A cukrászné

A cukrászné

Marci hamarabb kelt, mint a nap. A napfelkeltében minden reggel gyönyörködhetett, ha az idő szeszélye épp látni engedte. Éjjel esett pár csepp eső, amitől az aszfalt fényesen ragyogott. A nap első tétova sugarai elérték, és kezdték felmelegíteni az aszfaltot, amitől bársonyos pára lebegett fölötte.
Marci vidáman fütyörészve sietett a Postára, hogy betuszkolja táskájába az aznap kihordandó újságokat. Mindent és mindenkit ismert a kisvárosban.
Az utca végén kezdődtek a boltok. Egymás után sorakoztak az áruszállító kocsik. A zöldségeshez friss zöldség és gyümölcs érkezett. Ezeket nyitásig szépen rendezve el kell helyezni a polcokon, a kapósabbakat előre.
Mellette a fűszer-csemege boltba éppen a tejtermékeket cipelték be, de már a kenyeres kocsi is lerakodásra készen várt.
A cukrász a bolt előtt takarított, hogy rend és tisztaság legyen, amikorra a reggeli kávézók megérkeznek. Meglátta Marcit. Már ismerték egymást.
– Szia, Marci. Mondd, te ismerted a cukrászda előző tulajdonosát?
– Már hogyne ismertem volna! Én itt mindenkit ismerek.
– Tudod esetleg, hogy miért adta el a cukrászdáját?
– Tudom hát. Most nem tudom elmondani, mert hosszú, és még ki kell hordanom az újságokat. Utána visszajövök, jó?
– Vendégem vagy egy sütire.
– Hűha, akkor igyekszem.
Meg is érkezett nagy serényen. Fejében válogatott, hogy milyen sütit válasszon.
– Tibi bá, kérhetek egy Rigó Jancsit?
– Persze hogy kérhetsz, de ne bácsizzál nekem.
Marci belekezdett.
– A Sipos úr jó cukrász volt, szerették a süteményeit. Mi fiatalok viszont inkább fagyizni jártunk ide, hogy gyönyörködhessünk a szép cukrásznéban, Csillában. Csupa dús gömbölyűség volt elől, hátul, és mindig úgy öltözött, hogy azért beláthassunk egy kicsit a blúza kivágásába. Szemmel láthatólag élvezte, ha bámulják a csodás kebleit. Ráadásul mindig vidám volt, és kedves mindenkihez. Szinte egész napra feldobta az embert. Volt, aki többször is visszajött, csak hogy bámulhassa. Azokra finoman rászólt. – Inkább holnap is gyere.
– Szóval kacér volt?
– Ez nem kacérság volt nála. Ilyen kedves volt a természete.
– Bolondultak utána a férfiak?
– Bizony sokan ostromolták, de ő hű volt a férjéhez, szerette.
– Mégis volt valami probléma?
– Bizony volt. Nagyon szerettek volna gyereket, de minden igyekezetük ellenére nem sikerült. Egyik orvostól mentek a másikig, mégsem jött össze. Sipos úr egyre cudarabbul viselkedett Csillával, aki ezt tűrte, de oda lett a vidámsága. Nagyon sajnáltuk. Egyszer csak kitört a balhé. Sipos úr nagy veszekedések után elküldte Csillát, és elváltak. Hamarosan kerített egy új, fiatalabb asszonyt. Ibolya, Csilla barátnője merészelt szemrehányást tenni neki Csillával való viselkedése miatt, de ő indulatosan visszautasított: – Én gyereket akarok, de Csilla arra nem képes.
Az egész város fel volt háborodva Sipos úr szívtelen viselkedésén. Az emberek nem beszéltek ugyan össze, de elkezdték kerülni a cukrászdát. Sipos úr próbált beszélni az emberekkel, de mindenki csak szó nélkül elfordult tőle. Rájött, hogy a kis városunkban nem lesz maradása. Ezért adta el a cukrászdáját, és elköltözött.
– Most már értem.
– Tényleg, Tibi bá. Bocs, csak Tibi. Te hogy keveredtél ide?
