Álomautó
Álomautó
– Álmomban… – ziháltam remegve – álmomban látta…
– Mit láttál, drágám?
Lucas, két kezébe fogja arcom, hátrasimítja az izzadtságtól csapzott hajam, és könnyeimet törölgeti.
– Meséld el mi történt? – biztat kellemes, dallamos hangján.
Belenézek az aggodalomtól csillogó, éjfekete szemekbe, a máskor ragyogó tekintet, most válaszra várva, kíváncsian néz rám. Fejemet vállára hajtom, újra felvillantak az álomképek. A bal oldali utcából egy teherautó száguld át a piroson, és belénk csattan. Álmomban távolról látom mindezt, de a fájdalmat érzem, és saját sikításomra ébredek.
– Rosszat álmodtam, nem nagy ügy – mondom, miközben távolabb húzódom tőle – ki kell mennem – mondom úgy, hogy nem nézek rá.
– Jövök veled! – ugrik fel.
– Köszönöm, boldogulok.
Rám néz, megcsóválja a fejét, én meg a lehető leggyorsabban menekülök a fürdőszobába. Becsukom az ajtót, nekidőlök. Próbálok egyenletesen lélegezni. Új képek villannak be. Valami szobában vagyok, fehérben, egy ágyon ülök, és hintáztatom magam előre-hátra. Halkan motyogom „Lucas gyere már, várok rád!” Megrázom a fejem, csak álom. Kezemmel picit végigszántom kócos, csapzott hajam, megmosom az arcom, és hatalmas sóhaj kíséretében kimegyek. Lucas a konyhapultnál áll, kezében két bögre.
– Csináltam teát. Neked tettem bele egy pici rumot, egész picit.
– Köszönöm, egy angyal vagy!
Elveszem a napsárga bögrét. „Egyszer lehetsz enyém, de örökre!”- áll rajta. Egy vásárban vette, még a kapcsolatunk elején. Belekortyolok a fűszeres, meleg italba.
– Ez nagyon jól jön most, köszönöm.
Az órámra nézek, néhány perc és vége a napnak. Sosem számoltam a munkahelyi perceket, de ma különleges nap van. Lucas azt ígérte, lemegyünk a tengerpartra. Nemrég vett valami sportautót, mára lett kész. Amit szükséges volt, azt kicseréltetett és új festést kapott. Annyira várom. Végigszáguldani az országúton, egy kabrióban, amit álmaim pasija vezet, miközben, kedvenc zenénk szól, szerintem élmény lesz. A hűtőtáskába bekészítettem egy alkoholmentes pezsgőt, két poharat és néhány epret. Ünnepelünk, ma vagyunk egy évesek. Elpakolom az asztalomat, rendet hagyok, mint mindig. Amint átbukik az óramutató az ötösön, megcsörren a telefonom.
– Szia, drágám!
– Szia, indulok!
– A tizenhármas szinten vagyok.
Sietve, szinte repülve lépek ki a liftből, és egyből Lucas karjaiban találom magam. Forró csókkal köszönt.
– Még számtalan boldog évfordulót, szerelmem!
Az autóban ülve megbeszéljük a napot, Elvis hangja dübörög a hangszóróból. Szétnézek, merre járunk. Rémisztően ismerős épületek. Remegés fog el, de nem tudom az okát. Egy kereszteződéshez közeledünk, zöldet kapunk. Lucas egy viccet mesél, amit ma hallott. Torkom-szakadtából üvöltök.
– Balról az autó!
Lucas rám néz döbbenten, ő már nem látja a piroson áthajtó teherautót… Érzem, amint az öv megrándít, bent szorul a levegő. Sötétség borít be mindent.
Két év múlva
Egy orvos és egy idősebb házaspár áll az ablakfal előtt. A szobában egy fiatal nő ül az ágyon. Előre-hátra hintázik, motyog magában valamit.
– Sajnálom, ha eddig nem zökkent vissza a valóságba nem is fog. Őszintén sajnálom!
Válaszok