A látszat

A látszat - Novella Blog

A látszat

A kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, ami előző este fél 10 és negyed 11-kor következhetett be. Kemecsei urat a felesége találta meg reggel dolgozószobájában. Férje mellett egy jócskán elfogyasztott whisky-s üveg állt, illetve egy levél altató, melyből szintén hiányzott. Azonnal értesítette a mentőket, akik a körülményekre való tekintettel hivatalból intézkedtek.
A nyomozó első benyomásra úgy vélte, hogy egy végzetes baleset vagy öngyilkosság történhetett. Kemecsei úr jómódú ember hírében állt, vagyonát főként építési vállalkozásából szerezte.
– Részvétem asszonyom! – kezdte a formaságokkal a nyomozó. – Elmondaná nekem, hogy Ön szerint lehetett oka a férjének az öngyilkosságra?
– Köszönöm – szipogta Kemecseiné. – Nem tudok róla, köztünk minden rendben volt, most akartunk egy új vállalkozást indítani. Tudja az előző házasságából volt egy fia, vele is most kezdett rendeződni a viszonya. Semmi ok nem jut az eszembe, hogy miért akart volna öngyilkos lenni..- csuklott el a hangja.
– Azt hiszem végeztünk – szólt a helyszínelő kollégáknak a nyomozó.
Egy hét múlva váratlan telefonhívást kapott az özvegy.
– Üdvözlöm hölgyem! Fekete nyomozó vagyok, be tudna fáradni a kapitányságra? A férje halála körül új dolgok merültek fel.
Fél óra múlva Kemecseiné már a nyomozó előtt ült.
– A boncolás kimutatta,– vágott a közepébe – hogy a férje nem véletlen baleset és nem is öngyilkosság áldozata lett.
– Úgy érti, hogy meggyilkolták? – sápadt el az özvegy.
– Minden bizonnyal, mégpedig nem altató túladagolás, hanem légzési leállás, tehát fulladás okozta. Így szeretném megkérdezni, hogy aznap este ki járt önöknél?
-Tudja akkor este egy kis összejövetelt rendeztünk az új projektet ünnepeltük, ott volt Péter, a férjem üzlettársa a feleségével Zsuzsával, az ügyvédünk, dr. Fenyvesi Márk, a férjem fia Zoltán, a barátnőjével és a férjem bátyja Konrád.
– Megadná a teljes nevüket és elérhetőségeiket?
– Úgy gondolja, hogy közülük tette valaki?
– Ezt szeretném kideríteni.
A nyomozó elsőként Pétert hallgatta ki, aki elmondta, hogy az este jó hangulatban telt.
– Bementem hozzá a dolgozószobájába, ez kb. fél tíz körül lehetett, még kedélyesen beszélgettünk. Tudja nekem is megártott egy kicsit az alkohol, úgyhogy Zsuzsával nem sokkal később hazamentünk.
– Beszélhetnék a feleségével is?
– Nem tudok újat mondani, csak annyit, hogy én nem kedveltem, elég arrogáns volt.
– De Zsuzsa! – szólt rá a férje.
– Ez az igazság, te is tudod! – vágott vissza az asszony. – Abban az emberben nem volt semmi jóindulat! Már rég neked kellene irányítanod a céget, de ő csak kihasznált téged!
Fekete nyomozó ezután Kemecsei Zoltánt, az elhunyt fiát kereste fel.
– El tudná nekem mondani, hogy mi történt aznap este az összejövetelen?
– Tudja, egész kellemesen telt, amíg apám a nagybátyámmal össze nem kapott. Kölcsön akart kérni az apámtól, de ő nem adott neki.
– Mire kellett volna neki a pénz?
– Ha jól tudom a közös birtokuk miatt volt szüksége a pénzre. Valami új beruházást akart Konrád bácsi, de apám nem egyezett bele. Kiabáltak egymással, utána dühösen elviharzott a nagybátyám. Apám ezután bement a dolgozószobájába, röviddel ezután mi is távoztunk.
Dr. Fenyvesi ügyvéd a nyomozó kérdésére elmondta, hogy Kemecsei megbízta egy új végrendelet készítésével, illetve a fiát akarta megbízni a cége vezetésével. Ez még az összejövetel előtt történt, még bosszankodott is Kemecsei úr, hogy a felesége már megint összekeverte a papírjait.
– Kemecsei úr elmondaná, hogy milyen viszonyban voltak az öccsével?
– Tudja, elég változó volt a viszonyunk, ő jól értett az üzlethez, viszont én meg a gazdasághoz. Ha nem értett egyet egy új dologgal, akkor hajthatatlan volt. Mindig az ő érdeke számított. Aznap este is összekaptunk, de később visszamentem, hogy beszéljük meg. Ahogy benyitottam a dolgozószobájába, láttam, hogy kiütötte magát és a kanapén kidőlve alszik, még a feje a párnába fúródott, mint gyerekkorunkban. Be is húztam az ajtót, hogy akkor majd másnap tiszta fejjel átbeszéljük a dolgokat.
– Hány órakor ment vissza?
– Úgy kb.10 után negyed 11 között lehetett.
Már csak az özvegyet akarta kihallgatni a nyomozó.
– Hát ha jól emlékszem – kezdte Kemecseiné- a veszekedés után a férjem bement a dolgozószobájába, utána már csak reggel találtam rá. Megfájdult a fejem, kimentem a konyhába, vettem be egy fájdalomcsillapítót ez kb. 10 előtt lehetett. Utána hallottam, hogy Konrád megjött és beszélnek.
– Köszönöm asszonyom. Még elintézek pár dolgot, majd jelentkezem, ha tudok valamit.
Esteledett amikor csöngettek.
– Letartóztatom a férje meggyilkolásáért.
– Mégis mire alapozza ezt?! – kérdezte a nő felháborodottan.
– Mikor mindenki elment, akkor bement a férjéhez és adott neki whiskybe tett altatót, az pillanatokon belül hatott, és utána könnyen megfojtotta a párnával amin találtunk nyálat, ahogy valószínűleg levegőért kapkodott. Az altatón pedig csak az ön ujjlenyomatát találtuk meg.
– És mi lett volna az indítékom? – kérdezte fölényesen az özvegy.
– Aznap Kemecsei úr iratai között megtalálta az ügyvédjüknek írt megbízást az új végrendeletről, melyben a fiát teszi meg kizárólagos örökösének. A régi végrendelet szerint ön lett volna az egyedüli örökös. Ezt pedig nem hagyhatta, mert megszokta azt a fényűzést, amelyet a férje mellett élvezett.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 4 Átlag: 4]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Szellemház

Evelin Perkins nehéz időszakon megy keresztül. Szülei elvesztését követően megváltozik az élete. Ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni, először meg kell birkóznia egy ölébe csöppent ház által okozott problémával. A szeretett házat nem adja könnyen, de vajon megtalálja a megoldást?

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!