A démonvadász
A démonvadász
Csavard fel a szörnyeket még ma éjjel,
Csavard fel a szörnyeket!
A bútorokat gyorsan verd szerte-széjjel,
Ne félj, baj nem lehet!
Gyújtsd fel az ágyat, rúgd szét a zongorát!
Az üvöltés szóljon, szálljon az éjen át.
Nem törődünk vele, nem szólhatnak bele.
Csavard fel a szörnyeket!
Péter jókedvűen (és jó hangosan) énekelte a még apja idejéből származó sláger alkalomhoz ferdített sorait. Közben saját maga kreálta tánclépéseket is tett a kiürített ház nappalijában. Mindig olyan dalokkal próbálta feloldani a vadászatok feszültségét, ahogy éppen hangulata diktálta. Melankolikusan általában a régi együttes egy másik dalát dúdolta:
Várni rád, várni rád
Oly nehéz egy éjen át.
Várni rád, várni rád
Szívem a kétség járja át!
Persze nemcsak magát szórakoztatta, közben feszülten figyelte, honnan kerülnek elő az újabb démonok. Tánclépései pedig a parketta közepén felrajzolt pentagramma eltörlését is szolgálták. Lezárta az utat a többi démon előtt, akik az ötszöget kapuként használták.
Eddig már hármat bezsákolt háti tatyójába, de még érezte a jelenlétét legalább egynek. Ideje volt belekezdeni a következő strófába:
Oly régen várom e percet már.
Ma este végre mindre a halál vár.
Egész éjjel enyém a lakás,
Kezdődhet a nagytakarítás.
Gyere démon, zsákolnék veled!
S újra:
Csavard fel a szörnyeket…
Ebben a pillanatban a háta mögül halk neszt hallott. Arra gondosan ügyelt, hogy saját kornyikálása ne nyomja el az érzékeit.
A démon nagyon gyors volt, összes karjával és karmával Péter védtelen nyakát vette célba. A felszerelés azonban tette a dolgát: szentelt víz spriccelt a szörnyetegre a hátizsák aljából, s füstölgő sebeket ejtett rajta. Amíg az a kíntól megtorpant, Péternek elég ideje volt megfordulni, s a démonpasszírozóval (hivatalosan D701-es párologtató) elintézni. A fegyver az aktiválásakor a másodperc töredéke alatt elpárologtatta az összes nedvességet a rátámadó rémségből, aki (vagy ami) – mivel csontozattal alig rendelkezett -, mint egy kiterített medvebőr hullott a parkettára. Ezután már csak fel kellett csavarni, s a hátizsákba dugni.
Majd a laborosok kísérleteznek vele. Általában megpróbálják őket hidratálni. S csodák csodájára egy-két százalékuk képes feléledni. Ezek járnak rosszabbul, mert élve darabolják fel őket, mindenféle vizsgálatnak alávetve.
– Megint egy közepes, zöld, sokkarú! Mostanában csupa ilyen jön! Kihaltak a démonurak? Pedig azokra sokkal izgalmasabb vadászni! – Péter elégedetlenül dünnyögött.
Érzékei nem jeleztek több betolakodót, így bezsákolta az utolsót is, s elindult a bázisra, hogy leadja zsákmányát.
Péter a KLVFE (Külső Létsíkról származó Veszélyes Fajok Elhárítása) egység tagja volt. Hivatalosan a Nemzetbiztonsági Hivatal alá tartoztak, de ténylegesen Kalaposi államtitkár felügyelte őket, s csak a Miniszterelnök tudott még róluk. (Még hivatalosabban nem is léteztek.)
A csoport, magukat DV-nek (démon vadász) hívták, tizenöt főből állt: három laboros, hat felderítő s öt begyűjtő. S az egész főnöke: Tamás Atya. Atya nem volt pap, csak kora és stílusa után ragadt rá a titulus.
A laborosok munkájáról már történt említés, de az ő dolguk volt a védőfelszerelés fejlesztése, s a fegyverek korszerűsítése is.
