author-avatar

A novella szerzője: Mary T. Mos

Az Édesanyámtól örököltem a könyvek szeretetét. Így a szavak, akár olvasom, akár magam szövöm őket mondatokká, történetekké, mindig elvarázsolnak. Kezdő vagyok ezen a területen. Írásaim során a megérzéseimre alapozok. A célom az érzelmek átadása, mert hiszem, hogy elsősorban ezek határoznak meg bennünket, embereket. Szépséget, és értéket szeretnék nyújtani azok számára, akik megtisztelnek a figyelmükkel, és az írásaimmal bármilyen formában megérinthetem őket.

A valódi csoda - Novella Blog
Romantikus
Szerző: author-avatar

A valódi csoda
5 (9)

Ma éjjel a szokásosnál is nehezebben jött az álom a szemére. Az ágyából figyelte, amint a szellő, különleges táncot lejt a vén platán lombjai között. A szél a szemnek láthatatlan, de attól még, csak teszi a dolgát. Lehet úgy, hogy olykor megfeszülve elválaszt egymástól, máskor meg észrevétlen összeköt. Ilyen képessége is van.

A rózsaszín inggallér - Novella Blog
Romantikus
Szerző: author-avatar

A rózsaszín inggallér
4.5 (17)

– Nos, újra találkozunk oly sok év után – lépett a nő elé tétován, majd mélyen a szemébe nézett. Tisztes maradt közöttük a távolság. Mia hirtelen felállt, és viszonozta a pillantást. Rabul ejtették azok a lángoló szemek! A szíve a torkában kalapált, a tenyere izzadni kezdett, így hát sebesen a háta mögé rejtette finom kezeit.