– Tudod, én Pesten egy nagyon híres cukrászmesternél dolgoztam. Jó volt ott, de én mindig arra vágytam, hogy egy saját cukrászdám legyen. Spóroltam rendesen már jó ideje, de be kellett látnom, hogy Pesten ezt olyan drága lenne megvalósítani, hogy addigra megöregszem. Van egy haverom, aki járt itt nálatok valamiért, és ő mondta, hogy a cukrász árulja a boltját. Hát így keveredtem ide. Még rengeteg mindent meg kell oldanom, hogy olyan legyen a cukrászda, amilyennek elképzeltem, de hála az égnek, az emberek szeretnek ide járni.
– Várd csak ki a karácsonyt. Nem győzöd majd sütni a bejglit.
– No, és mi lett Csillával? Tudod, hol lakik?
– Továbbra is itt lakik albérletben. Az Ipari Szövetkezet vezetője felvette titkárnőnek. Nemrégen találkoztam vele. Kérdeztem tőle, hogy van. Tudod, nálunk még tényleg érdekli a másik ember, hogy hogy vagy, ha megkérdezi. Mondta, hogy nagyon nincs jól, mert az új főnöke egyre jobban nyomul rá, amit ő ki nem állhat. Szóljak, ha tudok valami állást neki. Nagyon szomorú volt a szeme.
– Légy szíves, menj el hozzá, és mond meg neki, hogy az új cukrász alkalmazottat keres a fagylaltos pulthoz.
– Ragyogó ötlet. Még ma elmegyek hozzá. Meglátod, nem fogod megbánni. Tódulni fogunk hozzá újra.
Másnap reggel Csilla beállított a cukrászdába, szolid eleganciával, szelíden mosolyogva. Tibor azonnal tudta, hogy csak ő lehet az. Megrázta Csilla szépsége.
– Jó napot kívánok. Azt mondta Marci, hogy jöjjek el, mert fagylalt kiszolgálót keresnek.
– Már nem keresek. Magát kerestem. Marci elmondta, hogy milyen népszerű volt, amikor a fagylaltot mérte. Szépen kérem, jöjjön vissza!
– Na, ilyen állás interjúról sem hallottam még.
Csilla felszabadultan mosolygott. Szemébe visszatért az a szikra, amiről Marci áradozott. Tibor gyönyörködve nézte.
– Akkor visszajön?
– Régen én nem csak a fagylaltos pultnál dolgoztam. Télire akkor elküldene?
– Természetesen örülök, ha mindenben segít, mint régen.
– Igenis, főnök úr!
– Tud most kezdeni?
– Hogyne, csak beszólok telefonon a volt főnökömnek, hogy többé ne várjon.
– Akkor beszéljük meg a teendőket.
Csilla pillanatok alatt beilleszkedett a régi-új környezetbe. Ahogyan azt Marci megjósolta, hatalmas ujjongás fogadta Csillát a fagylaltos pultnál, és alaposan megugrott a forgalom. Ráadásul a fagylalt kínálat is bővült, hála Tibor szakértelmének.
Kiderült, hogy Csilla szakmailag mindent megtanult a volt férjétől. Kész cukrásznő volt. Ez azonban semmilyen konfliktust sem okozott közöttük. Amit Tibor másként szokott csinálni, Csilla is elkészítette, megsütötte úgy, ahogyan ő szokta. Utána összehasonlították, hogy melyiküké lett jobb. Ha nem tudták eldönteni, akkor a vendégekre bízták a döntést, azok legnagyobb örömére. Ilyenkor Marcit is mindig bevonták, mint főkóstolót. Tibor mindig elfogadta ezeket a döntéseket akkor is, ha nem az ő verziója győzött. Csilla persze ilyenkor dagadt a büszkeségtől. Nagyon tetszett neki, hogy Tibor nemcsak megbecsülte szakmailag, de nem próbálkozott nyomulni rá, pedig észrevette, hogyan legeltette rajta a szemét, amikor azt hitte, hogy ő nem veszi észre. Tulajdonképpen Csilla is észrevette az első pillanatban, hogy Tibor milyen jóképű, és nem terebélyesedett el, mint sok más cukrász. Egyre jobban tetszett neki, ahogyan megismerte, de nem mutatta ki, természetesen! Egy idő múlva már tegezésre váltottak.
A cukrászda törzsközönsége, többnyire idős nyugdíjasok – azon kívül, hogy örültek Csilla visszatérésének, hisz az ő Csilla iránti szimpátiájuk miatt kellett az elvált férjének távoznia a városból – észrevették, hogy az új cukrász, Tibor, és Csilla jól mutatnak egymás mellett. Sustorogni kezdtek, pedig nem volt semmi alapja.

