A múlt hangjai
A múlt hangjai
Metthew egy üvegsörrel a kezében ült a pultnál kedvenc bárjában és elmélyülten bámulta a meccset a tévében. Egy csapat lány lépett be hangosan nevetgélve. Egyikük a pulthoz lépett, a többiek elfoglaltak egy box-ot hátul.
— Metthew?
A férfinek megállt a sörösüveg a kezében, amit éppen ekkor készült szájához emelni. A hang ismerős érzést keltett benne, olyan sok évig próbálta elfelejteni, kiűzni álmaiból. Felnézett a nőre. Már idősebb volt, mint mikor utoljára látta, de ugyanolyan gyönyörű. Világosbarna haja lágy hullámokban omlott vállára. Szeme csodálatosan kék. Párat pislogott gyorsan, biztosan jól lát-e, de valóban ott állt előtte a nő, akivel a suliban együtt jártak. Mindent elsöprő szerelemnek indult, sajnos a vége máshogy alakult.
— Sue?
— Nahát, micsoda meglepetés. Hogy vagy? – Sue arcán széles mosoly jelent meg.
— Megvagyok, köszi.
— És veled mi újság?
— Velem is minden oké. Atyaég, még mindig alig hiszem el. Mióta is nem találkoztunk?
— A baleset óta – válaszolta és jó nagyot húzott az üvegből.
Sue arca megdermedt, szeméből eltűnt a csillogás, egy nagyon rövid, halk választ tudott kipréselni magából.
— Valóban.
Kínos csend telepedett kettejük közé, amit Sue egyik igen hangos és már cseppet sem szomjas barátnője tört meg.
— Hé, Sue! Te meg mit szórakozol itt? Hogy ünnepeljünk menyasszony nélkül?
— Férjhez mész? – ült ki a teljes döbbenet a Metthew arcára.
Sue válaszolni akart, ám túlpörgött barátnője gyorsabb volt nála.
— Bizony, mához egy hétre bekötik a fejét, úgyhogy el a kezekkel a csajszitól, már foglalt.
— Gratulálok! – nézett rá Metthew. Sue mondani akart valamit, ám a barátnője megfogta vállát és hátravezette. Rengeteget tudott beszélni, főleg, ha megfelelő mennyiségű alkohol került a szervezetébe. Viszont tényleg ő szervezte a világ legjobb bulijait. Mellette az ember egy percig sem unatkozhatott.
— Te, ki volt ez a tag?
— Senki, régen egy gimibe jártunk. – válaszolta röviden.
Barátnőjének ennyi információ elég is volt. Leültek a többiekhez. A pincér meghozta az italokat, amit a többiek rendeltek, míg ő távol volt. Az este jól telt, köszönhető a rengeteg italnak és a jó zenéknek. Sue félszemmel a pultnál ülő férfit figyelte. Mikor az fizetett és távozott, legbelül mélyen szomorúság fogta el. Szeretett volna beszélni vele, szerette volna tudni, hogyan alakult az élete. Hirtelen mindent tudni akart.
Az este végén fogtak egy taxit és mindenki hazament.
Sue miután letusolt, bebújt az ágyába, de sehogy sem tudott aludni. Gondolatai a tizenöt évvel ezelőtti baleset körül forogtak, mikor utoljára látta őt. Egy buliból tartottak hazafelé, sokat ittak, ő vezetett, túl fáradt volt, elnézett egy kanyart. Fának csapódtak. Hónapokra kórházba került, több napig kómában volt. A többiek könnyebb sérülésekkel megúszták. Mire kijött a kórházból, eltűnt. Az apja azt mondta, hogy másik városba költöztek. Mindenképpen beszélni szeretett volna vele.
Másnap este visszament a bárba. Leült az egyik asztalhoz és várt. Halk zene szólt a zenegépből, a régi izzók fényében porszemcsék táncoltak. Most jóval kevesebben voltak, mint tegnap. Reménykedett benne, hogy Metthew ma is eljön. Annyi kérdése lenne hozzá. Például, miért nem jött be egyszer sem a kórházba, miért tűnt el mindenféle magyarázat nélkül. A torkában feltörő keserűséget az előtte heverő ásványvízzel próbálta elnyomni. Sokáig ült várakozva, végül megunta. Indulni készült, mikor Metthew lépett be az ajtón, egyenesen a pulthoz ment. Leült a bárszékre, kért magának egy sört. Sokkal jobban nézett ki, mint amire emlékezett. A kor jól állt neki. Figyelte onnan, ahol ült. Mimikáját, testbeszédét. Semmit nem változott. Metthew levette baseball sapkáját, kezével párszor végigfésült szőke haján. Szemeinél apró szarkalábak, szája szegletében kis gödröcskék jelentek meg, ahogy elnevette magát, miközben a csapossal beszélgetett.
Szíve a torkában zakatolt, mikor elindult a férfi irányába. Még a fülében is tisztán hallotta ütemes kattogását.
— Szia! – köszönt halkan.
— Nocsak, ismét ünnepeltek? – Metthew elnézett Sue válla felett, a nő barátait kereste.
— Nem, ma egyedül vagyok itt. Tegnap sajnos nem tudtunk beszélni, reménykedtem, hogy esetleg ma is benézel. Lenne kedved esetleg odaülni mellém?
— Persze, miért ne.
Hosszasan beszélgettek, iskolaévekről, barátokról, hobbiról. De azt, ami miatt Sue felkereste, gondosan kerülték mindketten.
— Hé, Mett, záróra van! – kiáltott oda nekik a pultos. Ekkor vették csak észre, hogy rajtuk kívül már senki nincs itt.
