Amikor a halál választ

Sötétség vette körbe Kovács urat, ahogy körbenézett maga körül. Hosszú, egyenes út vezetett a távolba, az útmenti fák vészjóslóan susogtak. Vajon hol lehetek? – tűnődött magában, és hirtelen meglátta a földön fekvő motorost. Nem lélegzett, bukósisakja alól vér szivárgott. Közelebb ment hozzá, hogy megnézze. Egy fiatal ismeretlen srác volt az.
– Hála istennek, hogy nem én vagyok! – sóhajtott megkönnyebülten. Még a halál gondolata is iszonyattal töltötte el. Terepjárójához visszament és megnézte, hogy nem hagyott semmi külsérelmi nyomot az ütközés. Ahogy beült, valami hirtelen hátrarántotta. Visszanézett és elsápadt, egy fekete csuklyás férfi kaszával a kezében állt a háta mögött.
– Ne szórakozzon már itt, uram! – remegett a hangja.
De az ismeretlen nem engedte el.
– Ki maga? Nézze, gazdag vagyok,befolyásos ember, kérjen bármit megadom – fogta könyörgőre.
– Hogy ki vagyok? – nevetett fel az idegen. – Hát nem ismersz meg?! Én vagyok a Halál.
– Tudja mit? Én vagyok a város második embere, magát is gazdaggá teszem, ha elenged.
– Látom nem érted, én tényleg a Halál vagyok. Látod ott azt a motorost, akit elütöttél? – mutatott a földön fekvő emberre.
Kovács úr bólintott.
– Sajnálom, majd a családjának fizetek kárpótlást – mondta.
– Mutatok valamit – szólt a Halál és odament a motoroshoz, aki úgy tűnt, hogy kezd magához térni.
– Ez lehetetlen – sápadt el Kovács úr. – Hiszen meghalt.
– Valóban, ő csak addig ilyen amíg akarom. Neki nem volt már választása, de neked még lehet.
– Tényleg? – reménykedett Kovács úr – És mi lenne az? Bármit megteszek, nem érdekel semmi feltétel, ha életben maradhatok.
– Csak annyiban kell döntened, hogy meghalsz-e helyette?
– Nem, nem is ismerem. De tényleg csak ennyi lenne?
– Persze.
A Halál sarkon fordult és egy szempillantás alatt eltűnt.
Kovács úr megkönnyebülten szállt be terepjárójába és hajtott haza. Felesége és lánya már az asztalnál vacsoráztak mire hazaért. A hírekben mutatták a szerencsétlen motoros halálát, de szó sem volt cserbenhagyásos gázolásról.
– Mennek, mint az őrült, utána meg csodálkoznak, ha egy kanyarban nekicsapódnak egy útszéli fának – állapította meg Kovácsné jelentőségteljesen. A férje hümmögött valamit az orra alatt, majd tovább evett.
Másnap Kovács úr békésen reggelizett, amikor megcsörrent a telefonja, sürgősen el kellett mennie a szomszéd városba, mert fontos találkozó jött közbe. Felkapta a kocsikulcsát, a táskáját, és már indult is. Nem vette észre, hogy az üzleti papírjai otthon maradtak. Már fél órája elment otthonról, amikor a felesége a dolgozószobájában észrevette, hogy ittmaradtak az iratok.
– Drágám! – szólt Kovácsné a lányának – Apád tudod milyen szétszórt, itthon felejtette a papírjait. Megtennéd édesem, hogy utána vinnéd? Te úgyis jobban vezetsz, mint ő, hamar utoléred.
A lánya beült a kocsiba és az apja után hajtott.
Kovács úr már félúton járt amikor vezetés közben átgondolta, hogy mivel tudná meggyőzni üzletfelét, hogy elfogadja a projektjét, mikor eszébe jutott, hogy a terveket a dolgozószobájában felejtette. Gyorsan a mobilja után nyúlt, de az kicsúszott a kezéből, beesett az ülés alá. Csak egy pillanatra nem figyelt oda, de ez elég volt ahhoz, hogy átmenjen a másik sávba, ahol egy kamion jött vele szembe, annyi ideje maradt, hogy visszarántotta a kormányt, de a terepjárója kipördült és nekicsapódott a mögötte hajtó személyautóba. A vezető felől ütközött neki a terepjáró lökhárítója az autónak. Kovács úr kipattant a terepjárójából és elsápadt, amikor meglátta a lánya kocsijának rendszámát. Hirtelen ismerős alak bukkant fel a semmiből, a Halál volt az.
– Milyen hamar találkozunk! – incselkedett vele a Halál.
– Kérlek ő a lányom, inkább engem vigyél el helyette – könyörgött Kovács úr.
– Nem tehetem – csóválta a fejét a Halál.
– De miért nem? Tegnap azt mondtad, hogy a motoros akkor fog élni, ha én halok meg helyette. Természetesen őérte nem akartam meghalni, de a lányomért igen – sírta el magát.
– Valóban ezt mondtam, de te nem hallgattál tegnap végig, azt mondtad, hogy nem érdekelnek a feltételek, csak hagyjalak életben.
– Miért, milyen feltételek lettek volna? Bármit megteszek.
– Sajnálom, de nem tudsz már utólag megfelelni. A feltételem az lett volna, ha legközelebb találkozunk akkor én választok. És már választottam is – lépett oda a lányhoz.