Tibor nagy fába vágta a fejszéjét. Benevezett egy cukrászversenyre. A győztes képviselheti hazánkat a cukrász világbajnokságon. Különleges életképet álmodott meg, amit aztán aprólékos gonddal megépített különböző cukrászati anyagokból. Csilla lelkesen segített neki minden fázisban. A csodálatos műremek szállítása azonban nem kevés nehézséget okozott.
Természetesen együtt utaztak el a kiállításra, amit egy elegáns szállodában tartottak. A rendezők minden versenyzőnek biztosítottak egy szobát. Mikor ez kiderült, Tibor indult, hogy intézkedjen még egy szobáról Csillának. A szálloda zsúfolva volt a nagy esemény miatt. Csilla javasolta, hogy nézzék meg előbb Tibor szobáját. Egy meglepően tágas, és szépen berendezett apartman volt, vagyis egy nappali és egy hálószoba, üvegajtóval elválasztva. Tibor nagy zavarban volt, de Csilla kisegítette.
– Kényszerhelyzetben vagyunk. Ha vállalod a nappaliban a heverőt, akkor végül is csak két éjszakáról van szó.
– Mi lesz, ha a pletykaéhes hölgyek megtudják a cukrászdában?
– Akkor oda lesz a jó hírem. „A főnökével egy szobában. Hű, ez a Csilla. Mi lesz még ebből?”
Jót nevettek.
Estére volt egy közös vacsora. Csillának nem voltak szakmai ismerősei, Tibornak viszont annál inkább.
– Szia, Tibikém. Régen találkoztunk. Hallom, hogy önálló cukrászdát nyitottál. Jól megy?
– Köszönöm, kitűnően.
– És látom, hogy meg is nősültél. Szerencsés fickó vagy, gyönyörű a feleséged. Kezeit csókolom. Hadd mutatkozzak be, Torma Gyula vagyok. Együtt végeztünk a vendéglátóin.
Csilla látta, hogy Tibor éppen nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, hogy ők nem házasok, de az izgága Gyula már el is köszönt, robogott tovább, odavetve.
– Holnap találkozunk a versenyen. Izgatottan várom, mivel rukkolsz elő.
Hasonló jelenetek játszódtak le még pár ismerősével. Másodszor Tibor már meg sem próbált tiltakozni. Csilla meg csak mosolygott. Élvezte, hogy szinte minden férfi szeme megakad rajta. Tény, hogy nagyon csinos volt. Tibor meg is jegyezte.
– Olyan káprázatosan nézel ki, hogy mindenki csak téged bámul. Én meg bezsebelem, hogy irigykednek rám, mert a férjednek hisznek.
– Sajnálom, hogy zavar. Ha igazán a feleséged lennék, akkor is így zavarna?
– Akkor boldog lennék, és büszke rád.
– Szólj nekik, hogy „Csak a pultos lány. Elhoztam, hogy segítsen a szállításnál, meg a kiállításon.”
– Te már régóta nem csak a pultos lány vagy nekem.
– Hanem mi vagyok?
– A társam. Akiről ábrándozok, hogy bárcsak az lenne, aminek néznek itt bennünket.
– Hűha! Eddig semmi jelét nem mutattad ennek. Legalább közeledtél volna, hogy jól visszautasíthassalak – mondta Csilla pajkos mosollyal.
– Pontosan attól féltem, hogy visszautasítasz és elmész. Mint az előző főnöködnél.
– Aztán kereshetsz új pultos lányt.
– Ne gyötörj már. Ha már belekeveregtem, most már elmondom, akármi lesz. Ha visszautasítasz, akkor is! Az első pillanattól oda vagyok érted, amikor beállítottál, a Marcira hivatkozva.
– Te buta! – mondta lágyan Csilla, és finom mozdulattal szájon csókolta.
A többiek, akik észrevették, megbocsátóan mosolyogtak.
– Látszik, hogy még fiatal házasok, és dúl a szerelem. Megbocsátható.
Senki nem tudta, hogy ez csak az első futó csók volt, ami elindította, hogy megvalósuljon, amit már feltételeznek róluk.
Tibor arca kipirult a boldogságtól. Legszívesebben azonnal felállt volna, hogy rohanjanak a szobájukba, hogy forró csóközönnel árassza el Csillát, hogy bekövetkezzen végre, amire oly régóta vágyott. Ehelyett itt kell ülnie, társalogni és vacsorázni. Csilla észrevette, hogy Tibor milyen gondban van. Halkan odaszólt neki.