— Figyelj, mi lenne, ha esetleg nálam folytatnánk a beszélgetést. Itt lakom egy saroknyira – elővett egy tízdollárost, kitette az asztalra, majd a homlokára csapott – jaj, bocs, hülye vagyok. Elfelejtettem, hogy te… férjhez mész.
— Nem, semmi, gond. Benne vagyok. Miért ne beszélgethetnénk?
Pár perc múlva, már Metthew lakásának ajtajában álltak.
— Nem nagy szám. Most sajna csak erre futja. – magyarázkodott, miközben kulcsával kinyitotta a zárat.
Beengedte Sue-t, aki kissé zavarban volt a helyzettől.
— Kérsz valamit inni?
— Csak egy pohár vizet, köszi.
Sue körbenézett a gyéren megvilágított otthonon. Egyszerű lakás volt, egy szobával, konyhával és egy kis fürdővel.
Metthew átadta Sue-nak a vizet.
— Foglalj helyet! – mutatott a férfi a kanapéra. – Nos, hol tartottunk?
— Azt hiszem, a gimiről beszéltünk.
— Igen, szép idők voltak.
— Igen – kissé vonakodott, de végül mégis rákérdezett – miért nem látogattál meg a kórházban egyszer sem?
Metthew egy pillanatra lehunyta a szemét, majd maga elé bámult.
— Én, megpróbáltam. De apád nem engedett a közeledbe.
— Miről beszélsz?
— Úgy tudta, én vezettem akkor éjjel.
— Hogyan? – ugrott fel Sue a helyéről. Idegesen járkált fel-alá. Erre a válaszra nem számított. Teljesen letaglózta a hír. Értetlenül fordult Metthew felé.
— Miért tetted ezt?
— Nem egyértelmű? – odalépett Sue elé. – Tudtam, hogy apád milyen, tudtam, hogy megölne, ha ez kiderülne, ezért mindenkinek azt mondtam, hogy én voltam. Nem hagyhattam, hogy tönkremenj ebbe – megfogta Sue kezét – túlságosan szerettelek ahhoz.
— Mindenféle magyarázat nélkül hagytál ott. Eltűntél.
— Tudom, és nem is hiszed, mennyire sajnálom, de apád azt mondta, többé nem mehetek a közeledbe és ha nem tűnök el, elintézi, hogy sehova ne vegyenek fel. Jobbnak láttam, ha felszívódok. Bár ne tettem volna, bár ne hallgattam volna rá.
Sue nem tudta mi vezérli. Tisztában volt vele, hogy amit tesz, nem helyes, mégis megcsókolta a férfit. Mintha visszament volna az időben és újra ugyanazok a huszonéves fiatalok lennének, mint akkor.
Metthew szorosan karjába zárta őt. Jóleső, ismerős érzés volt. Szenvedélyesen csókolták egymást, mintha csak tegnap lett volna, hogy elváltak. Metthew megszabadította Sue-t pólójától, melltartóját egy mozdulattal kioldotta. Ő pedig nem tiltakozott. A ruhadarabok sorra kerültek le, azon kapták magukat, hogy az ágyban fekszenek. Metthew ajkaival Sue selymes, gyümölcsös illatú bőrét ízlelte. Nem sietett el semmit, Sue minden rezdülésére, sóhajára figyelt. Mikor a melléhez ért, hallotta, hogy a nő légzése fokozódik. Ahogy egyre lejjebb siklott, a sóhajok is intenzívebbé váltak. Sue úgy érezte, szíve kirobban helyéről, olyan heves ütemben dobbant. A forróság futótűzként öntötte el egész testét. Metthew, mintha a gondolataiba látott volna, pontosan tudta, hol és hogyan kényeztesse. Belemarkolt a férfi hajába, hangos, kéjes nyögés hagyta el a száját, ahogy a kielégülés hulláma végighaladt testén. Metthew széles mosollyal az arcán helyezkedett ismét fölé. Nyaka és válla között kezdte csókolni, átfordultak, Sue került felülre, felült, csípőjével lassú ringatózásba kezdett, amit Metthew is követett. Testük véget nem érő táncba kezdett, pulzáló, vibráló, erőteljes mozgásuk, akkor maradt abba, mikor a férfi testén az izmok megfeszültek, arca vonásai megkeményedtek, szemeit szorosan összezárta, ajkai közül a levegőt gyors sebességgel préselte ki. Egy pillanattal később ismét ellazult, nyugalom szállta meg. Sue ott pihegett a karjai között. Az egész olyan volt, mint egy gyönyörű álom.
Mire reggel felébredt, Sue már nem volt sehol. A csalódás tüskéi a húsába vájtak, a gyönyörű álom elillant és vele a remény is. A szomorúság vad, mindent átható, maró íze a torkában elviselhetetlenül kínozta, mikor rátört a felismerés, újra elvesztette.
Egy hét telt el azóta, hogy együtt töltötték az éjszakát. Metthew a meccset bámulta unottan a tévében. Sue járt a fejében. Az esküvője napja volt. Látta, amint egy idegen férfi az oltárhoz vezeti. Örök hűséget fogadnak egymásnak, majd megízlelheti édes ajkait, ami után ő is sóvárgott. Soha, egyetlen percre sem tudta őt elfelejteni, mindenkiben őt kereste.
Kopogtak. Nem törődött vele, senkire sem volt kíváncsi. A kopogás nem maradt abba, sőt egyre türelmetlenebb lett. Idegesen kászálódott fel.
— Jól van, megyek már!
Kinyitotta az ajtót. Sue állt előtte. Alig jutott szóhoz.
— Mit csinálsz itt? Nem az esküvődön kéne lenned?
Sue lágyan ráemelte a tekintetét.
— Lemondtam az esküvőt, nem tudtam megtenni, azok után, ami köztünk történt. Miután újra rád találtam, nem tudnálak még egyszer elveszíteni.
