A halott bosszúja
A halott bosszúja
– El akarok válni! – jelentette ki Melissa O’Grady.
– Nem jó ötlet! – vélte Quinn Donaghue, a szeretője. – Ne feledd, hogy a férjed a rendőrfőnök. Ha megkaparja a felszínt, isten tudja, mit derít ki rólunk. Akkor pedig fuccs az asszonytartásnak.
Melissa azonban dacos lett, és mindenképpen meg akart szabadulni durva természetű urától. Igen ám, de mit lehetne tenni? Azt érezte, hogy a beszari Quinnre nem számíthat, így lassan-lassan ráébredt, hogy a saját kezébe kell vennie a kezdeményezést. Végül kisütötte, hogy mi lenne a legcélszerűbb megoldás, hogy a bak ne maradjon éhen, de a zöldség se vesszen el.
Férje, Matthew O’Grady vaskos testű, bikanyakú, rozsdás hajú férfiú volt, aki folyton szivarozott. Zöld szemei miatt az ábrázata egy rókára emlékeztetett. Durva alaptermészete és kíméletlen akarata nem tűrt ellentmondást sem a munkájában, sem otthon. Szóval egy nárcisztikus pszichopata volt.
Melissa éppen befejezte a mosogatást, épp a gumikesztyűjét húzta volna le, amikor belépett az ajtón a férje.
– Mi a kaja? – kérdezte a rendőrfőnök, majd választ sem várva a komód fiókját kihúzva betette a fegyverét a szokásos helyére.
– Hozz egy sört! – vakkantotta, majd ledobta magát a tévé előtti fotelbe, és bekapcsolta a sportcsatornát, aztán belefeledkezett a baseball mérkőzésbe. – Hol van már az a sör? – ordította.
Melissa számára elérkezett a megfelelő pillanat. Lassan odasétált a komódhoz, zajtalanul kihúzta a fiókot, és kivette a 9 milliméteres Berettát. Férje annakidején megtanította a fegyver kezelésére, és miután Matthew O’Grady otthon is csak a munkájáról beszélt, továbbá folyton csak krimi sorozatokat nézett, állíthatjuk, hogy az asszony profi módon ismerte a nyomozás tudományának titkait.
Melissa kibiztosította a fegyvert, majd finoman hátrahúzta a szánt, és belenézett a töltényűrbe. A pisztoly csőre volt töltve. Hüvelykujjával hátrahúzta a kakast, majd kezét hátra rejtve a férje mögé lépett.
Aznap a San Francisco Giants játszott a New York Yankees ellen. Éppen hazafutás volt, és az ütőjátékos megiramodott az első bázis felé. Matthew letette a sörös dobozt. Ezt a pillanatot választotta ki Melissa O’Grady a cselekedetre. Férje jobb halántékához szorította a fegyvert, és elsütötte.
A lövés ereje balra vetette a testet, és a rendőrfőnök arccal a földre, a fotel és a dohányzóasztal közé esett. A padlón terjengeni kezdett a vér, és hamarosan hatalmas tócsa keletkezett, mint a fejsebekből általában.
Melissa a fegyvert Matthew markába dörzsőlte, majd a tócsa széléhez tette, és hagyta, hogy a lassan csordogáló vér körbefolyja a Berettát. Levette gumikesztyűjét, alaposan kezet mosott, ruhát váltott, majd felhívta a 911-et.
– Azonnal jöjjenek ki, a férjem főbelőtte magát! – sikoltotta hisztérikusan a készülékbe.
A rendőrfőnökről lévén szó, maga Stockwell kapitány vezette a helyszínelést, de kijött a kerületi ügyész és a belső ügyosztály egyik nyomozója is. Alaposan megnéztek mindent a lakásban, és a kertben.
– Őszinte részvétem! Nem feledkezünk meg Matthewról, gondoskodom majd arról is, hogy Ön megkapja az özvegyi nyugdíjat! A testület pedig a saját halottjának tekinti a férjét – vígasztalta Melissát Stockwell százados.
– Ez klasszikus öngyilkosság – folytatta. – Matthew az utóbbi időben eléggé lehangolt volt a polgármesterrel kialakult vitás dolgok miatt.
Az egyik technikus lépett oda hozzájuk:
– A nyomokból látszik, hogy rászorított csőtorkolattal lőttek, van gázbulla, pörkölés és beégett lőporszemcse is a seb körül – jelentette. – A fegyver ilyenkor kirepül a kézből, az a vértócsában volt, és a helye tiszta maradt. Nem merült fel tehát az idegenkezűség gyanúja. A korompróba is pozitív volt a kezén. Megengedi, hogy Önön is elvégezzük a tesztet?
Amikor Mrs. O’Grady bólintott, egy technikus egy-egy vattás pálcával megdörgölte az asszony mindkét kezét, majd a vattára SwabTek reagenst csepegtetett. A pálcika nem színeződött el. A jelenlévő orvos ezután kiállította a temetési engedélyt, és az asztal sarkára tette.
* * *
Ír katolikus szokás szerint három nappal későbbre tűzték ki a temetést, bár a pap, tekintettel az öngyilkosságra, megtagadta a sír beszentelését. A temetés napján azonban a halottkém felhívta Stockwell kapitányt.
– Gyilkosság volt! – közölte Ronson doktor. – A boncolást a segédem végezte, és nekem sok volt a dolgom, így csak most néztem vissza a felvételt. Feltűnt valami, ezért bevontam konzulensként egy kollégámat. Az sajnos csak most szólt, hogy az áldozatnak reumás volt a jobb válla. Olyan erősen gyulladt és meszes volt az ízület, hogy nem tudta volna felemelni a halántékáig a jobb kezét. Egyelőre ennyi! – fejezte be az orvos.
– Feltűnés nélkül hozzák be az özvegyet! De ne mondjanak neki semmit! – adta ki az utasítást a kapitány.
– Épp most kezdődik a temetés! – jelezte az ügyeletes.
– Rendben, akkor a főnök iránti kegyeletből várják meg a szertartás végét, és csak utána hozzák be az asszonyt.
Nem sokkal később a temetésre kiküldött járőr szólt be rádión.
– Mrs. O’Grady meghalt. – jelentette.
– Hogy-hogy meghalt? – hökkent meg a százados.
– Mrs. O’Grady mindenáron el akarta kísérni a férjét az utolsó útjára. Beült a halottszállítóba a vezető mellé. Egy fékezésnél azonban előrecsúszott a koporsó, és az özvegy tarkóját találta el. Azonnal meghalt.