A felderítők járták az országot, s közvélemény-kutatás ürügyén keresték a démonokat, s az átkelőhelyeiket. Természetesen a Miniszterelnök megtagadhatatlan kérésének eleget téve a „Kormány tevékenységének társadalmi megítélését” is vizsgálták. Erről havonta kellett jelentést küldeni.
A begyűjtők, mint Péter számolták fel az átkelőhelyeket, s kapták el a frissen érkezőket. Ezek voltak a felcsavarhatóak.
A már dematerializálódott egyedekkel nehezebb volt a dolguk.
Tudni kell, hogy a démonok a saját létsíkjukon nem anyagiasult formában léteznek. (A sikeresen hidratált egyedek vallatásából tudhatóan.) A síkok közötti átjáró használatához afféle űrruhaként van szükségük valamilyen testre. Vagyona, ereje alapján tud testet szerezni magának. (Venni? Érthetetlen mi számít náluk fizetőeszköznek.) A közepes, zöld, sokkarú, amit Péter utoljára begyűjtött, a legolcsóbb, legáltalánosabb. Mondhatni konfekció. Az ettől eltérő testek valószínűleg státuszszimbólumnak számítanak, ugyanis a mi világunkban mindegyik kb. tíz nap alatt lebomlik, s ha megkapja hozzá a szükséges táplálékot, az egyed újból energiaként létezik tovább. (Ha nem, akkor annyi…)
Addig a pillanatig, amíg meg nem száll egy emberi lényt. Innen többet ki nem űzhető (bár főleg a papság évszázadok óta próbálkozik vele). Az ember lelkét nem szorítja ki a testből, hanem egyesül vele, s szimbiózisban élnek tovább. A démon elpusztítása az egyed halálát is jelenti, ez okozza a vadászok számára a legnagyobb nehézséget. Hiába ismerik fel, érzékelik a démonokat, csak a nagy kárt okozó példányokra kapnak kilövési engedélyt. S azt is balesetnek kell álcázni. Történetünk idejére, a démonvadászok minden igyekezete ellenére, az ismert megszálltak száma meghaladta a tizenötezret.
Érdekes módon szinte ellepték a médiát, a politikát, de szép számmal akadtak köztük bankárok, ügyvédek, bírók, jogászok, közgazdászok, irodalmárok. Kevesebb volt köztük a tudós, az orvos, a tanár, a mérnök, de munkásba egy sem akart beköltözni.
A hatalmon lévő párt vezetősége is megszálltakból állt felerészben. A Miniszterelnök nem tartozott közéjük. Neki megvoltak a saját démonjai: a hatalom és pénzsóvárság, a kicsinyes bosszúvágy. És természetesen Kalaposi államtitkár sem.
Tőle származtak a működésükhöz szükséges források a Nemzetbiztonságiak keretéből, s ő adta meg a kilövési engedélyeket is. (A Miniszterelnök tudtával, vagy éppen ajánlására.) S hozzá kell tenni, sohasem küzdöttek pénzhiánnyal. Kalaposi úriembernek bizonyult, sosem kellett őt Atyának megzsarolnia a hangfelvétellel, ami még a szervezet megalapítása előtt keletkezett, s a létrejöttét is meghatározta.
Akkoriban Kalaposi anyósát szállta meg a démon. Előbb após pajtit tette el láb alól, majd rászállt vejére, s tette tönkre a családi boldogságát. Kalaposi nagyon szerette a feleségét, de anyósa tett róla, hogy ellene uszítsa a lányát, s minden lehetséges módon keresztbe tegyen neki.
Ekkor bukkant fel Tamás Atya, aki magányos démonvadász volt, éppen elkerülve a hatóságok, s a pszichiáterek figyelmét. Megkereste az államtitkár urat, s felvilágosította anyósa állapotáról, egyben megoldást is javasolt neki. (Erről a beszélgetésről készült a titkos hangfelvétel.) Kalaposi kapott a lehetőségen.
Anyós az életvidám nyuggerek életét élte: külföldi nyaralásokra járt, wellness szállodákat látogatott, úszott, túrázott, bringázott. Kipróbálta a búvárkodást, az ejtőernyős tandem ugrást, és sok mást. A lányát is többször magával cipelte, s persze adagolta neki az államtitkár elleni propagandát.
