogy három ujja közé fogva esetleg lefirkanthasson vele egy számot. HB2 élete ott ért véget, de világra jött Kiscerka.
Toll nem akart Papírkosár mélyére kerülni, és ott várni az idők végezetéig az újrahasznosítást. Főnök is így gondolta szerencsére, nem hiába voltak Toll műanyag ruháján azok a szép piros szívek, amelyek minden munkanapon emlékeztették valakire.
Hamar kiötlötte az operáció menetét. A műhelyben lefűrészelte Toll lába szára végét. Addig keresgélt, míg talált egy tintával teli betétet, – valakiét, akinek éppen nem volt teste, mert egyszer átmentek rajta a gurulós szék kerekei, – amit Toll teste végre befogadott. Aztán Toll talpát visszaragasztotta pillanatragasztóval. Tudta, hogy nem lehet majd újraéleszteni soha többé.
A főnök bőr tolltartója helyett, az asztalán álló íróeszköz pohárba tette Tollat, oda ahová Kiscerka is került annak idején. Négyszínű és Sztriptíz-nő is ott voltak, Tintatoll pedig, mellettük díszelgett méltóságteljesen.
Asztalfőnök kiszolgált katonái voltak mind, és ha rájuk nézett, valami melegség járta át a szívét.