– Nyugi. Azon gondolkodtam, hogy nem lenne neked túl kényelmetlen a heverőn?
Erre már Tibor is elnevette magát.
– Jól gondolod. Imádlak.
Másnap reggel – kissé bódultan a viharos szeretkezéssel telt éjszaka után – indultak a cukrászversenyre. A bravúros cukrász alkotásuk elég jól megúszta a szállítást. Csak pár apró javításra volt szükség.
A szigorú zsűri nagy média felhajtástól kísérve végezte a munkáját. Közben a kollégái egymás után keresték fel Tibort.
– Fantasztikus, amit a kiállításra hoztál. Kimagaslóan győztes jelölt vagy.
Aztán következett a várva várt eredményhirdetés. Amikor kihirdették a győztest, hatalmas füttykoncert fogadta a döntést. Szinte mindenki a Tibor alkotását látta a legjobbnak, de ők csak második helyezettek lettek.
Csillát meglepte, hogy Tibor egyáltalán nem volt letörve.
– Jól van ez így. Nekünk most fontosabb dolgunk van, mint a világbajnokságra készülődni. A közönség, főleg a szakmabeliek nagy tiltakozása pedig nagyobb megbecsülést jelent nekem, mint amit egy érdemtelenül első helyezett kap.
A záró bálon bezsebeltek egy csomó dicséretet, nagyot táncoltak, majd észrevétlenül elslisszoltak. Úgy érezték, be kell hozniuk az eddig elszalasztott időt.
Hazatérve kiállították a cukrászdában az ezüstérmes cukrászati csodájukat. Tódultak az emberek megnézni és megdicsérni. Alig győzték kiszolgálni a megnövekedett forgalmat.
Csilla és Tibor készültek az esküvőjükre. A kiállítás után Csilla egy gyönyörű gyűrűt kapott Tibortól.
– Akkor most el vagyok jegyezve?
– Csak akkor, ha hozzám jössz feleségül.
– Micsoda leánykérés ez? Semmi letérdelés, semmi aggódó kérdés? És ha nemet mondok, akkor visszakéred a gyűrűt?
– A gyűrű akkor is a tiéd.
– Na, jól van, akkor igent mondok.
Tibor kezdte megszokni Csilla pajkos humorát, de azért kicsit tartott is tőle.
A törzsvendég idős hölgyek azonnal fölfedezték Csilla kezén a csodaszép gyűrűt.
Az egyikük nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze:
– Csilla gyönyörűségem, csak nem eljegyeztek?
– De bizony.
– És ki az a szerencsés?
– Az még titok.
– Hát nem a Tibor?
– Ha már kitalálta, igen, ő.
– Na, ugye, mondtam én. Akkor jöhet az esküvő!
– Nálam csak egyetlen betű fog változni.
– Mi lesz az?
– Eddig cukrásznő voltam, ezután cukrászné leszek.
A kisváros nagy eseménye volt a menyegzőjük. Tibor tanúja Marci volt. A büszkeségtől majd elszállt. Csilla tanúja barátnője, Ibolya volt. A hatalmas lagzi megviselte a pénztárcájukat. Rövid nászútra azért elmentek. Mindkettőjüket meglepte, hogy az összecsiszolódásuk szinte zavartalanul zajlott. Ebben valószínűleg közrejátszott, hogy imádták egymást.
Szorgos hétköznapok következtek. Hamarosan sikerült újra egyensúlyba hozniuk a cukrászda kasszáját.
Három hónap múlva munka közben émelygés, rosszullét fogta el Csillát. Ez teljesen szokatlan volt nála. A mindenkor nyitott szemmel kávézgató idős hölgykoszorú azonnal felfedezte.
– Csilla, csak nem? Máris? Csináltass egy tesztet.
A hölgyeknek igazuk lett. Csilla babát várt. Tiborral madarat lehetett volna fogatni. Csilla boldogsága határtalan volt, mivel egyszer már le kellett mondania arról, hogy gyereke legyen.
A jövendő kisfiúk zavartalanul fejlődött.
A törzsvendég hölgykoszorú elégedetten állapította meg:
– Hát, ez a Tibor tud valamit!
– Azon kívül a sütijei is nagyon finomak.