Végül a bungee jumping lett a veszte. Atya már egy ideje követte, és ő is befizetett az ugrásra. Mikor anyós (nevét szándékosan nem írom le) következett sorra, észrevétlenül egy kis savat csepegtetett a kötélre. Csoda egy látvány volt, ahogy a nő fejest toccsant a betonba. Egyedül a lánya sikítozása bántotta Atya fülét.
Kalaposi magánélete újból rendeződött, a hálája nagyvonalú volt. Tamás lehetőséget kapott az egységének felállítására.
Embereit leginkább zárt intézetekből és elfekvőkből szedte össze. Az épelméjűnek tartott társadalom nehezen tolerálja, ha valaki megtámad egy másikat, netán meg is öli olyan indokkal, hogy azt megszállta egy démon. Hiszen csak nagyon kevesen érzékelik azok jelenlétét. Ezek az agresszív emberek lettek a begyűjtők. A mindenki után szaglászó, a hatóságokat bejelentésözönnel bombázók a felderítők. S a laborosok a magukba forduló, magukban motyogók. Csak mindegyiküknek meg kellett adni a neki való feladatot.
S más egyéb igényeiket is ki kellett elégíteni az egység hibátlan működéséhez. Közösen laktak egy házban. Mindnek volt egy jól berendezett kis apartmanja, s a földszinten egy nagy terem, ahol bármikor összegyűlhettek. Természetesen bárki kijárhatott a házból, de alig volt rá igényük a munkájukon kívül. A társadalom egyszer már megrágta őket, s kiköpte. Minek mennének vissza oda?
A havonta rendezett DV bulik még jobban összehozták a társaságot. Volt kaja-pia dögivel, zenebona, tánc, és mindenki igény szerint egyéb testi szükségleteit is lerendezhette. Ehhez Atya leszervezte a parlamenti képviselőknek fenntartott, persze teljesen titkos bordélyházat. Bármilyen korú és nemű prosti a rendelkezésükre állt a bulikhoz.
Tamás általában Ellivel, a laborvezetővel vonult félre.
Tehát minden adva volt a minőségi munkához, a démoninvázió visszaszorításához.
A Labor legfőbb kutatásának tárgya volt, hogy egyáltalán miért jönnek át a démonok a földi világba. Az eddigi eredmények szerint a legvalószínűbbnek látszott, hogy baromira unják magukat a saját létsíkjukon.
A visszahidratált démonok rendkívül nagyképűen nyilatkoznak az emberekről. Szerintük, ha ők nincsenek, a homo sapiens sincs. Még mindig a fán ugrándoznánk, s ürülékkel bombáznánk onnan a ragadozókat. Ezért is neveznek minket csimpánznak, gorillának, majomnak. Az emberré válás útjára ők indítottak bennünket, mikor megszállták néhány Pithekanthropus vagy valami hasonló testét kínjukban, hogy mást, értelmesebbet nem találtak a földön. (A laborosok ilyenkor csak cseppekben adagolták a szenteltvizet, ki tudja miért okoz ez fájdalmat a démonoknak, hogy sokáig fetrengjenek a kínoktól, amíg megszűnnek létezni.)
A démonok karmos testű állapotukban voltak a legveszélyesebbek (mármint fizikailag). Dematerializálódásuk előtt legalább egyszer táplálkozniuk kellett a visszaalakulási folyamathoz, s ehhez legfinomabbnak az agyvelőt találták. Az emberit. S mint ínyencek, mindent megtettek érte. De ha nem jött össze, akár a kutyaszart is megették.
S a KLVFE feladata volt, hogy még azt se kapjanak.
Péter következő vadászata balul sült el. A felderítők hozták a címet, s Atya engedélyével behatolt a kertvárosi házba.
Az első szinten azonnal két közepes zöld akarta kiszürcsölni az agyvelejét, de hamar kipréselte őket. Miután itt végzett, elindult a padlásszoba felé. A szoba közepén meglátta a pentagrammát.
