Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
A lélek tükre
A reggel fényei a város fölé boruló ködöt áttörték, s a hajnal frissessége mindenütt érezhető volt. Mary a hajnali séták híve volt. Ma reggel azonban valami más vonzotta.
Egy kis ösvény, amit eddig sosem vett észre, csalogatóan kanyarodott a park irányába. Mary egy magányos nő volt, nem nagyon voltak emberi kapcsolatai. Az üresség egyre csak nőtt, és nem tudta, honnan származik.
Volt egy macskája, Milla. Ő volt az egyetlenje. Ahogy a nő sétált, a természet nyugalma és szépsége arra emlékeztette, hogy a mindennapi élet zajában sokszor elfelejtette önmagát. Az évek során, ahogy a munka és a kötelezettségek átvették az irányítást, a lelke mélyén egy üresség kezdett el teret nyerni.
Ahogy haladt az ösvényen Millával, egy padhoz értek, ami egy patak partján állt. Leültek, és figyelték a víz felületén táncoló vízipókokat. Az elméje tele volt kérdésekkel: Miért érzi magát elveszettnek? Mi az, ami hiányzik az életéből? A válaszokat a körülötte zajló világban kereste, de úgy tűnt, hogy egyedül a csend tudhatja az igazságot. Mikor átnézett a patak túlodalára, látott egy kis virágot, ami épp a szirmait bontogatta, s mellette egy kicsi, aranyozott tükröt. Ahogy ezt a két dolgot megcsodálta, nagyon megszeppent, ugyanis szívét elöntötte egy furcsa,de megnyugtató érzés. Belenézett a tükörbe. A tükör nemcsak a külsejét, hanem a lelkét is tükrözte. Mary ekkor átgondolta, hogy nemcsak a hivatása vagy a környezete határozza meg, ki ő, hanem az is, ahogyan a világra tekint. Kellett neki pár nap, hogy ezt a furcsa érzést feldolgozza és, hogy megtanulja, hogy az élet szépségeit észre kell venni. Elhatározta, hogy minden nap szentel egy kis időt magának, hogy felfedezze azokat a dolgokat, amik örömet okoznak neki. Festeni kezdett, verseket írt, és a természetben barangolt, mintha csak visszatalált volna a gyermeki énjéhez. A változás egyre szembetűnőbbé vált. Mary arca világosabb lett, és a mosolya is visszatért. Aznap este leült egy üres papír elé, és elkezdte írni azokat a dolgokat, amiket mindig is szeretett volna csinálni: festeni, utazni, emberekkel találkozni. Minden egyes szó, amit leírt, egy újabb lépés volt az önmagába való visszatérés felé. Képzőművészeti kiállításokat látogatott, és barátaival újra kapcsolatba lépett. Minden új élmény egy újabb darabot adott hozzá a lelki kirakósához. Egy napon, amikor a parkban ült a kistükör előtt, egy fiatal fiú sétált el mellette. Megállt, és megkérdezte: „Miért nézel a tükörbe, ha tudod, hogy a valódi szépség belül van?” Mary meglepődött, de a fiú szavai mélyen megérintették. Az élet szépsége nem a külsőségekről szólt, hanem arról, amit az ember a szívében hordoz. Ezután Mary elhatározta, hogy nemcsak önmagát keresi, hanem másokat is inspirálni akar. Elkezdett mentálisan sérült emberekkel alkotni. Minden egyes ecsetvonás nemcsak őt, hanem másokat is segített felfedezni önmagukat.
Ahogy telt az idő, Mary megértette, hogy az út a tükörben mindig is ott volt, csak ő nem merte meglátni. Az igazi felfedezés nemcsak az önmagunkkal való szembenézésről szól, hanem arról is, hogy másokat is inspiráljunk, és együtt építsünk egy szebb világot. Az élet még a legváratlanabb időben is képes volt virágozni. Ekkor ráébredt: nemcsak a külvilágban, hanem önmagában is kell keresnie a szépséget és örömöt. A tükör és a virág szimbólum, ami a lelki utazást jelezte Marynek. Az élet szépségei ott vannak, ahova mi gondoljuk őket. Ha nem gondolunk szépekre, szomorúak leszünk, ha viszont szép dolgokra gondolunk, akkor vidámak maradunk. Mary megtanulta, hogy a lelki békéhez vezető út néha kanyargós, de minden lépés megér egy felfedezést. Már tudta, hogy a valódi keresés mindig belül kezdődik és a legkisebb változás is hatalmas átalakulást hozhat.
Kiara, megérintett az írásod, köszönöm, hogy olvashattam!