A dögös Vörös

A dögös Vörös

A tűsarkúja piros talpa megvillant az utcai lámpák fényében, ahogy hosszú, elnyújtott léptekkel sétált a kihalt utcán. Vállig érő vörös, természetesen göndör rakoncátlan fürtjeit többször hátradobta kacér mozdulattal. Zoé csinos kis fekete ruhát viselt, kis fekete retiküllel, semmi ékszert – mert zavarták a munkában –, kezében két szál hófehér tulipán. Bárki látta azt gondolhatta, hogy épp randevúról jön. Persze Ő nem jött, ellenkezőleg épp a megbeszélt helyre igyekezett. A két fehér tulipán volt az ismertetőjel, hogy a kliens, akivel egy chatszobában ismerkedett meg, majd felismerje.
Nem izgult, már öreg rókának számít a szakmájában. Fő út 180. Ez a cím. Egy szokványos külvárosi ház, mellette sikátor. Mire is számított? – hisz tudta, hogy nem lesz fáklyásmenet – figyelmesen körülnézett, hallgatózott, majd a csengőhöz lépett, és határozottan megnyomta. Türelmesen várakozott. Semmi. Nem értette. Pontosan ott volt, ahol lennie kellett, és pár másodperc múlva már nem volt sehol.
Mikor pár óra múlva magához tért, már tudta, hogy a megérzése helytálló volt. Elrablója, bizonyos Késes Márk nevű cseppet sem úriember, inkább perverz, szadista gyilkos vendégszeretetét élvezte éppen. Az adott személy felelős többek között tizenkét rendbeli erőszakos gyilkossággal végződő, vörös hajú nők kárára elkövetett halált okozó testi sértésért. Így a mindig precíz, hidegvérű, megfontolt Nemes Zoé rendőrfelügyelőnő, aki már három éve be volt épülve a call-girlfriend.com és hostess.com modern internetes világába, hogy végre elkaphassa azt a személyt, aki felelős édesanyja és még tizenegy nő brutális meggyilkolásáért, most kissé aggódott. Számos nyomot követett már az évek alatt, de mindegyik zsákutcának bizonyult. Most viszont két hónap leforgása alatt két lány is eltűnt az elérhető call-girl-ök közül. Egyiküket, Bellát, személyesen is ismerte. Ő segített neki bekerülni a hálózatba, tüneményes vörös kis teremtés volt. A hangsúly a volton van. Ez adott újabb löketet, hogy ismét teljes erővel a gyilkos felkutatására összpontosítson. És most itt van.
Vagyis nem tudta hol van. Mikor magához tért, egy szűk kis kamra jellegű helyiségben találta magát. Fényt csak egy kis szabadon lógó izzó adott. A félhomályos sarkokban látni vélt valamit. Megpróbált lábra állni, de nem igazán sikerült. Bármivel is kábították el, még mindig eléggé a hatása alatt volt. Valószínű, hogy altató koktélt kapott, mert a nyaki ütőere igen csak égett. Dipriván? – gondolkodott hangosan – erről a gyorsaltató injekcióról mostanában sokat hallott. Vagy más? – mindegy is lényegtelen, de jó lenne, ha már visszatérnének a motoros funkciói. Addig is megpróbált hason csúszva elaraszolni a sarokban lévő kupachoz. Nem kevés idejébe telt, de sikerült. Már kezdte érezni, hogy masíroznak a hangyák a kezében és a lábában, ami azt jelentette, hogy hamarosan működőképesek lesznek a végtagjai. Ülő helyzetbe tornászta magát, és a falnak vetette a hátát, és figyelmesen nézte a kis kupacot. Megmozgatta a kezeit, és megpróbálta elhúzni a takarót, hogy lássa, mi van alatta. Az iszonyattól, ami torz fintorba rántotta az arcát még a hang is torkán akadt. Szerencséjére. Épp ekkor nyitotta valaki az ajtót, hangosan ordibálva.
– Megmondtam, Te kretén, hogy várj meg, egyedül ne akciózz! Ki ne nyírd, míg nem érek oda, mert én nyírlak ki! Azonnal indulok! – ezzel egy dühös mozdulattal Késes Márk kinyomta a telefonját, visszacsukta az ajtót, és elviharzott.
Ez idő alatt előkotorta a melltartójába rejtett fülesét, aktiválta és beleszólt – itt Nemes Zoé rendőrfelügyelőnő, hall engem valaki? Rövid várakozás után jött a válasz.
– Itt Zord Zalán főkapitány. Tisztán halljuk, már aggódtunk Önért, mi a pozíciója? Jelentést kérek!
Részletesen elmondta mi történt, hogy valószínűleg a keresett tettes rejtekhelyén van bezárva, akinek feltehetően tettestársa van a beszélgetésből ítélve, illetve, hogy megtalálta Bella fejét, valamint egy sötétbőrű nő torzóját is egy takaró alatt.