Beleszippantott a váratlanul illatossá vált levegőbe, s belépett, hogy eltörölje a krétával rajzolt vonalakat.
A világokat összekötő kapun keresztül egy démon toppant elé.
Péter ledermedt, s szíve vadul kezdett kalapálni. De nem az izgalomtól, hanem a rátörő szerelemtől. Ilyen csodás szépséget még sosem látott. Lenyűgözte a gyönyörű, kékesen csillogó zöld bőr, a fején lángolni látszó két vörös szarv, a szájból kiálló hat förtelmes (neki elragadó) agyar, a három kocsányos szem. Nem zavarta, sőt csodálattal töltötte el a karok helyét elfoglaló négy két-két lándzsaszerű karomban végződő csáp, s a patás lábak. S az elől domborodó két mellszerű dudor ( zsír és folyadékraktárak, mint a teve púpja) látványától akkora erekciója támadt, mint legutoljára tizenöt éves korában.
A szomszédasszonyt leste meg az állatorvossal hemperegni a tehénistálló szalmáján. Ide a padlásra szokott felsurranni, ha a kamaszkori kielégületlensége önkielégítést sürgetett. Most legalább nem csak a fantáziájára kellett hagyatkoznia.
Valami mégis zavarta. Nem tudta, hogy különleges képessége, a külső létsíkok lényeinek érzékelése akkor jelentkezett először. És azt sem tudta, hogy szomszédasszonya nem egy utolsó ribanc, hanem démon szállta meg.
S akkor került először dutyiba, majd a diliházba, mert egy vasvillával keresztülszúrta az állatorvost, s a mérnökből lett állattenyésztő feleségét egyszerre.
Most azonban nem akart vasvillával szurkálni, csak a saját szerszámával akart böködni. (Bár a nősténynek látszó démonon nem akadt semmilyen erre alkalmas nyílás.) S a szörnyeteg (nevesítsük a lényt: Dez-Demona) halk (reszelős) éneke végképp a szerelem sötét bugyraiba taszította:
Aludj el kis ember, aludj el.
Álmodj hintát, homokozót,
Álmodj rétet, kis patakot.
Aludj el kis ember, aludj el.
Péter nem tiltakozott, mikor három csáp körbefonta a testét, s a negyedik pedig a hegyes karmokkal áthatolt a védőruháján, s a végbelén keresztül szétroncsolta a belső szerveit, s a száján bukkant ki. Még egy utolsót, hatalmasat ejakulált, s a szörnytől szörnyethalt. Az pedig jóízűen elfogyasztotta a meglékelt koponyából a kedvenc csemegéjét.
Úgy látszik Péter agyvelejének bekebelezése máris valamilyen hatással volt a nőstény démonra, mivel elégedetten dalra fakadt. (S csak így magyarázható, hogy Péter kedvenc retro zenekarának slágerére. Persze a maga módján.)
Az első átkelésre készültem,
Míg élek nem felejtem el.
Álltam a pentagramma előtt,
S a csápos rucit vettem fel.
Míg a testbe belebújtam
A feromont áttoltam,
A képedet figyeltem kocsányon át.
Csá gorilla!
Jó lesz neked már kinyúlva!
Csá gorilla!
Csápjaimtól áthatolva. Te hulla.
Gondosan lerázta csápjáról a vér, gyomor-, és béltartalom maradványit, majd újabb nótába kezdett. Ezúttal egy nagy (démon) elődjétől származó slágert, mely már évtizedek óta rongálta az emberek közízlését, és idegeit:
Nika sze perimeno… (Szabad fordításban annyit jelent: jövök világ, meggyaklak.)
P.s.: Péter ruhájának jeladója a bázison jelezte a vadász halálát. A többi begyűjtő Atya vezetésével fél órán belül odaért, s Dez-Demonát kipasszírozták ideiglenes testéből. Maradéka Tamás szobájának a padlóján végezte, akár egy medvebőr, (amíg el nem bomlott).
Atya újból elkezdte végigjárni a diliházakat, hogy Pétert pótolni tudja.
Válaszok