Kaktusz a hűtőben

Kaktusz a hűtőben

– Ez lesz a te szobád, a fürdő, konyha, nappali közös. Tévét, Xboxot nyugodtan használd, van mosógép, konyhában mikró, kapszulás kávéfőző, meg amit akarsz. Ha bármit eltörsz, tönkreteszel, megdumáljuk vagy egyszerűen veszel újat. A lakbért mindig ötödikéig kell fizetned, a rezsin meg egyenlően osztozunk, szal, ha lehet, ne zuhanyozz órákig. Haverok, csajok jöhetnek, normális keretek között, de légyszi, szólj mindig előre. Ha éjszakára is maradna a hölgy, akkor legyetek tekintettel rám, mert hétköznap marha korán kelek. Ha meg tudom oldani, akkor le is lépek, hogy tiétek legyen a kecó. Ha az ajtóm csukva, akkor ne zavarj. Ja, és a kaktusz a hűtőben tabu. Ennyi. Ha ez így okés, akkor már ma költözhetsz.
– Persze, részemről rendben… várj, milyen kaktusz?
– Kis cserepes kaktusz.
– A hűtőben?
– A felső polcon. Nem nyúl hozzá, nem tesz arrébb, nem vesz ki.
– Nem döglik meg a hidegben?
– Nem. Locsolom meleg vízzel, azzal ne legyen gondod.
– Ez most komoly?
– Ezt kérdezte az előző lakó is.
– És mi lett vele?
– Semmi, talált egy jobb lakást. Mi lett volna? Nem vagyok pszichopata, ne aggódj! Nem üldöztem el, vagy ilyesmi. De ettől függetlenül a kaktusz marad.
– Jó, de miért van a hűtőben?
– Azért, mert különben megszívjuk. Ha megpiszkálod, ha csak átteszed az ablakpárkányra, jön a baj.
– Oké, félve kérdezem, de minek van ott?
– Ó, az egy régi sztori. Még tavaly lakott itt egy srác, Tomi. Programozó, magának való, csendes. Néha leültünk, toltuk a Forza-t, de egyébként a hangját sem hallottam. Aztán egyik este beállított egy goth csajjal. Abszolút nem az ő súlycsoportja volt, de teljesen összegabalyodtak. Észre se vettek, csak bezárkóztak a szobába. Gyorsan leléptem, szóval nem tudom, mit műveltek, ne is kérdezd!
Másnap reggel találkoztam a lánnyal, Timinek hívták. Ja, Timi és Tomi, én is jót röhögtem. Tomi még szunyált, de ő már ott állt a konyhában, teljes glédában. Kész frizura, hófehér bőr, vastag, fekete szemfesték, orrpiercing, szögecses cuccok, a teljes csomag. Igazából elképzelni sem tudtam, hogy zsákolta be Tomi. Rákönyökölt a konyhapultra, bemutatkozott, és kért egy kávét. Lehúzta, aztán fogta a táskáját, és kivette belőle a kaktuszt. Na, itt kezdtem furcsállni a dolgot. Odalibbent a hűtőhöz, betette, aztán egyenesen a szemembe nézett, és mosolyogva közölte: „Ezt itt hagyom nektek. A helyedben nem bolygatnám, ki tudja, mi történhet.”
Hallod, frankón végigfutott a hátamon a hideg. Aztán lelépett. Hiába kérdeztem Tomit az estéről, fogalma sem volt, mi történt, olyan részegre itta magát. Csak egy dologra emlékezett: hogy valahonnan loptak egy kaktuszt.
– És a lány?
– Sosem látta többé. Pedig kereste, elhiheted. Amikor rájött, hogy lekoptatta, bedühödött, és kivágta a kaktuszt a kukába. Még aznap este besült a laptopja, kis híján felgyújtotta a lakást. Bukta az egész heti munkáját.
– A kaktusz miatt?
– Hát, én se hittem, gondolhatod. Nem is foglalkoztam vele, amíg másnap le nem forráztam magam a kotyogóssal. Azóta van kapszulásunk.
– Azt akarod beadni, hogy a kaktusz átkozott?
– Én ugyan nem akarok beadni semmit, csak szóltam. Jobb, ha tudsz róla. A többieknek is mondtam, de ők tojtak rá.
– Aha, mert velük mi lett?
– Tomi után egy Henci nevű csaj jött. Nagy vega volt, imádta a növényeket. Nem bírta a hűtőben hagyni, kirakta az asztalára. A következő vihar meg kidöntötte a fát itt az utcában, és ripityára törte az ablakot.
– Na és?
– Épp ott ült az ablakban.
– Áu. De tuti, csak véletlen.
– Ő is ezt mondta. Mégis kiköltözött. Én még aznap visszatettem a kaktuszt a hűtőbe.
– És utána ki jött? Ne mondd, hogy vele is történt valami.
– Kende, de Kendónak hívatta magát. Ő vette a lapot, nem nyúlt hozzá, így nem is volt gáz.
– Megnézhetem?
– A kaktuszt? Persze. Hé, mit csinálsz? Mondtam, hogy ne nyúlj hozzá! Hová viszed?
– El innen. Utálom az ilyen babonákat. De a kecó tetszik, kiveszem.
– Várj már, hallod! Nem viheted el! És vigyázz, mert a küszöb… ó hogy a jó életbe! Ez biztos fájt. Jól vagy, haver?
– Nem… segíts fel, légyszi. Ezt a kaktuszt meg tedd vissza a hűtőbe.