– Próbáljon kijutni, és valami támpontot adni, hogy hol keressük. A műszakisok most elemzik az utcai kamerafelvételeket. Az már biztos, hogy egy fekete Ford Ranger hajtott el nagy sebességgel a fő útról az adott időben. Most követjük le a mozgását. Tartson ki! Ha hatótávon belül lesz, a füles gps-e alapján be tudjuk mérni – mondta a főkapitány egy szuszra.
Zoé gyakorlott mozdulattal hátranyúlt a tarkójához, és elő ügyeskedte a hajába rejtett csat formájú kis zárnyitót. Sikerült kinyitnia az ajtót és óvatosan osonva elindult a homályos folyosón. Egy csapóajtó állta az útját, ami kívülről volt lelakatolva. Az ujjai épp-hogy átfértek a réseken, de addig ügyeskedett, míg sikerült kinyitnia a zárat, és végre a szabad levegőn volt. Egy autó hangjára lett figyelmes, ami nagy sebességgel közeledett. Zoé futásnak ered és közben jelentette a történéseket a főkapitánynak.
Közben a rendőrök megtalálták a Ford Rangert, egy régi gyárépület közelében szúrta ki a kamera. A kommandósok gyors, összehangolt akciója sikeres volt. Elfogták Késes Márkot, aki épp egy női hullát darabolt lelkesen. A tettestárs viszont egérutat nyert, és nagy sebességgel haladva az erdei úton egyre közelebb ért a rendőrfelügyelőnőhöz.
Zoé próbált gyorsan és észrevétlen haladni. A fülesen végig tudta követni az eseményeket, így tisztában volt vele, hogy a tettestárs tért vissza. Mivel nem volt fegyvere, védtelennek érezte magát, és mivel semmit nem tudtak a másik személyről, meggondolatlan dolog volt a részéről, hogy visszafordult a ház irányába. Zord Zalán és csapata ebből csak annyit látott, hogy felvillant Zoé gps jele telefonjukon és el is tűnt, de ez a pár másodperc elég volt arra, hogy háromszögeléssel megállapítsák a helyzetét, és induljanak a megmentésére.
K. Endre ez idő alatt satufékkel megállt a pincelejáró előtt, káromkodott egy cifrát, majd letrappolt a pincébe. Kapkodva pakolt, és épp felért a kocsihoz, mikor reccsenést-roppanást és egy halk sikolyt hallott. Megvagy! – húzta a száját gyilkos mosolyra.
Zoé egészen a vadászház melletti bokorig osont, épp megpróbált kilesni mögüle, oldalra lépett, és azzal a mozdulattal bele is esett egy hatalmas gödörbe. Ahogy felnézett, látta, hogy gallyakkal és sűrű avarral letakart, kb. 3 méter mély gödörben csücsül. A gallyak borzasztó hangos reccsenéssel szakadtak be alatta. Ezt csak a süket nem hallotta – nézett körül – végem van –, majd a látványtól az arcát hullafehérre színezte a rémület. Amire esett, s amin épp ült, egy halom emberi tetem, csontok, és bomló torzók hegye volt. A szag csak megkésve érte el az orrát. Öklendezni kezdett.
– Helló Hugi! – állt meg a gödör pereménél K. Endre, és egy laza mozdulattal beledobta a válláról holt terhét. Zoé riadtan húzódott oldalra.
– Ezt nem értem, nekem nincs családom, sem bátyám, árva vagyok – kiabált fel értetlenül Zoé. Maga összekever valakivel – mondta.
– Semmi kétség, sok dögös vörösön át vezetett az út hozzád, de megvagy végre. Üdvözöld Anyánkat szépen, ott van körülötted! – kacagott hisztérikusan. Sok időbe telt, míg apánkkal megtaláltunk. Anyánk az élete árán sem árulta el, hogy kinek adott oda. Úgy védte az ő édi-bébi kis Zoéját. Ráadásul minden vagyonát rád íratta. Most leszel huszonegy éves ugye? Július elsején, ha nem tévedek? Két hét, cseszd meg, és boldog milliomos lennél. Hát nem ironikus? Erre te magad sétálsz bele a csapdádba. Apánkat lesittelik és garantálom, hogy minden gyilkosságban csakis őt fogják, bűnösnek találni, én pedig megkapom végre a jogos jussom. Senki sem fog keresni, élem majd az aranyifjúk életét, hála az örökségnek, ami így már csak az enyém. Míg beszélt a ház mellett álló hordókat a gödörhöz görgette és beleöntötte a tartalmukat. A sav gyorsan, precízen kezdte szétmarni az élő és holt bizonyítékokat.